age to take tramadol buy tramadol online can you mix tramadol with alprazolam

is it safe to take tramadol and lexapro tramadol 50mg weaning yourself off of tramadol

formas cubo soma buy soma dean soma attorney

ambien sleep test ambien online no prescription how long should ambien last

efecte secundare la xanax xanax without prescription xanax withdrawal clonazepam

soma numeros bcd soma online salvation army soma san francisco

soma buy Phoenix buy soma soma potomac mills

what is the difference between ambien cr and ambien er ambien drug vaporizing ambien

valium al cane valium online valium 500

alcohol xanax sleep xanax for sale best generic 1mg xanax

Elköszönünk

Az OktpolCafé blog négy év után beszünteti működését. Szerzői illően elköszönnek és tiszteletteljes meghajlás után elhagyják a színpadot.

Radó Péter:

Búcsú a fegyverektől

Úgy döntöttünk, hogy az OktpolCafén a rendszeres blogolást abbahagyjuk – vagy bizonytalan időre felfüggesztjük, meglátjuk, mit hoz a jövő. Az OktpolCafé másfélezer törzsolvasója és sok ezer alkalmi olvasója azonban joggal vár el valami magyarázatot, ezúton szolgálok a sajátommal.

2009 elején, mikor Jánossal kitaláltuk, hogy kettesben indítunk egy oktatáspolitikai blogot, már évek óta figyeltük, ahogy lepusztulnak az informált oktatáspolitikai diskurzus kereteit korábban biztosító intézmények. Amikor közel egy évnyi gondolkodás és előkészületek után elindítottuk a blogot nem akartunk mást, mint a józan és professzionális közpolitikai gondolkodás számára egy kis civilizált szakértői szigetet. Nem pont ez lett belőle. A Fülkeforradalom szép lassan az oktatási szektorra kényszerítette saját irracionális világképét, az OktpolCafé pedig – már ami engem illet – az elszabaduló démonokkal szembeni ellenállás erődítményévé változott. Eleinte leginkább arra voltunk büszkék, hogy a legkülönbözőbb politikai törzsekhez és kultúrákhoz tartozó szakértők kommenteltek és vitatkoztak a blogon, akik néha még egyet is értettek egymással. Ahogy azonban nőtt a félelem, úgy csappant meg a hozzászólók száma, az utóbbi időben pedig már a „veszélytelen” témákat sem kommentálta szinte senki. (Tisztelet a csekély számú kivételnek.) Mindeközben a blog olvasottsága biztosan nőtt, az OktpolCafé kezdett szamizdattá és „ellenzéki” oktatáspolitikai referenciává válni. Előfordult, hogy egy vidéki konferencia után egy kolléga miközben elment mellettem körülnézett, hogy látja-e valaki, aztán mosolyogva odasúgta nekem: „Olvassuk ám az OktpolCafét.”

A blogolás izgalmas szellemi kalandból lassan kötelességgé és a polgári integritás megőrzésének eszközévé vált. Nincs ezzel természetesen semmi baj olyan időkben, amikor a szabadság korlátozásával és a mindent eluraló primitív rombolással szembeni ellenállás morális kötelezettség. Ahogy azonban múlni látszott a remény, hogy az oktatási szektor javak és szolgáltatások állami elosztásává silányítása csupán egy átmeneti időszak rémálma lesz, úgy változott a blogolás is nehéz kötelességgé. A tegnapi szavazás az mutatja, hogy a polgári szabadság és – ennek következtében elkerülhetetlenül – egy a kor kihívásaira választ adni tudó oktatás hívei kisebbségben vannak Magyarországon. A NER tehát megkapja a lehetőséget arra, hogy tartós rendszerként egye bele magát a magyar oktatási világába, s ezen egy blog szemernyit sem képes változtatni.

