xanax and klonopin combination alprazolam xanax what happens during an overdose of xanax

does ambien show up on a saliva drug test ambien drug zopiclone ambien zolpidem

aura soma 37 buy soma xtrememac soma travel reviews

valium glasgow topix valium without prescription topix valium forum down

nucynta soma soma carisoprodol germline and soma interactions during early mouse development

soma pride soma online cavallo da soma dizionario

jugar cubo soma buy soma online no prescription 288 soma tower llc

what happens when you blow xanax buy xanax xanax v tehotenstve

effects of xanax on pregnancy buy xanax vicodin xanax drug interactions

soma elektrik üretim ve ticaret a.ş mühendis maaşları soma online how many soma does it take to kill you

Esetekről és rendszerekről. (A gyarapodó magyar példatár gyöngyszemei)

Mindezidáig ha a szélsőségesen centralizált és államosított oktatásirányítási rendszerek immanens működési logikáját szerettem volna életszerű példákkal illusztrálni csak különböző balkáni országokból importált példákkal voltam képes dolgozni. Mára azonban örvendetesen megszaporodtak a magyar ugarból kinőtt friss hazai hajtások. Ezekből nyújtok át hűséges olvasóimnak egy kis csokrot a tankötelezettség érvényesítéséről, az iskolaigazgatók lecseréléséről és az új NAT bevezetéséről.
.
A hozzám hasonlóan külhoni országokban közpolitikai elemzést rendszeresen oktató emberek szenvedélyesen gyűjtik azokat az eseteket, melyek segítségével bonyolult rendszerszintű összefüggések mindenki számára közérthető módon mutatatóak be. Ezeknek az eseteknek nagy gyengéje, hogy minél távolabbi országból származnak, annál kevésbé tűnnek relevánsnak a hallgatók számára. Ebbe a problémába ütköznek például azok az amerikai világbankos kollégák, akik Szerbiában egy Kolumbiából származó példával igyekeznek megvilágítani egy adott oktatásfinanszírozási mechanizmus bevezetésével generált problémákat, s valószínűleg ugyanígy jártam én is itt az OktpolCafén, amikor az új közoktatási törvény várható hatásairól merengve bolgár, szerb vagy macedón példákat használtam. (Magyarországról nézve valamilyen érthetetlen okból a Balkán olyan, mintha egy másik kontinensen lenne.)
.
Az elmúlt négy hónap kormányzati erőfeszítéseinek eredményeként már-már keserves eset-ínségem enyhülni látszik. Minden jel arra mutat, hogy az általam tartott kormányzásról és oktatáspolitikáról szóló képzések példakészletében a balkáni országok múltjából származó eseteket friss magyar esetekre cserélhetem. A már összegyűlt tanulságos példákból lássunk tehát hármat. (Sokkal több van, de csupán személyes kedvenceim megosztása is túlfeszíti a terjedelmi korlátokat.)
.
A tankötelezettség érvényesítése
.
Ilyen volt.
.
A korábbi rendszerben a tankötelezettség érvényesítését egy meglehetősen bonyolult rendszer szolgálta, melynek alapvetően négy, egymással érintkező rétege volt:
  • Egy pedagógiai szint, melynek a kulcseleme az osztályfőnökök munkája, különösen az osztályfőnökök és a szülők közötti együttműködés volt. Ezt az együttműködést az alapozta meg, hogy egyenrangú felek között zajlott, a szülők jogait a korábbi rendszer alapvetően tiszteletben tartotta.
  • Egy intézményi szint, amely magában foglalta a beiskolázási politikákat, az intézmény működési szabályainak önálló alakítását és betartatását, valamint az iskolák szakmai önállósága, mely lehetővé tette a programok beiskolázott gyerekekhez „igazítását”.
  • Egy közigazgatási (tanügyigazgatási) szint, mely lényegében a helyi önkormányzatok jegyzőihez telepített hatósági jogosítványokat foglalta magában.
  • Egy szabályozási szint, melyben a legfontosabb elem a „fejkvóta” alapú normatív finanszírozás rendszere, mely az önkormányzatokat, s rajtuk keresztül az óvodákat és iskolákat is érdekeltté tette az összes gyermek beiskolázásában és iskolában tartásában.
Összességében ez a rendszer jól szolgálta a tankötelezettség érvényesítésének célját, amit a nemzetközi összehasonlításban igen jó – és javuló – beiskolázási adataink bizonyítanak. (Számottevő lemorzsolódás Magyarországon csak a szakiskolákban van.)
