can you take tramadol with wine order tramadol overnight tramadol metabolized liver

soma smoothie 52cm soma carisoprodol vintage soma bikes

tramadol caused seizure buy tramadol hur länge sitter tramadol kvar i urinet

carisoprodol Olathe buy soma mike soma wrestler

tramadol make you loopy tramadol buy tramadol causing sweating

buy diazepam online Scottsdale buy valium side effects of taking valium and alcohol

is valium bad with alcohol buy diazepam online deaths caused by valium

tramadol sinemet tramadol 50 mg cloridrato de tramadol wikipedia

will ambien help me sleep buy ambien good experiences with ambien

obat depresi xanax cheap xanax online xanax birthday cake

Lacrimae rerum (az új tanévről)

Aeneas mondja: a dolgoknak könnyei vannak (sunt lacrimae rerum). Magyarul talán a legpontosabb fordítás ez lehetne: a dolgoknak is van lelke. Ha ez igaz, így van ez a tanévekkel is. Ahogy a vakáció elején írt utolsó bejegyzésemben írtam, eddig minden változtatás arról szólt, hogy mostantól bármit be lehessen vezetni az iskolákban. Most nézzük, hogy milyen változtatástömeggel örvendeztet meg minket a második Orbán-kormány szeptembertől. Egy lista következik a 2013/14-es tanév „könnyeiről”.


A PDSZ nyári akadémiáján néhány napja arról kellett beszélnem, hogy milyen változásokkal kell számolnunk az új törvény számos intézkedésének életbe lépése után, s azoknak mi lesz a következménye. Az alábbi – a szokásosnál kicsit hosszabb – leltár és prognózis az ott elmondottakon alapszik.

Leltár

Összeválogattam tizenöt olyan szeptembertől életbe lépő változtatást, melyek közvetlenül hatnak az iskolák belső világára. Mindenki, aki a közoktatásban dolgozik, jól ismeri ezt a listát, számukra újat valószínűleg a hozzájuk fűzött rövid kommentárokban sem fogok tudni mondani. Mégis, fontos, hogy együtt lássuk ezeket a változástatásokat, mert hatásukat nem elszigetelten, hanem együttesen fejtik ki. Lényegében a változtatásoknak egy olyan kritikus – önmagukban nem feltétlenül fontos – tömegével állunk szemben, amelyek teljesen átírják mindazt, amit mostanáig az iskolákról gondoltunk. Lássuk a listát!

  1. Hatalmas ütemben és méretekben zajlik lojális új óvoda- és iskolaigazgatók kinevezése. Az elmúlt hetekben és a következő napokban a minisztérium az intézményvezetők negyedét-ötödét cseréli le. Az új igazgatók kiválasztásakor a legfontosabb szempont nem az alkalmasság, hanem a lojalitás volt. A valódi döntéseket ugyan már nem az intézményvezetők, hanem a tankerületi igazgatók hozzák, az intézményvezetőknek viszont kulcsszerepe van abban, hogy e döntéseket amolyan hajtószíjként „bevigyék” az iskolákba. Az intézményvezetői munka legfontosabb referenciája mostantól nem a tantestület, hanem a tankerület.
  2. Megkezdődik az új tantervek alapján készült pedagógiai programok felmenő rendszerű bevezetése. Ennek hatására a tanítási-tanulás folyamat minden ma a pályán lévő pedagógus emlékeinél sokkal inkább szabályozottabb és – a tartalmak és az alkalmazható pedagógiai módszertan tekintetében – egyre korlátozottabb lesz.
  3. Megkezdődik az új tantárgyak (erkölcs és hittan) bevezetése ezek oktatására gyorstalpalón felkészített pedagógusok és egyházi személyek közreműködésével, gyorsan összecsapott tantervekkel és tankönyvekkel. Ezek az órák pont olyan oktatási üresjáratok lesznek, mint a világnézetünk alapjai tantárgy volt az államszocializmus idején.
  4. A szakiskolák teljesen új alapokon, gyökeresen más rendszerben kezdenek el működni. A közismereti órák száma hétre csökken, ezeket egyetlen összevont közismereti tankönyvből tanítják majd, s megkezdődik a „munka alapú” („duális”) szakmunkásképzés gyakorlati oldalának megteremtésével kapcsolatos zűrzavar.
  5. Az általános iskolákban a tanítás 4-ig tart majd, amit valahogy valamilyen tartalommal kell megtölteni. Nyilvánvalóan ez a tartalom egy-két délutánra tolt órát (tesi, hittan, stb.) jelent majd és a nem napközis gyerekek beültetését a napközibe.
  6. Életbe lép a 32 órás benntartózkodási szabály, amit nyilvánvaló módon egyetlen iskola sem lesz képes betartani, mert az iskolák tanári szobáiban nem lehet leülni, órákra készülni és dolgozatokat javítani. Másfelől viszont elindul a havonta egyszer visszamenőleg aláírt jelenléti ívekkel és a kontaktórákon felüli egyéni munkafeladatok heti dokumentálásával történő lepapírozás és az „elkéredzkedés” rendszere.
  7. Életbe lépnek az új, létszámszabályozáson alapuló finanszírozási szabályok (a „központi bérfinanszírozás”). Ezzel kapcsolatban az egyetlen bibi, hogy látszólag nincs központi létszámszabályozás, mert semmilyen jogszabály nem rögzíti az ennek alapjául szolgáló paramétereket. Ahogy az államtitkár asszony kinyilvánította: „Nincs kötelező óraszám, ez a fogalom kikerült a közoktatás rendszeréből. Tanítással, pedagógiai foglalkozással töltendő tól-ig időkeret létezik, ami heti 22-26 óra.” Ez olyan, mint hogy nincsenek felvételi keretszámok sem, noha az ettől függő finanszírozás miatt mégis vannak. Amennyire én tudom, természetesen vannak kötelező óraszámok, a tantárgyfelosztásokat a tankerületek 24 órára kisakkozva csináltatják majd meg a következő napokban. Ezt éppen csak nem rögzítették törvényben és nem kötötték a nyilvánosság orrára.
  8. Egy további évfolyamon lesz kötelező a mindennapos testnevelés, ami örvendetesen növeli majd az iskolák folyosóin tornázó osztályok számát. Az általános iskolákban kicsit könnyebb lesz megoldani a tantermek hiányából fakadó problémákat, mert a gyereket délután 4-ig tanórákon múlathatják majd az időt.
  9. Nem sokat beszélünk róla, de az idén 25 százalékkal több beiskolázott gyermek nagyobb létszámú és sokszor fiatalabb belépő osztályokat eredményez. Noha az osztálylétszámnak az oktatás minősége gyakorolt hatását erősen túlértékelik, ez mégis felvet majd egy csomó pedagógiai alkalmazkodási problémát.
  10. A pompásan működő régi tankönyvterjesztési rendszer helyén most debütál az új államosított és központosított, tehát drága és béna rendszer. Nem bejáratott mechanizmusról van

