tramadol class uk tramadol 50 mg tramadol negative side effects

getting xanax in japan generic xanax what can i expect when taking xanax

equivalencia de tramadol a morfina buy tramadol tramadol and gi motility

tramadol Cleveland buy tramadol tramadol 319 overdose

ambien wears off too soon buy ambien ambien buy Boise

pliva 433 vs xanax xanax no prescription xanax and acid mix

how many bars of xanax xanax medication maux de tete et xanax

soma'da tiyatro buy soma soma seyahat izmir soma saatleri

xanax e claritromicina buy xanax how long after taking 25 xanax can i drink

can you take concerta and xanax together buy xanax xanax mix weed

Oktatáspolitikai tanévnyitó (a várható változásokról és a tankerületekről)

Az OktpolCafé és az iskolák nyári szünete utáni első tanévnyitó bejegyzésben kisded leltárt osztok meg az oktatáspolitika őszi napirendjét meghatározó dolgokról és egy kis segítséget nyújtok hűséges olvasóinknak abban, hogy elmélyedjenek a mélyben készülő hatalmas rendszerépítő munkáról: a tankerületek hálózatának most kezdődő kiépítéséről.

Az őszi helyzet

Az Oktatási Államtitkárság nem szeretné, hogy nagyon átadjuk magunkat a szorongásnak az új tanévet övező bizonytalanságok miatt, ezért figyelmünket valóban fontos kérdésekre irányítja, mint például a nemzetet erősen megosztó vita a kötelező iskolaköpenyről. Ennek ellenére úgy érzem, hogy az őszi oktatáspolitikai szezonban lesz még néhány ügy, amely gondoskodik magas adrenalin szintünkről, s amelyre ezen a blogon is reagálnunk kell majd. Íme egy rövid lista:

  • elfogadnak majd egy törvényt a felsőoktatási intézményrendszer „racionalizálásáról” (az úgynevezett felsőoktatási pólusokról),
  • a költségvetési törvény megteszi majd a következő nagy lépést az „önfinanszírozó felsőoktatás” felé,
  • a következő évi költségvetés kijelöli majd a jövő évi immáron központosított oktatásfinanszírozás mozgásterét, amely január elsején életbe lép anélkül, hogy különösebb köze lenne a csak később hatályba lépő (a pedagógus munkaóra szükségletet meghatározó) tantervekhez és egész napos iskolához,
  • a kormány elfogadja majd a közoktatás központilag kiadott tanmeneteinek („kerettanterveinek”) első csomagját,
  • talán már megtudjuk, hogy a kormányzat kihúzza-e a szőnyeget az összes tankönyvkiadó alól az egyen-tankönyvek bevezetésével,
  • eldől majd, hogy mely önkormányzatok lesznek elég bátrak ahhoz, hogy a bizonytalan, döntő valószínűséggel romló feltételrendszer ellenére megtartsák iskoláikat (akármit is jelentsen ez),
  • talán választ kapunk arra, hogy mit is jelent a gyakorlatban a szakfelügyelet és az államosított pedagógiai szolgáltató rendszer (bár ezeket még lehet halogatni egy kicsit, s valószínűleg fogják is, mert sok pénzbe kerülnek),
  • rohamtempóban elkezdődik a járási, megyei és fővárosi tankerületi igazgatók kinevezése, apparátusuk felállítása és működési szabályaik kidolgozása.

Ami tehát eddig csak egy törvény bármit elviselő papírjára nyomtatva létezett a következő félévben kezd majd áttelepülni a gyakorlatba. A totális rendszer-átalakításra nem kell 2013 szeptemberéig várnunk, összességében már ezek a változások elérik a kritikus tömeget.

Más teendőnk mindezen kívül nem nagyon lesz; ősszel nem jönnek ki újabb mérési vagy PISA eredmények és nem folynak olyan még idén eredményeket produkáló empirikus kutatások, melyek földhözragadt tényekkel zavarnák a nagy nemzetfelemelő mű megalkotását, tehát a kormányzat továbbra is háborítatlanul tapicskolhat majd az információs és tudásvákuumban. A különböző alternatív szakmapolitikai műhelyek idén már nem produkálnak ellenstratégiákat és politikákat, továbbra is a NER lesz az oktatáspolitikáról szóló gondolkodás egyes számú referenciája. A valóság természetesen egy bizonyos perverz módon bele fog szűrődni az oktatáspolitikai nyilvánosságba: egyedi és eseti balhék és konfliktusok formájában, amely természetes következménye lesz az egyszerre menedzselhetetlen mennyiségű változtatásnak. (Garantáltan az egyik első ilyen az elegendő tornaterem hiányában a folyosókon és az udvarokon testedző tanulók számának örvendetes gyarapodása lesz.) Politikai ízlésvilágok kérdése lesz annak eldöntése, hogy ezek a balhék az épülő rendszer természetes következményei, egyedi elszigetelt esetek, melyek nem jellemzik az összképet, vagy pedig a belső ellenség aknamunkájának eredményei.

