cheap tramadol 100mg buy tramadol tramadol normon para que sirve

do companies test for tramadol buy tramadol tramadol kontraindikation

soma pullela xilinx soma pills videos de porta con soma

will valium help with headaches valium pills how to increase the effects of valium

soma ausstellung berlin soma online aura soma schule

dangers of taking expired valium diazepam 5mg buy valium norway

ways to get prescribed to xanax buy xanax can i take xanax with lithium

does eating kill your xanax buzz generic xanax order xanax Chicago

xanax for stress at work buy xanax delorazepam o xanax

dose for valium in dogs buy valium online watson valium

Nevelésről, kompetenciákról és a politikai szómágiáról

A magyar nyelv gazdagsága miatt több szavunk van bizonyos dolgokra, politikusaink pedig hajlamosak kijátszani egymás ellen a szavainkat. Ezt teszik például az neveléssel és oktatással, amire szegény angoloknak, amerikaiaknak és új-zélandiaknak csupán egy szavuk van: education. A nevelés primátusát különösen az úgynevezett „kompetencia alapú oktatással” szokás éles kardként szembefordítani. A politika természetesen tömör és mozgósító erejű hívószavakkal operál. Ez rendben is van, a politikusoknak nem áll módjukban bonyolult közpolitikai fejtegetésekkel megnyerni választóik szívét és eszét. A nevelés hangsúlyozásának azonban van egy nagy rakás – nehezen megfejthető – negatív és néhány nagyon fontos pozitív üzenete.

A Pedagógiai Lexikonban szereplő legtömörebb meghatározás szerint a nevelés „a társadalmilag releváns egyéni képességek intenzív fejlesztése”. E képességek nem mások, mint ismeretek, készségek és attitűdök összessége, röviden tehát kompetenciák. Az intenzíven (iskolában, éveken át, nap, mint nap) fejlesztendő társadalmilag releváns (tehát részben külső társadalmi referenciák alapján rögzített) kompetenciák hangsúlyozása tehát nem szűkíti a lehetséges nevelési célokat. Éppen ellenkezőleg! A kompetenciák középpontba állítása – a korábban erősen az ismeretekre fókuszáló oktatási gyakorlattal szemben – kitágítja az oktatás horizontját, ha úgy tetszik, emancipálja a nevelést. A „kompetencia alapú oktatásnak” egyébiránt nincs sok értelme, az egy fejlesztéspolitikai metafora; ha úgy tetszik csupán egy másik mozgósító erejű hívószó. (A kifejezés angolra fordítva kimondottan idétlenül hangzik, kicsit olyan, mintha oktatás alapú oktatásról beszélnénk. Nemzetközi környezetben tehát a tükörfordítás alkalmazása méltóságunk megőrzése érdekében ellenjavallt.) A nemzetközi oktatástudomány és oktatáspolitika nyelvében a tanulási eredmények alapú megközelítés (learning outcomes based approach) gyökeresedett meg, és ennek még értelme is van. E megközelítés szerint az oktatás célján: a tanulás eredményességén keresztül kell szemlélnünk az oktatás bármely aspektusát. Az uralkodó értelmezés alapján pedig a tanulási eredmények definíció szerint kompetenciák. Mindegy, hogy milyen célokat hangsúlyozunk, azokat kompetenciák formájában rögzítjük. Ily módon tehát a „nevelés” és a „kompetencia alapú oktatás” hívei közötti gigászi harc szakmailag meglehetősen értelmetlen.