    szó, tehát a tanév eleje óhatatlanul hiányzó tankönyvek utáni rohangálással telik majd.

  11. Október elején mindenki megkapja új fizetését és kiderül, hogy a nyelvbotlásként folyamatosan 60 százalékosként kommunikált, valójában átlagosan 34 százalékos bérnövekedés kinek ellensúlyozza a Pedagógus 1-be való visszasorolás, a pótlékok kiesése és a megnövekedett munkaterhek okozta jövedelemcsökkenést, s kinek nem. (Úgy tűnik, sokkal több pedagógusnak csökken a jövedelme, mint amennyit a kormányzat legendás optimizmusa előre jelez.) Egyúttal elkezdődik annak a kétezer pedagógusnak a kiválasztása és minősítése, akik majd a következő tanévben közreműködnek kollégáik minősítésében.
  12. Ebben a tanévben megkezdi áldásos tevékenységét a szakfelügyelet, amely egy több évtizede halott oktatástudományi paradigma alapján az iskolai oktatás minőségét az egyes pedagógusok ellenőrzésével igyekszik biztosítani. (Részleteket erről még mindig nem tudunk.)
  13. A pedagógusok az átsorolással együtt járó munkaszerződés módosítás keretében belépnek a még nem is létező pedagógus kamarába, amely – majd ha valóban létrejön – megalkotja azt a NER-kompatibilis etikai kódexet, melynek alapján a kamara is közreműködhet az egyes pedagógusok ellenőrzésében.
  14. Megtörtént több száz nyugdíjkorhatárt elért pedagógus kényszernyugdíjazása, a helyükre azonban nem lehet felvenni másokat. Azokban az iskolákban, melyeket ez érint, meg kell oldani a kiesők munkájának a pótlását.
  15. Kétszáz valamilyen okból bűn által fertőzöttnek nyilvánított iskolában megjelennek az iskolarendőrök („bűnmegelőzési tanácsadók”), akik fegyelmi problémák esetén a kormányzat által nyilvánvalóan hatástalannak tekintett pedagógiai eszközök helyett hatósági intézkedéseket foganatosítanak majd.

Prognózis: rövidtávú hatások

Az iskola egy biztonságos, erősen szabályozottan és szervezetten működő üzem. (A MÁV vagy a hadsereg csak álmodik arról, hogy annyira pontos és kiszámítható legyen, mint egy iskola.) Általában márciusban már vannak tantárgyfelosztások tehát tudható, hogy ki milyen órában, melyik osztályban mit tanít, tehát bőségesen van ideje mindenkinek felkészülni mindenre. Ennek így is kell lennie, az iskolákba gyerekek járnak.

Most azonban minden idők legzűrösebb tanévkezdése következik. Ahol nem 24 órára számolták ki a tantárgyfelosztásokat ott újra kell sakkozni azokat, tehát egyáltalán nem biztos, hogy mindenki ott és annyi órában tanít majd, ahol most tudja. (Az sem kizárt, hogy a napokban derül ki, hogy nem mindenkinek van állása, aki most úgy hiszi.) Az új tantárgyfelosztások alapján újrakezdődik az iskolán belüli alku az órarendekről, ami azt jelenti, hogy a gyerekek a megszokottnál sokkal hosszabb ideig tanulnak majd ideiglenes órarend szerint. Mint már írtam, még szeptemberben is zajlik majd a hiányzó tankönyvekért való rohangálás. Az új igazgatók bizonytalanok és bizalmatlanok lesznek, ami erősen rombolja majd azt az együttműködésen alapuló légkört, ami a tanév beindításához kell. Október elején kitör a rengeteg bérszámfejtési hiba miatti zűrzavar. Meg kell szokni, hogy a tanárik délután is tömve lesznek dologtalanul ücsörgő, vagy a kevés számítógép előtt tolongó, és az elektronikus naplóhoz hozzáférni igyekvő pedagógussal. Ez a lista hosszan folytatható lenne. Az új tanév ideges pedagógusokkal, ideges szülőkkel, ideges és szorongó igazgatókkal, valamint túlterhelt és egyre agresszívabb tankerületi alkalmazottakkal kezdődik majd. Mindeközben egyre disszonánsabb lesz a Szalay utcából bőségesen áradó, a zavartalan tanévkezdésről szóló sikerpropaganda.