.
Ilyen lett
.
A karácsonykor a nemzetnek adományozott közoktatási törvény a korábbi konstrukció négy eleméből kettőt teljesen felszámol, kettőt pedig erősen legyengít. Az oktatás elvétele az önkormányzatoktól kiemeli a helyi lakossághoz közel álló jegyzők hatósági jogosítványait és a központosított inputfinanszírozással felszámolja az iskolák beiskolázással és iskolában tartásával kapcsolatos anyagi érdekeltségét. Az intézményi autonómia felszámolása és a „laikus” szülők érdekérvényesítésének legyengítése pedig a másik két szintet is elerőtleníti. Mindennek egyetlen következmény lehet; az erősen központosított és bürokratikus adminisztratív irányításon alapuló rendszer kizárólag úgy érvényesítheti a tankötelezettséget, hogy a” jogkövető magatartást” kikényszerítő rendészeti problémát csinál belőle. Lehet, hogy az iskolaőrök alkalmazásáról szóló kezdeményezés mögött a nyugdíjból visszahívott rendőrök foglalkoztatásának megoldása vagy őrző-védő cégek piacának a bővítése áll, de a lényeget ez nem érinti; a kialakuló új rendszer előbb-utóbb előállt volna valami hasonlóval, mert nincs más eszköze. Mindennek a lemorzsolódásra vagy korai iskolaelhagyásra vonatkozó statisztikákra nincs azonnali hatása, de balkáni példákból jól tudjuk, hogy akár egy fél évtizeden belül látványos romlást fog eredményezni, a rendszer tehát meglehetősen kontra-produktív.
.
Új igazgatók kinevezése
.
Ilyen volt
.
Az iskolák igazgatóinak szerepét kettős kontextusban érthetjük meg; az oktatás irányításának módja (tanügyigazgatás) és az iskolák intézményi-szervezeti működésének módja együttesen jelölik ki azt a feladatrendszert és mozgásteret, amin belül az igazgatók szerepe leírható. Vannak országok, ahol az igazgatók elsősorban a tanügyigazgatás frontemberei, míg más országokban inkább iskolai szakmai vezetők. Az erős intézményi autonómia és a nyitott (decentralizált) oktatásirányítás miatt Magyarország a fülkeforradalom előtt a második csoportba tartozott. Az igazgatók kinevezésének mechanizmusa is illeszkedett ahhoz a bonyolult erőtérhez, ami az iskolavezetői szerepet konstruálta. Ebben a rendszerben a vezetők kiválasztásának kritériumai nagyon fontos szerepet játszottak, mert szűrték a különböző ellentétes érdekű szereplők igazgatókkal szembeni elvárásait. Egyszerűbben fogalmazva: egy tantestületben, önkormányzati hivatalban vagy önkormányzati képviselő testületben megjelenő legkülönbözőbb érdekek, törekvések és elvárások mellett csak úgy volt menedzselhető az igazgatók kiválasztásának folyamata, hogy az törvényben rögzített szakmai kritériumokon alapult. A dolog – ha nem is mindenki megelégedésére – de működött, néhány esettől eltekintve az iskolaigazgatói szerephez nem kapcsolódtak azt súlyosan hiteltelenítő konnotációk.
.
Ilyen lett
.
Most lássuk, hogy mi történik akkor, ha gyökeresen megváltozik a kontextus: centralizált bürokratikus irányítás egyfelől, az iskolai autonómia felszámolása és az intézményi működés kiüresítése másfelől. Az eredmény nyilvánvaló: az igazgatói szerep elsősorban adminisztratív tanügyigazgatási szereppé válik, a szakmai irányítói felelősséget az állam magához vonta. Amennyiben mindehhez a közigazgatás politikai zsákmányrendszer keretei között működik, elkerülhetetlen, hogy az igazgatókban óhatatlanul helyi pártkádereket lásson mindenki, ha van ebben igazság, ha nincs. Egy ilyen rendszerben a szabályozásban udvariasságból benne hagyott szakmai kiválasztási kritériumoknak csak PR szerepük van, hisz az igazgatók kinevezése egyetlen (külső) szereplő érdekeitől és elvárásaitól függ, aki vagy érvényesíti e kritériumokat, vagy sem – ahogy úri kedve diktálja.
.
