the glitz dj soma cruz order soma online order soma Everett

soma konyvei buy soma bar soma pori aukioloajat

will 10mg of valium knock you out valium diazepam buy valium Provo

tramadol kidney function tramadol 50mg tramadol online Fort Worth

la mente y su relacion con el psique soma. winnicott soma online cnpj sociedade educacional soma

caribbean world soma bay mapa soma pills the game ashes of soma

soma store pleasanton buy soma regras da soma de frações

xanax me fait rien xanax depression does xanax bars make you lose weight

what is tripping on ambien like buy ambien ambien generic pill color

tramadol to treat adhd buy tramadol tramadol for dogs as needed

Váradi Balázs: Integráció – rideg vagy nem rideg?

A kormányváltás óta ellentmondásos üzenetek érkeznek a Fidesz-kormánytól arról, vajon hogyan is vélekedik a roma gyermekek iskolai szegregációjának csökkentését célzó oktatáspolitikai erőfeszítésekről. Lázár János kormánypárti frakcióvezető, aki polgármesterként az intézkedés politikai költségét is felvállalva számolta fel a külön oktatást a hódmezővásárhelyi iskolákban, ha óvatosan is, de kiállt az integráció mellett, míg az elmúlt néhány napban Gloviczki Zoltán, a közoktatásért felelős helyettes államtitkár rádiós nyilatkozata és Balog Zoltán, a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár előadásai is egyértelműen arra utaltak, hogy az új kormányzat a roma gyermekek külön iskolákban online viagra tanulását legalább is a felzárkóztatásuk egyik kívánatos order viagra online mintájának gondolja.

Abban viszont a kormány részéről teljesnek tűnik az összhang, hogy (az integráció-pártibbnak mondott Pokorni Zoltánt is beleértve), úgymond, elítélik az előző kormányok által gyakorolt „rideg” integrációt. Más szóval: azt hangsúlyozzák, hogy annak sikeréhez nem elég a szegregációt tiltó cikkelyek korbácsa, hanem szükséges lenne az is, hogy szakmai segítséggel, plusz erőforrásokkal a központi kormányzat hozzájáruljon az integráció sikeréhez.

Ebben a diskurzusban elvétve sem kerül szóba, hogy esetleg az elmúlt évek integrációs erőfeszítései esetleg nem is voltak oly „ridegek”.

Mivel bő fél éve a Budapest Intézetben, Reszkető Petra és Scharle Ágota munkatársammal együtt, egy olyan EU-s társfinanszírozású beavatkozás (a magyar fejlesztési zsargon viagra online bikkfanyelvét jól ismerőknek: a TÁMOP 3.3.1) külső közbenső értékelése volt a dolgom, aminek (elődjével, a HEFOP 2.1.1-gyel együtt) egyik célja pontosan az volt, hogy az integráció ne legyen „rideg”, nem állom meg, hogy ne árnyaljam a képet.

Szakértő-nyelven megírt értékelésünk és közérthetőbbnek szánt vezetői összefoglalója is olvasható honlapunkon. Egy ilyen értékelésből gyakran csak a lényeg http://viagraonlinegeneric24.com/active-discount-pack-online.html nem nagyon jön át: félig tele, vagy félig üres a pohár? Ezért az Olvasó engedelmével itt, a blogbejegyzés-műfajhoz illően, kicsit sarkítottan foglalnám össze, mire jutottunk. Ez, sietek jelezni, nem az Intézet, hanem saját publicisztikai munkásságom része.