Ha azonban úgy tekintünk a nevelés hangsúlyozására, mint egy adott kontextusban (és a beszélő céljainak ismeretében) dekódolható üzenetre, negatív jelentéstartalmak riasztó tömegét találjuk. Megfigyelésem szerint a leginkább tipikusnak mondható rejtett üzenetek a következők:

  • Felelősség áthárítás: az iskola nevelje a gyermekemet, mert ezért fizetjük, és mert én erre nem érek rá.
  • Felelősség elvonás: az erre alkalmatlan (jellemzően szegény, iszákos, roma, iskolázatlan) szülők helyett nevelje a gyereket az erre felkészült iskola.
  • Pedagógiai populizmus: nehogy már más mondja meg, hogy nekem, mint pedagógusnak mit kell csinálnom az osztályteremben. (Erről lásd egy korábbi bejegyzésemet)
  • Frusztráció: képtelenség megfelelni a velem szemben támasztott elvárásoknak (differenciálás, kulcskompetenciák fejlesztése, hátránykompenzálás) mert még arra is nekem kell megtanítanom a gyerekeket, hogy mossanak kezet.
  • Az elszámoltathatóság elutasítása: én kiteszem a lelkem azért, hogy rendes embert neveljek a gyerekből, ez talán már nem is számit? (Mérhető és/vagy értékelhető eredmények helyett nehezen definiálható és nehezen értékelhető célok hangsúlyozása, a pedagógus szakma misszionárius ethoszának megerősítése.)
  • Az értékpluralizmus elutasítása: Az eddig folyt értékrombolás helyett a hagyományos (keresztény/nemzeti/középosztályi) értékekre való nevelést kell megerősíteni.
  • Politikai program-helyettesítés: nincs pozitív szakmapolitikai alternatíva, amit fel tudnék kínálni, azért olyan hívószavakat használok, amelyek mozgósítják a felelősség áthárítás, felelősség elvonás, pedagógiai populizmus, a frusztráció, az elszámoltathatóság elutasítása és az értékpluralizmus elutasítása által generált indulatokat.

Ne feledjük, ezeknek a politikai metaforáknak elképesztő ereje van. Manapság például egyre többen kezdik elhinni, hogy a közoktatás legnagyobb baja a törvények által a pedagógusok számára biztosított fegyelmező eszközök gyengesége.

A nevelés hangsúlyozásának van azonban egy nagyon fontos üzenete is: az oktatástól elvárt tanulási eredmények nem szűkíthetőek le a mért tanulási eredményekre. A nevelés ebben az összefüggésben valami olyasmivel áll szemben, amit – erős leegyszerűsítéssel – ökonomizmusnak hívnak, ami a versenyképesség, költséghatékonyság és a jövedelemtermelő képesség – amúgy hihetetlenül fontos – szempontjainak túlhangsúlyozása. (Sokan mindezt egyszerűen azonosítják a liberalizmussal, de ez már bátran a butaságok szférájába utalható.) Valójában egyfajta leegyszerűsítő közgazdasági szemléletről van itt szó, aminek szüksége van az eredmények számszerűsítését lehetővé tevő „általános egyenértékesre” (nettó árbevétel forintban, vásárlóerő paritáson számolt jövedelem dollárban, tanulási eredmény kompetenciamérési pontszámban.) E megközelítés veszélye az, hogy túlhasználja a tanulói mérési eredményeket azáltal, hogy közvetlen következményeket kapcsol hozzájuk.

A mérés azonban már önmagában is leegyszerűsítés, mégpedig két okból. Egyrészt azért, mert, mert nem lehet mindent mérni, tehát a méréssel eleve szelektálunk a lehetséges nevelési/oktatási célok végtelen sokaságán belül. Ez egyfajta csapda: amit mérünk abból probléma lesz, amit nem mérünk, az láthatatlan marad és nem is lesz belőle probléma. Leegyszerűsítés a mérés azért is, mert amit mérni akarunk (például szövegértési kompetenciák) azok önmagukban is túl összetett dolgok. Ezért a mérés domináns részkompetenciák azonosításán és tesztelésével történik, melynek alapján következtetünk a szövegértési kompetencia fejlettségére. Az így előállított információ egy helyettesítő (proxy): nem azonos a mérni szándékozott eredménnyel. Nem több mint egy jelzés, és így is kell kezelni. Meg kell értenünk a mérés által feltárt problémákat magyarázó nevelési (pedagógiai), oktatásszervezési, intézményi működési és oktatáspolitikai problémákat.