A rendszer két-három év alatt átrendezhető, de a szereplők beidegződései nem változnak ilyen gyorsan: az iskolák pedagógusai még azt hiszik, hogy az igazgató az „ő emberük”. Ennek köszönhető, hogy néhány intézményben a kinevezett új igazgatókat ellenállás fogadja, s az is, hogy felerősödnek azok – a nem kevésbé irracionális – hangok, melyek az igazgatók kinevezését a pedagógusok választásától tennék függővé. (Az igazgatók közvetlen miniszteri kinevezése pont annyira kabaré, mint az, hogy a pedagógusok demokratikusan választják munkahelyi főnöküket.)
.
A NAT bevezetése
.
Ilyen volt
.
Pőcze Gábor ma már legendás NAT implementációról szóló 1985-ös tanulmányában különbséget tett „bevezetés” és „implementáció” között; egy archaikus módon mindent részletesen szabályozó központi tantervet bevezetnek, egy magtantervet, ami egy többszintű tartalmi szabályozási rendszerbe illeszkedik, implementálnak. (Az implementációról nemsokára önálló bejegyzéssel örvendeztetem meg olvasóimat.) A 95-ös NAT-ot, majd annak 2002-ben és 2007-ben felülvizsgált változatait implementálni kellett volna. (Más kérdés, hogy ez soha nem történt meg, a 95-ös NAT implementációja a bevezetés évében elakadt, a másik kettő implementációját lényegében meg sem kísérelték.) Mégis, ha az implementáció megtörtént volna, az egy sokszintű, sokszereplős interpretációs lánc befolyásolását jelentette volna. A NAT csupán az általános közös kereteket jelölte ki, az implementációt lényegében az iskolák, a pedagógusok, a tankönyvkiadók, stb. „implementálták” volna saját céljaik és környezetük sajátosságait figyelembe véve. Ennek a rendszernek a lényege a nyitottság volt: lehetővé tette a tanulási igények és szükségletek növekvő sokféleségéhez való alkalmazkodást, a NAT – ha implementálják – a közös minimumot biztosította volna. Egy ilyen tanterv implementációja (használatba vétele) egy hosszú és alapvetően közvetett policy és fejlesztési eszközökkel operáló folyamat lett volna.
.
Ilyen lett
.
Az új rendszer egy egyszerű algoritmuson alapszik: új részletes „tervutasításos” tanterv, ennek alapján kerettantervek, azok alapján egy tantárgyhoz egy tankönyv, s az egészet be lehet vezetni 2013 szeptemberétől elsőben, ötödikben és kilencedikben. (Ez persze nem fog összejönni, mert ehhez is kellene néhány év, de ezen ne akadjunk fel.) A számítások azonban kicsit leegyszerűsítőnek bizonyultak. Eredetileg a Szalay utcában kb. 26 elkészítendő kerettantervvel számoltak, később azonban kiderült, hogy ennél több programtípus van. (Csak nemzetiségi kerettantervből kell vagy fél tucat.) Ez még akkor is igaz, ha a szakmunkásképzés általános oktatási elemeinek eltörlése okszerűen csökkenti a szükséges kerettantervek számát. A jelenlegi állás szerint a kerettantervek 10 csoportjának (ismeretlen számú kerettantervnek) kell elkészülnie. És csak ezután jönnek majd a barátok és régi fegyvertársak azzal, hogy nicsak, az én iskolámnak is van egy kerettanterve, hagyjuk már jóvá! Összességében a kerettantervek számának növekedése fogja leképezni azt a végtelen tantervi sokszínűséget, amivel a legkülönbözőbb kétségbevonhatatlanul legitim tanulási igények kielégíthetőek. Kis túlzással élve a végén ott tartunk majd, hogy közel annyiféle kerettanterv lesz forgalomban, ahány helyi program az előző rendszerben az egyetlen magtanterv alapján készült. Ez azonban senkit nem gondolkodtat majd el, szorgos bizottságok fáradhatatlanul engedélyezik majd az újabbnál újabb kerettanterveket, melyek alapvetően csak a véges tanítási idő felosztásában különböznek majd, a többi úgysem érdekes. És hogy mindezek alapján hány fajta egyetlen tankönyv készül majd, az egyelőre rejtély. Egy valami azonban biztos, hogy nem lesz az egészből: az a tartalmi egység, amit az új rendszerszabályozás el szeretne érni, a rendszer szépen szét fog hullani.
.
Összefoglalva
.
Az oktatási államtitkárság támogatását élvező iskolaőrökről szóló belügyminiszteri előterjesztés, az iskolaigazgatók megbízható káderekre cserélése és részletes központi tanmenet eljuttatása minden egyes sajátos program szerint működő iskolába önmagukban irracionális lépések, de van bennük rendszer. A rendszer azonban irracionális.
.