Az oktatásfejlesztő ipar magas fordulatszámon pörög majd, mert súlyos milliárdokat kell majd gyorsan elkölteni, de ezek a fejlesztések alapvetően a NER előtti operatív programokon alapulnak kisebb, főleg stilisztikai korrekciókkal, ami a racionális cselekvés kicsiny és gondosan álcázott kiskapuit nyitja majd meg. A politika természetesen elszórakoztat minket, de egyenlőre nincs jele annak, hogy bárki borítaná a sakktáblát, tehát az oktatáspolitika politikai peremfeltételeiben sem valószínű változás, a NER „áll mint a cövek”.

Az épülő állami tanügyigazgatási bürokrácia

Kicsit távolabbról kell kezdenem: akik azt gondolják, hogy a közigazgatás rendszerérből kiszakított, elkülönült, párhuzamos és bürokratikus tanügyigazgatási gépezet felállítása az iskolák világától távolálló, a tanítás és tanulás szűken értelmezett problémáitól független, érdektelen probléma, súlyosan tévednek. A közoktatás kormányzása egy egységes rendszer, amely nem viseli el a rendszerszintű inkonzisztenciát. Nem egyszerűen arról van szó, hogy az irányítás, finanszírozás, tartalmi szabályozás, minőségértékelés, és más alrendszerek illeszkedési hiánya működési zavarokhoz vezet, hanem arról, hogy a rendszer a nem illeszkedő elemeket is informálisan összefésüli. A finanszírozás felülírhatja a tantervi szabályozást, az erős központi szakmai kontrol felülírhatja az iskolák szakmai autonómiáját, a példák hosszasan sorolhatók. (Minél több az ilyen szerkezeti feszültség, annál kormányozhatatlanabb a rendszer, mert eluralkodnak rajta az informális működési módok.) Amit ezzel kapcsolatban látnunk kell az, hogy a legerősebb, az összes többi alrendszer működését meghatározó elem az irányítás: a döntési kompetenciák elosztása a különböző szintek, s az egyes szinteken működő szereplők között. Így például a centralizált bürokratikus irányítással kizárólag a központilag kiadott, tanmenet mélységig szabályozó tantervek kompatibilisek. (Tévedés tehát az is, hogy a készülő kerettantervek egy pedagógiai világképből fakadnak; a tartalmuk igen, de a szabályozás eme atavisztikus és minőségellenes módja a kormányzás atavisztikus modelljének az egyenes következménye.)

Mindezt azért kellett előre bocsájtani, hogy világos legyen: mindennek, ami az új törvényből csak 2013 szeptemberében lép életbe a következő félév „rendszerépítő” munkája ágyaz meg, ettől kezdve a közoktatás teljes átalakításának iránya visszavonhatatlanul az államszocializmus modellje lesz. Nézzük, hogyan is fog kinézni az új rendszer irányítási talapzata.

2013 január 1-én újra megalakulnak a harminc évvel korábban megszüntetett járások. 175 járási és 23 fővárosi kormányhivatal részeként működő kerületi kormányhivatal alakul majd meg, melyek 80 államigazgatási ügykört, egyebek között például a gyermekvédelemmel, gyámügyekkel, bizonyos szociális ügyekkel és a közegészségügyekkel kapcsolatos hatásköröket átveszik az önkormányzatoktól. (Az önkormányzatoknál is maradnak szakigazgatási feladatok, tehát nem szűnik meg teljesen a központi közigazgatást közvetítő funkciójuk. Logikát az ügykörök szétválasztásában nem érdemes keresni.)

