Az alábbiakban a fejlesztéspolitika egy olyan eleméről lesz szó, amelynek megvitatása csakis az Európai Unió 2011-es magyar elnöksége kapcsán látszik célszerűnek. A nevezett félévben ugyanis olyan problémafelvetés, koalícióképzés és ügyvitel indítható, amelynek – középtávon – komoly részeredményei lehetnek. Mindannyiunk számára ismeretes, hogy a 2004-től csatlakozó új tagállamok egy sor területen hátrányos helyzetbe kerültek az európai támogatások és fejlesztési források elosztásakor. Kézenfekvő példaként, a régi tagállamok gazdáinak járó agrártámogatás 50%-át kapjuk (ez az elképesztő gyakorlat a minimum “kétsebességes Európa” nyílt beismerése).
Mivel ez a bejegyzés az OktpolCafé számára készült, a továbbiakban az Európai Szociális Alap (ESZA) elosztására fogunk összpontosítani. A bejegyzésben közölt adatok hozzávetőlegesek, és egy 2010-es értékelés eredményei. A nevezett értékelés a katasztrofális állapotban lévő EU-s adatforrások első körös összesítésére vállalkozhatott csak.
Először vessünk egy pillantást arra, hogy mely földrajzi régiók hogyan részesedtek az ESZA-forrásokból 2000-2006 között:
forrás: ESF adatbázis, 2010
Az ábra a DG Employment kérésére készült államokra bontva. A földrajzi régiók szerinti csoportosítás brutális módon szemléltette azt, amit a derék brüsszelieknek így foglaltam össze: “according to the data ESF is simply a Southern European business”. Erre olyan ijedelem támadt, hogy az ábrát átalakíttatták. De így is elvégezhető – fejben – a regionális csoportosítás: a pénzek nagyrésze délre vándorol, Németország (az “endékára” hivatkozva) jól jár, az új tagállamoknak kevés jut. Ha figyelembe vesszük, hogy mi csak félidőben csatlakoztunk – kompenzációként megkettőzzük a visegrádiak részesedését – akkor is drámai az aránytalanság.
Nézzünk meg egy másik indikátort, amely tovább árnyalja a Mediterránum részesedését. A 2000-2006 közötti ESF-kiadásokhoz csatlakozó magán (vállalati) kiadások Unión belüli alakulásáról:
forrás: ESF adatbázis, 2010
A kép egyértelmű: a visegrádiaknál a magán hozzájárulás minimális, a délieknél pedig szerény. Komoly tőkevonzással csak Európa észak-nyugati gazdasági centrumában bírt az ESZA. Azaz, a legtöbb ESZA-forrást megszerző déliek lényegében elkölthető “közpénzként” fogadták az euro-milliárdokat.
Végül nézzük meg, mire költötték a déliek a pénzt! Segítségképpen mellékeljük az északi tagállamok kiadásait is, hasonló bontásban:
forrás: ESF adatbázis, 2010
A különbségek drámaiak. Az északiak a dolgozókra, a nőkre és a vállalkozásokra költöttek. Fejlett munkaügyi rendszerük következtében a munkanélküliekre költött pénzeket is ugyanabba a policy-irányba sorolhatjuk, mint a többit. Az Észak a versenyképesség javítására használta a – viszonylag mérsékelt – ESZA-forrásokat. A Dél a hátrányos helyzetűek támogatására költötte irdatlan forrásait. Az ifjúsági kiadások magas szintje sem előremutató, csupán a gyenge közoktatás kimenetét hivatott korrigálni. Foglaljuk össze megállapításainkat:
- az ESZA-források meghatározó része 2000-2006 között Délre vándorolt,
- az ESZA-források közpénzként ömlöttek be a Délre, magánforrásokat alig mozgósítottak,
- az ESZA-forrásokat a Dél elsősorban szociális támogatásként használta fel, a tagállami alapműködésből fakadó társadalmi problémák enyhítése céljából.
Egy közgazdász számára a fenti – kissé sarkosan összefoglalt – kép egyenlő az erőforrások alacsony hatékonyságú felhasználásával (“kidobott pénz”). A fenti megállapításokból néhány fundamentális kérdés adódik a magyar diplomácia számára:
- Felzárkózás vagy európai szolidaritás: a GDP adatok nem támasztják alá a Dél részesedését az európai fejlesztési forrásokból, átterelhetők-e az európai fejlesztési források Délről Keletre?