Hozzászólások:

  • Setényi János 2012.04.22. 22:10 Válasz

    Péter,

    A “magyar ugar” kitételektől eltekintve tényleg érdekes. A korábbi bejegyzésed ábrája kívánkozik ide. A kibontakozó (reménytelenül zűrzavaros)gyakorlat pedagógiai szempontból tényleg nagyon érdekes, kiválóan lehet tanítani vele a szélsőséges központosítás hatásait. Nevezetesen, ha a minisztérium és az iskola között semmi sincs, akkor a tanügyigazgatás rendészeti és személyügyi beavatkozássá züllik. Lehet telefonon beavatkozni az ismerős rakamazi kolléga igazgatói pályázata ügyében…Az igazgatók esetében én még kiemelném, hogy a kinevezésre javasoltak egy része még a jelenleg érvényes törvényes feltételeknek sem felel meg. Tulajdonképpen gyűjteni kellene a példákat, eseteket. Az államigazgatást vagy közpolitikát tanuló hallgatók számára ezek sokkal megfoghatóbbak, mint a nagy elméletek.
    Az én e témában tanúsított passzivitásomat részben az is indokolta, hogy kezdetektől fogva tudni lehetett az államosítás kudarcát. Az államosítás első lépcsőjében ,megyei közoktatási intézmények, múzeumok, könyvtárak átvétele indult el. Mára ez is reménytelen káoszba torkollt és részlegesen visszacsinálódott. Ahogy mondani szoktam, “az ország fejlett”, azaz a társadalmi alrendszerek összetett működése egyszerűen nem visel el ilyen szintű beavatkozást.

  • Radó Péter 2012.04.22. 23:47 Válasz

    János, “magyar ugar” helyett írhatok “szent humuszt” is és mindig ugyanabban a versben maradok. Az talán nem sérti senki patrióta érzékenységét, ha “ugar” alatt a közpolitika alkotás szikkadt és kiszáradt mezejét értem. Ami viszont a szélsőséges központosítás hatásait illeti egyetértünk.

    Nagyon érdekes megközelítés, hogy a jelenlegi káoszban fejlett rendszerek és primitív és durva beavatkozás konfliktusát látod. Telivér és tiszteletet parancsoló konzervatív hozzáállás, ami az óvatos problémamegoldó beavatkozáson túl elutasít minden radikális “rendszer átalakítást”. A problémát számomra az okozza, hogy mondhatjuk-e, hogy két ilyen egymással ezer szállal összekapcsolt nagy társadalmi alrendszer, mint a politika és az önkormányzatok ennyire eltérő “fejlettséget” mutatnak? (Fejlett rendszerek alatt gondolom elsősorban erre, és az oktatás kormányzásának más alrendszereire gondoltál, mint pl. a fejlesztés, értékelés, tankönyvkiadás, stb.) Nem lehetséges, hogy a politika “bedőlése” egy sokkal általánosabb, az intézmények összességére kiterjedő hosszú válság jele? Azt persze mindannyian tudjuk akik jártak Macedóniában, hogy az államosítás totális kudarc. (Ebben az értelemben a bejegyzésem csak szakmapolitikai újszülöttek számára lehet reveláció.) Az igazi kérdés nem is ez, hanem a jelenlegi kaotikus és rángatózó romboláshoz vezető út megértése. Ebből nőhet ki a terápia is…

  • Setényi János 2012.04.23. 09:37 Válasz

    Nos,az oktatás fejlett, mert (a) nagyon komoly joganyag szabályozza a szereplők viselkedését, (b) szabályozott nagy folyamatok (érettségi, felvételi, mérések stb.)egyfajta vázként tartják össze a napi működést, (c) az intézményi szerkezete differenciált, összetett, (d) tekintélyes képzési és továbbképzési háttere van a szereplők cselekvésének.
    A politikai szféra is elindult ezen az úton a kilencvenes években (képző és továbbképző akadémiák, pártalapítványok és think-tank-ek, szakértői kabinetek, árnyékkormány-kísérletek), de az ezredfordulóra mindez beomlott.
    Amíg a közigazgatást nem számolják fel, addig ez a két szféra – eltérő fejlettségük miatt – alig tud kommunikálni egymással. Korábban szakértők “fordítottak”, közvetítettek. A szakértők mostani kiiktatása (ez a fordulat egyik legfontosabb eleme) a két szféra kommunikációját nagyon nehézzé teszi, lényegében zűrzavart termel.

