A 2010-es karácsony bejegyzésemnek azt a címet adtam, hogy „Helyzet van.” Most új helyzet van: a második Orbán-kormány oktatáspolitikai tabula rasa-t csinált. 2009-hez nincs visszatérés, a 2010-es fülkeforradalom oktatáspolitikai teljesítménye pedig teljes csőd, s mint ilyen minden ízében vállalhatatlan. Ideje feltápászkodnunk, leporolnunk a nadrágunkat, vennünk egy nagy levegőt, s elkezdenünk azon gondolkodni hogyan szabadulhatnánk meg a démonainktól. Másképpen: merre van az előre?
Egy új korszakról (személyes karácsonyi bejegyzés)
Habemus legem
Ez a bejegyzés a személyes politikai felelősségről szól. A hétfő éjszaka elfogadott közoktatási („köznevelési”) törvény a magyar oktatás történetében példátlan mértékű rombolást és visszalépést jelent. Akik ezt a törvényt megszavazták, azok nem bújhatnak saját pártjuk, kormányuk vagy vezérük háta mögé, s az sem ment fel senkit, hogy nem tudják, nem értik, hogy milyen kárt okoznak ezzel a törvénnyel. Mindannyian személyes döntést hoztak, amikor kimondták az igent. A morális felelősség kérdése a magánügyük, a politikai felelősségé azonban nem. Az Országgyűlésben leadott minden szavazat nyilvános, (itt letölthető információ) ezért én is közreadhatom azoknak a politikusoknak a listáját, akik ezt a szörnyű törvényt megszavazták. Emlékezzünk rájuk…
A közoktatási törvény elfogadása után várható implementációs katasztrófáról
Minden jel arra utal, hogy a „remény hal meg utoljára” megközelítés az új közoktatási törvénnyel kapcsolatban önáltatásnak bizonyul: akik abban reménykedtek, hogy a kereszténydemokrata államtitkárság tervezetét annak belső fideszes ellenzéke módosító indítványokkal gyökeresen átírja, csalódni lesznek kénytelenek. Lesz néhány apró kozmetikai változtatás, de a miniszterelnök személyes intervenciója áterőszakol egy minden ízében borzasztó, szakmailag és morálisan vállalhatatlan közoktatási kódexet. Úgy tűnik tehát, hogy ez a hajó elment, ideje, hogy az elfogadása utáni időszakkal kezdjünk foglalkozni.
A “nemzeti középosztálynak” szóló oktatáspolitikai ajánlatról
Egy nemrégiben a Beszélőben megjelent írásomban (Őfelsége az állam. Az oktatáspolitika elszabadult hajóágyúi.) írtam arról is, hogy szerintem kiknek szól az Orbán-kormány oktatáspolitikájában testet öltő társadalompolitikai ajánlat. Ebben a bejegyzésben a hosszabb, egyebek között a megcélzandó problémákról, az oktatáspolitika alkotás módjáról és az oktatás modernizációjáról szóló írásnak az oktatáspolitikai ajánlat címzettjeiről szóló részét osztom meg.
Horváth Ádám: Mennyi fejlesztési pénzt tud megemészteni a közoktatás?
A tervek szerint TÁMOP 3. prioritás keretéből elvonásra kerül 47 milliárd Ft. Így a 2013. végéig hátralévő időszakban mintegy 140 milliárd Ft marad a korábbi 188 milliárd Ft helyett. Az indok: az alacsony abszorpciós képesség. Érdemes megvizsgálni a közoktatás forrás-felszívó képességét és, ha az tényleg alacsony, akkor az okokat is áttekinteni.
Amiről a felsőoktatási törvénynek szólnia kellene
Az OktpolCafé nagyon elhanyagolta a készülő felsőoktatási törvényt, legfőképpen azért, mert a közoktatás totális újraszabályozása összehasonlíthatatlanul több kárt okoz, mint a beterjesztett felsőoktatásról szóló tervezet. Előre jelzem azonban, hogy ez a bejegyzés sem magáról a hallgatókat és az intézményeket bután bizgető törvénytervezetről szól, hanem arról, amiről véleményem szerint a törvénynek szólnia kellene.
Papp Z. Attila: Roma tanulók az általános iskolában
Joggal kérdezhetnénk, mi újat lehet még mondani a roma tanulók általános iskolai jelenlétéről, hiszen a téma az elmúlt évtizedekben folyamatosan jelen volt/van az oktatáskutatók és oktatáspolitikusok agendáján. A kilencvenes évek elejéig hivatalos oktatásstatisztikai adatokkal is rendelkezünk, az utána következő időszakban meg számtalan kutatás elemezte a roma tanulók alacsony iskolai részvételét, a szociális hátrányokból fakadó problémákat és kihívásokat, az oktatási integráció lehetőségét stb.