Másfelől azonban a mérési adat hallatlanul fontos jelzés, ami nélkül ma már képtelenség oktatásról informált módon gondolkozni és a belőle képzett indikátorok nélkül képtelenség közpénzt értelmesen felhasználni. Csak egy példa: vegyük komolyan azt a jelzést, hogy a gyerekek ötöde 15 évesen funkcionális analfabéta. Ez elég súlyos nevelési kudarc.

Hozzászólások:

  • knauszi 2010.05.24. 14:41 Válasz

    Nagyon tetszik, amiket írsz a nevelésről, ugyanakkor egy pár dolgot másképp látok. A nevelés vs kompetencia szerintem nem írja le jól a táborokat. A kompetencialapúak táborával nemcsak a nevelők tábora áll szemben, hanem egy klasszikus liberális oktatás-központúság is, amit én szövegalapú szemléletnek neveznék (ők inkább tudásalapúnak neveznék magukat), és nagyon is élesen szemben állnak a nevelőkkel. Az ellentétek mögött még egy nagyon fontos kérdés meghúzódik, amit – ha jól olvasom – nem említesz az írásodban. Hogy ti. lehet-e az oktatás feladata, ill. mennyire hangsúlyos feladata az akarati szféra, az attitűdök, az értékválasztások befolyásolása. A nevelők szerint magától értetődően nagyon hangsúlyos, az oktatók szerint természetesen nem erről (hanem a kognitív szféráról) szól az oktatás. És éppen ez az egyik bajuk a kompetenciaalapúakkal: hogy hajlamosak (vagyunk) összekapcsolni a kettőt (a képességet és az attitűdöt). Na biztos nagyon zavarosra sikerültem.

  • Radó Péter 2010.05.24. 18:49 Válasz

    Imre, nagyon jól árnyalod a leegyszerűsítéseimet és nem zavaros csöppet sem. Sőt, igen jól vizualizálható, ami ütős elemzési eszközzé teszi a mondanivalódat. Mentségemül szolgáljon, hogy az én jegyzetem inkább egy közpolitikai, semmint szakmai kérdést feszeget. A közpolitika valahol a politikai és szakmai diskurzus határmezsgyéjén szerveződik. Kétfajta racionalitás áll szemben egymással (a politikai és a szakmai) és ezek ütköztetése az informált közpolitikai gondolkodás egyik legfontosabb feltétele. Manapság azt látom, hogy a “politikai racionalitás” (ami az oktatástudomány felől nézve sokszor irracionálisnak tűnik) eluralja a közpolitikai diskurzust és ez baj. Ha a két diskurzus között nincs átjárás a szavak elvesztik az értelmüket és az érzelmi politizálás játékszerei lesznek. A te hármas tagolásod meglátásom inkább az oktatástudományi diskurzuson belül érvényes (és mind ilyen igen erős), a politikai kommunikáció azonban szakmailag nem ennyire reflexív. Mindenesetre nagyon köszönöm, ha oktatástudományról és nem oktatáspolitikáról beszélgetünk, abból kell kiindulni, amit írsz.

  • knauszi 2010.05.24. 19:44 Válasz

    Hát nem tudom, Péter, szerintem ezek eléggé politikai táborok, és éppen szakmai vagy pláne tudományos szempontból nem lehet velük mit kezdeni. Én éppen azt mondom, hogy az oktatáspolitikai diskurzusban érzékelek (legalább) három tábort (és nyelvet). Egy konzervatív, pártpolitikailag is jól körülhatárolható csoportot (akik ugye a nevelés barátai), egy leginkább reformernek nevezhető csoportot, akik a kompetencia nyelvét beszélik, és a volt kormányhoz állnak közel, különösen az SZDSZ-hez, és egy olyan pártpolitikailag vegyes, különösen az akadémiai szférához kapcsolódó csoportot, akik a felvilágosodás és a klasszikus liberalizmus nevében képviselnek egy hagyományos intellektualista (és elitista) álláspontot (az oktatás barátai). Tudományos terepen könnyen kimutatható bármelyik egyoldalúsága. Viszont itt – azt hiszem – érdekekről van szó.