  1. Az integráció nem volt rideg, abban az értelemben, hogy annak támogatására jól elkülönített (központi) források álltak rendelkezésre A közvetlenül az iskolák által pályázható kereteken túl, csak az általunk vizsgált 2008-cal kezdődő kétéves időszakban pedagógusuk, mentorok, szakértők, TEGYESz-munkatársak százait képezték ki, képzési csomagokat, kistérségek integrációs kihívásait feltérképező tanulmányok tucatjait állították elő, sok száz millió forintért.
  2. A. vizsgált intézkedésekről jól látszott, hogy többségüket hozzáértő, elkötelezett szakemberek alaposan végiggondolták és releváns, konzisztens és viszonylag koherens intézkedéscsomagot állítottak össze, melyben még európai szinten is figyelmet kiváltó, újszerű megoldás is akadt (az infrastruktúra-fejlesztési pályázathoz kötelezően megkívánt esélyegyenlőségi helyzetelemzés és terv). Persze, a tervekben is voltak hibák, zsákutcák, tévedések, de ezeket sokkal könnyebb utólag elítélni, mint előre látni, és mennyiségük messze a hazai fejlesztési gyakorlatban szokásos mérték alatt maradt.
  3. A program eddigi megvalósításában volt jó pár gubanc, tárcaközi szkander, késés, szétcsúszás, torzulás, pazarlás, kompromisszum. Ezek nem kevésbé felháborítóak attól, hogy egészen más területeken EU-s projektek, pályázatok vizsgálatakor ugyanezek a jelenségek köszönnek vissza (Igyekeztünk őket feltárni és kipécézni a szövegünkben – ez volt a dolgunk).
  4. Az egész munka úgy zajlott, hogy szakértőkből, bizalomból, odafigyelésből, sok mindenből biztosan nem volt annyi, amennyi ebben az országos léptékben ahhoz kellett volna, hogy mindenütt egyenletes, magas minőségben végezzék el a kitűzött feladatokat. Ezt a tervek kidolgozói is tudták, de az alternatíva a további késlekedés lett volna, így inkább felvállalták az ebből fakadó sok-sok kompromisszumot.
  5. Az integráció segítése is ellenszélben történt: sok-sok szülő, pedagógus, igazgató, fenntartó, végrehajtó tisztviselő és számos politikus (köztük akkori kormánypártiak is) elutasította az integrációt. Akik nem tettek így, azok közül is kevesen vállalták fel, hogy szóval, nyilvánosan is támogassák azt.
  6. A fentiektől (és 2006-tól a kormány általános politikai népszerűtlenségétől) nem függetlenül, részben a jelentős csúszások miatt is, a kormányzat alig tett erőfeszítést ezeknek az intézkedéseknek a bemutatására és elmagyarázására. Kicsit túlozva: aki nem kutakodott intenzíven az Educatio Kft honlapján, az aligha hallhatott arról, milyen erőforrásokkal mit is tett a kormányzat az integrált oktatás sikeressé tételéért. A fél szemmel az előítéletes többségre tekintő, defenzívába szorult szocialista kormányzat inkább lapított, mint hogy tájékoztatott, magyarázott, érvelt volna. A konzervatív média még az igen visszafogott kormányzati kommunikációnak is csak a töredékét közvetítette (vö: 2008-2009-ben a Népszabadságban összesen öt cikkben említették meg az integrációhoz kapcsolódó továbbképzéseket, a cialis pharmacy Magyar Nemzetben pedig egyszer, míg a szegregáló iskolák elleni jogi fellépésről előbbi kilenc, utóbbi hat cikkben tudósított). Ezért lehet manapság megkérdőjelezetlen toposz a „rideg integráció”.
  7. A program felelősei időt és erőforrást szenteltek a program eredményeinek és immáron mérhető hatásainak feltérképezésére, a végrehajtás előrehaladásának értékelésére, hiszen mind a megelőző HEFOP-konstrukciókat, mind a TÁMOP 3.3.1-et külső értékelésnek vetették alá. Nyilván nem tudok elfogulatlan lenni, hiszen ilyen értékelések írásával töltöm időm egy részét, mégis: ez segíthetne, hogy, amennyire egy ilyen területen ez egyáltalán lehetséges, ne pusztán hitekre, hanem minél inkább tényekre alapozva ítélje meg a nagyközönség és a politikusok a folyamatot.
  8. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lehetett volna, vagy ne lehetne még többet tenni az integráció sikeréért. De ne áltassuk magunkat: ha valaki a „rideg” integrációt kárhoztatja, anélkül, hogy mellétenné, milyen erőforrásokkal, milyen módszerekkel akar „kevésbé ridegen” integrálni, az csak retorizál, és voltaképp a szegregáció pártján van. Ez még akkor is így van, ha ettől szubjektíve még lehet jó szándékú, és hihet abban, hogy a szegregáción keresztül vezet út a roma gyerekek iskolai felzárkóztatásához.

