xanax and sports performance buy xanax online doctor xanax

buy ultram Providence buy tramadol online tramadol dosage chart

can you take valium with skelaxin cheap diazepam blue valium side effects

xanax xr 2mg dose xanax 1mg maximum dose for xanax

valium for canine use diazepam 5mg para que son las valium

allstar weekend soma san diego soma drug soma mg sizes

can valium make dogs hyper buy valium online diazepam Pittsburgh

can you take tramadol with verapamil tramadol 50 mg tramadol in the netherlands

alprazolam Des Moines buy xanax xanax queretaro

tramadol and sweating tramadol 50mg tramadol hplc method

Néhány megjegyzés a pedagógus béremelés elhalasztásáról

A pedagógusok idegeit azzal borzolja éppen a kormányzat, hogy az IMF követelései miatt el kell halasztani a pedagógus életpálya modell bevezetésével járó összesen 73 milliárdos, 2013 szeptemberében esedékes béremelést. Mindebből csak az nem igaz, hogy az IMF ezt követeli, hogy a béremelés egy életpálya modellhez kapcsolódik, hogy 73 milliárdba kerül, s hogy valóban béremelésről van szó.

A kormányzat kommunikációja igen gyakran kerek és öntörvényű kis virtuális valóságokat teremt, melyek meglehetősen laza kapcsolatban vannak a tényekkel. Megosztok néhány a kétfajta valóság szembesítését szolgáló megjegyzést:

  1. Az IMF nem követel semmi ilyesmit. Az IMF hitel garanciáit – egy fenntartható költségvetési és gazdaságpolitikai pálya elemeit – a magyar kormánynak kellene kitalálnia. Az IMF értékeli a magyar kormány programját, de nem mond semmi olyasmit, hogy ez nem, helyette legyen benne valami más. (Ugyanez vonatkozik a nyugdíjakkal vagy a szociális támogatásokkal kapcsolatos állítólagos IMF elvárásokra.) Általában pedig: azt a helyzetet, hogy a kormánynak IMF védőhálóra van szüksége, hogy megspórolhassa az évi kb. 100 milliárdos kamatfelárat, elsősorban maga a kormány állította elő. (A pénzpiaci szereplők nem bíznak a kormányban, ennek okain kellene elgondolkodni.)
  2. A pedagógus életpálya modellről több mint két éve egy bejegyzésben már megírtam a véleményemet. Egy közigazgatási (vagy katonai) előmeneteli rendszer kiterjesztése a pedagógusokra meglehetősen problematikus; a pedagógusok munkája értelmesen nem tagolható három szakasznál többre és ezekhez sem lehet más tartalmú munkát hozzárendelni. Akárhogy is, az életpálya modell egy foglalkoztatási konstrukció, amelyből egyáltalán nem következeik automatikusan sem a bérek jelenlegitől lényegesen eltérő differenciálása, sem pedig a fizetések nagysága.
  3. A pedagógus életpálya mindettől függetlenül lufinak tűnik, egyetlen részlete sincs kidolgozva. Nem tudható, hogy milyen foglalkoztatáspolitikai stratégia áll mögötte, nem világosak az előrelépés kritériumai, tehát nem is tudható, hogy a rendszernek lesz-e bármi köze a tanári munka minőségéhez, nem tudható, hogy ki milyen

    folyamaton keresztül értékeli a kritériumok teljesülését, s a pedagógusok értékelését (valójában: ellenőrzését) végezni hivatott szakfelügyeletről sem tudunk semmit. Momentán úgy tűnik, mintha az életpálya modell a fizetésemelés szó helyettesítőjeként vonult volna be a kormányzati kommunikációba.

