xanax for rage alprazolam xanax taking xanax during day

myth of soma release date soma carisoprodol soma with codeine

shokugeki no soma 54 español soma no prescription para que serve a função soma no excel

how much xanax is dangerous buy xanax xanax Gresham

função do tramadol tramadol online pharmacy how much tramadol to take first time

tramadol and rimadyl for dogs buy tramadol online whats better hydrocodone or tramadol

what size soma juice soma muscle relaxant soma klonopin interaction

ambien take effect buy ambien online ambien used in pregnancy

does xanax reduce heart rate buy xanax can you take xanax and antivert

can you take ambien night before anesthesia buy ambien side effects of prolonged use of ambien

Sáska Géza: A polgári demokrácia iskolája és a nevelés szelleme

Csupán az illem mondatja velem, hogy a modern demokrácia hármas jelszavát idézem fel, hiszen közismert. A „szabadság”, „egyenlőség” „testvériség” közül az első kettőnek említett értelmezése, nemkülönben gyakorlata folyamatosan változik, a harmadiké pedig többnyire homályban is marad. Hagyjuk mi is benne. A „szabadság” jelentésének csak arra a dimenziójára térek ki, amelyik az oktatást, különösképpen a közoktatás területére terjed ki, amely a modern állam teremtette iskolarendszer létrejötte óta le nem csituló viták tárgya.

Köztudott, hogy a modern államok létrejötte előtti időszakban kizárólag egyházak kezében volt a népoktatás, amelyben önön egyetlen és vitathatatlan értékrendjük alapján folyt az oktatás, a reformáció utáni időszaktól nemcsak a katolikusok körében. A XVII. század végétől, főként a XVIII. században egyre gyorsuló ütemben „laikus”, azaz állami irányítás alá került a közoktatás szervezése, s értelemszerűen az abszolút uralkodó értékrendje, az államérdek szerint. A liberális demokráciák létrejötte előtti időszakban, Európában előbb az iskolafenntartó egyházak, majd később a modern abszolutista államok egy legitim és vitathatatlan érték alapján szervezték az iskolai oktatást.

Amint az abszolutisztikus állam átveszi a közoktatás ügyét az egyházaktól, a tételes vallásoktatást meghagyja az egyházak hatáskörében, már a korai tantervekben elválik egymástól csak az egyházakra tartozó hitoktatásra és a laikus állam által tartalommal feltöltendő időkeret. Az állam és az egyház ebben is elválik egymástól.

A demokrácia megjelenése politikai értelemben érték-pluralitást hozott a XVIII.- XIX. században a polgári demokráciában több értékrend vált legitimmé, amely többek között a szólás és sajtószabadságban érvényesülhetett, s az egymást kizáró, de egyenrangú értékek-érdekek képviselői a magukét szívesen látták, és látják ma is az iskolában.

Ez a probléma lényege: miképpen lehet egy demokratikus államban a számos legitim világnézeten alapuló, politikai (alkotmányos) értelemben egyenrangú értékrendnek helyet, pontosabban képviselőik értékeinek teret adni? Amint ezt a problémát, mint lényegtelent, vagy megoldhatatlant félresöprik, megfigyelhető, hogy az állam és az egyház közeledik egymáshoz, csupán egy, mert örök és vitathatatlan értékrendet követ az értékközpontú, mérsékelten demokratikus állami oktatáspolitika. Hoffmann Rózsa államtitkár 2011-es szavai szerint „piaci helyett értékalapú nevelés jön”. A értékalapú nevelés pedig azonos a keresztény értékrenddel. Ugyanő: „Tegnap Brüsszelben jártam, és ismét szembesültem azzal a lehangoló jelenséggel, hogy hová is jutott a keresztény nevelés terén Európa. Ellenben Magyarország büszke lehet a keresztény iskolarendszerére (sic!) … az a közeg azonban, amelyben dolgoznunk kell, nem kedvez az értékközpontú nevelésnek.”

A kialakult demokratikus megoldás szerint szervezeti, pénzügyi, ellenőrzés tekintetében elkülönítették egymástól az állami, azaz közösségi és a nem ilyen iskolákat. Azaz, a magánszféra és a közszféra elvált egymástól. A világnézet alapján szervezett többnyire egyházi kezekben lévő iskolák és a piaci szempontokat követő iskolák más elbírálás alá esnek, mint az államiak.