Nem új jelenség, hogy a központi oktatásirányítás vagy egy fenntartó önkormányzat valamivel megzavarja a tanévkezdés rutinműveleteit. A semmilyen felkészülési-alkalmazkodási időt nem hagyó változtatások ilyen tömegének bevezetése azonban példa nélküli, mint ahogy az is, hogy az oktatás és tanulás megszervezésének legfontosabb paramétereit nem idejekorán meghozott és nyilvános törvények tartalmazzák. Ennek ellenére azt gondolhatnók, hogy ha a szokásosnál lassabban is majd valahogy elrendeződnek a dolgok. (Végül is már január óta a pedagógusok problémamegoldó képessége és nem a tankerületek működtetik a rendszert.) Attól tartok, ez nem így történik majd. Van az új köznevelési rendszernek néhány olyan vonása, ami tartós üzemmé változtatja majd a zűrzavart és bizonytalanságot. A legfontosabbak:

  • Az új nemzeti együttműködésen alapuló rendszer azon sajátossága, hogy a dolgok működését nem törvényi szabályozás, hanem egyedi tankerületi igazgatói döntések határozzák meg. A „tankerek” – felsőbb utasításra vagy egyéni kezdeményezésre – jórészt az iskolaigazgatóktól átvett egyedi irányítási döntések tömegét hozzák majd meg, ami nem segíti majd a dolgok helyrerázódását. (Ne feledjük, az önkormányzati fenntartói rendszerben az önkormányzatok alkotmányos önállósága miatt minden működési keretfeltételt törvényben kellett szabályozni, ami biztosította a kiszámíthatóság és átláthatóság minimumát.)
  • Már sokszor leírtam, hogy a bürokratikus centralizáció brutális túlszabályozást eredményez: mindent részletszabályozások tömege határoz majd meg. Ez különösen igaz a nagy rendszer-átalakító mű jelenlegi szakaszában, amikor a minden konzultáció nélkül sebtében meghozott hulladékszabályozások módosítása napi elfoglaltsága lesz az államtitkárság munkatársainak.
  • Megkezdődik a korábbi években felhalmozott és így-úgy karbantartott épületek és felszerelések leamortizálódása miatti napi küszködés. Lévén az önkormányzatok már nem tulajdonosai az iskoláknak nem lesz könnyű belőlük pénzt kiszedni bármire is, a KLIK-ből pedig még nehezebb lesz, mert a költségvetése durván és szándékosan alul van tervezve.
  • Ősszel megkezdődik a következő évi költségvetés tervezése, ami garantálni fogja a tartós bizonytalanságot. Választási költségvetés lesz, ami nem csak azt jelenti, hogy szórják majd a pénzt szavazatvásárlásra, de az ellenkezőjét is: a nem szavazatbiztosító kiadások kurtítására kell számítani (a közoktatás működtetése márpedig ilyen) és a költségvetés horizontja csak az első félév végéig tart majd. Semmi sem akadályozza a kormányzatot abban, hogy egész évre megint durván alultervezze a KLIK költségvetését, ami tartósítja az eddigi állásbizonytalanságot.
  • A rendszerváltás óta most először a kampány egyik kitüntetett harci terepe az oktatás lesz. A megnövekedett médiafigyelem miatt napi szintű egyedi balhék tömege jelenik majd meg a sajtóban, s a kampány miatt a politika korábbiaknál is erősebb beszűrődik az iskolákba. (Nem kétséges, hogy ez fel fogja erősíteni a pedagógusok megfélemlítését szolgáló – eddig is bőségesen alkalmazott – eszközök használatát.)

Prognózis: hosszú távú hatások

A kormányzó pártok és az oktatásirányítás vezetői a most életbe lépő változtatás tömeget egy a valóban minőségi oktatás felé való elmozdulás első lépéseiként népszerűsítik. Ez úgy hangzik, mintha a kormányzatnak valóban lennének komolyan megfontolható oktatáspolitikai céljai. Ezzel szemben már tudjuk, hogy ilyesmije nincs, a rendszer-átalakításnak kizárólag politikai oka van, minden minőségről szóló okfejtés pedig csak kommunikációs háttérzaj. Azt azonban tudjuk, hogy a nemzetközi oktatástudomány mit tekint minőségnek. Ennek alapján érdemes tehát mérlegre tenni a változtatásokról szóló listát abból a szempontból, hogy azok közép és hosszú távon milyen hatást gyakorolnak majd az iskolákban zajló nevelő-oktató munka minőségére és eredményességére.

A ma uralkodó oktatástudományi paradigma – az úgynevezett tanulási eredmények alapú megközelítés – alapján azt tekintjük minőségi oktatásnak, ha egy iskola magas mérhető tanulási eredményeket produkál az általa oktatott gyermekekkel. Arról, hogy melyek azok a tulajdonságai egy iskolának, melyek erre képessé teszik, három évvel ezelőtt írtam egy részletes magyarázatokkal ellátott bejegyzést az OktpolCafén, aki szeretne benne elmélyülni, látogassa meg. Most csak a két lista összevetésének végeredményét közlöm az elemzés részletei nélkül. A különböző minőségkritériumokat igyekeztem három csoportba osztani. Az első csoportba azok kerültek, melyek tekintetében a szeptemberi változások azonnali és drasztikus minőségromlást eredményeznek (ezeket az alábbi ábrában élénkpirossal színeztem). A második csoportba azok a halványpirossal jelzett kritériumok kerültek, melyek tekintetében megítélésem szerint a mostani változtatások lassú, de biztos minőségromlást eredményeznek majd. Végül a harmadik csoportot azok kritériumok alkotnák, melyekkel összefüggésben a változások hatására minőségjavulás várható – ha lettek volna ilyenek. Nem voltak.

Mint látható, egyértelmű és azonnali minőségromlásra számítok az iskolákban érvényesülő –alap- és kulcskompetenciákat középpontba állító – teljesítmény orientáció, a jó vezetés, a tanterv minősége és a tanulási lehetőségek gazdagsága, az iskolai klíma (az iskolák szervezeti kultúrája) és a szülők bevonódása tekintetében. Az összes többi kritérium esetében a pedagógusok képességei és rutinja, valamint bizonyos változtatások lassú hatásmechanizmusa miatt a minőségromlás sokkal lassabb, amolyan leépülés, fokozatos képességvesztés jellegű lesz.