  4. A 2013 szeptemberétől beharangozott, újabban pedig lebegtetett bérkorrekció valódi funkciója nem az életpálya modell bevezetése, hanem a legkülönbözőbb szabályozók által generált munkateher növekedés kompenzálása. 2013 szeptemberében életbe lép a „32 órás” szabály. Ez automatikusan nem feltétlenül növeli a pedagógusok munkaterhelést, (az iskolában való dologtalan ücsörgés kényszerét – olyan tanári szobákban, ahol képtelenség órára készülni vagy dolgozatot javítani – ne tekintsük annak, az csak nettó marhaság) ugyanakkor megnyitja a munkaterhelés növelésének lehetőségét. Ugyanez a helyzet azzal a szintén 2013 őszén életbe lépő szabállyal, hogy a pedagógusok kötelező óraszáma a 40 órás munkahét 55-65 százaléka. (A jelenlegi kötelező óraszám ennek a sávnak a legalsó széle.) A 32 óra és az 55-65 százalékos sáv lényege, hogy megszünteti a munkaterhelés központi szabályozásából fakadó garanciákat és az intézményi finanszírozás által meghatározott létszámkeretektől teszi függővé a kontaktórákkal és egyéb feladatokkal az iskolában töltendő munkaidőt.
  5. Az új törvény által létrehozott elméleti konstrukció szerint ez úgy működik, hogy az iskolák igazgatói jogosultak megszabni többlet tanítási órákat vagy egyéb feladatokat. A gyakorlatban azonban, mivel nincs normatív finanszírozási alapjául szolgáló formula, mivel a létszám és bérkereteket egy ma még nem létező hivatal helyi emberei állapítják meg, s mivel az egyes iskolák tantárgyfelosztásait (ami minden tanévre rögzíti, hogy melyik pedagógus, melyik osztályban, milyen tantárgyat tanít hány órában) ugyanezen hivatal ugyanazon helyi emberei hagyják majd jóvá, mindent lényeges döntést tankerületi hivatalnokok hoznak. Ha például a hivatal úgy dönt, hogy nincs szükség napközis tanító nénire, az igazgatónak nem lesz más választása, mint a délelőtti tanító néni számára elrendelni a délutáni napközizést, akinek ez simán beleférhet a heti 32 órájába. Ha a mindennapos testnevelés miatt a tornatanárok terhelése 26-ra növekszik és a hivatal nem járul hozzá új tornatanár alkalmazásához, ez lesz a kötelező óraszámuk. Másképpen: egyértelmű paraméterek és finanszírozási formulák hiányában az új rendszer teret nyit egyedi – tehát kijáráson alapuló önkényes – döntéseknek, a központi hivatal helytartói élet-halál urai lesznek mindenféle minőségre vonatkozó érdekeltség nélkül.
  6. Semmi okunk feltételezni, hogy a hivatalok bőkezűen osztogatják majd a létszámkereteket és az azokhoz kapcsolódó finanszírozást. Egyfelől a kerettantervek bevezetése – és saját munkájuk egyszerűsítése – miatt a hivatalok mindenképpen standardizálni fognak, amiből iskolák ezrei jönnek majd ki rosszul. Másfelől jól látható, hogy bődületesen nagy összegek hiányoznak majd a költségvetésből. Például az iskolákat január elsejétől fenntartó (még nem létező) állami hivatal frissen kinevezett vezetője a napokban tudta meg az Országgyűlés oktatási bizottságában, hogy a központi közoktatási kiadásokat finanszírozó hivatal jövő évi költségvetéséből nem körülbelül 20 milliárd hiányzik, ahogy ő hitte, hanem 170 milliárd. (Ez csak a jelenleg foglalkoztatott pedagógusok bérének kifizetéséhez szükséges összegből hiányzó durván egyharmad, ezen felül valószínűleg még egy jelentős összegre lenne szükség a működtetésre átvett, egyenlőre bizonytalan számú, de várhatóan több ezer intézmény működési kiadásaira, mert az erre szánt összeg sem tűnik elégnek.) Ha valahogy össze is jön még valami pénz bérekre, szinte kizárt, hogy a tankerületek ne szippantanának ki minden lehetséges pénzt a rendszerből. (Ki kell gazdálkodniuk a Klébelsberg hivatal 2350 leendő alkalmazottjának bérét is.) Mindezek alapján arról beszélni, hogy 2013 szeptemberétől komoly pedagógus munkateher növekedésre kell számítani nem üres riogatás.
  7. Az államosított és központosított rendszerben az alapfinanszírozáshoz szükséges költségvetési keretekből hiányzó bődületes összegekhez képest a szeptemberi béremelés 73 milliárdos tétele nem tűnik jelentős összegnek. Már csak azért sem az, mert költségvetési egyenleget rontó hatását tekintve ez a 73 milliárd valójában csak 25-30 milliárd, a többi visszamegy a költségvetésbe különböző adók és járulékok formájában. (A félkarú rablók betiltásával a kormány ennél nagyobb bevételről mondott le.) Mire lenne ez a pénz elegendő? Ha figyelembe vesszük, hogy a 2008-as bérbefagyasztás óta csak az infláció miatt mekkora jövedelem veszteséget szenvedtek el a pedagógusok, ha figyelembe vesszük, hogy 2013 szeptemberétől a 32 órás szabály miatt megszűnik szinte minden alapbéren felüli – például túlmunkáért, helyettesítésért fizetett – pénz, s ha figyelembe vesszük azt is, hogy a pedagógusok munkaterhelése döntő valószínűséggel növekedni fog, ez az összeg valószínűleg éppen csak a jövedelmek szinten tartására lenne elegendő. (Vagy arra sem.) A lényeg tehát: „béremelésről” beszélni enyhén szólva is eufémizmus. A fizetésemelés elhalasztása a gyakorlatban fizetés- és jövedelemcsökkentést jelent.