    Különben tényleg baromi jónak tartom, hogy csináljátok ezt a blogot, ez egy fontos misszió. Írhatnál nekem is a Taní-taniba :)

  • Arató 2010.05.24. 22:27 Válasz

    Kedves Péter!

    Tényleg jó a blog!

    Néhány észrevétel. Alapvetően a tanulás-tanítási folyamatban mindenképpen kompetencia-alapú fejlesztés zajlik, a kompetencia alapú oktatás, az a pillanat lehetne a hazai diskurzusban, amikor ezt végre az “oktató-nevelő” munkáz végző szakembrek is felismerik. A tudás-ismeret-tapasztalat, az értékek-attitűdök, a képességek-gyakorlat-jártasság rétegeinek mindegyikére hatással van a tanulási-tanítási folyamat, akár tudatosan törekszik erre a pedagógus, akár nem.
    A fordulat talán nem is ott kezdődik, hanem ott, hogy a kompetencia fogalom hármas tagolásába (tudás-képesség-attitűd) bemelünk egy negyedik dimenziót, a másutt metakompetenciaként emlegetett területet, vagyis a kompetenciának azt a dimenzióját, amely a személy, az individuum viselkedésének társas-társadalmi hatásaira reflektál, “act within the big picture” ahogyan az OECD mondja. A viselkedés strukturálása, a viselkedés strukturális hatásainak felismerése, a viselékedés strukturráit megalkotó területe a kompetenciának, a jelenlegi kompetencia-diskurzus nagy hiányossága.

    A kompetencia alapu oktatás mint kifejezés valóban a hazai pedagógiai közbeszéd számára lehet hívószó, kükönösen, ha például az amerikai diskurzusokban született műveket figyeljük. Ezekben evidens texturális elem a kompetencia felöli megközelítés, amelyet a magyarországi fül számára kell külön hangsúlyozni, vagy kiemelni.

    Nagyon találónak találtam a sztereotípia leltárt is. Lehetne még folytatni. Különösen például a rejtetten rasszista sztereotípiák felsorolásával, amelyedk a közvélekedés szintjén befolyásolhatják az alapvető és reflektálatlan politikai, szakmai és szakmapolitikai attitűdöket.

    Öcsi

  • Váradi Balázs 2010.05.26. 17:21 Válasz

    Ez a sztereotípia-leltár tényleg tűpontos, gratulálok!