A járási kormányhivatalok azonban nem veszik át az önkormányzatoktól elkerülő tanügyigazgatási feladatokat, erre egy önálló dekoncentrált (közvetlenül egy országos központból irányított) szervezetrendszer jön létre: a megyei és járási tankerületek hálózata. A hálózat csúcsintézménye egy új országos hivatal, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ lesz. A hivatal és a tankerületek feladatairól a létrehozásukról szóló júliusi kormányrendelet igen szűkszavúan nyilatkozik; a 2. § (6) bekezdése imígyen szól: „A tankerület az illetékességi területén működő általános iskolák, alapfokú művészeti iskolák és gimnáziumok fenntartásával kapcsolatosan ellátja az Intézményfenntartó Központ szervezeti és működési szabályzatában számára meghatározott egyes fenntartói feladatokat.” Figyelmes olvasónk nem téved, csakugyan a Klebelsberg hivatal SZMSZ-éből fogjuk megtudni, hogy az állami fenntartói feladatok közül a tankerületi igazgatók és – reményeink szerint nagyszámú – apparátusuk milyen döntési kompetenciákat gyakorolnak majd, milyen procedurális szabályok alapján, kiknek a bevonásával és milyen információ alapján! Gazdagabbak lettünk egy újabb jogalkotási hulladékkal.

Ha meg szeretnénk tippelni, hogy a központi hivatal és az annak alárendelt tankerületek milyen hatásköröket gyakorolnak majd, az új közoktatási kódexhez kell fordulnunk. A „köznevelésről” szóló törvény 83.§-a sorolja fel a fenntartói döntési kompetenciákat. Ennek alapján a fenntartó (az iskolák nagy többsége esetében a központi hivatal vagy a tankerület)

  • dönt a köznevelési intézmény létesítéséről, gazdálkodási jogköréről, átszervezéséről, megszüntetéséről, tevékenységi körének módosításáról,
  • dönt a köznevelési intézmény nevének megállapításáról, az óvodába történő jelentkezés módjáról, a nagyobb létszámú gyermekek egy időszakon belüli óvodai felvételének időpontjáról, az óvoda heti és éves nyitvatartási idejének meghatározásáról,
  • meghatározza a köznevelési intézmény költségvetését, továbbá a kérhető térítési díj és tandíj megállapításának szabályait, a szociális alapon adható kedvezmények feltételeit,
  • meghatározza az adott évben indítható óvodai csoportok,iskolai osztályok és kollégiumi csoportok számát,
  • ellenőrizheti a köznevelési intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét, hatékonyságát, a szakmai munka eredményességét, nevelési-oktatási intézményben továbbá a gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységet, a tanuló- és gyermekbaleset megelőzése érdekében tett intézkedéseket,
  • megbízza, kinevezi vagy felmenti a köznevelési intézmény vezetőjét és gyakorolja felettük a munkáltatói jogokat,
  • jóváhagyja az intézmények tantárgyfelosztását, továbbképzési programját,
  • értékeli a nevelési-oktatási intézmény pedagógiai programjában meghatározott feladatok végrehajtását, a pedagógiai-szakmai munka eredményességét, ellenőrzi a pedagógiai programot, a házirendet, valamint a SZMSZ-t.

Igen tisztelt pedagógusok, jól látják, végső soron megyei vagy járási hivatalnokok fogják eldönteni, hogy Önök mely osztályokban mekkora óraszámban taníthatnak, és milyen továbbképzésekre járhatnak. Hivatalnokok fogják jóváhagyni az egyébként nem létező intézményi költségvetést is. A költségvetés szó használatának egyetlen értelme lehet: a központilag megállapított és kifizetett fizetéseken kívül a tankerületek jóváhagyják azokat a működtetési költségkereteket is, amelyeket közvetlenül az önkormányzatok fizetnek majd. A tankerületek mindent (ismétlem: mindent) ellenőrizhetnek majd. Ennek alapján nem teljesen világos, hogy mi lesz a munkamegosztás az Oktatási Hivatal és az új irányítási rendszer szereplői (Klebelsberg Hivatal, tankerületek) között, mint ahogy az sem, hogy mit csinál majd a szakfelügyelet? Lehet, hogy mindezek folyamatosan ellenőrzik majd lényegében ugyanazt? Vagy a szakfelügyelet a tankerületi hivatalok egyik funkciója lesz? Ennek alapján nem teljesen világos az sem, hogy a szociális alapon adható kedvezmények feltételeit iskolánként külön állapítják majd meg a tankerületi igazgatók, vagy ez országosan egységesen történik? (Gondolom, ezt is az SZMSZ-ből tudhatjuk majd meg.)