A polgári demokratikus berendezkedésű (nemzet)állami iskolák kizárólag közösségi célokat követnek, amelyekben – elvileg – az alkotmányt létrehozó többség politikai céljai adta keretek között egyik állampolgár értékrendje sem sérülhet, a nem ilyen iskolákban pedig bármelyik csoport világnézete lehet a szervező erő. (A nemzeti kisebbségek oktatásának ügyét itt tegyük félre.) A magán-meggyőződés, illetve a világnézeti rendező elv alapján szerveződő iskolák így vagy úgy, egyfajta magántudást, egy-egy társadalmi csoport világnézetéből levezett kultúrát adnak át, de nem a közösségi iskolák szemléletét és tartalmát követik, bár eseti átfedések lehetnek, strukturális megfelelés soha. Ez a különbség, amelyik a különállását, másságát indokolja a többség érdekeit követő közösségi iskolák tengerében.

A magán tudás és a közműveltség elkülönítése természetesen újabb problémák sorozatát szüli. Kérdés, hogy a közösségi (azaz nem az egyházi és a magán) oktatásban hogyan lehet a tanszabadságnak olyképpen helyet adni, hogy az alkotmányos keretek között legitim nézetek közül egyik se kerüljön hátrányba, képviseletük ne sérüljön.

Ennek az elvnek teljesülése előtt számos valóságos akadály emelkedik. Két esettel érzékeltetem a probléma lényegét. Nyilvánvaló, hogy a polgári berendezkedésű államokban a szabad választások eredményeképpen a végrehajtó hatalmat megszerző győztes pártnak – elvileg – önálló értékrendje van, a megoldásra váró politikai problémák megoldási javaslatainak sokasága közül csak a kormányt alakító pártoknak van módja, a magáét valóra váltani, intézményes korlátok között, értékrendjét, világlátását nem teheti kötelezővé az állami iskolákban. Tekintettel kell lennie koalíciós partnerére, melyik eleve mást képvisel, le kell mondani tervei, meggyőződésének totális megvalósításáról, ugyanakkor figyelemmel kell lennie a kisebbségben (ellenzékben) marad pártok értékrendjére is. Alkotmányos garanciák és politikai váltógazdaság, a tankönyvpiac, a központi tantervek rendszere teszi lehetetlenné, a képviseleti demokráciában bármelyik hatalmi csoport a maga értékrendjét tegye kizárólagossá, feltételezve az abszolút többség nem lététét. Ebben és csakis ebben az értelemben valamennyi kormány világnézet tekintetében olyannyira rugalmas, hogy már-már nem is értékközpontú, mert nem lehet egy értéket abszolútnak tekinteni.

A választásokon győztes párt érték-elkötelezettsége és az ellenzék-koalíciós partnereinek nézeteinek tolerálásának kényszeréhez fogható jelenség figyelhető meg a demokratikus közösségi iskolákban. Minden egyes pedagógusnak magától értetődően kialakult személyes véleménye van a világról, kialakult értékrendje, magatartását szervező világnézete van, amely nem feltétlenül esik egybe mindegyik tanítványáéval. Az állami-önkormányzati iskolákba magától értetődően olyan családból származó gyerekek is járnak, akik nem osztják tanáraik világnézetét, azonban a diákok nézetei éppen úgy legitimek, mint a tantestületé. Sem a pedagógus, sem a diák világnézeti tekintetben távolról sem semleges, éppen ellenkezőleg: elkötelezett. Ebből fakad, hogy a közösségi iskolák – demokratikus berendezkedésű országokban – a világnézetük tekintetében iránytalanok, s ebben az értelemben közömbösek. Egyszerű szűkösségből fakad, hogy nem lehet valamennyi világnézetet valló családnak közpénzből fenntartott iskolát állítani, s ebből fakad a kompromisszum kényszere.