  • szüdi jános 2010.05.27. 06:50 Válasz

    Ahol a szabadság a rend

    Vajon ki, milyen választ adna arra a kérdésre: működhet-e iskola rend és fegyelem nélkül? Kapásból e kérdésre nem lenne szabad válaszolni. Először azt érdemes ugyanis tisztázni mi a rend, és mi a fegyelem. A rend – a Magyar nyelv értelmező szótárából kiindulva – azoknak a szabályoknak az összessége, amelyeknek a megtartása biztosítja adott közösség, jelesül az iskolai osztályok, iskolai évfolyamok és magának az iskolának a zavartalan működését. Ehhez kapcsolódóan a fegyelem nem más, mint a zavartalan működést biztosító szabályok összességének megtartása. Így, aki meggondolatlanul válaszol, csapdába eshet. Hiszen ki merne erre a látszólag egyszerű kérdésre igennel válaszolni anélkül, hogy ne vallaná magát anarchistának?
    Hiszen nem a renddel és nem a fegyelemmel van baj, hanem ami mögötte áll, a szabályokkal és azok megtartásával, megtartatásával. Mert a lényeg, ki alakítja a szabályokat és főleg milyen tartalommal, továbbá mire épül a szabálykövető magatartás? Sokféle rend és sokféle fegyelem létezhet. Lehet katonás, ellentmondást nem tűrő rend, amely megtartásának alapja a kényszer. Épülhet rend a hitre és a hitbuzgalomra. Lehet a rend alapja a félelem. De mit is mond a költő? “Ahol a szabadság a rend, mindig érzem a végtelent.” Mit jelenthet a szabad iskola, az iskola szabadsága? Olyan iskolát, amelyben megvalósítják a közösségi és az egyéni jogok összhangját. Olyan iskolát, amelyben tanár és diák egyaránt megtalálja személyisége kibontakoztatásának lehetőségét. Olyan iskolát, amely megteremti az utat mindenkinek tehetsége legteljesebb kibontakoztatásához anélkül, hogy ezzel mások hasonló jogait korlátozná. Olyan iskolát, amelyben a pedagógusok, a szülők és a tanulók együtt alakítják ki, tartják és tartatják meg a “játékszabályokat”.
    Vagyis bátran lehet nemmel válaszolni a feltett kérdésre, ha az iskolai rend és fegyelem alapja a közösségi összetartás, amelyben a közösség minden egyes tagja ismeri saját és mások jogait, amelynek minden egyes tagja – legyen az felnőtt vagy tanuló – egyenlő, amelyben a közösen kialakított szabályok megtartása és megtartatása egymás kölcsönös tiszteletére épül.
    Az, aki azt hiszi, az iskola akkor töltheti be rendeltetését, ha a rend és fegyelem a felülről elrendelt, központilag kikényszeríthető, mindenkire kötelező, egységes előírásokra épül, csalódni fog, mint Ádám a falanszterben.

  • Radó Péter 2010.05.27. 08:40 Válasz

    János, nagyon fontos gondolatok! Kicsit átfogalmazva:
    – a szabadság korlátozása a rend érdekében csak rendetlenséghez és a szabadság hiányához vezet,
    – rend csak akkor van, ha szabad emberek alkotják és tartatják be a szabályokat.
    Akinek az elmúlt évszázad tapasztalatai ennek belátásához nem elegendőek annak igen rövid a történelmi emlékezete. (Vagy a boldog fiatalkorba való visszavágyás felülírja azt.) Én magam azért foglalkozom közpolitikával mert nem bízom az államban, s szerintem erre mindannyiunknak jó okunk van. Hogy visszakanyarodjak a bejegyzés témájához: nincs disszonánsabb dolog, mint egy oktatási miniszter határozott elképzelésekkel arról, hogyan kell nevelni.

  • Setényi János 2010.05.27. 09:57 Válasz

    Számomra döbbenetes és nagyon-nagyon pozitív az a szellemi erőfeszítés, ahogy a hozzászólók – még nyelvi értelmezéseket is bevetve – gyürkőznek neki a “rend” tisztázásához. Jó lett volna erről és a nevelésről tíz évvel ezelőtt beszélgetni.
    A magam részéről három dolgot tennék hozzá: (1) a nevelésnek, a rendnek, fegyelemnek, önkorlátozásnak – csupa pozitív fogalom – van egy commmon sense (józan paraszti ésszel működő) felfogása, amely tökéletesen elegendő a hétköznapokra, azaz a dolog nem tudományos ügy, hanem belső arányérzék kérdése, ami persze a neveltetéstől függ (2) a szabadságnak előfeltétele a rend, csak így egyszerűen, (3) rend sokféle van. vannak egyszerűbb és bonyolultabb-gazdagabb rendek, attól függően, hogy a résztvevőkre milyen szabadságfokon lehet számítani, a neveletlenekre – legalábbis kezdetben – egyszerű rend szabható, a nevelődéssel párhuzamosan nő a szabadság és gazdagodik-árnyalódik a rend. A nevelés folyamat leírható úgy is, mint a külső rend belsővé tétele, azaz elsajátítása, átértelmezése, magunkra szabása és belakása. Sok-sok buktatóval, szüntelenül árnyalva és változva.
    Lehet, hogy írok erről a blogba……