Elemzői szemmel nézve nem kétséges tehát, hogy az új tanév egy erősen minőségellenes politika implementációjának első éve lesz. Ennek első látványos bizonyítékaira még várnunk kell: a decemberben napvilágot látó új PISA adatok még a 2012-es tudásszintekről tudósítanak majd, tehát nem szólnak majd többről, mint hogy lehet-e csupán szavakkal kárt okozni. Kétség sem férhet azonban ahhoz, hogy a 2015-ös PISA vizsgálat adatai már erős teljesítményromlást jeleznek majd.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy valami ezoterikus rendszerszintű zagyvaságról olvasott: amikor minőség és teljesítményromlásról beszélek hús-vér tanulók tízezreinek alapvető szövegértési, matematikai és természettudományi kompetenciáról van szó, melyek fejlettsége egész későbbi életüket meghatározza majd. Erről szólnak majd az új tanév könnyei.

Hozzászólások:

  • Nahalka István 2013.08.26. 11:18 Válasz

    Ma a Klubrádióban Szénási Sándor megkérdezte tőlem, hogy változóban van-e a pedagógusok hangulata, hozzáállása a politikai kérdésekhez. Mondhattam volna, hogy ők is tudják, amit itt Péter nagyszerűen leírt, és ezért a pedagógus társadalom radikalizálódik, elutasít, balra tolódik. De nem ezt mondtam, mert egyrészt nem is gondolom, hogy így van, másrészt meg tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy hogy van, mert nincs semmilyen megbízható ismeretünk e kérdéssel kapcsolatban. Elütöttem a dolgot egy jó nagy semmitmondással a szembefordulókról, a csöndesekről és a hozsannázókról. De azért csak fúrja az oldalam a kíváncsiság: a Péter által leírt, igen nehezen cáfolható folyamatok nem mozdítanak semmit a pedagógus társadalmon? Lehet még mindig úgy gondolkodni, hogy ez az irányítás jót akar, az irányok jók, legfeljebb egy-két ügyben ügyetlenek?
    És mi van a félelemmel? Szerintem lassan sokkal jobban kell félni attól, hogy ezek a hölgyek és urak több ciklusra berendezkednek, mint a kiállás, az állásfoglalás, a megmozdulás következményeitől. Tényleg hajlandó lenne a döntő többség egy-, akár két évtizedes pályafutását is odadobni, elviselni mindazt, ami történik? Ettől nem fél? Nem fél, hogy egzisztenciálisan tovább romlik a helyzete? Nem fél, hogy lojalitása ellenére is állandó állásbizonytalanságban kell majd élnie? Nem fél, hogy teljes mértékben beszabályozzák napi tevékenységét, eltűnnek a színvonalas munkavégzéshez szükséges feltételek, és fokozatosan egy egyre inkább mérgező környezetben kell dolgoznia?
    Na jó, ez most jórészt fölösleges kirohanás volt, ezt a blogot úgysem ők olvassák.

  • Dr. Bacsó Krisztina 2013.08.26. 12:38 Válasz

    A szülőknek és a pedagógusoknak együttesen kellene elutasítaniuk ezt a lebutított, agyonellenőrzött, betegesen paranoid rendszert, amiből hiányzik minden érték: a szabadság, a kreativitás, a sokszínűség, a helyi adottságok kihasználása, az alkalmazkodás az egyes csoportok igényeihez, a tehetséggondozás, stb., stb. … és mindenekelőtt a RÁCIÓ. Ilyen rendszerben nem lehet fejlődni, sem a pedagógusoknak, sem a diákoknak. Minden szülő a legjobbat kívánja a gyermekének, és minden gyermek és pedagógus többet ér annál, mint hogy egy arc nélküli rendszerelem legyen a NER pedagógiai “zember-előkészítő”-jében. Ne engedjük, hogy a gyermekeinknek, a pedagógus társadalomnak – és persze az EGÉSZ társadalomnak ezzel kelljen beérnie!

  • Radó Péter 2013.08.26. 14:29 Válasz

    Pista, jó helyre írtad. Ezt a bejegyzést kevesebb, mint 24 óra alatt közel három és félezren olvasták, biztos van közöttük egy-két ezer pedagógus is.
    Ami a lényeget illeti: nagyjából két éve kérdezgetem magamtól állandóan, hogy hogyan lehetséges, hogy a pedagógusok (nagy része) nem látja, hogy mi történik, s ha mégis látják (mert a decemberi pedagógus közvélemény kutatások eredményei szerint a többség látja), miért nem sikoltoznak. Az előző posztom jórészt éppen erről szólt: nehéz elhinni, hogy a pedagógusok sem a saját érdekeiket, sem pedig az általuk nevelt gyermekek érdekeit nem képesek megvédeni. Most, hogy a bőrükön kezdik majd érezni az egész rendszer aljasságát talán azok nagy része is elveszti az illúzióit, akiknek még volt. Ugyanakkor a kérdés marad: változik-e ettől bármi is? Momentán úgy látom, hogy nem, mégpedig két okból:
    1. Az előző bejegyzésemben is írtam arról, hogy az önáltatás és önfelmentés (elegánsabban: a kognitív disszonancia redukció) milyen változatos formákat képes ölteni, s mivel a pedagógusok lelkiismeretes résznek visszamenőleg is fel kell mentenie magát, ez továbbra is működni fog.
    2. A pedagógusok, mint szervezetlen tömeg nem képesek ellenállni semminek, márpedig kóros mértékben szervezetlenek. Amennyire viszont azok, a szervezeteiket nem tudják működtetni. Meg kell nézni, hogy hogyan punnyadtak meg a civil, szakmai- és szakszervezetek közötti együttműködési kísérletek az elmúlt években. Én tehát a legnagyobb felelősséget nem az egyes, magát meghúzó és csak magában dühöngő pedagógusok vállára raknám, hanem a szakmai egyesületeket, civil szervezeteket és a szakszervezeteket működtető emberekre, akik képtelenek voltak egységfrontot és egységes fellépést kialakítani.
    Az előző bejegyzésemben azt írtam, hogy a hajó elment, de nem szabadna hagyni, hogy a jövőre vonatkozó tanulságok emésztése elmaradjon, erről még sokat kellene beszélni.