Valaki szólhatna a kormány tagjainak, hogy van valami, amit a gazdaságban minden munkáltató tud, de az állam – a legnagyobb munkáltató – nem: a bérek lefelé nem rugalmasak.

Hozzászólások:

  • közgáz 2012.10.16. 13:13 Válasz

    “a bérek lefelé nem rugalmasak”
    Ez a mondat fájó. Ez nem a bérek egyfajta tulajdonsága. Ez – most nem tanárok esetéről beszélek, hanem erről a közgazdasági “alapvetésről”, mint ahogy a szerző is – az ostoba alkalmazottak tulajdonsága, akik még csőd szélén is ragaszkodnak a nyilvánvalóan tarthatatlan (tehát a világpiaci verseny alapján túlzott) béreikhez. Úgyhogy érvként felhozni olyan, mint a tanárok ostobaságával érvelni.
    Ettől függetlenül valóban elképesztő, hogy a jövőbe való befektetés az első, ami elbukik pl a múltba történő “befektetés” oltárán (“a nyugdíjak nem csökkenhetnek”), csak azért, mert a nyugdíjasoknak összességében több szavazatuk van.

  • Radó Péter 2012.10.16. 14:41 Válasz

    Közgáz, nem közgazdasági alapvetésnek szántam, hanem metaforának. A béreknek csakugyan nincs semmi ilyen tulajdonsága, a munkavállalóknak azonban van olyan tulajdonsága, hogy ha csökkentik a bérüket, elmennek máshová. A munkaadó szempontjából ez nem feltétlenül azért káros, mert elveszti a munkavállalót, hanem mert elveszíti a kontroll afölött, hogy melyik munkavállalót veszítse el, s melyiket tartsa meg. A közszférában pedig a bércsökkentés (vagy az ezzel egyenértékű munkateher növelés változatlan bér mellett) más, minőségi és politikai kockázatokat rejt magában. Ezért tehát: kormányként akkor járok el így, ha (1) dilettáns vagyok, (2) gazember vagyok, (3) nincsenek prioritásaim abban a tekintetben, hogy ki hagyja el a pályát és ki ne.
    A pedagógus béreket nem nevezném túlzónak, mélyen a gazdaságban megszerezhető diplomás átlagbérek alatt vannak. Legalább ehhez nem ragaszkodni – ez lenne ostobaság.
    Ami a csőd szélét illeti: Setényi János bon-mot-ját kicsit átalakítva: egy kormány nem gazdag vagy szegény, egy kormánynak prioritásai vannak. 30 milliárdos kiadást elhalasztani és ennél lényegesen nagyobb összegeket kidobni az ablakon csakugyan furcsa prioritásokról tanúskodik.

  • Radó Péter 2012.10.17. 18:23 Válasz

    Bejegyzés kiegészítés. Mivel elgondolkoztatott, hogy a gazdasági válságra vagy a „másnak sem jobb” típusú érvekre hivatkozva milyen könnyű szembefordítani bizonyos társadalmi csoportokat a pedagógusokkal, megosztok néhány tényt:

    1. 2011-es adatok szerint Magyarországon a fizetesek.hu bérfelmérése szerint az érettségivel rendelkező munkavállalók átlagfizetése havi bruttó 163 ezer forint, a főiskolai végzettséggel rendelkezőké 283 ezer forint, az egyetemi végzettségűeké pedig 325 ezer forint volt.