  • Polinszky Márta 2010.05.28. 20:21 Válasz

    http://kdnp.hu/files/Barankovics_oktatas_kiadvany_web.pdf
    Tényleg ez lesz? :(

  • Radó Péter 2010.05.28. 22:42 Válasz

    Márta, ez inkább csak egy színes áruházi katalógus. De hasonlítani fog ami lesz…

  • Singer Péter 2010.06.19. 12:07 Válasz

    Némi fáziskésésben olvastam a fentieket, de muszáj pár dologra reagálnom.
    Péter: “…nincs disszonánsabb dolog, mint egy oktatási miniszter határozott elképzelésekkel arról, hogyan kell nevelni”. Szerintem, ez nem disszonáns, sőt épp ellenkezőleg! Renddben van, mert ha a okt.min. (vagy éppen hogy nevezik) mint volt pedagógus (gondolom, mind kikérné magának a “volt”-ot) fejében nincs ilyen elképzelés a nevelésről, akkor az egész pedagógiai elmélettel és gyakorlattal nincs, nem lehet valódi kapcsolata. Számomra a disszonancia akkor kezdődik, amikor ennek – az ő fejében meglévő – elképzelésnek a megvalósítására (nyilván reménytelenül) törekszik döntéshozói pozícióból. Nem lehet pedagógusként, of-ként viselkedni egy másik dimenzióban.
    János, nagyon várom, hogy írj arról, hogy mit gondolsz a nevelési folyamatról, rendről, szabadságról, mert a három dolgot, amit hozzátettél a korábbi hozzászólásokhoz vitára ingerlő.

  • Darvas Péter 2010.06.19. 16:03 Válasz

    Kedves Peter: En beleneztem az Oktpol Cafetokba es nagyon tetszik. Gratulalok mindkettotoknek. Masodszoris, bocs az ekezetek hianyaert.
    Nekem altalaban sem tehetsegem sem idom nincs, hogy aktivan reszt vegyek benne, de neha neha, igy hetvegeken bele fogok olvasni. Most csak annyit, hogy a pontositas kedveert ennek az oktatas/neveles ugynek van egy elegge pontos es talan a magyarnal meg valtozatosabb nemzetkozi ertelmezese es ennekmegfelelo angol nyelvezet. Az persze koztudott, hogy bizonyos fogalmak, mint kompetencia-kozpontu oktatas, stb. import termekek, ahogy azt a fogalmak maguk is jelzik. Ezen tul, bar a magyar gazdag nyelv, a legtobbnek megvan a vilagnyelvi megfeleloje, peldaul upbringing (vagy enseignment), amit otthon keveset hasznalnak, de az amerikai oktpol vitakban az upbringing hivei hasonlatosak a magyarokehoz. Es a terminologianal meg fontosabb, hogy a kulonfele nem-magyar oktpol/edupol vitakban fontos teret toltenek be azok a kerdesek, hogy (es innentol kezdve nehezedik a dolgom, tehat, hogy)
    1. mit es mennyire lehet vagy kell merni, hogyan teszteljunk, mennyit, mi legyen a tesztektol fuggo (pld. elorelepes, szelekcio, tanarok fizetese, stb.)
    2. mennyire fontosak az altalanos keszsegek (life-skills, non-cognitive skills, catalytic skills, creative skills, etc),
    3. mennyire szelesedjen a tananyag, hogy regi/uj teruleteket foglaljon magaba, amikre az iskolai tovabblepeshez a gyerekeknek elvileg nincs nagy szuksege, de az eletben egyre inkabb, ugy, mint termeszet-tudomanyok, idegen nyelvek, foldrajz,
    4. mennyire szoritsuk vissza az iskolai oktatast az alapokhoz (back to basics, three R-s, etc.)
    5. a mara mar klasszikuss valt PISA vita, azaz alaptargyakban (barmit is foglaljanak azok magukba az egyes orszagokban), mennyire hangsulyozodjek a tananyag, vagy ezzel ellenkezoleg a gyerekek kepessege arra, hogy fel tudjak hasznalni a tananyagot (tehat, peldaul, hogy ki tudjak-e valasztani a kozepiskolas gyerekek, hogy melyik mobiltelefoncsomag felel meg legjobban az igenyeiknek es a penztarcajuknak.)
    6. termeszetesen milyen ertekek menten rendezodjon egy orszag vagy egy allam vagy egy korzet vagy egy iskola oktatasi programja
    7. Milyen etikai dontesek allnak az oktataspolitikai dontesek mogott, aminek fontosak a penzugyi vonatkozasai, de nem kevesbe fontosak a tarsadalmi kovetkezmenyek es politikai erovonalak. Szoval es sem spanyol/magyar viasz.
    Udv: D. Peter