  • Tőkés Hédi 2013.08.26. 15:01 Válasz

    Kedves Pista, kedves Péter!

    Egyetértek, csak egy kis kiegészítést szeretnék tenni: az elmúlt évek (évtizedek?) alatt/során “sikerült” teljesen megosztani és egymás ellen fordítani az oktatás szereplőit. Hogy kiknek “sikerült” ez, nem tudom. Nem tudom a választ a Qui bono? kérdésre sem. De a pedagógusok NEM érzik maguk mögött sem a diákjaikat, sem a tanítványaik szüleit. Magukra is maradtak, és legalább annyira megosztottak, mint az ország, ahol a milliós nagyságrendű nyomor “nem elegendő, hogy kitessék…”

  • Hora János 2013.08.26. 15:16 Válasz

    Tisztelt Radó Péter!
    Szerintem oktatási rendszerünk talán legnagyobb problémája, hogy az iskolák között nem csupán az eredmények rendkívül eltérőek, hanem a követelmények is. Képtelenek voltunk egységes követelményrendszert működtetni, és még inkább képtelenek voltunk és vagyunk a tanulók nem megfelelősségét kezelni. Jellemzően minél nagyobb egy település, annál több pénz jutott egy gyermekre az iskolában, és természetesen az iskolán kívül is, és megint csak jellemzően annál kevesebb a pedagógusok juttatásaira.
    Ennek az anomáliának az egyik lehetséges feloldása lehetne a központosított oktatási rendszer. Az egy másik dolog, hogy mindent lehet nagyon rosszul is csinálni, főleg ha nem szakmai, hanem politikai érdekek mentén tesszük.

    Tisztelt Nahalka István!
    A pedagógusok biztos félnek is, de ahogy Radó Péter előző bejegyzéséhez írtam, inkább inkompetensnek érzik magukat, mely több dologból is táplálkozik, például az Ön utolsó mondatához hasonló, oly gyakori kijelentésekből.

  • Nahalka István 2013.08.26. 16:59 Válasz

    Kedves Hora János!
    Kérem, magyarázza meg, miért lenne annyira jó egy egységes követelményrendszer, és miért rossz, ha ilyen nincs. Egyébként a magyar iskolák kb. 80%-ában az oktatásért felelős minisztérium által készíttetett, a pedagógiai folklórban “központinak” nevezett kerettantervet, annak követelményrendszerét használták az iskolák eddig, és egyre fogyó számú évfolyamon használják ezután is. Ha Ön tehát a követelményrendszer tantervi megvalósulására gondolt (és mi másra gondolt volna?), akkor itt bizony nagyon is egységes követelmények voltak. Tudok ennél is egységesebb követelményrendszert, ez 1990 előtt működött (pontosabban sok-sok évfolyam számára tovább is, talán még mindig van olyan évfolyam, amit 1978-as tantervnek megfelelően tanítanak). Én ebben az egységességben nem hiszek.
    Rendszeresen felbukkan, hogy minél nagyobb egy település, annál több a pénz, jobb a pedagógusok juttatása, és – gondolom – ezért jobb eredményeket tudnak elérni az ilyen település iskoláiban a tanulók. Csakhogy ez nem egészen így van. Egyrészt el kellene felejteni, hogy a kisebb települések iskolái rosszabbak. Az eredmények valóban gyengébbek (pl. a kompetenciamérésben), azonban ez elsősorban azért van, mert minél kisebb egy település, annál nagyobb arányban találhatók alacsonyabb társadalmi státusú tanulók, akiknek ezért, és nem a település mérete miatt rosszabbak az eredményeik. Másrészt azért is magunk mögött kellene hagyni ezt a tévhitet, mert már több évtizede állandóan azt bizonyítják a kutatások, hogy a pedagógusok fizetésének, jövedelmének vajmi kevés köze van a munkájuk színvonalához.

  • Hora János 2013.08.26. 17:45 Válasz

    Tisztelt Nahalka István!
    Természetesen tisztában vagyok mindazzal, amit írt. Az egységes követelményrendszer alatt arra a követelményszintre gondolok, amely alatt egy adott oktatási szintet nem szabadna elhagynia egyetlen tanulónak sem. Ön is tudja, hogy vannak iskolák az országban, ahol nagy számban képeznek 8-10 év alatt fél analfabétákat. És ez pont azért lehetséges, mert az Ön által említett követelményrendszert nem tudják érvényesíteni, és sajnos ebbe könnyedén bele is nyugszunk. Ennek pedig talán elsődleges oka, hogy nem tudjuk kezelni a nem megfelelőséget. Ez pedig rendszerhiba. Hogy mennyire jelent ez valós problémát, elég megkérdezni a szakiskolákban tanítókat.
    A pénz mindig kényes kérdés. Ön előtt is ismert, hogy vannak iskolák, amik csupán a fejkvótából vegetáltak, míg mások az önkormányzataik jóvoltából annak kétszereséből gazdálkodtak. Nyilván, ez a helyzet nem következmények nélküli.
    Ami a méret, kontra színvonal kérdését illeti, azt megint rendszerhibának tartom.
    És megint a pénz. Ami a pedagógusok fizetése és a munkájuk színvonala közötti összefüggést illeti, tényleg nem függnek egymástól egy bizonyos szint fölött. Ezt valóban bizonyítják a kutatások. Viszont egy szint alatt egyértelmű a kontraszelekciós hatása az alacsony jövedelemnek. És általában az alacsony megbecsülésnek.