Ha visszatekintek az OktpolCaféra írt 128 bejegyzésemre van néhány dolog, amivel érzésem szerint elégedett lehetek, s van néhány másik, amivel nem. A teljesítményem „kilóra” rendben van, az általam írt bejegyzésekből összejönne egy körülbelül négyszáz oldalas kötet. Volt néhány téma, amit az elmúlt négy év alatt sikerült többé-kevésbé szisztematikusan körüljárni; ilyenek voltak az oktatáspolitika alkotás, az oktatási rendszerek kormányzása, az oktatási egyenlőtlenségek és ezek közé tartozik a most kiépült rendszer torz vonásainak elemző feltárása is. Van azonban néhány dolog, ami miatt némi hiányérzettel fejezem be a rendszeres írogatást. Nem foglalkoztam például eleget tudásmenedzsmenttel, jó nemzetközi oktatáspolitikai gyakorlatok megismertetésével. A másik: nem tettem eleget annak érdekében, hogy a szabadelvű oktatáspolitikai gondolkodást, mint legitim, valódi problémákra jó válaszokat kínálni képes megközelítést elismertessem. Mivel a szabadság választásának nincs túl sok híve ebben az országban, s mivel kormányzó párt és teljes ellenzéke az állam mindenhatóságának hitét osztva politizál, ez utóbbi mulasztásomat nemsokára bepótlom egy erről szóló önálló könyvvel.

Noha a blogolást most abbahagyom, van néhány dolog, amibe nem fáradtam bele. Nem fáradtam bele az írásba, nem fáradtam bele a gondolkodásba, nem fáradtam bele a friss eseményekről és friss adatokról szóló szakmapolitikai reflexióba, nem fáradtam bele az értelmes kommunikációba, nem fáradtam bele az oktatáspolitikai vagy az azt megtermékenyítő szakirodalom olvasásába, nem fáradtam bele a (mindenkori) kormányzat tevékenységéről szóló kritikai elemzésbe, s nem fáradtam bele a magyarországi kontextusban érvényes nemzetközi referenciák rendszerezésébe. Röviden: nem fáradtam bele a szakmám gyakorlásába és remélem, lesznek olyan csatornák, ahol mindezek eredményeit megoszthatom majd másokkal is. Az én szakmai “napirendemet” azonban a továbbiakban nem fideszes és kereszténydemokrata politikusok fogják meghatározni.

A blog tehát beszünteti a működését, de az oda írt 206 bejegyzés – köztük sok vendégszakértő pompás írása – és az OktpolCaféra posztolt 3224 hozzászólás továbbra is elérhető és olvasgatható lesz. Ugyanígy megmarad az OktpolCafé csoport is a Facebook-on, aminek most már több, mint 2300 tagja ezentúl is megoszthatja az oktatáspolitikával kapcsolatos legfrissebb híreket és írásokat, s ahol mindenki örülhet, ha van minek, vagy dühönghet, ha van min.

Örök hála az OANDER Média Kft-nek a blog profi működtetéséért! És ami a legfontosabb: hálás köszönetem az olvasóknak, akik kedvéért még akkor is érdemes volt itt írogatni, amikor egyébként már nem volt különösebb értelme. Az OktpolCafé soha nem akart más lenni, mint egy szűk szakmai közönségnek szóló szakértői blog. Ehhez képest a több, mint kétszázhúszezer látogatás és a több, mint négyszáztízezer – bejegyzésenként átlagosan több, mint kétezer – oldalmegtekintés igen szívmelengető eredmény. Köszönjük, hogy virtuális oktatáspolitikai utazásukhoz az OktpolCafét választották!

 

Setényi János:

Súlypontáthelyezés

A blog elindításakor egy közös és két személyes célom volt. Radó Péter kollégámmal szerettük volna kialakítani a közpolitikai-formálás és ezen belül az oktatáspolitika egy magyar nyelvű elemező helyét a virtuális térben. Ezt úgy tettük, hogy egy markánsan liberális és egy konzervatív-konfuciánus értelmezési keretben párhuzamosan jelentettük meg írásainkat. Vékony jégen jártunk: szakmailag érvényes, vállaltan eltérő értékalapú és olvasmányos írások közzétételére törekedtünk, párban.