  • Radó Péter 2010.06.19. 19:11 Válasz

    Petya, lényegében egyetértünk, bár a megfogalmazás ügyetlen volt. Mindenkinek van “pedagógiai ízlésvilága” (akármit is jelentsen ez), még egy miniszternek is. Én is azt tartom disszonánsnak, ha valaki miniszteri pozícióban a saját pedagógiai nünükéit közpolitikai rangra emeli.

    Péter, a kérdéseid 1-től 7-ig mind fontos és érvényes kérdések mindenhol. Lényegében implicit módon mindegyikben benne van a hangsúlyok kérdése, és ezzel kell is birkózni állandóan. Amit írsz azt bizonyítja, hogy nevelésről lehet értelmesen gondolkodni. Amiről én írtam arról szól, hogy (i) a “nevelés” és “oktatás” mint egymás kizáró fogalmaknak a szembeállítása értelmetlen, s hogy (ii) a szembeállítás általában nem szakmapolitikai, hanem politikai PR üzeneteket közvetít. Mindezzel természetesen nem vonom kétségbe, hogy egy értelmes szakmai diskurzusban érvényes dolog lehet az inherens célok (intrinsic aims) hangsúlyozása az eszközjellegű célokkal (instrumental aims) szemben, ezzel pusztán nem értek egyet. (A kultúra átörökítése és a személyiség fejlesztése olyan célok, amelyek végiggondolásakor érvényesíteni kell a külső társadalmi/gazdasági referenciák alapján rögzített célokat is.) Mindez azonban már ezoterikus intellektuális magasságokba vezet minket attól a szimbolikus hívószavakkal operáló politikai kommunikációtól amiről a bejegyzésben kitomboltam magam.

  • Setényi János 2010.06.19. 21:02 Válasz

    Urak,

    egyszerűsítenék. Amúgy Darvas Péterrel értek egyet, a nevelés körüli oktatáspolitikai viták természetesek és normálisak:

    (1) Amennyiben a nevelés legalapvetőbb szintjét egyfajta basic socialization-nek látjuk, akkor a neveletlen emberek drámaian megnövelik a társadalmi tranzakciók költségeit. A többé-kevésbé nevelt adófizetők egy ideig ezt tűrik, aztán nyilván nem. Az Urak ezt láthatóan nehezen emésztik meg, de ezen nincs mit rágódni.

    (2) A nevelés magasabb, kifinomultabb szintje (mérlegelés, egyéni autonómia, döntés, felelősségvállalás) már kényes terület, ahol “prédikálással” és központi szabályokkal nem lehet előre haladni. A történelemtanítás itt már akadozik, a filozófia és világnézet erőltetése nyilván eleve reménytelen. Az értékek, az egyéni befogadás és az érzelmek együttes és magas szintű mozgósítása kiválóan végezhető az irodalomtanításban. Az Urak aggályai és megfontolásai a nevelés magasabb szintjein teljesen helyénvalóak, ez itt már valóban “porcelánbolt”.

Új hozzászólás írása