  • Orsolya 2013.08.26. 20:13 Válasz

    Kedve Szakértők!
    Szülőként szólok hozzá az igen érdekes és tanulságos cikkhez. Bár az én szüleim mindketten pedagógusok voltak hálás vagyok, hogy már csak a nyugdíjas fotelből szörnyülködnek azon, ami itt folyik. Mindketten imádták a szakmájukat, és imádták őket a gyerekek is. Az az iskolaigazgató, aki most gyermekem iskoláját vezeti édesapám példája után lett pedagógus.
    Nem szeretnék a “hol vannak azok a régi szép idők” ömlengésbe esni! De valóban hol van az az összefogás, amelyben pedagógus, szülő és akár diák együtt lép fel az ilyen (bocs!) idióta ötletek ellen. A fent említett 15 pont miatt épp “csak” gyermekeink nevelése marad háttérben.
    Rózsa asszony annak idején sem ilyen agymosott iskolában tanult, pedig igencsak az “átkosban” végezte tanonc éveit.
    Nem értem én ezt … és sajnálom a pedagógusokat, főleg az olyan lelkes, szívük mélyén tanárokat, akiknek a gyerekekre nem jut energiájuk.

    Itt kérem a tisztelt hozzáértőket, szakszervezeti vezetőket, “egyszerű” tanárokat, hogy minden lehetséges fórumon lépjenek fel ez ellen!!

  • Dr Fazekas Károly 2013.08.27. 22:06 Válasz

    Milyen kár, hogy szakmai elemzés helyett egy politikai elemzést olvashattunk.
    A 15 ponthoz:
    2. Miért baj, ha egységesebb az oktatás?
    3. Nem is értem, mi a gond az erkölcstannal (vagyis értem én, az új generáció tudná a különbséget a szabadság és a szabadosság közt).
    4. A szakmunka gyakorlati jellegű munka, ott nem elég a tanácsadási képesség :)
    6. Másoknak természetes a heti 40 óra a munkahelyen….
    8. Mennyire mozgásszegény az életmód!
    10. Nem nagyobb a zavar tankönyvosztásban, mint eddig.
    11-12. Valahogy minősíteni kell, annak meg tükröződni a javadalmazásban.
    15. Ez csak az adott iskolák tanulóit és pedagógusait minősíti, hogy rendőri segítségre szorulnak.

  • Pataki Erika 2013.08.28. 08:35 Válasz

    Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a cikkre, erre a honlapra! Azt hittem már, hogy én látom rosszul a helyzetet, de most látom, hogy a hiba nem az én készülékemben van. Úgy tűnik, valamiért alkalmatlanok vagyunk együttműködésre, hiába azonosak a problémáink. Lehet, hogy egyénileg még mindig nem vagyunk elég elkeseredettek, nem csalódtunk eleget ahhoz, hogy belássuk: csak együttesen, szervezetten tudnánk érdekeinket hatékonyan érvényesíteni?!

  • Radó Péter 2013.08.28. 10:12 Válasz

    Kedves Dr Fazekas, műfaji kérdésekről nem szívesen vitatkozom, különösen nem, ha a műfaji besorolásnak a színvonalat minősítő funkciója van. Az egyes pontokhoz írt kommentárjaira viszont reagálok, mert mindegyik az oktatásról széles körben elterjedt tévképzeteket tartalmaz.
    Ad 2. Az oktatási rendszernek (pl iskolaszerkezet) csakugyan egységesnek kellene lennie, a jelenlegi kormányzat viszont ezt továbbzilálja. Aminek nem lenne szabadnak egységesnek lennie, az amiről írtam: a tanítás tartalma és módszertana. E tekintetben az egységesítés hatására a tanítás elveszti a képességét arra, hogy alkalmazkodjon a gyerekek tanulási képességeinek és szükségleteinek végtelen sokféleségéhez, így hatását tekintve gyermekek tömegét kárhoztatja kudarcra.
    Ad 3. Az erkölcstannal vagy hittannal azon kívül, hogy ezekről szóló iskolai tantárgyaktól senki nem lesz sem erkölcsösebb, sem jobb hívő, nincs semmi baj, ha a szülőknek erre igényük van fakultatív órakeretben biztosítani kell. Amiről írtam az arról szólt, hogy egy új tantárgy bevezetéséhez szükséges feltételek megteremtése egy hosszú folyamat, ez most nem történt meg.
    Ad 4. Egy különösebb képzettséget nem igénylő szakmunkára való felkészítéshez talán három évre sincs szükség. Egy új szakma elsajátításához és az életben való boldoguláshoz azonban ezen kívül különböző – nem szűken értelmezett szakmai – kompetenciák tömegére van szükség, melyek fejlesztése nem fejeződhet be nyolcadik végén. Ez most a szakmunkásképzésben megszűnik, ami később egyszerre teremt majd hatalmas munkaerő hiányt és átképezhetetlen munkanélküli tömeget, a társadalomból kiszorult emberek tömegeiről nem is beszélve.
    Ad 6. A pedagógusok heti munkaterhelése erről szóló vizsgálatok szerint már több évvel ezelőtt is heti 50 óra volt, sokkal több, mint a legtöbb más szakmát gyakorló munkavállalóé. A kérdés az, hogy hány tanórát kell megtartaniuk (ha tanított volna tudná, hogy a 22 óra is milyen brutális terhelés), illetve az, hogy hány órát kell az egyéb munkák elvégzésére tökéletesen alkalmatlan iskolaépületben tölteniük. Gondolom hallott róla, hogy a magas hozzáadott értékű munkát végző értelmiségiek nagy része kötetlen munkaidőben dolgozik, érdemes elgondolkodnia azon, hogy ez miért van így.
    Ad 10. Tájékozódnia kellene, ha megtette volna tudná, hogy ekkora zavar a könyvterjesztésben (ami kicsit több, mint a “könyvosztás”) borzasztó régen nem volt, most erre alkalmatlan és felkészületlen szervezetek végzik ezt a nagyon bonyolult logisztikai feladatot – sokkal drágábban.
    Ad 11-12. Ezzel egyetértek, valakinek kellene, bár az oktatásban civilizált országokban nem “minősítenek”, hanem értékelik az elvégzett munka minőségét. Ez hatalmas különbség. Nem mindegy azonban, hogy ki, milyen kritériumok alapján, milyen következményekkel. A most kialakult rendszer minden ízében elavult, igazságtalan és minőségellenes. (Ezt nem fejtem ki részletesen, a blogon már jó néhány írás szól a dologról.)
    15. Súlyos tévedés, hogy az iskolák tanulói és pedagógusai rendőri segítségre szorulnak. Ilyen marhaság csak akkor vetődhet fel, ha az iskolákon belüli fegyelmi vétségeket kriminalizáljuk.