Ezzel párhuzamosan szerettem volna kiírni magamból, és egyfajta fejlesztéspolitikai esszégyűjteménybe sűríteni az Európai Szociális Alap London School of Economics vezette ex-post értékelése során szerzett tapasztalataimat.

Végül erős személyes ambícióm volt, hogy oktatáspolitikai reflexióimmal megjelenítsem egy konzervatív oktatáspolitikai felfogás körvonalait.

Ezen célkitűzéseket sikeres tanácsadóként, erőteljesebb közéleti ambíciók nélkül fogalmaztam meg. A mérleg – mint mindig – most is nagyon vegyes.

A blog hatalmas sikert aratott. Mindenki olvasta, aki számít, sőt még sokkal többen. A Goldenblog éves versenyein több alkalommal is előkelő helyezést értünk el. Az, hogy az oktatásügy részben még őrzi azt a tekintélyét a hazai szakértelmiség körében, amit az Oktatáskutató Intézet 80-as ás 90-es évekbeli működése során halmozott fel, egy kis részben talán az OktpolCafé-nak is érdeme. A siker mértéke meglepő volt és világosan látszott, hogy blogunk egyre inkább egy társadalmi hiány betöltéséről szólt. Amikor tavaly ősszel a szegedi egyetemen autogramot kérő (szép és fiatal) hallgatók álltak sorba blog-alapú előadásom után, rádöbbentem, hogy a blog zsákutca.

A siker mögött azonban az elmúlt tíz évben folyamatosan számolódtak fel a XIX. századi demokratikus politikaformálás mintái és eljárásai. Mára az oktatáspolitikai események mögött tucatnyinál kevesebb ember elhatározásai és félreértései rejlenek. Az erről szóló adekvát beszédmód nem a policy-elemzés, hanem a mikszáthi anekdota. A szakértői pozíciók leértékelődtek, az értelmiség útja az osztályhatalomtól a rosszul fizetett bérmunkáig vezet vissza. Én ezt – minden archaizáló folklórja ellenére – egy posztmodern fordulatként látom. Szerencsémre már az első kínai e-olvasóm megvásárlásakor letöltöttem G. Fodor Gábor politico-filozófiai esszéjét, amely már 2007-ben pontosan kijelölte az elmúlt évek fordulatát. A fordulatot lényegében már 2007 körül elkerülhetetlennek láttam: egy egyre fogyó népességű és elöregedett országban a közoktatás-politikából óhatatlanul tanügyigazgatás lesz, a felsőoktatás pedig az egyre irrelevánsabb intézményhálózat túlélési harcáról szól majd. Mindez pedig – a méretekből is fakadóan – egyre személyesebb, családiasabb közegben zajlik, egyszer így másszor úgy. A 90-ből örökölt keretek felszámolásának üteme engem is elképesztett, az iránya nem.

A fejlesztéspolitika területén derűsebb a mérleg. A bennem mozgó témákat megírtam (ma már tanítom), csupán a development economics területe marad fehér folt. Ehhez nem értek és egy jó Fejlesztéspolitika kötet – lehetőleg ingyen letölthető e-könyv – összehozásához egy olyan türelmes development economist szerzőpárra lenne szükségem, aki egy hozzám hasonlóval is szót ért.

Végül a konzervatív oktatáspolitikáról szólva légüres térbe érkeztem. Kétfejű sárkánnyal viaskodva fogalmaztam meg reflexióimat: a 2010-től hivatalba lépő oktatásirányítás a kádárizmus iskoláját kezdte visszaépíteni. Ennek én – életkoromnál fogva – szenvedő alanya voltam, így a legcsekélyebb belátásra sem volt módom. A sárkány másik feje a reformpedagógiai volt, differenciálatlan gyerekképével, a tudatszintek hierarchiájának tagadásával és a szerves, öntörvényű személyiségfejlődés mítoszával. A légüres térben mozgás szellemi kudarca nagyon inspiratív volt; segített felismerni, hogy – előbb vagy utóbb – elkerülhetetlenné válik majd egy szabadságközpontú neveléselmélet megalkotása.

