suboxone interaction with valium diazepam 5mg valium gotas presentacion

is xanax bad for my liver buy xanax percocet flexeril xanax

soma means what buy soma soma natação araraquara

how much ambien makes you trip buy ambien online is ambien deadly

ambien vs. generic zolpidem zolpidem 10 mg compare ambien and restoril

manisa soma kısrakdere soma 350 mg soma ilgili haberler

how many milligrams is a bar of xanax buy xanax xanax makes me suicidal

what is the best way to get high off of tramadol buy tramadol cod tramadol 180 tabs overnight

ambien 5 mg dosage ambien 10 mg ambien as a muscle relaxant

can i get high if i snort tramadol tramadol 50mg how long is the high from tramadol

Politikai és oktatáspolitikai alternatívákról

Már több ízben jeleztem, hogy véleményem szerint jelenlegi oktatáspolitikai mizériánk természete nem szakmapolitikai, hanem politikai. Bármennyire is borsódzik tehát a hátam attól, hogy politikáról írjak egy oktatáspolitikai blogon, időről-időre kénytelen vagyok ezt tenni. Pünkösdi bejegyzésemben a politikai és közpolitikai (oktatáspolitikai) alternatívák közötti kapcsolatról osztok meg néhány dilemmát.

Politikai forgatókönyvek

A politikai szereplők megnyilatkozásaiban és az elemzői-értelmiségi reflexió publicisztikájában – implicit vagy explicit módon – három forgatókönyv különül el.

  1. Rendszervisszaváltás: A magyar demokrácia ezredforduló utáni fokozódó válsága olyan politikai vákuumot teremtett, melyben a FIDESZ választóitól carte blanche-ot kapott, melyet kormányzásképtelensége és közpolitikai ámokfutása miatt nem képes kihasználni. A kormánnyal szembeni növekvő ellenállás miatt 2014-ben van esélye egy kormányváltásnak, ami egyben – ha kisebb korrekciókkal is – a demokrácia és jogállamiság rendszerváltáskor kialakított kereteinek helyreállítását is jelenti.
  2. Új rendszerváltás: A hazai politikai és a nemzetközi gazdasági válság összegződő hatásaként a rendszerváltáskor kialakult keretek összeomlottak. Az Orbán-kormány nem pusztán a válság eredménye, de egyben az elhúzódó válság fenntartója, elmélyítője és haszonélvezője. 2014-ben (vagy később) nem kevesebbre, mint új rendszerváltásra van szükség, melynek során újra kell gondolni a 2010-ben bedőlt rendszer fundamentumait is.
  3. Lezárult új rendszerváltás: Az Orbán-rendszer nem elhúzódó válságtünet, hanem a válság hatására a politikai rendszert stabilizálni hivatott, egy a magyar politikai hagyományba illeszkedő, egyetlen hegemón párt – mint például a Szabadelvű Párt, az Egységes Párt vagy az MSZMP – uralmán alapuló politikai struktúra.  Arra kell tehát számítani, hogy az Orbán-rendszer tartósan berendezkedik.

A lehetséges szcenáriók esélyeinek latolgatásakor érdemes különbséget tenni a politikai szereplők által követett stratégiák, és a három különböző forgatókönyv bekövetkezésének valószínűsége között. Az MSZP kommunikációja például az első szcenárión alapszik, de mivel a második szcenárión alapuló stratégia a jelenlegi pártelit jelentős részének lecserélésével járna együtt, szemmel láthatóan inkább a harmadikra rendezkedik be, ami ez utóbbi megvalósulásnak valószínűségét erősíti. (Az LMP és a DK „viselkedése” szintén a harmadik forgatókönyv valószínűségét erősíti, a Jobbik pedig puszta létével ebbe az irányba hat.) Általában az érzékelhető, hogy a 2011-es civil ellenállás kifulladása óta a hangsúly a második forgatókönyv felé tolódik el, aminek alapvető okát abban látom, hogy az eredeti rendszervisszaváltás programja is erős legitimitás- és támogatáshiányba ütközik. Ezt jelzi, hogy a 4K „új alkotmányozásról” beszél, Bajnai Gordon – az egyik legkomolyabb közpolitikai think-tank vezetője – pedig egy nemrég tartott előadásában így fogalmazott: „A válság utáni Magyarország nem tud és nem is szabad, hogy olyan legyen, mint a válság kitörése előtt volt.”