  • Radó Péter 2012.04.23. 12:15 Válasz

    János, így pontosítva kezdem érteni és nem csak meg-, de egyet is értek. Picit azért pontosítanám és picit továbbgondolom amit írsz.
    Miközben igazad van a (köz)politika és a rendszerek fejlettsége közötti növekvő szerkezeti feszültség dolgában, a teljes képhez szerintem látni kell két dolgot. Az egyik az, hogy a politika és a rendszer szereplői közötti szakértői közvetítés mechanizmusa (ami szerintem 2006-tól kezdett csak leépülni) teremtette meg az oktatáspolitika egyre növekvő legitimitáshiányát. Ez egy olyan mértéket ért el, ami 2010-re lehetővé tette, hogy a jelenlegi kormány totális rendszer-átalakító buzgalma gyakorlatilag ellenállás nélkül rohanja le a teljes oktatási szektort. A másik kiegészítésem a politika és az oktatás intézményeinek érintkezési pontjaira vonatkozik, ahol a politika rothasztó hatása brutális károkat okozott az egyébként csakugyan “fejlett” alrendszerek működésében. A példák sokaságát lehetne hozni: az egyébként hatalmas tudással gazdálkodó oktatásfejlesztés egyre nagyobb kiszolgáltatottsága a korrupciónak, az oktatás tudáshátterét biztosító közintézmények lassú leépülése, stb. Röviden: a két eltérő mértékben “civilizált” rendszer nem egymástól függetlenül működött, rengeteg volt az “átmosódás”.
    Ami e két dologból következik, ami már a terápiára vonatkozik: a most tönkremenőfélben lévő rendszerek valószínűleg helyreállíthatók, a politika és a kormányzás módja talán civilizálható, de a korábbi rendszer e két súlyosan deficites elemével kezdeni kel valamit: nyitottá kell tenni a politika alkotást (akár szakmai kompromisszumok árán is) és az oktatáshoz közel álló területekről ki kell irtani a korrupciót.

  • Lázár Júlia 2012.04.25. 08:44 Válasz

    Köszönöm a cikket, részben választ ad részben föltett kérdéseimre.
    De a) nem tartom valószínűnek, hogy a korrupciót ki lehet irtani az oktatáshoz közel álló területekről, míg máshol arat, a teljes irtás pedig évtizedeket vehet igénybe b) a fejlett alrendszereknek köszönhetően a tönkremenőfélben lévő rendszerek talán helyreállíthatóak, de közben emberanyaguk kopik és kontraszelektálódik. Minél tovább bombázzák az intézményeket régi idők régi tanaival, minél nagyobb a szakadék a szakmai és politikai/gazdasági célok között,annál nagyobb romhalmazt kell eltakarítani ill. újjáépíteni. Miközben, finoman szólva, karcsúsítják a felsőoktatást, halasztják az életpályamodell bevezetését,és ellehetetlenítik a kevés biztató példát, honnan lesz utánpótlás, ki lesz az a bolond, aki nemhogy poétának, de tanárnak áll Magyarországon?

  • Radó Péter 2012.04.26. 09:33 Válasz

    Juli, ami a korrupciót illeti, részben igazad van, de ez nem ment fel senkit az alól, hogy törekedjen a felszámolására. (Ez alatt értem egyes emberek morális döntéseit és a döntéshozók ezzel kapcsolatos politikáit egyaránt.) Teljesen felszámolni nem lehet, de erősen visszaszorítani, a becsületességet normává változtatni nem reménytelen vállalkozás. Ami a második dolgot illeti, megint csak részben értek egyet. Intézményekben rövid idő alatt is hatalmas rombolást lehet végezni, de az “emberanyag” lepusztítása nem egy rövidtávú politikai projekt. Biztos, hogy elképesztő veszteségeket szenved el a közoktatás, de azt látom, hogy tehetséges és képzett fiatalokból még bőven van utánpótlás. Pedagógusok pedig mindig lesznek, a kérdés csak az, hogy kik?

Új hozzászólás írása