És végül: a közigazgatás az oktatással nem csupán szűken értelmezett tanügyigazgatási problémákkal összefüggésben érintkezik. Gondoljunk csak bele például, hogy csupán az SNI gyermekek oktatásával kapcsolatban is hatalmas mennyiségű egészségügyi, szociális, gyemekvédelmi, és más probléma vetődik fel. Az ezekkel a problémákkal kapcsolatos hatáskörök (és a hozzájuk kapcsolódó erőforrások) ma még teljesen átláthatatlan módon oszlanak meg az önkormányzatok, a kormányhivatalok és a tankerületek között. Ennek a zűrzavarnak csak egyféle eredménye lehet: megindul az ügyfelekkel (szülőkkel, gyerekekkel, oktatási intézményekkel) való pingpongozás, a felelősségáthárítás össznépi játékká válik.

Ez a rendszer már most teljesen szürreális, pedig még létre sem jött.

Hozzászólások:

  • Nahalka István 2012.09.06. 12:35 Válasz

    Hadd játsszam az ördög ügyvédjét! A központosítás, az iskolairányításnak erősen önkormányzati típusúból állami-hivatali típusúvá válása valójában csak azon iskolák számára fog okozni traumát, amelyek jó, de még fontosabb, hogy gyümölcsöző kapcsolatban voltak az irányító önkormányzatukkal. Ha jogos sokak becslése, hogy innovatív iskola volt kb. 15-20% arányban, de figyelembe vesszük, hogy ezeknek egy része nem is önkormányzati fenntartóval rendelkezett, illetve egy részük meg nem igazán volt haveri viszonyban a fenntartójával, akkor egy nagyon bő becslés szerint is csak az iskolák 10%-a számára okoz az problémát, ami a bejegyzésben le van írva. A többi esetében az a helyzet, hogy most majd nem az önkormányzatot, hanem a hivatalt kell kibekkelni, most a hülyeségeket, a rossz döntéseket nem az önkormányzattól, hanem a hivataltól fogják kapni. És sokan lehetnek úgy, hogy jaj, de jó, hogy megszabadultunk a suttyó polgármestertől meg a műveletlen képviselőktől. Nem arról van szó, mint tartalmi szabályozás esetében? A pedagógusok 80-90%-a számára nagyon is jó az egy tanterv, egy tankönyv, a mindent előírás szisztémája. Lehet, hogy az iskolák nagy részében ebben a pillanatban úgy látják, hogy nekik valójában jó a központosítás?

  • Radó Péter 2012.09.06. 15:39 Válasz

    Pista, istenien játszod az ördög ügyvédjét! Nem is tudok rá rövidebben válaszolni, mint egy új bejegyzéssel.
    Válasszunk szét három különböző dolgot, amit általában egybe szoktunk mosni: mi jó az intézményeknek, mi jó az igazgatóknak, és mi jó a pedagógusoknak?

    Ha az intézményi érdekekből indulunk ki, mint például stabilitás, kiszámíthatóság, tervezhetőség, külső beavatkozások minimalizálása, stb., az új rendszer nem jobb, bár sokan könnyen hihetik, hogy az, mert soha nem tapasztalták a bürokratikus adminisztratív irányítást a bőrükön. A hihetetlenül sok diszkrecionális (értsd: kiszámíthatatlan, önkényes) hivatali-vezetői döntés nem felszámolja, hanem felerősíti azokat a problémákat, amelyekért az önkormányzati irányítást kárhoztatni szokták, egyetlen nagy különbséggel: az önkormányzati döntések nem egyszereplősek és – legalább is informálisan – sokkal átláthatóbbak. Ráadásul az önkormányzatok mozgástere abban, hogy belepancsoljanak az iskolák belső életébe összehasonlíthatatlanul kisebb volt, mint a tankerületi igazgatóké lesz. Az iskolák vissza fogják sírni az önkormányzati tulajdonost, mégpedig három okból. (1) Ki fog derülni, hogy az állami iskoláknak nincs „gazdája”, nem lesz olyan döntések közelében lévő szereplő, aki „szívén viseli majd” az iskolák működést. (Ugye senki sem tekint a kéményátépítésre szóló engedélyt kiadó hivatalnokra úgy, mint kéményeink „jó gazdájára”.) (2) Ki fog derülni, hogy mekkora dráma, ha az önkormányzatok már nem tartanak esernyőt az iskolák fölé: a központi kormányzat közvetlenül, minden szűrés nélkül visz majd be mindenféle marhaságot és egyéni miniszteri/államtitkári mániát az iskolákba (furulyázást, biokertészetből származó gyümölcsöt, népi táncot, rovásírást, szelektív fémhulladék gyűjtést vagy adakozást a csángó árváknak). (3) Ki fog derülni, hogy az iskolák visszasírják majd az önkormányzatok alapvetően és jellemzően konfliktuskerülő, konfliktusminimalizáló viselkedését. A nyilvánosság egy politikai alapon választott testülettel szemben bizonyos védettséget jelent, egy hatalmat gyakorló hivatallal szemben semmilyet.