    2. A jellemzően főiskola végzettséggel rendelkező általános iskolai pedagógusok átlagfizetése 154 ezer forint volt, ami 9 ezerrel kevesebb, mint az érettségizettek, és 129 ezerrel kevesebb, mint a főiskolai végzettségűek átlagfizetése.

    3. A jellemzően egyetemi végzettségű középiskolai pedagógusok átlagfizetése 164 ezer forint volt, ami lényegében megegyezik az érettségizettek átlagfizetésével és 161 ezerrel kevesebb, mint az egyetemi diplomával rendelkezők átlagfizetése.

    4. A 2010-es pedagógus munkateher vizsgálat adatai alapján a pedagógusok heti munkaterhelése – az alkalmazott vizsgálati módszer függvényében – átlagosan 41,6 óra kérdőív alapján, illetve 45,1 óra munkanapló alapján. (A pedagógusok tehát alábecsülték a tényleges munkaterhelésüket.)

    5. Egy 45 éves munkavállalónak 29 nap fizetett szabadság jár, ami a hétvégékkel együtt valamivel több, mint egy hónap. A pedagógusok nyári szabadsága nem tévesztendő össze a tanulókéval, a pedagógusoké később kezdődik, és korábban fejeződik be. (Szabadságuk egy részét legtöbben táboroztatással töltik.) Az összes tanítási szünetet összeadva egy 45 éves pedagógus fizetett szabadsága körülbelül kétszer annyi, mint egy hasonló korú átlagos munkavállalóé. Ha – egyébként nem túl értelmes módon – a bérkülönbséget korrigálnánk a hosszabb fizetett szabadsággal a megfelelő végzettségi kategóriákhoz viszonyított bérszakadék változatlanul hatalmas maradna.

  • Setényi János 2012.10.17. 22:33 Válasz

    Érdekes és elgondolkodtató. Tulajdonképpen ilyenkor derül ki, hogy nincs a pedagóguspályáról egy mélyinterjúkon, résztvevő megfigyelésen és (esetleg) dokumentumelemzésen alapuló pályaképünk. Sok mindenről vannak jó elemzések, de erről Magyarországon nagyon kevesen és keveset kutattak.

  • Vica 2012.10.18. 18:24 Válasz

    Tökéletes írás! Világos, érthető, összeszedett, lényegre törő. Köszönet érte!!
    Remélem, ha elolvassák a kollégák végre tényleg elhiszik, hogy mi is vár ránk. Sajnos a kormányzati kommunikáció annyira tökéletesre sikeredett, hogy a pedagógus társadalom elhiszi, hogy valódi béremelést jelent az életpályamodell…Mindenki várja, hogy kicsit többet keressen, hiszen -ahogyan a cikk is említi- hihetetlenül alacsonyak a pedagógusi fizetések.
    Más, de ez is az eljövendő változásokhoz kapcsolódik szervesen:
    Mikor fogják fel az érintettek, hogy a digitális bennszülötteinket, múltba tekintő módszerekkel, egyen tankönyvekkel stb. nem lehet majd tanítani?!
    Ki hiszi el, hogy 32 óra “benntartózkodás” után fel lehet még készülni teljes gőzzel a másnapi órákra?! Hiszen az iskolákban nincsenek ehhez megteremtve a feltétek, ráadásul helyettesítés vagy szakkör tartás, ne adj isten tanulószoba esetleg napközis foglalkozás alatt kissé talán nehézkes a felkészülés. Vagy közben talán már eltörölték ennek a szükségességét?
    Hogy nem látják, hogy most verik szét az oktatást igazán?! Ehhez képest a nevetséges béreink (már) nem is számítanak…
    (Egyetlen kiegészítés csak -bár nem testnevelő vagyok- hibás az a szó, hogy “tornatanár”. Testnevelő tanár a hivatalos megfogalmazás.)

  • DR SOMOGYI SÁNDOR 2012.10.19. 11:41 Válasz

    Az ember annyit olvas az országból távozó orvosok hadáról,ápólónőkről, az ezen gondolkodó rezidensekről.
    Érdemes lenne egy komoly cikket, tanulmányt látni azokról a tanárrá soha nem váló fiatalokról, akik már az egyetemre való nem jelentkezésükkel jelzik a pedagóguspálya társadalmi és kormányzati “értékét”.

Új hozzászólás írása