Az oktatáspolitika alkotás referenciái

Miért probléma a politikai forgatókönyvek sokaságából fakadó bizonytalanság?  „Normális körülmények” között egy bejáratott rendszerben a politikai folyamatokból fakadó bizonytalanság relatíve jól menedzselhető annak ellenére is, hogy a kormányzati ciklusokon átívelő konszenzus hiánya sokakat zavar. (A jelenlegi konszenzuséhség már önmagában is válságtünet.) A politikai kockázatok menedzselhetőségét rendesen két dolog biztosítja: a kormányzás általános kereteinek relatív állandósága, s az, hogy az európai kontinentális modellben a közpolitika alkotás fókuszában nem a politikai döntés, hanem a közigazgatási döntés áll. (Erről részletesebben itt írtam.) Amennyiben tehát az oktatáspolitikáról szóló gondolkodást nem a politikai referenciák uralják, tág tere van egyéb referenciák érvényesülésének. Ilyenek például a különböző értékvilágok, a pedagógiai jövőképek, a különböző kapcsolódó társadalomtudományok (különösen az oktatásszociológia és a közgazdaságtan) által tartott tükör, a nemzetközi referenciák (esetünkben elsősorban az EU és az OECD), valamint az oktatáspolitika alkotás saját referencia készlete (az értékelés a közpolitika elemzés).

A körülmények azonban távolról sem normálisak. A „rendszerváltások” torlódása olyan bizonytalan környezetet teremt, amelyben egyetlen lehetséges referencia sem biztosít megfelelő fogódzókat a közpolitikai tervezés számára. Némi leegyszerűsítéssel: képtelenség oktatáspolitikai alternatívákról gondolkodni, ha valamilyen értelmes időtávon belül nem látjuk előre a közpolitika alkotás alkotmányos kereteit és az e keretek által kijelölt kormányzási modellt. Pedagógiai jövőképeket például lehet alkotni, de megfelelő kormányzási modell hiányában ezek csak légvárak lesznek, az oktatás még soha nem volt képes saját pedagógiai világképénél fogva kirántani magát a sajtból. Ugyanígy, a minden oldalról bőségesen áradó politikai szómágia el szeretné hitetni velünk, hogy a legkülönbözőbb társadalmi és gazdasági (munkaerő-piaci) problémák bármilyen kormányzati szerkezetben megoldhatóak, de ez nyilvánvalóan nem igaz; az oktatás kormányzásának módja alapvetően jelöli ki az oktatáspolitika mozgásterét.

Ha oktatáspolitikai alternatívákon törjük a fejünket nem mindegy tehát, hogy mit gondolunk a 2014-et követő helyzetről: kormányváltásra, új rendszerváltásra, vagy a most kiépülő rendszer stabilizálódásra kell felkészülnünk? Annál is inkább ez a helyzet, mert a címzett nélküli stratégia alkotás okafogyott szolgáltatás. Egy stratégiának számos különböző funkciója van: kijelöli a változtatások irányát, prioritások rögzítésével fókuszálja az erőfeszítéseket, egy sokágú akciósorozaton belül biztosítja a konzisztenciát, stb. Van azonban egy mindezekkel egyenrangú funkciója is: meghatározza a stratégiát alkotó, vagy a stratégia címzettjeként megjelölt szervezetet. Ha egy egész közoktatási rendszer számára készítünk stratégiát, a címzett a köztársaság kormánya. A központi oktatásirányítás mozgástere és funkciója viszont a furcsanevű közoktatási törvény elfogadása óta gyökeresen megváltozott: a korábbi stratégiai irányító és oktatáspolitika alkotó funkció helyébe a – korábbi funkciókat lényegében lenullázó – közvetlen adminisztratív irányítói funkció lépett. Ha tehát kívánatos nevelési célok azonosítására építve alternatív oktatáspolitikai koncepciót alkotnánk figyelmen kívül hagyva a „rendszerkörnyezet” bizonytalanságát, kizárólag írói munkásságunk körében hasznosuló erőfeszítéseket tennénk.