A blog nem adható tovább. A mögöttünk járó fiatalok világában vannak minőségi műhelyek (most szóródnak szét a nagyvilágban), de ők papírköteteket adnak ki és nincs közösen osztott digitális víziójuk.

Természetesen az OktpolCafé-ban testet öltő pozitív szellemi energia nem vész el, csak most a tanácsadás napi gyakorlatában jelenik majd meg. A fejlesztéspolitikai bevezetés és a szabadságközpontú neveléselmélet pedig megírásra vár. Időnk, mint tenger. Így búcsúzni sincs módom, hiszen találkozunk még.

Végezetül köszönet a kiváló társszerzőknek és vendégszerzőknek. Köszönet az OANDER Kft-nek a kiváló felületért és háttérszolgáltatásért. És köszönet a hűséges Olvasóknak.

 

Hozzászólások:

  • kadar-csoboth peter 2014.04.07. 06:36 Válasz

    Végtelenül sajnálom. Sokat tanultam tőletek, illetve az ide író szerzőktől.

    P.

  • Fekete Hajni 2014.04.07. 06:52 Válasz

    Homályos szürke világ elé nézünk. Egy értékadó árnyalat eltűnik az Oktpol bezárásával.Hiányozni fog.

  • Papp Ágnes 2014.04.07. 07:01 Válasz

    Borzasztóan sajnálom. Mértékadó, okos elemzéseiteket munkáim során felhasználtam. Köszönet.

  • Szekszárdi Júlia 2014.04.07. 07:09 Válasz

    Nagyon sajnálom, mert valóban mértékadó, izgalmas és színvonalas írások jelentek meg a blogon. Remélem, még hallattok magatokról, ha más formában is.

  • bgy 2014.04.07. 07:22 Válasz

    Kevély, öntelt búcsúzás. Mint az egész blog, ahol alapszabály volt: „ez a mi blogunk, a mi szabályainkkal, igazságainkkal, ha ez nem tetszik, akkor menj innen, mert minden körülmények között nekünk van igazunk”.

    Szamizdatnak nevezni egy ilyen fórumot? Hahaha. Egy választási eredmény miatt beszüntetni? Érthetetlen, logikátlan, sértődöttségből eredő, mosolyt fakasztó, krokodilkönnyes dacos hisztizés.

    Az igazi szamizdatnak véletlenül nem alapelve a fennálló hatalommal szembeni vélemény megfogalmazása, minden körülmények között? Most kellene beleerősíteni, gyűjteni az elvbarátokat, konferenciákat szervezni, lapot indítani, nem abbahagyni! Mert Orbánékat meg Rózsa asszonyékat igen sokan utálják, főleg értelmiségi körökben. Hol itt a hivatástudat, elkötelezettség, akár a politikai, akár a szakmai?

    A „búcsúval” a blog csak egy felvett, de már fárasztó, megunt, zsibbadt pózzá válik, egy gesztus – ki tudja, milyen irányban.

    • Kúti Zsolt 2014.04.08. 11:28 Válasz

      “Most kellene beleerősíteni, gyűjteni az elvbarátokat, konferenciákat szervezni, lapot indítani, nem abbahagyni!”

      Lehetőleg névvel, ugye bgy? Mert itt aztán nyugodtan lehet nyíltnak és bátornak lenni…

    • Körösvölgyi Szigfrid 2014.04.07. 14:59 Válasz

      Egyetértek. Ilyen lépést túszok tesznek, akik félnek a vélemény következményétől.