    Ha az igazgatói érdekek felől nézzük a dolgokat, az egész még egyszerűbb: hirtelen lesz közvetlen „munkahelyi vezetőjük”, aki bármibe beleszólhat, s aki a szerepéből következő mindenféle frusztrációk miatt gyakorolni is fogja a hatalmát. Igazgatók, akik megszokták, hogy valódi szakmai-intézményi vezetők, ezentúl adminisztratív irányítói szerepbe szorulnak, akik csak előkészítenek döntéseket, de nem ők hozzák őket, s akik egy tisztviselő jóindulatától függenek majd, míg korábban jelentős játékterük volt, … Ez a lista mérhetetlenül hosszan folytatható.

    A pedagógusok a legbonyolultabb ügy, mert az őket érintő hatások többnyire közvetettek. (Eltekintve persze attól, hogy jönnek majd a szakfelügyelők és tankerületi tisztviselők, akik közvetlenül ellenőrzik majd őket.) Ki fog azonban számukra is derülni, hogy az igazgató „már nem az ő emberük”. (Eddig az igazgatók a tantestületet képviselték kifelé, mostantól az államot képviselik majd befelé.) Ki fog derülni, hogy már nem elég „ledílolni” valamit az igazgatóval, mert a tankerület bármit felülírhat, vagy az igazgató mindig a tankerületre mutogathat, ha nem akar valamit. (Vagy ha akar valamit, amit a pedagógusok nem akarnak.) Ki fog derülni, hogy olyanok döntenek majd az állásukról és a fizetésükről, akik nem is ismerik őket, tehát az eddigi személyes kapcsolatok helyett (amiben általában elboldogultak) egy személytelen gépezettel állnak majd szemben. Ki fog derülni, hogy semmiféle védelmet nem élveznek majd a „problémás” szülőkkel szemben, mert a befolyásos szülők bemehetnek a hivatalba, de ők nem mehetnek a hivatalba védelemért. Ez a lista is hosszasan folytatható.

    Pista, mindennek az égvilágon semmi köze nincs ahhoz, hogy „innovatív”, vagy „átlagos” iskoláról van szó. Akik most a csöbörből átkívánkoznak a vödörbe, nem tudják, hová kerülnek majd. Lehet, hogy igen sokan rájönnek majd, lehet, hogy néhányan be is vallják majd maguknak, de a közoktatás túl nagy árat fizet azért, hogy minden egyes generáció a saját bőrén kell, hogy megtapasztalja a mindenható állammal szembeni lövészárkok nyirkos testmelegét.

  • Nahalka István 2012.09.06. 17:29 Válasz

    Nem voltam nehezen meggyőzhető.

  • Radó Péter 2012.09.06. 17:35 Válasz

    Pista, jól értem, hogy nem téged kellett meggyőznöm….:-)

  • Nagyné Heidenwolf Erzsébet 2012.09.06. 18:00 Válasz

    Van aki már Péter által leírtak szerint él, s valóban így működik!
    (Mi egy innovatív iskola… voltunk.)
    Igaz várjuk sorsunk beteljesülését, mert arról még semmit nem tudunk, hogy mi lesz a SNI gyerekkel. Próbálunk pályázatokba kapaszkodni, de már kezdjük látni, hogy a mostani nagy egészbe, ezek nem illenek,ha vége, végünk lesz. Az eddig integrált gyerekek vissza fognak szállingóznak a speciális intézményekbe.

  • Radó Péter 2012.09.06. 18:23 Válasz

    Erzsébet, attól tartok tényleg ez lesz. Az olyan rendszerek, amelyekben iskolákat finanszíroznak és nem az iskolák által ellátott feladatot, minden speciális feladatra speciális iskolákat tartanak fenn és tesznek róla, hogy a speciális problémák ezekbe az intézményekbe áramoljanak. Az a rendszer, amit most létrehoznak mérhetetlenül szegregáló lesz.

  • E. Vámos Ágnes 2012.09.07. 06:02 Válasz

    Köszönöm, Péter, hogy ezt így összefoglaltad újra. Nagyon fontos anyag azoknak, akik nem pontosan értik, hogy mi fog történni. Én sejtszintig meg vagyok rendülve.

Hozzászólás a(z) E. Vámos Ágnes bejegyzéshez Kilépés a válaszból