Lehetséges oktatáspolitikai megközelítések

Minden közpolitikai alternatíva – kimondva vagy kimondatlanul – valamelyik politikai forgatókönyv alapján készül, fordítsuk le tehát őket oktatáspolitikai stratégiákra.

Rendszervisszaváltás. Az erre épülő koncepció egy a szükséges korrekciók azonosításán és oktatáspolitikai elemzésen alapuló szakértői alternatíva. Lényegében ezen a megközelítésen alapszik az eddig készült egyetlen alternatív oktatáspolitikáról készült, az OktpolCafén február elején általunk megosztott anyag. A megközelítés alapja a megszakadt folytonosság helyreállítása, még akkor is, ha – mint az általunk készített anyag is – reflektál a rendszerváltás utáni két évtizedre, s helyreállítás alatt az oktatási rendszer strukturális alapvonásainak helyreállítását, s nem pontos rekonstrukciót érti. Az oktatáspolitikai alternatíva kidolgozása azonban határozottan a beavatkozást igénylő problémák elemzésére és lehetséges megoldásuk módozataira fókuszál, s nem a rendszer általános strukturális jellemzőire.

Új rendszerváltás. E megközelítés alapja az, hogy az elmúlt évtizedekben felhalmozódott legitimitáshiány és a jelenlegi kormány rendszervisszaváltó tobzódása tabula rasa-t csinált, ezért az oktatási rendszert az alapjaitól kezdve lehet és kell újragondolni. A kidolgozandó alternatíva tehát részben a korábbi, részben pedig a NER által helyreállított államszocialista rendszerrel szemben fogalmazódik meg. E megközelítés alkalmazásának legnagyobb nehézsége, hogy a kidolgozandó alternatíva nem nyerhető ki az oktatásból önmagában. Szükség lenne hozzá az új alkotmányos és kormányzati keretek ismeretére, tehát alapvetően kívülről vezérelt oktatási stratégia előállításáról lenne szó. Ezek a keretek azonban nem ismertek, ezért a konkrét beavatkozást igénylő problémák megoldásához használható eszközök sem igen mérlegelhetőek.

Lezárult új rendszerváltás. Ennek a politikai forgatókönyvnek egy az új rendszer által okozott súlyos problémák és károk enyhítésén alapuló stratégia felel meg, melynek célja nem a rendszerrel szembeni alternatívák, hanem az új rendszer keretei között a jelenlegi oktatásirányítók által képviselt szakmapolitika alternatíváinak kimunkálása. Ennek megfelelően az erre a megközelítésre épülő alternatív oktatáspolitika például adottságnak tekintené a centralizált bürokratikus irányítást, s arra törekedne, hogy enyhítse és ellensúlyozza annak a méltányosság mértékére gyakorolt negatív hatását. Fókuszát tekintve ez a stratégia a „rendszervisszaváltás” stratégiájára hasonlít, amennyiben erősen konkrét oktatáspolitikai problémák megoldására koncentrál.

Vegyük sorra ezeket az alternatívákat. Az oktatáspolitika uralkodó inkrementalista megközelítése alapján a politika alkotás logikája – némi még vállalható leegyszerűsítéssel – egy világos algoritmuson alapszik: a külső kihívások azonosításán és jövőképeken alapuló, kívánatos oktatási eredményekben kifejezett oktatási célok kijelölése, a szükséges beavatkozás helyének és módjának meghatározása, valamint a beavatkozások „implementációját” szolgáló eszközök tervezése. Mint már jeleztem, az első és harmadik forgatókönyv ezt az algoritmus követné, még ha a rendszervisszaváltás programja azt kiegészítené egy helyreállítási programmal is. (Sokak fejében ez egyszerűen a köznevelési törvény kihajítását, a korábbi törvény visszaállítását jelenti.) Én magam a korábbi rendszer alapvető strukturális jellegzetességeit elfogadhatónak tartom, de valószínűleg ezzel a véleményemmel erős kisebbségbe szorulnék. Az alapvető probléma az, hogy egy olyan stratégia, ami nem gondolja újra a korábbi oktatási rendszer egészét nem igazi alternatíva a NER most formálódó rendszerével szemben sem. Ami pedig a harmadik forgatókönyvet illeti, az számomra teljesen elfogadhatatlan. Az OktpolCafén eddig megjelent több, mint másfél száz bejegyzés többsége azt üzeni, hogy a most kibontakozó rendszer teljesen alkalmatlan bármilyen komoly minőségi, eredményességi vagy méltányossági probléma megoldására, a harmadik típusú forgatókönyvet tehát csak az válassza, aki – akár súlyos kompromisszumok árát is megfizetve – már nagyon szeretne békében élni a világgal.