  • Fodor Attila 2014.04.07. 07:27 Válasz

    Kedves Péter és János! Döntéseteket nagyon sajnálom, mert egy olyan
    űr keletkezik, amit, nem tudom, ki vagy mi fog kitölteni, pótolni.
    Az értelmes, szakszerű, tárgyilagosan vitatkozó elemző-értékelő oktatáspolitikai diskurzusokra talán most nagyobb szükség van, mint
    bármikor ezidáig.Jómagam, kisebbségi helyzetünkből adódóan, azt tanultam meg, hogy még akkor sem szabad feladni, amikor az óriási “befektetések” is csak kis előrelépést, javulást ígérnek. Remélem, céljaitokhoz és küldetésetekhez megtaláljátok az új módokat és formákat, mindannyiunk hasznára. Köszönöm, hogy öt évig volt egy mindig nyitott kávézó, ahová jó volt betérni. További jó munkát Nektek.
    Barátsággal: Fodor Attila (Felvidék)

  • Balla István 2014.04.07. 07:36 Válasz

    Nagyon sajnálom. Azért gondoljátok át! Nem lehet, hogy a következő időszakban még fontosabb lesz egy ilyen fórum?

  • Frank Gabriella 2014.04.07. 07:43 Válasz

    Az elmúlt években végbement változások leírásában és értelmezésében, a lehetséges alternatívák felmutatásában nagy segítségünkre voltak az oktpolcafe szerzői és kommentelői. A talajt vesztett pedagógusoknak biztosan és egyre jobban hiányozni fog az a tépelődő, összefüggéseket kereső, a gyakorlatban felmerülő problémákra magyarázatokat kínáló elméleti közelítés, amit – szinte egyedül – ez a blog képviselt. Köszönjük a pedagógus közösségünkért eddig végzett munkát, és reméljük, hogy a blog felfüggesztésének nem kell sokáig tartania.

  • Szunyogh Szabolcs 2014.04.07. 07:52 Válasz

    Tisztelt OktPolCafé, Kedves Péter és János!
    Magam újságíróként, szerkesztőként, rádiósként számtalanszor kifejeztem tiszteletemet a munkátok színvonala és értéke iránt, sokat tanultam belőle és köszönöm. A blog beszüntetésének indokait érteni vélem. Én megpróbálkoztam egy független oktatási weblap megindításával, amely a pedagógiai modernizáció iránti elkötelezettségét tekintette volna a szolgáltató munkája elvi alapjának, és bár továbbra is az a véleményem, hogy egy ilyen lapra – tehát nem pusztán oktatási viták fórumára, ahol nézetek ütközhetnek össze, stb, arra is, hanem egy újságra, ahol munkatársak dolgoznak, ahol aktuális riportok, interjúk, tudósítások olvashatók –, nagy szüksége volna mind tanárnak, mind szülőnek, nem sikerült a szükséges induló tőkét összeszednem, mert esélyem sincs arra, hogy ezt a lapot rentábilisan lehessen működtetni. Nincs hirdetői piac (központosították pl. a tankönyvkiadást), nincs felvevői piac (központosították az iskolai gazdálkodást), az előfizetői vásárlóerő pedig éppen azoknál a szülői és pedagógusi csoportoknál a legkevesebb, amelyek még mutatnának valami érdeklődést a pedagógiai modernizáció ügye iránt. Ez számomra azért is több, mint amennyit a dolog első közelítésben mutat, mert én azt képzeltem, 22 évnyi főszerkesztőség után, hogy azok közé az újságíró-szerkesztők közé tartozom, akiknek minden oldal tisztelte a szakmaiságát és eltűrte viszonylagos függetlenségét az együttműködésért cserébe. Meg kellett tanulnom, hogy a mostani kormányzat számára máshol húzódnak az együttműködő partnerek függetlenségeinek határai, mint a korábbi évtizedekben (pedig akkor sem volt könnyű mindig az élet.)
    Nem jó hír, hogy most ti is leteszitek a fegyvert, de saját tapasztalataim alapján is tökéletesen érthető. Ide-oda írogatok cikkeket, kiszolgáltatva a még létező néhány demokratikus szerkesztő hangulatának, érzelmeinek, de a dolog lényegét tekintve nincs fórum és ez nem véletlen.
    Javaslom, hogy ne feledkezzünk meg egymásról. Néha nem értettem egyet az OktPolCafé egyik-másik írásával, de mindig imponált józansága és humanizmusa. Úgy néz ki, egyhamar (15 évig? 25 évig?) nem ad nekem a sors lehetőséget arra, hogy ezt a tiszteletet mint szerkesztő kifejezhessem, úgyhogy csak egy magánember tiszteleg most az elsüllyedt hajó előtt. Baráti üdvözlettel: Szunyogh Szabolcs