  • Vakmacska 2013.08.28. 10:38 Válasz

    Tegyük még hozzá:

    a) a “szabadosság” fogalmát már rég nem használja átlagember, ezt a kb. viktoriánus fogalmakban gondolkodók egyértelműen SZEXUÁLIS kérdésekre használták, a többség kb. úgy, hogy a legszigorúbb katolikus előírások szerinti “csak házasságban legyen szex” előírásán kívüli szexuális tevékenységet minősítették “szabadosságnak” + a nekik nem tetsző öltözködést és bizonyos szabadidős tevékenységeket. Az alsó tagozatos gyereknek “szabadosságról” beszélni tökéletesen értelmetlen (szexről nem az, de egy alsósnak NEM ezt mondjuk el a szexről), a családok túlnyomó többsége pedig NEM támogatja a fent leírt katolikus előírást, és nem is tartja be, és azt sem szeretné, ha valaki a gyerek fejébe ezt akarja beleverni az iskolában, alsóban meg különösképp ne ezzel foglalkozzanak már tanórán.

    Ehhez kapcsolódva: én erősen ellenzem a kognitív disszonancia kötelező terjesztését is, ergo aki nem hitelesen képviseli a tanított elveket, az ne nagyon papoljon erkölcsről pl (és itt most nem a tanárokra gondolok elsősorban, hanem akik akár fenyíteni is készek lennének tízéveseket is, de a másik oldalon röhögve tapsikolnak olyan korrupcióra, amiért máshol súlyos éveket adnak….), én sokak szájából erősen hiteltelennek érzem ezt az erkölcsösdit egy rakás olyan felnőtt szájából, akik finoman szólva nem azt teszik, amit mondanak.

    b) a nyolcas pontot: miért mozgásszegény az életmód? Például azért, mert felszámoltatott sok ingyenes sportolási lehetőség, sporteszközök ára az égben? Mert aki nem versenyez, az hamar kihullik mindenféle szervezet rostáján? Biztos hogy a folyosón lötyögés vezet el egy felnőttkori, kiegyensúlyozottabb, sportosabb életmód felé? Vagy egy életre meggyűlöl a gyerek dolgokat, mint én a kislabdadobást meg a kötélre mászást meg a többit? (és még jó, hogy az úszást meg a túrázást nem volt alkalmuk megutáltatni)

  • Kojanitz László 2013.08.28. 15:00 Válasz

    Az igazgatók és a tanárok megszokták, hogy a mindenkori oktatáspolitika úgy hajt végre reformokat az iskolákban, hogy azokról érdemi, a meggyőzésig tartó előzetes egyeztetés nem történt velük. Gondoljunk például a minőségbiztosítási rendszerek bevezetése, az 5. és 6. osztályban kötelezően bevezetett nem szakrendszerű oktatásra vagy a kompetencia alapú NAT bevezetésére. A kompetenciafejlesztő programcsomagok kipróbálásáról sem az iskolában tanító tanárok döntöttek, hanem az önkormányzatok, akik a pályázatot az iskolák nevében beadták. Nagyon sok tanár kényszerként élte meg, hogy ingyen jár szombatonként továbbképzésre, de ment mert erre kötelezték. Vagyis a tanároknak évek óta szó nélkül alkalmazkodnia kellett a felülről elindított reformokhoz, és ez politkai oldaltól függetlenül így volt.Csak az egyik oldal a reformok szükségességére, a másik pedig a rendteremtésre hivatkozva volt türelmetlen. Nem akarok tartalmilag egyenlőségjelet tenni a példákban felsorolt reformok és a mostani intézkedések között, de azt látni kell, hogy a tanárok a felülről jövő intézkedésekhez történő alkalmazkodáshoz már jóval Hoffmann Rózsa előtt hozzá lettek szoktatva.

  • Kalman Norbert 2013.08.29. 07:14 Válasz

    A cikk és a hozzászólásokban nem látom, hogy a gyerekek boldogsága érdekében szólna valaki is. Ha viaskodunk a rendszerrel azt a gyerek észre veszi én utálja az egészet, de ha toleránsabban vélekednénk neki is könnyebb lenne. Úgyis egyszer vége lesz, ez nem Örök.
    Az egyház, mise csak farizeus tett. Őszinte szeretete a világunknak is van olyan értékes mint templomba járni.
    A rendszer úgyis bedarál, kivéve ha tudatosak vagyunk és nem kényelmesek.

  • Pataki Erika 2013.08.30. 20:29 Válasz

    Kedves Kojanitz úr, abban igaza van, hogy a tanárok “a felülről jövő intézkedésekhez történő alkalmazkodást” már igen régóta gyakorolják. De ahogy minden tanárnak saját magának kell kivívnia tanulói előtt tekintélyét, ugyanúgy az ország vezetőinek is el kell(ene) nyernie az általuk “vezetettek” bizalmát. Különösen igaz ez a pedagógusok esetében, mert bár folyamatosan süllyed a társadalmi presztizsük, többségükben mégiscsak felelősen gondolkodó, értelmes emberek, akiket jó szóval, logikus érveléssel elég könnyen meg lehetne győzni. Hatalmi szóval utasítani, kötelezni valakit valamire elég veszélyes játék: az utasított lélektelen robotként látszólag végrehajtja ugyan az utasítást, de az így végzett tevékenységben soha nem volt, nem is lesz sok köszönet…