Az „új rendszerváltás” programja egy bonyolultabb ügy, mert – szemben az 1993-as helyzettel – nincsenek külső támpontok. Az ezen a forgatókönyvön alapuló programalkotásnak pótlékokkal kell dolgoznia, tehát más közpolitikai területeken zajló stratégia alkotás eredményeiből kinyert igazodási pontokkal kell operálnia. Ehhez ki kell dugnunk a fejünket a nevelés és oktatás zárt világából, és együtt kell dolgoznunk azokkal, akik közigazgatási reformon, közfinanszírozási reformon, egy új szociálpolitikai rezsimen, új egészségügyi ellátó rendszeren és ezekhez hasonlókon gondolkodnak. Ha vannak ilyenek. És természetesen mindeme kapcsolódó területekkel kapcsolatban az oktatásnak is megvannak a sajátos, azonosítható és azonosítandó érdekei. (Az oktatáspolitika kormányzási kontextusáról szóló tervezett minisorozatom erről szól majd.)

Összefoglalva: mielőtt újra kitalálnánk az iskolákat, a magyar államot kell újra kitalálni. Ezt nem az oktatás szereplői fogják megtenni, de nekik is kell, hogy mondanivalójuk legyen róla.

Hozzászólások:

  • Pihelevics Attila 2012.05.28. 22:21 Válasz

    Szerintem most azt kellene megpróbálni minél megalapozottabban leírni, amit szakmailag ideálisnak és megvalósíthatónak gondolunk. Ez a keretekre is vonatkozik, ha a 2010 előtti kereteket jónak gondoljuk, akkor lehet ez alapján dolgozni, ha jobb lenne ettől bizonyos pontokon eltérni, akkor térjünk el. Aztán lehet, hogy bizonyos erők részben vagy egészben támogatni fogják a koncepciót. Ha nem így teszünk, akkor sincs biztosíték semmire.

  • Kecskeméti Károly 2012.05.29. 12:36 Válasz

    Nagyszerű vitaindítója annak a témakörnek, amelynek meghatározó szerepe lesz (lehet) az új magyar állam kitalálásában, s különösen a kívánatos működésében.
    (Természetesen: “új rendszerváltás!”)

  • Kecskeméti Károly 2012.05.29. 13:09 Válasz

    Megkerülhetetlen, fontos vitaindító! (Nagy forgalmú helyen is meg kellene jelennie.)
    A magyar államot nem csupán újra ki kell találni, de majd lakhatóvá is kell tenni. Ez nem fog sikerülni egy markánsan új oktatási rendszerváltás nélkül.

  • Nyíri András 2012.05.30. 01:08 Válasz

    Valóban nem mindegy, milyen tágabb értelemben vett politikai berendezkedésnek az alakításához járulunk hozzá. Ahhoz aligha, amilyen ennek a 30-as évekbeli retró utópiának az új kiadása lesz az oktatásban. Nagy Péter Tibor már sok éve végigelemezte ennek a műszaki leírását. A NEFMI persze korántsem volt hozzá hasonlóan alapos és aprólékos. Nem is ez a tárca találta ki, hogy e szűkebb területen milyen ütemben, milyen harcias műveleteket kell véghez vinni békés célpontok ellen. Nem is ő fogja levezényelni, nem is ő lesz a felelős, különben sem egy tárca. Ha a legfőbb érték az emberi erőforrás, akkor elvileg sokakon áll vagy bukik a sikere. Nem kizárt azonban, hogy a köznevelési projekt nem állja ki az idő próbáját. Van tehát keresnivalónk, noha egyelőre zavartan rakosgatjuk ide-oda a körzőket, vonalzókat. Jó, hogy Péter előrelátóan kitért arra, fölöslegesen miért ne tervezzünk.
    Az előrelátás nem könnyű. Ugyanakkor zavarba ejtő, hogy melyik könnyebb: ennek vagy a megtörténteknek a feldolgozása. A jövőbelátás nehézségeit csökkenthetik az olyan típusú elemzések, amelyek tudományos módszerekkel igazolnak bekövetkező folyamatokat. Egyet emelnék ki (Varga-Hermann: A népesség iskolai végzettség szerinti alakulása nemek, korcsoportok, régiók szerint), erről nemrégiben hallottam, olvastam. Nincsenek behatóbb ismereteim, hogy a különféle kutatási irányok terén a közeljövőben mi lát napvilágot, mi nem. Az oktatáspolitikai tervezésnél is fel van adva a lecke. Adott esetben könnyebb lesz megállapítani jövőbeli dolgok bekövetkeztét, mint rögzíteni azt, hogy a múltban ez és ez történt. Hogyan értékeljük pl. az elmúlt évek nagy költségigényű fejlesztéseit, ha ezekről nem készülnek hatáselemzések? Visszatérés a zéró ponthoz.