  • Fábry Béla 2014.04.07. 08:35 Válasz

    Nem lehet feladni. Aki feladja, az nem fog nyerni. Küzdeni a legnemesbbekért sokféle színtéren, sokféle módon lehet. Sőt. Kell.
    Lásd ennek irodalmi kifejtését itt: http://konyvtar.elte.hu/regi/hirek/rendezvenyek/2007/rongy/vorosmarty.html
    Mi dolgunk a világon? küzdeni,
    És tápot adni lelki vágyainknak.
    Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
    Lelkünk a szárny, melly ég felé viszen,
    S mi a helyett, hogy törnénk fölfelé,
    Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
    Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
    Mi dolgunk a világon? küzdeni
    Erőnk szerint a legnemesbekért.
    Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
    Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
    S a szellemharczok tiszta sugaránál
    Ollyan magasra tettük, mint lehet,
    Mondhatjuk, térvén őseink porához:
    Köszönjük élet! áldomásidat,
    Ez jó mulatság, férfi munka volt!

    (részlet Vörösmarty M: Gondolatok a könyvtárban c. verséből)

  • Ádám Zita 2014.04.07. 08:41 Válasz

    Kedves Péter és János!

    2014. április 6-án jöttünk haza Rozsnyóról, ahol a 20. szlovákiai magyar pedagógusok országos találkozója keretében Útkeresés Rozsnyótól az iskolákig gondolat jegyében szerveztük meg közoktatási konferenciánkat.
    Sokszor elhangzott mindkettőtök neve, hiszen ti képviseltétek – sok más neves személyiséggel együtt – azt a gondolatot, hogy nem feladni, fejleszteni, együtt gondolkodni, együtt tervezni. 2014-ben elérkeztünk oda, hogy saját előadóink vannak, akik ki tudják hangosítani, merre kell haladnia a szlovákiai magyar iskoláknak, meg tudják fogalmazni, mit akarunk, el tudják mondani, hogyan lehet fejleszteni a megmaradás és túlélés érdekében. Igaz, a fejlesztés még várat magára, de elindult az a fajta gondolkodás, aminek alapja: rólunk, csak saját magunk. Ehhez a gondolkodáshoz kellett és kell a ti tapasztalatotok, éleslátásotok, távlatokban történő gondolkodásotok. Kell a biztatásotok és barátságotok továbbra is. Kell a példamutató önzetlenségetek, amitől mi is nőttünk.
    Semminek nincs vége! A vita visz előre, a másként gondolkodás a változás és a változtatás motorja. Ez erőt ad. A feladásról mi, én sokat beszélhetnénk. De ezt soha nem kell megtenni, millió példa bizonyítja, hogy megmaradni a legnehezebb és legszebb feladat.
    Őszinte tisztelettel az egyik szlovákiai magyar tanítványotok és barátotok:
    Ádám Zita

  • Kopcsik István 2014.04.07. 09:01 Válasz

    Kedves Péter és János!
    Döntésetek nyomán az egyik legfontosabb és legszínvonalasabb oktatáspolitikai fórum szűnik meg..kár érte..
    További munkálkodásotokhoz sok sikert kívánok!
    Baráti üdvözlettel: Kopcsik István

  • Szivósné Tóth Annamária 2014.04.07. 10:39 Válasz

    Nagyon szomorú, őszintén sajnálom, de megértem. És köszönöm, hogy eddig is voltatok nekünk…

  • Miklósi László 2014.04.07. 15:20 Válasz

    Nagyon sajnálom, hiányozni fog.
    Egy korszak lezárult.

  • Orosz Lajos 2014.04.07. 15:56 Válasz

    Szép volt fiúk!