- Meddig szól a támogatás: az ESZA-forrásokhoz való hozzájutás egy időben nem korlátozott jogosultság vagy célszerű egy-két évtizedben rögzíteni a jogosultság határait, függetlenül az adott tagállam eredményeitől és pénzfelhasználásától?
- Van-e európai versenyképesség: célszerű-e megengedni, hogy az adott tagállamok szociális kifizetőhelynek használják az európai fejlesztési forrásokat vagy elképzelhetőek bizonyos központi orientációk e téren?
János, nagyon érdekes és egyben elszomorító a cikk. Nem feltétlenül az ESZA, hanem általánosan az uniós támogatások kapcsán érdemes még kiemelni: a támogatás legtöbbször társfinanszírozás keretében érkezik, vagyis, ha nincs pénzünk a 25%-ra, akkor nem jön a 75 sem… Vagy másképp: az elnökségre készülve sok mindent lehetne vásárolni egy-egy rendezvény kapcsán, de mivel spórolunk, minimalizáljuk az önrészt, így az uniós pénz is csökken.
Egyelőre nem minimalizáljuk az önrészt, hogy minél több EU-s forrást tudjunk leszívni. Ettől viszont az állami költségvetés jelentős része “bemerevedik”, önrészként lefoglalódik. A magyar állami költségvetés amúgy is nagyon-nagyon merev, az (a) adósságszolgálat, (b) a nyugdíjak és (c) a szociális ellátások egyre növekvő terhei egyre kötöttebb – és rosszabb – pályára helyezik. A hazai (állami) fejlesztési források hiányában nincs kormányzati mozgástér a jövőbe történő beruházásra. Az önrésszel kombinált EU-s források elköltése is ebben a “merev” térben értendő és kevéssé alkalmas a társadalom dinamizálására.
Magyarország koraérett Európa, a leépülés fenti spirálja mára sok régi tagállamban is megszilárdult. Öregek otthona….
De elszomorítónak nem nevezném, hiszen a fenti negatív folyamatok majdnem teljes társadalmi konszenzus mentén zajlanak – itthon és máshol is. Még tudományos-szakmai legitimációjuk is volt az elmúlt két évtizedben: “service economy”, “single-life”, “multiculturalism” stb.
Bizonyos szempontból az egész humoros.
János, azok az “északi” ESZA költési minták, amelyekről írsz, hatalmas arányban “service economy”, “single-life”, “multiculturalism” célrendszer alapján lettek elköltve, néhány helyen nem is rosszul. (Az ezek alapjául szolgáló társadalmi-gazdasági folyamatok adottságok; így is kell kezelni őket.) A lényeg nem feltétlenül a célrendszer értékalapja (amivel nekem speciel nincs különösebb problémám), hanem az, amiről korábbi posztjaidban bőségesen írsz: a közpolitikai környezet. Például Gender célokat lehet “déliesen”, a közpénzek herdálására emlékeztető módon szolgálni, de lehet a nők foglalkoztatását értelmesen szolgálni egy olyan munkaerő-piaci szabályozási és szolgáltatási környezetben, ami ösztönöz a munkába állásra. De mindezt nagyon jól tudod…:-)
Jó, jó, csak egy kicsit nekiindultam…:-)
Kedves János, egyetértek Péter reagálásával. A legkritikusabb kérdés nem a felhasznált források értékalapja, hanem tényleges hatása. Persze amit írsz, az egyben szól arról is, hogy a fejlesztési források felhasználhatók lehetnek arra is, hogy a rosszul működő rendszert erősítsék meg.
Vajon mennyit lehet tudni a források hazai felhasználásának hatásairól. Mi mutatja, vagy éppen mi cáfolja azt, hogy az ESZA források felhasználása az egyes megcélzott társadalmi csoportokban, szektorokban, szervezetekben mit eredményezett? Változott-e és mi a működésben? Ez milyen viszonyban van az eredetileg meghatározott célokkal? Mi az ami beépült a szervezetek, alrendszerek működésébe?