  • Kling Péter 2012.05.31. 21:50 Válasz

    Én laikus vagyok, de azt nem értem, miért akarja mindenki agyonszabályozni az oktatást, mikor különböző szociális hátterű gyerekeket egyrészt máshogy lehet oktatni, másrészt nem is lehet ugyanoda eljutni, (lehet, hogy emiatt meg sem kéne próbálni).

    Egyszerűen lehetne kézzelfogható eredményeket elérni, ha nem minden iskolában, minden gyerektől ugyanazt várnánk el.

    Én felmérném minden iskolában a gyerekek családi hátterét, plusz az egyéb hozott adottságait. Ez alapján meg lehet állapítani egy elvárható szintet, amit az iskola tanulóinak el kell érni (pl. a Pisa felméréseken, vagy egyéb módon meghatározva).

    Amelyik iskola meghaladja az adott társadalmi csoporttól várható átlagot, ott magasabb lenne a tanárok bérkerete, ahol alacsonyabb, ott marad a mostani. (nyilván csökkenteni nem lehet)

    Innentől kezdve az igazgatóra és a tanárokra lehetne bízni, mit hogy tanítanak, majd ők kiválasztanák a megfelelő módszereket.

    Nevetséges, hogy az számít jó iskolának, ahol többdiplomás szülők gyerekei jó közepes eredményt érnek el, és hiába végzi el egy borsodi zsákfaluban az összes gyerek a 8 osztályt, a szakmunkásképzőhöz elegendő tudással, attól az még a rossz iskola, pedig a tanárok hozzáadott értéke sokkal több.

  • Mikecs Lilla 2012.06.01. 17:27 Válasz

    Amit az elmúlt húsz évben az oktatással műveltek az aktuális kormányok, az GYALÁZAT! Ameddig a politikai klikkeknek NEM az a célja, hogy egy tanult, okos társadalom legyünk, akivel netán ki lehetne jönni a gazdasági válságból is, addig bármit tehetnek, NEM fog pozitív eredményre vezetni. Másrészről megint nem minket kérdeznek, akik benne dolgozunk és esetleg lennének használható és reális javaslataink!Valamint ameddig PÉNZ elvonás folyik az oktatásból,addig nem lesz hatékony!Pályázati, tanácsadói, felzárkóztatási pénzekről ami nem jut el az iskolákba és a pedagógusokhoz, nem lehet érdemben beszélni!AZ OKTATÁSNAK MINDENKOR POLITIKA MENTESNEK KELLENE MARADNIA!Reménytelen…..

  • Nahalka István 2012.06.02. 04:47 Válasz

    Kling Péter hozzászólásával mélységesen nem értek egyet, de most nem erről szeretnék írni, valójában nem egészen ide tartozik a felvetése.

    Radó Péter leír három irányt, amelyek bármelyike kibontakozhat. A lehetséges oktatáspolitikákat ezekhez kötve vázolja. Nincs nekem ezekkel semmi bajom, úgy jó az elemzés ahogy van. Van azonban egy gondolata, amely nem hagy nyugodni. Az, hogy (lusta vagyok felmenni a pontos idézetért, elnézést) egy oktatáspolitikai koncepció kidolgozása csak akkor lehetséges, ha már tudjuk, hogy a “nagy” politikában mi fog megvalósulni. Azt persze feltételezem, hogy Radó úgy gondolja, hogy egy oktatáspolitikai koncepció kidolgozőásának választania kell a három közül, mintegy előre modelleznie kell, hogy melyik megvalósulása esetén lesz majd érvényes. Ha bejön az előrejelzés, akkor hurrá, ha nem, akkor istenem, növeltük eggyel az íróasztalban (a vincsin) elfekvő okos tanulmányaink számát.

