valium equivalent ativan buy valium valium for alcohol withdrawal

aura soma bottle 60 carisoprodol soma a soma dos termos de uma progressão geométrica decrescente com uma infinidade de termos

10mg valium too much buy valium online no prescription morphine valium mixed

xanax before gallbladder surgery buy alprazolam how much xanax should i take the first time

xanax cause depression buy xanax side effects of xanax .25

xanax teaching buy xanax online legally wellbutrin versus xanax

manual soma tarifador buy soma alperi soma

tramadol ileo paralitico buy tramadol austell tramadol side effects

tennessee tramadol schedule buy tramadol tramadol mg per lb

highest safe dosage of ambien ambien pill ambien hypoxia

customwritings

Jó és rossz gyakorlatokról: a toleranciára nevelés

Számtalan jobbnál-jobb elvárásunk van az oktatással szemben. Ha már az állam ébren töltött idejük nagy részében formális oktatásba kényszeríti gyermekeinket, azt várjuk az iskolától, hogy demokratikus állampolgári magatartásra, erkölcsre, vállalkozói képességekre, boldog családi életre, toleranciára, az egyházunk tanai szerint vallásosságra (ha van ilyen), környezeti tudatosságra, az állami vezetők tekintélyének tiszteletére, és sok minden másra nevelje az új generációkat. (Nem kívánt célok törlendőek.) A kérdés az, hogy mennyire reálisak ezek az elvárások?

Most, hogy egy hosszabb kényszerszünet után visszatérek szeretett blogunkhoz, egy olyan témáról írok, aminek az aktualitáshoz nem fér kétség. Nemrég http://cialisonlinegeneric365.com/product/erectile-dysfunction/kamagra-oral-jelly-strawberry/ az Alapvető Jogok Biztosa egy nagyon érdekes konferenciát rendezett „Jó gyakorlatokkal a toleranciáért” címmel, ahol nekem oktatási jó gyakorlatokról kellett volna beszélnem. Noha van ilyen bőségesen, én inkább azon elmélkedtem, hogy e jó gyakorlatok ellenére e tekintetben miért is vall az oktatás látványos kudarcot? Összefoglalom, hogy mire jutottam.

A tananyag

A hagyományos multikulturális megközelítés szerint a kisebbségekről szóló több információ nagyobb megértést és elfogadást eredményez. Ennek jegyében születtek Magyarországon már a kilencvenes években multikulturális oktatási programok, melyek egy része azzal az igénnyel lépett fel, hogy önálló tantárgyként jelenhessen meg az iskolákban. Mivel azonban minden speciális oktatási cél ugyanazért a véges tanítási időért küzd, ennek soha nem volt sok mozgástere, a „multikulti” programok jellemzően a tanterven kívüli szabadidős programok liquid viagra közé szorultak. Kicsit nagyobb esélye volt a meglévő tantárgyak anyagába bevitt multikulturális ismeretdúsításnak – egészen addig, amíg a központi tantervek tartalmaztak bármilyen tananyagot. (Szerencsére egy idő után nem nagyon tették.) Mindettől függetlenül az egész jelentős mértékben arra az illúzióra épül, hogy a tudás (értsd: ismeretek) formálja az attitűdöket, a kisebbségekkel szembeni érzelmi beállítódásokat. Ez sajnos nem így működik; ha többet tudunk a demokratikus államrendszerek működéséről még nem feltétlenül leszünk demokraták, ha többet tudunk a romák történelméről még nem feltétlenül leszünk toleránsak.

A pedagógiai praxis: rejtett sztereotip elvárások

Mindez nem azt jelenti, hogy az oktatásnak nincs nagy hatása a gyermekek szocializációjára. Nem csak hogy van, de ez a hatás nagyon is jelentős, csak éppen nem feltétlenül pozitív. Nincs okunk feltételezni, hogy a pedagógusok kevésbé előítéletesek, mint bárki más magas iskolázottságú emberek Magyarországon. Márpedig ezek az előítéletek – még ha nem is tudatosulnak – sztereotip elvárásokon keresztül óhatatlanul beleszűrődnek a pedagógiai gyakorlatba, amit a tanulók pontosan dekódolnak. A legtöbb pedagógus fel lenne háborodva, ha kettős mérce alkalmazásával „vádolnánk” őket, pedig sokuk esetében ez minden további nélkül kimutatható lenne. Márpedig a pedagógusok elvárásai önbeteljesítő jóslatok: a magas elvárások magas tanulási eredményeket, az alacsony elvárások motiválatlanságot és gyenge tanulási teljesítményt eredményeznek. (A szakirodalomban ezt a jelenséget nevezik Pygmalion hatásnak.) Abban az időszakban, amikor a gyermekek érzelmileg még erősen függnek a tanító néniktől, a jól teljesítő gyermekek sokszor folyamatosan előítéleteket generáló üzeneteket kapnak. Vannak ugyan pompás érzékenyítő és előítélet kezelő tréningek, amik képesek ezen segíteni, de nem jutnak el túl sok pedagógushoz.