Az önmaga értékrendjét átadni kész pedagógus számára mindez kötöttséget jelent, központi kényszerként éli meg, amely alól szívesen kibújna. Az iskola pedagógusa hatalmi tényező, amellyel szemben a diák védelmére intézményes garanciák – benne a minőségbiztosítás – rendszere Magyarországon igen szerények voltak az Európa Unióhoz csatlakozás előtt és azt követően. Ami a demokratikus állam lényege, az önkény, azaz a hatalmat gyakorlók legjobb egyéni meggyőződéseinek akadálytalan megvalósításának megnehezítése, ugyanez a logika lenne érvényes a pedagógusokra is. E demokratikus elvből adódik a központi és a szakmai (pedagógusi) világnézeti indoktrináció tilalma, az állami iskolák világnézeti közömbösségének kötelezővé tétele, a pedagógusok ellenőrzése, amely elkerülhetetlenül szükséges. Az Európa Unió 2000-ben deklarált alapvető jogai közül az egyik szerint „Az állam az oktatás és tanítás terén vállalt feladatkörök gyakorlása során köteles tiszteletben tartani a szülők vallási és világnézeti meggyőződésével összhangban lévő oktatáshoz és tanításhoz való jogot” (EU, 2000). Az Európai Unió – akkor már – tizenkettőről tizenötre bővülő tagállamának közös értékrendje szerint, amennyiben a pedagógus és a tanítvány családja különböző értékeket képvisel, a szülőké a meghatározó.

A később csatlakozó országok demokrácia iránti elkötelezettségük mértéke ezen elv érdemi követésén is felmérhető. A Nemzeti Köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 3.§ 3. bekezdésében deklarálja ez a jogot, ugyanakkor világnézeti tekintetben elkötelezettekre, egyházi jogi személyre bízza a világnézeti tekintetben közömbös közösségi iskolákban nemcsak a hit-, hanem az erkölcstan oktatását is. Irányt adtak a világnézetnek, egyúttal a nevelés szellemének is.

A demokratikus berendezkedés lényegét adó időigényes (rossz hatásfokú) eljárások, a folyamatos kompromisszumok nagyon ritkán teremtenek egyértelmű és a végleges megoldást ígérő helyzetet, nem úgy, mint a tekintélyelvű és központosított rendszerekben, amelyben világosan és egyértelműen kijelölik a ’haladó’ és ’retrográd’ világnézet közötti, objektívnek beállított különbséget, a követendő eszmét, amelyből levezetik a pedagógus szükséges teendőit és a tanulók elvárt magatartását. A nem-demokratikus rendszerek a nevelés szellemében nem, de technikájában nagy hasonlóságot mutat a felvilágosult abszolutista korszakban kidolgozottakkal.

Sáska Géza oktatáskutató

Hozzászólások:

  • Endresz Gábor 2013.10.15. 12:14 Válasz

    Az állami iskolák világnézeti semlegességének vannak korlátai. Ezek attól is függnek, hogy mit értünk világnézeten. A Wikipédia definíciója szerint (mivel nem vagyok filozófus ez az első forrás, amihez nyúlni tudok a témában)világnézet a politikai ideológia, hitrendszer, vallás, vagy ezek keveréke is. Ezek szerint világnézetnek tekinthető a fasizmus, rasszizmus vagy a vallási tanokon alapuló fanatizmus is. Tényleg azt várja el a szerző, hogy ezen esetekben is semleges maradjon az iskola? Vagyis ha egy diáknak ilyen nézetei vannak, akkor fogadjuk el azokat, mint mondjuk a humanizmussal egyenértékű és megkérdőjelezhetetlen nézeteket, és ne alkossunk róluk ítéletet? Vagy, ha a diáknak olyan világnézete van, aminek egyes tézisei egyenesen ellentmondanak a tudomány által feltárt, bizonyos fenntartásokkal igazságnak is nevezhető tényeknek és mondjuk ez valami miatt előkerül az iskolában (pl. holokauszt-tagadás, ember származása, evolúció), akkor is azt várjuk el a tanároktól, hogy semlegesek maradjanak, és ne hívják fel a figyelmet arra, hogy az amit a diák gondol téves? Az, hogy az állam köteles tiszteletben tartani a szülő világnézete szerinti tanuláshoz való jogot, szerintem kivitelezhetetlen, ha a tények is megkérdőjeleződnek valamilyen világnézetben.

Új hozzászólás írása