  • Teller Nora 2014.04.07. 15:57 Válasz

    Kedves Peter es Janos!
    Nagyon sokat tanultam Toletek, es fajo, hogy felfuggesztitek a blogot. Azt gondolom, hogy keves ilyen reflektalo, naprakesz elemzes lesz nelkuletek.
    Nora

  • Zágon Mari 2014.04.07. 16:53 Válasz

    Sajnálom,és közben reménykedem, hogy csak felfüggesztés lesz.Várom, és sokan várjuk a folytatást!
    Zágon Mari

  • Blimunda 2014.04.07. 17:35 Válasz

    A mostani és a jövőben körvonalazódó állapotok láttán nem szabadott volna befejezni. Sok-sok pedagógus úgy fogja érezni, hogy egyedül maradt, senki sincs, aki hasonlóan gondolkodna, mint ő.
    Szegény szülők, legalább ezen blog keretein belül láthattak olyan pedagógiával foglalkozó szakembereket Mo-on, akik létezését csak sejthették, vágyhatták. Mostantól ez sem marad meg reményként.

  • Jakab János 2014.04.07. 20:51 Válasz

    Kedves Péter és János!

    Köszönöm munkátokat! Remélem, a feltétlen szükséges pihenés után, majd folytatjátok.

    Jakab János

  • Nagyné Heidenwolf Erzsébet 2014.04.07. 21:52 Válasz

    Nagyon sajnálom, hogy vége. Most aztán honnét informálódjunk? Már annyi sem marad, hogy a dolgok tisztán látásában segít valaki?

  • anonymand 2014.04.08. 05:32 Válasz

    Tisztelt Szerzők!

    Én csak most, búcsútok kapcsán vetődtem ide, bevallom.
    (majd igyekszem kicsit megismerni eddigi munkátokat, ígérem)

    Azt hiszem, hogy döntésetek helytelen.
    Eddig is az egyik legnagyobb problémának az értelmiség hangadásának hiányát tartottam a közéletben (a másik szerintem az összefogás hiánya).
    Nem akarom azt mondani, hogy megfutamodtok.
    Fáradtság, netán némi fásultság, nagy-nagy keserűség érthető.
    A fegyverletétel részetekről nem hiba, bűn.
    Elnézést is kérek a kemény szavakért, de ez a véleményem.

    Én még remélem, hogy átgondoljátok, és ha nem is holnap, de folytatjátok.

    Tisztelettel:
    anonymand

  • Szalai Gabriella 2014.04.08. 09:14 Válasz

    Kedves Péter és János!

    Én csak a mai napon találtam a blogra, eddig csak a Facebook csoportot ismertem. Szerettem is. Gondolkodó embereket találtam ott, akik fura módon a gyalázkodás helyett érveltek. És ráadásul úgy, hogy közben tiszteletben tartották a másik ember véleményét, és magát az embert is. Egy hely, ahol nem divat a karaktergyilkosság? Manapság? Megbecsülendő.

    A munkásságotokat (és bocsássatok meg a tegezésért, de így 40 felett már talán megkockáztathatom) már régóta tisztelem. Még az oki.hu-n olvastam egy rakás cikket Radó-Setényi névvel, és megjegyeztem, hogy amikor ezt a két nevet látom, arra figyeljek oda. Ezért örültem különösen, amikor megtaláltam a Facebook csoportot.

    Mélyen megértem a választások utáni döntéseteket, mert számomra is hatalmas csalódás volt a végeredmény, és erőteljesen a reményvesztettség fázisába kerültem miatta. (Teljes egy napig, aztán felpörögtem újra…) Javaslom a 37-es zsoltárt olvasásra, és átgondolásra, nekem segített. :)

    Szerintem ha közelebbről megnézzük a választások eredményét, azt látjuk, hogy ez azért nem egy totálisan megtévesztett ország. A FIDESZ 600e szavazót vesztett a 4 éve alatt, csakis a választási törvény masszív manipulálásával, és a szavazási részvétel erőszakosan alacsonyan tartásával (=választási kampány 100%-os, manipulatív kizárása a tévéből) tudta ezt az eredményt elérni. Szóval volt némi ébredezés. És azt gondolom, hogy ebben a totálisan elhibázott kormányzati oktatáspolitikának is része van. És ezért (is) nagy szükség van a munkára, amit végeztek. Talán kicsit gyökeret is eresztett… Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy Magyarország (újra) diktatúrát akar – főleg egy természetéből fakadóan csakis demokratikus módon hatékony és sikeres területen, az oktatásban.