(Nem vezet, de erről máskor.)

(Váradi Balázs politikai gazdaságtannal és közpolitikai elemzésekkel foglalkozik, az ELTE és a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet munkatársa)

Hozzászólások:

  • Pertl Gábor 2010.09.12. 10:40 Válasz

    Örülök, hogy végre az integrációról is megjelent egy „elfogult” – ráadásul alapos kutatásokra, nem pusztán érzésekre támaszkodó – írás.

    Az integrációs program napi munkájában részt vevők között is föl-fölmerül, vajon miben mutatható ki a program haszna. Örülök, hogy az értékelő tanulmány is azt erősíti: van kimutatható eredménye a Magyar Bálint, Mohácsi Viktória és Szőke Judit nevéhez köthető oktatási integrációnak.

    Nehéz persze megítélni, mennyire hatékony az integrációs pénzek felhasználása (erre, ha jól emlékszem, a BI tanulmánya sem vállalkozik). Véleményem szerint azonban nem kisebb a megtérülése, mint bármilyen központilag vezérelt közoktatási fejlesztésnek (ld. pl. régi kedvencemet, a Comenius 2000 minőségfejlesztési programot: mi is maradt mára abból?).

    A HEFOP-os tréningek, mentorálások és IPR-szakértések kezdete óta több mint félszáz IPR-es intézményben jártam, dolgoztam trénerként, tanácsadóként. Nem mondom, hogy mindegyik a rendszer büszkesége, de azt gondolom, valami, valamilyen pozitív folyamat szinte mindegyikben elkezdődött. Ezek az intézmények – sokszor az IPR-es program (igaz, alapvetően a pénzbeli motiváció) hatására – tényleg nem szegregálnak. És bár a pedagógusok túlnyomó része súlyosan előítéletes, jelentős része enyhén rasszista, de legalábbis nem érti, a sztereotipiák szintjén kezeli a cigányok problémáit, a gyerekek között nem tesz különbséget (csak a szülők közt..). És mindenhol találni néhány – többnyire halkabb szavú, a kollégák közt is bátortalan – pedagógust, aki nagyon nyitottan és érzékenyen foglalkozik a gyerekekkel, a romagyerekekkel is. Hogy ez egyre őrültebb, egyre rasszistább közállapotunk mellett így lehet, talán a program eredménye is.

    Csakúgy e program eredménye is, hogy ma már tényleg nem tudunk úgy bemenni egy tantestületbe, hogy ott ne volna néhány pedagógus, aki tudja, mi a koop, a projekt, a tanulásmódszertan stb., sőt legtöbb helyen ha más nem, egy-két magányos partizán még használja is ezeket a formákat. A végeken, ahol eleddig nem volt nagy divat a továbbképzés, ez is nagy eredmény. És mindenképp az integrációs program javára írható eredmény, hiszen ez volt az első olyan közoktatás-fejlesztési program, amely tudatosan épített meglévő és bevált – főként alternatív, gyermekközpontú – pedagógiai módszerek, gyakorlatok megismerésére, átvételére, használatára. Ráadásul a program (legalábbis Szőke Judit vezetése alatt) igyekezett a meghonosodott intézményi jó gyakorlatokat közérthető nyelven, adaptálható formában dokumentálni és közzétenni; így született az Integrációs Pedagógiai Műhely Füzetek sorozata és számos, az integrácós gyakorlatot segítő kiadvány.