  • Dr. Borján József 2013.08.31. 10:30 Válasz

    Kedves cikkírók és hozzászólók!
    Nagy örömmel tapasztalom, hogy végre valaki összefoglalta azt a bűncselekmény-sorozatot, amely a magyar pedagógíát totálkáros helyzetbe hozta. Jobb helyeken ennyi galádság össze sem gyűlhetne, mert már a 2. pontnál elzavarnák a tetteseket. De jól látszik a totális megosztottság. Régi dolog, hogy nem a bűnelkövető a hibás, hanem az aki ezt felismeri, szóvá teszi, fellép ellene. Ezt személyesen évtizedeken át volt alkalmam megtapasztalni. Két szakszervezete és tucatnyi szakmai szervezete van a pedagógusoknak, egyiknek sem tetszik, de a pökhendi hatalom nagy ívben tesz a véleményekre. Ezt a cikket talán valami országos oldalon kellene – esetleg némileg rövidítve – megjelentetni. Talán a HVG, vagy az ATV lehetne erre alkalmas. De amint itt is olvashattam, a szakmai blődliséget bírálót azonnal politikai vélemény vádjával illeti a másik oldal. Szakmai vélemény miatt azonnal “pártellenes magatartással” vádoltak, napokig kellett bizonyítanom, hogy nem pártellenes vagyok. Most ugyanott tartunk. Ha valaki a hibáról szól, az rendszerellenes, pártellenes, kormányellenes. Mi lenne, ha egyszer ők is elgondolkodnának azon, hogy a kétharmados többség felelősséget is rejt magában, felelősséget a jövő nemzedékeinek alakításában is.

  • Kúti Zsolt 2013.08.31. 16:21 Válasz

    A cikk elolvasása közbeni/utáni első gondolatom nekem is az volt, hogy miért nem lázadnak fel az érintettek, első helyen is a pedagógusok?

    De nem nehéz észrevenni, hogy ők is csak olyanok, mint a többi állampolgár. Az utóbbi 3 év ámokfutása során végrehajtott bűnök ellen mikor volt egyszer is komolyabb összefogás (az egy operaházit, meg mondjuk a millás dzsemborikat kivéve)?

    Sajnos az oktatáspolitika körüli “felfordulás” – bármilyen fontos is a terület – csak egy pont a mérhetetlen káoszban.

  • Sarkadi Gabriella 2013.09.01. 13:52 Válasz

    http://antalvali.com/hirek/es-kell-e-egyaltalan-neveles-beszelgetes-dr-vekerdy-tamassal.html

  • Keleti Péter 2013.09.03. 13:04 Válasz

    Csak egy szülő vagyok. Remek írás. Sajnos nagyon reálisnak tűnik. Hogy mi lehet a tanárok passzivitásának oka? Ők már régóta nem alakítanak, hanem alkalmazkodnak. Elveszítették szakmai identitásukat, büszkeségüket, szervezettségüket “a hosszú harc alatt”. És nem csak a tanárok, pedagógusok, hanem mi mind, akikkel mindezt meg lehet tenni, ami megtörténik. Az iskola még kritikusabb hely, mint más. Az iskola a jövő. Ha tönkremegy a jelen, az szomorú és kellemetlen. Ha feladjuk a jövőt, akkor mit érünk? Ha az iskola nem szabad – márpedig minden ezt célozza – akkor semmi sem az, és nem is lesz. “Csak” ennyi a tét. Olvassunk, tanuljunk dr. Vekerdy Tamástól, amíg nem késő!

  • Asztalos György 2013.09.29. 14:42 Válasz

    Kedves Mindenki!
    Én Nahaka Istvánnal ellentétben a McKinsey jelentésben azt olvasom, hogy egy oktatási rendszer olyan jó, amilyen jók a tanárok. Ugyanez a jelentés azt írja, hogy a tanári pálya vonzóvá tétele pedig -sok más szempont mellet-azon is múlik, hogy a fizetés legalább az értelmiségi átlagot érje el.
    Abban viszont biztosan igaza van Istvánnak, hogy a mostani fizetésemelés, a mellé kapcsolódó terhekkel nem fogja növelni az oktatás színvonalát.
    Talán a tanárok érték, érdek érvényesítése azért sem működik, mert nagyon sok kreatív ember elmenekült a pályáról vagy eleve elkerülte.
    (Ha jelen van akkor pedig megtanult hallgatni, hogy legalább a becsukott ajtó mögött taníthasson belátása szerint, és ez nem csak a mostani kormány bűne)
    A másik ok pedig a félelem, hiszen az óraszám emelések között könnyen lehet munkanélkülivé lenni.
    Vannak jó dolgok is a törvényben pl., hogy a pedagógusbér a minimálbér alapján van meghatározva, ezért az értékállósága biztosítottnak tűnik. Nagy baj viszont, hogy akik sokat dolgoztak, jelen voltak a délutáni sávban is, azoknak alig emelkedik a fizetése, ellentétben azokkal, akik semmit nem tettek a kötelezőn túl.
    Jó gondolatnak tűnik, hogy a gyerekek nem az utcán mászkálnak, hanem délután is van lehetőségük valamilyen foglalkozáson részt venni. Sajnos a délelőtt agyonfáradt tanároktól délután már igen keveset lehet várni. Ha nem marad idő a készületre, akkor pedig a másnapi órák színvonala is erősen csökkenni fog.
    Az se rossz ötlet, hogy a gyerekeket valamilyen életvezetési ismeretekkel ellássuk, erre az etika óra, vagy hittan óra jó lenne, de nem így. Egyrészt aki eddig hittanra akart járni eddig is megtehette heti két órában, azoknak visszalépés jelent az új szabályozás (heti 1 óra), az etikát pedig 60 órás gyorstalpalón végzett tanárok oktatják aminek a színvonala igencsak kérdéses.

Új hozzászólás írása