A pedagógiai praxis: a módszertan rejtett üzenetei

Van a pedagógiai praxisnak egy olyan mélyrétege, amin viszont nem segítenek ezek a tréningek. Azt szokták mondani, hogy toleráns attitűdök kialakulásához három dologra van szükség: konfliktustűrő képességre, a jogegyenlőség elfogadására és az erőszak elutasítására. Lássunk egy-egy példát arra, hogy miért nem képes az oktatás megteremteni ezeket a feltételeket.

Ami a konfliktustűrő képességet illeti az nehezen alakul ki, ha az osztálytermekből száműzzük a konfliktusokat. Márpedig a hagyományos pedagógiai gyakorlat unilaterális (kizárólag a pedagógusok és gyerekek között zajló) kommunikációs mintája kizárja a konfliktusokat. Amit ma jó pedagógiai gyakorlatnak tekintünk, az „multilaterális”, teret enged a tanulók közötti osztályteremben zajló kommunikációnak is. Ez a pedagógiai gyakorlat megváltoztatja a pedagógus szerepét, mert nem elnyomja, hanem bátorítja és facilitálja a gyerekek között zajló diskurzust, amivel egyben példát is mutat a konfliktusok kezelésére. Gondolom egyértelmű, hogy ez a gyakorlat messze nem általános.

A jogegyenlőség elfogadtatása sem működik, ha az uralkodó pedagógiai gyakorlat az alávetettség folyamatos szimbolikus megerősítésén alapszik. Egy egyszerű példa: nagyon nem mindegy, hogy ha a pedagógus kérdez, mennyi időt hagy a válasz kigondolására. A hagyományos, állandóan a „tananyag” nyomása alatt álló pedagógiai praxisban a kész és „helyes” válasz kinyeréséhez nem kell sok időt hagyni, azt vagy tudja a gyerek, vagy sem. Ez azonban olyan üzenetet közvetít, amit a tanulók megint csak pontosan dekódolnak: ha nem hagynak időt nekik a saját válaszuk kigondolására, nagyon helyesen azt érzékelik, hogy nem fontos a véleményük.

És végül, ne higgyük, hogy az erőszak eltűnt az osztálytermekből. A pedagógusok által alkalmazott fizikai erőszakot alapvetően felszámoltuk, de a verbális erőszakot egyáltalán nem. Az osztálytermi munkának természetesen előfeltétele a rend bizonyos mértékének fenntartása. A hagyományos pedagógiai praxisban azonban ez nem jelent mást, mint „fegyelmezést”, ami minél felkészületlenebb egy pedagógus, annál több verbális erőszakot jelent. (A hagyományos „fegyelmező” eszköztárnak ma is része a tanulók megalázása.)

Pedagógiai szakértők még hosszasan sorolhatnák ezeket a példákat. Annyi viszont már ezek alapján is látszik, hogy a legelemibb szinten a toleranciára nevelés a pedagógusok módszertani felkészültségének javításával kezdődik és nem – egyébként nagyon szimpatikus – tanórán kívüli multikulti tevékenységekkel.

Az iskolák működése

Annak is erős szocializációs („nevelő”) hatása van, ahogy az intézmények működnek. Az iskolák kommunikációs kultúrája, a pedagógusok, nem pedagógiai alkalmazottak, az alkalmazottak és a tanulók közötti kommunikáció minősége, az intézmény által felkínált tevékenységek és részvétel gazdagsága és minősége pont annyira fontos, mint mindaz, ami az osztályteremben történik. (Ha eltöltünk egy fél órát, vagy akár csak egy óraközi what works best cialis or viagra szünetet egy iskolában pontosan érzékeljük, hogy „liberális” vagy „konzervatív” iskolában vagyunk-e.) Még annak is van nevelő hatása, hogy milyenek egy iskolában a fizikai feltételek. Egy nagyon egyszerű példával élve: egy rámpa vagy egy alacsonyan elhelyezett fogas azt az üzenetet közvetíti minden nem tolószékes gyermeknek, hogy minden egyes gyermek fontos. Ez legalább annyira fontos, mint a fizikai akadálymentesítés. Van egy olyan jellegzetessége a magyar oktatási rendszernek, ami a toleranciára nevelés szempontjából katasztrofális hatású: az abban érvényesülő egészen brutális mértékű és folyamatosan növekvő szegregáció. Annak az üzenete, hogy az osztályban vagy az iskolában nincsenek roma gyerekek, noha más osztályokban vagy az iskola körül vannak, egy olyan szimbolikus falat emel, amit nem lehet „jó gyakorlatokkal” áttörni. Egy szegregáló rendszerben toleranciára nevelni eleve kudarcra ítélt vállalkozás.