    Egyebek mellett nagyon fontos eredménynek gondolom, hogy olyan településekre, olyan ovikba, iskolákba került eszközre, és sokszor közvetlenül a gyerekekre (reggelire, tornafelszerelésre, állatkerti belépőre stb.) fordítható többletpénz, ahol többnyire tényleg legnagyobb az ínség. (Biztosan vannak ez alól is kivételek, rossz példák, de biztos vagyok abban, hogy elenyésző arányban.) Ezekbe az intézményekbe eddig sose tett az oktatásirányítás többletforrást. Ha más nem is történt volna, valahogy honorálja a rosszabb feltételek mellett, kevésbé a ahagyományos iskolára szocializált gyerekekkel dolgozók rengeteg többletenergiáját, ami elengedhetetlen az itteni munkához. Egyfajta minőségi vagy veszélyességi pótlék..

    Nem mondom, hogy a rendszert nem lehetne hatékonyabban, tudatosabban működtetni. Tudatosabban lehetne irányítani a fejlesztéseket, valódi(bb) tartalmi(bb) munkára fogni egyes, az IPR tartalmát kevéssé szem előtt tartó, csak a többletforrásra rárepülő intézményeket. Nyilván több ellenőrzéssel, folyamatosabb tanácsadói jelenléttel a néhol megjelenő oktalan pazarlást, nem cél szerinti pénzfelhasználást is csökkenteni lehetne. De nagy vétek volna az egész IPR-t kidobni az ablakon, és még nagyobb vétek, sőt bűn volna ismét teret engedni a szegregációnak ott, ahol nagynehezen megszűnt az iskolák falain belül (ld. 0. felzárkóztató osztályok ötlete). Mert hogy "nem vezet".
    PG

  • Arató Ferenc 2010.10.20. 05:11 Válasz

    Érdekes egyébként, hogy 1500 intézmény nem igen emeli fel szavát az általuk futtatott integrációs programok folytathatóságáért. miközben izgatottan várják, hogy mi lesz a már megnyert támogatás kifizetésével. annak idején volt az intézmények között aláírás gyűjtés, amikor Bajnai Gordon kormányfő(jelölt?) egy nyilatkozatában a normatíva eltörléséről beszélt, 50 intézménynél megállt a gyűjtés, ha jól tudom, s végül nem hozták nyilvánosságra a levelet.

    Más:

    Az exkluzív iskolákról kevés szó esik abból a szempontból, hogy a szegregált iskolák kizárólag az exkluzív iskolák miatt létezhetnek. Általában a fókusz a szegregált iskolákra irányul, mintha az ott dolgozó pedagógusok tehetnének arról, hogy a közoktatási-társadalmi összjáték részeként kialakult egy szegregált intézmény. Oktatáspolitikai szempontból figyelembe kellett volna venni a szociálpszichológia ajánlásait, már a hetvenes évektől lehetett volna egyébként, hiszen Aronson könyve megjelenik itthon 1978-ban Erős Ferenc fordításában, benne az integráció szociálpszcihológiai feltételeinek egy része például az, hogy kötelező integráció nélkül az integráció választhatósága esetén a tapasztalatok és a kutatások szerint erősödik a nyilt sztereotípiák társadalmi elterjedtsége, ezt egyébként a kilencvenes évek végén (Columbine után), s A társas lény bővített kiadásban a kétezres évek közepén újra igazolja a közben elmúlt negyven év kutatásaira hivatkozva. A közoktatás és exkluzivitás egymást kioltó fogalmak demokratikus nézőpontból. Demokráciában exkluzivitás helyett a szabad verseny a minőségért folytatott stratégiák egyike, szabad verseny azonban csak egyenlő hozzáférés esetén lehetséges (emlékezzünk a kigyurt meztelen atléták eszmei esélyegyenlőségére, különösen akkor, amikor úszásban napjainkban már a ruha a döntő), így a demokratikus szabadversenyt is védeni kell a közoktatásban az exkluzivitástól, mert az korlátozza az (tudás)erőforrásokhoz való egyenlő hozzáférést, ami pedig ugye a tudatos választópolgár autonómiájának a garanciája lenne. Vagyis az exkluzív és szegregáló intézményeket fenntartó önkormányzatokat a versenyhivatalnál is fel lehetne jelenteni…