    A demokrácia viszont csak úgy működik, ha vannak szakértők, akiktől a közönség tájékozódhat, és nekik léteznek nyilvánosan elérhető fórumaik. Ezért szeretnélek megkérni benneteket arra, hogy gondoljátok át, hogyan lehetne ezt az oktatáspolitikai fórumot a víz felszínén tartani. Mert most lenne rá a legnagyobb szükségünk…

    Hálásan köszönöm az eddigi munkát, sokat táplálkoztam belőle.

  • Kúti Zsolt 2014.04.08. 11:33 Válasz

    Laikusként látogattam időnként ide, pusztán azért, mert ez a szakma és szakterület közvetve és közvetlenül, de alapvetően érint mindenkit.
    Sajnálom, de megértem a döntéseteket. Sokan érzik úgy most, hogy a helyzet súlyos, de reménytelen, legalábbis rövidtávon (kinek mi a rövid…).
    Minden jót kívánok!

  • Pataki Erika 2014.04.08. 13:56 Válasz

    Jó volt néha idelátogatni, színvonalas elemzéseket, véleményeket olvasgatni. Pihentető volt egy kicsit kilépni a “falanszterből”, együtt gondolkodni Péterrel, Jánossal, a bejegyzések íróival, akár “passzív” olvasóként is.
    Péternek üzenem, hogy vagyunk ám még sokan, akiknek a “napirendjét” nem fideszes és kereszténydemokrata politikusok határozzák meg… Csak sajnos nem tudunk egymásról, elszigetelten vívjuk egyenlőtlen küzdelmünket az egyre embertelenebbé váló világban…

  • Nagy Margó 2014.04.09. 19:06 Válasz

    Kedves Radó Péter és Setényi János!

    Sajnálom! Bár én is leginkább a néma olvasók között voltam, de olvasó voltam.

    Sok mindent tanultam Önöktől, sok dologban elgondolkodásra késztettek az írásaik. Sokszor sikerült olyan témákra is ráirányítaniuk a figyelmemet, melyeken lehet, máskülönben átsiklottam volna.

    Köszönöm az írásokat, köszönöm a gondolatokat! Sok sikert, és erőt a továbbiakhoz!

    Mély tisztelettel: Nagy Margó

  • Szent-Királyi István 2014.04.09. 20:35 Válasz

    Kedves Szerzők, kedves OKtpolcafé! Ma jutottam el ide, szinte véletlenül.. a végszóra.. amit remélek, hogy azért ez nem a vége.. Mert a kilátástalanság ellenére fel kell állnunk, s ahhoz tudnunk kell(ene): merre is folytatható ez a jelenlegi zsákutca.. Ami eddig folyt, és ami a kilátások szerint kb ugyanúgy folyik majd tovább, az elsősorban gazdasági okok miatt nem folytatható sokáig.. (az egyéb okok nem ennyire meghatározóak, bár hosszútávon veszélyesebbek!!) és akkorra vagy addig is kell némi bíztatás, hogy legyenek még akik tudják, felkészültek eléggé és készek is egy fenntartható és kilátást jelentő utat kitűzni és végigcsinálni.. Ez nem egy-kétszemélyes show, ehhez csapat kell.. közösség, párbeszéd.. kulik, közkatonák és irányítók is – minden szinten.. Felkészültség.. érzékenység.. kreativitás.. amit ahogy egyetlen aligtalálkozásunkkor látom, itt lehet megszerezni, karbantartani.. Jó lenne ha ez a fórum, ez az intézmény megmaradna.. sajnálom, hogy nem találtam rátok korábban.. erre a potenciálra az országnak van szüksége.. a jövőnknek..
    Üdvözlettel: Szent-Királyi István

Új hozzászólás írása