Az oktatás kormányzása

Úgy nagy általánosságban a tantervek Magyarországon nem érdekesek, mert a folyamatszabályozás eszközei szinte semmilyen hatást nem gyakorolnak a tanulás céljaira és tartalmára. Én attól sem szorongok, hogy az iskolákba éppen betuszkolt politikai indoktrináció akár hosszabb távon is bármilyen hatást gyakorolhat a gyermekek szocializációjára. A központilag kiadott sillabuszokba zsúfolt antiszemitizmusnak van azonban egy borzasztó hatása: az előítéletes pedagógusokat bátorítja, s felmenti őket az alól, hogy kordában tartsák saját előítéleteitek. tadagra softgel Nagy általánosságban hasonló a helyzet az oktatáspolitika által sugárzott pedagógiai világképpel, mert az képes felmenteni a pedagógusokat pedagógiai eszköztáruk megújításának felelőssége alól. Néhány évnyi kereszténydemokrata kormányzás hatására az iskola nem feltétlenül „termel” majd több autoriter és előítéletes személyiséget, de hogy kevesebbet sem, az biztos.

A társadalmi környezet

Minden pedagógiai és intézményi jó gyakorlat, minden érzékenyítő tréning működésének van egy előfeltétele: az arról szóló társadalmi konszenzus, hogy mit legitim dolog nyilvánosan mondani és megtenni, s mi az, amit nem. Ahogy egy volt amerikai kolléganőm mondta egyszer: „Az USA-ban mi is elég rasszisták vagyunk, de pontosan tudjuk, hogy nem szabadna annak lennünk.” (Ennek a konszenzusnak a fenntartása kulturális és hatalmi kérdés.) Amíg azonban a konzervatív és baloldali pártok nem képesek politikai gettóba zárni a rasszista szélsőjobboldalt, amíg a demokrata politikusok a szavazatvesztéstől szorongva nem azt teszik, amit helyesnek tartanak, amíg a bíróságok engedélyezik az utcai gyűlöletkampányokat, amíg Magyarországon közösség elleni izgatás miatt csak romákat ítélnek el, amíg a sajtóban nyíltan rasszista szövegek jelenhetnek meg a kereskedelmi tévék pedig súlyosan előítéletes képet sugározhatnak a romákról, s amíg az egész dolog kisebbségben lévő kis értékközösségek magánügye marad, ne várjunk sokat az oktatástól.

El tudok képzelni olyan oktatáspolitikát, ami segítheti a nevelés professzionalizálódását, de nincs olyan oktatás, ami toleranciára képes nevelni, ha az nem része a demokratikus minimumnak. Viszont hol van már Magyarországon az a demokratikus minimum…?

Hozzászólások:

  • Fóti Péter 2013.05.06. 05:34 Válasz

    Kedves Radó Péter,
    Örülök, hogy ilyen cikk is elhagyta a tollát! A megállapításaival egyetértek. Pontosan ezek az okok miatt hiszek egy másik iskolamodellben, ahol nem a tanitás-tanulás áll az iskola középpontjában, hanem az iskolai élet. A demokratikus iskolákban (ha jól müködnek) éppen ez a helyzet. A konfliktusokról nemcsak tanulnak a gyerekek, hanem a rendszeres isklagyüléseken gyakorolják is azok megoldását. Ekkor a tolerancia természetes lesz, mert abbol indul ki, hogy a melletted élö ember eltérö nézeteivel konfrontálódsz. Innen csak késöbb kell majd a következö lépést megtenni, de igy meg lehet majd tenni azt. Ha az iskolában müködik a jogállam – bizonyos kérdésekben a tanároknak és a tanulóknak egyenlö jogai vannak – akkor az ilyen iskolákból kikerülö gyerekek a társadalomban is követelni fogják jogaikat és teljesíteni kötelességeiket. A demokratikus iskolában ennek következtében a legfontosabb nem a tanterv, hanem a gyerek. Egy más világ. Jó a cikk, gondolja tovább a következtetéseit!

    Fóti Péter

  • Radó Péter 2013.05.06. 15:47 Válasz

    Kedves Fóti Péter,
    kicsit beleborzongtam a hozzászólásába. Egyfelől köszönöm a dicsérő szavakat, másfelől képtelen vagyok elképzelni egy olyan iskolát, amelyben nem a tanítás-tanulás áll a középpontban. Sőt, azt próbáltam leírni, hogy a toleranciára vagy a demokratikus attitűdökre való nevelést is tanításnak és tanulásnak tartom.

Új hozzászólás írása