  • Radó Péter 2010.10.21. 09:04 Válasz

    Feri, én nem tudok példát arra, hogy iskolák nagy számban és nyilvánosan tiltakoztak volna bármilyen érdekeiket sértő oktatáspolitikai fordulat miatt. Ez bizonyos értelemben érthető, az iskolák közszolgáltató intézményként és nem NGO-ként működnek, ami sok tekintetben rendben van. Mindazonáltal az is az összképhez tartozik, hogy ez a csendes passzivitás nem független attól, hogy mekkora tétje van a központi irányítás lépéseinek: nagyon kicsi. Az iskolák hihetetlen hatékonysággal írnak felül bármilyen oktatáspolitikai kezdeményezést (legyen az olyan, amit szeretünk, vagy olyan, amit nem). Az iskolák az oktatáspolitika csendes felülírására és nem a befolyásolására rendezkedtek be.

    Ami az önkormányzatokat és a szelekció/szegregáció két oldalát illeti, részben igazad van. (Nagyon szellemes a versenyhivatali javaslat.) Ezzel kapcsolatban is látni kell azonban, hogy a helyi oktatáspolitikát is jórészt maguk az iskolák csinálják. Két feltáratlan mechanizmust kellene jobban megnézni: (1) azokat a nyílt és rejtett csatornákat, amelyeken keresztül az iskolák a maguk érdekeinek megfelelően alakítják a helyi oktatáspolitikát és (2) azokat a rejtett mechanizmusokat, amelyek az oktatási rendszeren belüli brutális szeparációs nyomást gerjesztik. Mindkettőről csak sejtéseink vannak.

  • Pertl Gábor 2010.10.24. 09:41 Válasz

    Feri, az hagyján(?), hogy az iskolák nem tiltakoznak; de látod, e témakörben másfél hónap után Te vagy a második hozzászóló..

    Üdv, PG

  • Fekete Hajnalka 2010.10.25. 20:20 Válasz

    Tisztelt Arató Ferenc! Tisztelt Pertl Gábor!
    Az 1500 nem szóló intézmény éveken át azt tapasztalta – nem látható és tudható a támogatás odaítélésének mikéntje. Nem tudható azok személye, akik végül a döntést hozzák. Évről évre változik, hogy kit kérhetnek fel “szakértői” együttműködésre.(Vagy jelölnek ki számukra!) Minden évben módosulnak a kritériumok,dagadnak a kötelező dokumentumok, késik az elbírálás, késik a kifizetés. Ennek legszebb példája,az 2008 év, amikor a már késve megjelenő támogatott listát, egy szűk napig láthattuk, majd levették és csak újabb keserves hónap után jelent meg az új. Ami persze karcsúbb volt. Nem kellene csodálkozni azon, hogy nem kiabálnak az iskolák. Igencsak vakmerő az az intézmény, amely ha szerencséje van és nem kerül szembe a saját fenntartójával,kérdőre vonja a jelen oktatásirányítóit. (Kit is?) A sor végén álló iskolának ugyanis van vesztenivalója. Érdemes lenne megnézni, hogy az IPR-t felvállaló intézmények közül (mondjuk a tavalyi támogatotti lista alapján) hány olyan van, lesz – ahol a helyi tanterv esedékes módosításával kiírják a programból az integrációt…S talán azon is eltűnődni, vajon miért.