    Csakhogy a dolgok nem ilyen modellszerűek. Egyrészt lehet olyan oktatáspolitikai koncepció gyártás, amely csak munka közben jut el olyan kérdések felvetéséhez, amelyek érintik mindazokat, amelyek Radó számára vízválasztóak a politikai orientáció kialakulásában. Igenis lehetséges olyan oktatáspolitikai koncepció létrehozása, amely koncepció nem kötelezi el magát politikai irányok mellett, nem feltételez szcenáriókat, ellenben az oktatással szembeni általános kihívásokból, patetikusan fogalmazva a történelmi feladatokból kiindulva, továbbá nagyon nagy figyelemmel a világban megvalósult, adaptívnak bizonyult jó gyakorlatokra dolgoz ki valamit. Elismerem, hogy e munka közben fokozatosan egyre közelebb kerül egy ilyen gondolkodás, egy iylen koncepció a három alternatíva valamelyikéhez. De ez nem feltétlenül a munka legelején következik be. Ennek azért van nagy jelentősége, mert rendkívül fontos, hogy a munka a lehető legszélesebb szakmai bázison folyjék, egymástól viszonylag távoli elképzelések hívei tudjanak egymással szót érteni és konszenzusra jutni.

    Írtam előbb, hogy “egyrészt”, most jöjjön a “másrészt”. Mitől olyan biztos Radó Péter abban, hogy a 2014-ben létrejövő “új” hatalom majd készségesen besorolja magát, illetve besorolható lesz a vázolt elméleti alternatíváik valamelyikébe. Mint ahogy a politika szerintem soha nem a tiszta modelleknek megfelelően működik, most is ez lesz a helyzet. Egy kicsit ilyen is lesz, meg egy kicsit olyan is. Illúzió azt várni, hogy a politika majd világosan megfogalmazza, melyik skatulyába hajlandó becsücsülni, s akkor majd lehet jól dörgölőző oktatáspolitikát kialakítani. Egy oktatáspolitikai koncepció kidolgozás tud ennél sokkal autonómabb lenni, akár még azt is mondhatnám, hogy abban a kuszaságban, ami majd 2014-ben lesz, még formálhatja is a viszonyokat (bár nincsenek vérmes reményeim).

    Szóval, én továbbra sem szeretnék végleg elköteleződni. És ha az íróasztalnak dolgozom, akkor azt nagyon sajnálom, de…

  • Radó Péter 2012.06.02. 15:55 Válasz

    Kedves Lilla, csak megjegyzés: amíg az oktatást közpénzekből finanszírozzák és amíg az oktatási rendszert állami szabályozás integrálja addig soha nem lesz politikamentes. Ezen a blogon minden arról szól, hogy a politika (szakmapolitika) hogyan tehető okosabbá.

  • Radó Péter 2012.06.02. 16:04 Válasz

    István, mindenekelőtt oszlassunk el egy félreértést: nem azt írom, hogy nem lehetséges alternatív oktatáspolitikát csinálni a jövő ismerete nélkül, csak azt, hogy amikor ennyire nem látjuk a támpontokat nagyon nehéz. Megfordítva: a mód, ahogy alternatív oktatáspolitikai stratégiákat gyártunk (és azok tartalma) implicit módon illeszkedés valamelyik politikai forgatókönyvkönyvhöz. Ahogy te is fogalmazol: „Elismerem, hogy e munka közben fokozatosan egyre közelebb kerül egy ilyen gondolkodás, egy ilyen koncepció a három alternatíva valamelyikéhez.” Egyebekben pedig az érzésem az, hogy tulajdonképpen nem is a bejegyzés tartalmával vitatkozol, hanem az annak továbbgondolása során megfontolható stratégiákra. Ezek egyikét, a kockázatminimalizáló tétlenséget kizárod, és ezzel mélyen egyetértek.

  • Nahalka István 2012.06.07. 06:27 Válasz

    Péter! Egyetértünk.

Új hozzászólás írása