  • Pertl Gábor 2010.11.12. 16:42 Válasz

    Tisztelt Fekete Hajnalka!

    Az 1500 nem szóló intézmény éveken át lényegében automatikusan kapta – és remélhetőleg kapja mihamarabb idén is, meg tán még jövőre is, a költségvetésben legalábbis mintha szerepelne a forrás – a pénzt az IPR-re. 2003-tól 2007-ig normatívaként, utána normatív jellegű pályázati támogatásként, ahol formai szempontoknak kellett megfelelni.
    Valóban volt és van sok késlekedés, bürokrácia (ha szabad: tökölés), ám végül mindig hozzájutottak a várt forráshoz az intézmények. A tudatosan építkezők nem csak a HHH-s gyerekeknek vettek tornacipőt, kabátot, uzsonnát vagy múzeumi belépőt, hanem újrabútoroztak tantermeket, fölszerelték a kisiskolát szemléltető eszközökkel, a könyvtársarkot mesekönyvvel – és még sorolhatnám, mennyi értelmes és fontos dologra fordíthatták ezt a támogatást. Lehet, hogy macerás volt ehhez hozzájutni, tény, hogy túlburjánzó és értelmetlennek tűnő papírhalmot kellett legyártani hozzá – nyilván a többlettámogatást nyújtó állami hivatal megpróbálta volna látni, mire fordítódik a többlettámogatása, ez hol sikerült, hol nem – minden esetre a többletforráshoz jutás ténye kétségtelen.

    Arató kolléga, gondolom, azt furcsállta, hogy ez a többletforrás SEM érdekli a fenntartókat. az intézményeket, a pedagógusokat (akik egyénileg is juthat/tak/nak így csekély többletjövedelemhez).

    Könyvében Ön is helyteleníti, ha a jövedelemért nem kell semmit tenni. Lehet, hogy az intézmények nagy része is inkább a semmi többletjövedelmet választja a jelentősnek mondott (testületi, csapatmunka esetén azonban szerintem azért túlélhető) többletmunka miatt? Vagy mert az integrációs rendszert is csak olyan pénzszerzésre alkalmas többletfeladatnak gondolta, mint mondjuk a nemzetiségi normatívát? Vagy mert tulajdonképp – pláne, ha a politika erősíti a társadalmi ellenszelet – nem is tartja fontosnak a leszakadók (tantestületekben értsd: cigányok) integrációját?

  • Radó Péter 2010.11.13. 12:58 Válasz

    Kedves Hajnalka és Gábor! Az IPR egy eszköz, ami – sok egyéb dolog mellett – erősíti az iskolák képességét arra, hogy ellenálljanak a rájuk nehezedő nagy társadalmi nyomásnak, a kiegészítő forrás pedig egy az IPR használatba vételét támogató ösztönző. A kérdés szerintem nem feltétlenül az, hogy az ösztönzővel vagy az iskolák elszántságával van nagyobb baj, hanem az, hogy a kettő együtt képes-e ellensúlyozni az – iskolánként eltérő mértékű – külső nyomást és az abból fakadó érdekeltségeket. Az eredmények azt mutatják, hogy nem: az elmúlt két évtized során a közoktatás etnikai határok mentén történő szétszakadása a mindenkori politikai kurzustól függetlenül erősödött. (Ma már elérte azt a mértéket, amikor a nem roma tanulók döntő többsége iskolai pályafutása alatt egyáltalán nem találkozik roma tanulókkal.) Ez szerintem egyszerre kormányzási és iskolai kudarc: nincs meg az a kritikus tömegű és összegződő hatását tekintve elég erős kormányzati eszköztár, ami arányban lenne azzal a drámával, ami az iskolák környezetében zajlik. Sokkal többre lenne szükség, mint egy kis pénzzel megtámogatott IPR…

Új hozzászólás írása