tramadol inicio de accion iv tramadol 50mg dog on rimadyl and tramadol

taking ambien anally buy zolpidem online side effects of ambien when pregnant

tramadol effects on liver in dogs purchase tramadol tramadol prurit

dive surf lodge soma bay soma carisoprodol questões de soma de pg

soma de acerto salarial soma carisoprodol beurteilung robinson club soma bay

tramadol controlled substance nebraska order tramadol online cod how safe is tramadol during pregnancy

valium generation buy valium how long will valium show in urine

buy diazepam online Lancaster buy valium online valium tel aviv map

operações com raizes soma buy soma online soma cuma mahallesi

como se faz a soma do enem 2013 soma medication soma de tabelas no word

Egy szamizdatról (a szakmai szolgáltató rendszer államosítása)

A tudás átadása (a tanulás támogatása) az egyik leginkább tudás-intenzív szolgáltatás a világon. Mivel a tankötelezettség ideje alatt az oktatás közszolgáltatás, az oktatás tudáshátterének biztosítása terén az államnak kitüntetett felelőssége van. A kormány által már jóváhagyott, de egyelőre még szamizdatként terjedő közoktatási törvénykoncepció az erre hivatott szakmai szolgáltató rendszert is teljesen új alapokra fektetné. Ebben a bejegyzésben azt nyomozom, hogy az oktatáspolitika magával rántja-e az elbutulásba az egész közoktatási rendszert.

Honnan indultunk?

A közoktatási rendszer tagoltságának, bonyolultságának, a tanulási szükségletek sokfélesége nyilvánvalóvá válásának és az oktatásirányítási eszköztár fejlődésének következtében a szakmai szolgáltató rendszer által nyújtott támogatások köre egyre nagyobb lett. Bár erről nem sok szó esik, a támogató rendszer differenciálódása és professzionalizálódása a magyar közoktatás modernizációs és problémamegoldó képességének egyik kulcseleme. A jelenlegi támogató rendszer nemzetközi összehasonlításban elképesztően fejlett és meglehetősen nagy – csökkenő mértékben külföldről adaptált és növekvő mértékben hazai fejlesztésen alapuló – tudást halmozott fel. Ez a tudás a szakmai szolgáltatásokon keresztül relatíve nagy hatékonysággal épül be az iskolák és az egyes pedagógusok munkájába, ugyanis a rendszer alapvetően keresletvezérelt logika alapján működik. Ez a logika a szakmai szolgáltatások egyik legnagyobb szelete, a pedagógus továbbképzés működésén keresztül szemléltethető. (A teljes jelenlegi szakmai szolgáltató rendszer annak kiterjedtsége, sokfélesége és a működését meghatározó szabályozási-irányítási eszköztár gazdagsága miatt nem ábrázolható egyetlen jól áttekinthető ábrán.)

Az, hogy mi történt a pedagógus továbbképzési rendszerrel az egész szakmai szolgáltató rendszer szempontjából is igen tanulságos. Erre a döcögve ugyan, de működő rendszerre az első csapást az országba ömlő uniós források felhasználásának módja mérte két különböző módon is. Az egyik torzító hatást az okozta, hogy a legkülönbözőbb fejlesztési programokhoz kapcsolódó továbbképzésekre rendelkezésre álló források alapvetően a fejlesztési programok céljaihoz, és nem az egyes iskolák kapacitásépítési igényeihez kezdtek igazodni, s e célokat a minisztérium és háttérintézményei rögzítették. A rendszer tehát részben kínálatvezérelt működési módra tért át, sem forrás, sem pedig képzési kapacitás nem maradt a központi fejlesztési célokon kívüli igények kielégítésére. Lényegében maguk az intézmények sem sokat gondolkodtak a pályázati forrásokhoz kapcsolódó célokon kívül esetleg felmerülő igényeiken. (A TÁMOP-ban továbbképzésre rendelkezésre álló hatalmas forrásokra hivatkozva a Bajnai kormány megszüntette a pedagógus továbbképzési normatívát, ami kiütötte a keresletvezérelt rendszer egyik legfontosabb pillérét.) A piactorzító fejlesztési programokon kívül a szolgáltató rendszer elszenvedte annak hatását is, amiről az uniós források által okozott károkról szóló korábbi bejegyzésemben írtam: ez a politika korrupciós hálózatokat helyzetbe hozó törekvése a fejlesztési források áramlásának kontrolljára.

Mivel a szakmai szolgáltató rendszerben sohasem történt meg a közszolgáltatási körbe tartozó feladatok egyértelmű leválogatása, a rendszer működtetése alapvetően egy szektor-semleges finanszírozási modellen és kormányzati minőségbiztosításon (akkreditáció, szakértői névjegyzékek, stb.) alapult. Ez hozzájárult a szolgáltatási kapacitások gazdagításához, amikor azonban a TÁMOP milliárdok egy decentralizált fejlesztő rendszerben ömleni kezdtek, ez a szisztéma semmilyen védettséget nem biztosított az önkormányzati szakmai szolgáltató szervezetek számára. Ennek következtében az önkormányzati szolgáltató szektort az elmúlt 3-4 évben szinte teljesen felvásárolta néhány tőkeerős magánszolgáltató. Mire a kétharmados többség átvette az irányítást a szakmai szolgáltató rendszer már szinte teljes egészében piaci alapon működött – komolyabb, a tankönyvpiacon már bizonyos mértékig kialakult piacszabályozó mechanizmus nélkül. (Ezt a piacszabályozó szerepet a fejlesztő rendszer közbeszerzési mechanizmusának kellett volna betöltenie.) Mindennek hatására, az iskolákat kiszolgálni képes, minőségbiztosított know-how-val és felkészült szakemberekkel rendelkező szakmai támogató szolgáltatások gyakorlatilag kizárólag a szolgáltatási piacon érhetőek el, melybe – amennyire ez lehetséges – a nonprofit és egyetemi szféra is igyekszik beilleszkedni, a rendszer finanszírozása pedig szinte kizárólag uniós fejlesztési forrásokból történik.

A Nemzeti Szakmai Támogató és Ellenőrző Rendszer

A jelenlegi kormányzat szinte naponta egyértelmű jelét adja piacellenességének és a piaci mechanizmusokkal szembeni mély értetlenségének. (Ennek legutóbbi megnyilvánulása az a tankönyvpolitika, mely szerint a minőség biztosítására „képtelen” piac helyett majd egy szakértői bizottság választja ki a forgalomba engedett 1-2 tankönyvet.) A közoktatási törvény koncepciójából kibontakozó szakmai szolgáltató rendszer is a piac teljes kikapcsolását vetíti előre: alapja a totális államosítás és centralizáció.

A koncepció – az óvodai nevelés kivételével – a közoktatással kapcsolatos minden alapfeladatot a megyei (fővárosi) kormányhivatalon vagy az oktatásirányítás háttérintézményén keresztül kötelezően ellátandó állami feladatnak nyilvánít. Ezek közé tartoznak a „pedagógiai szolgáltatások (tantárgygondozás, vizsgaszervezés, tanulmányi versenyszervezés, pedagógus-továbbképzések szervezése, tanácsadás stb.)”, valamint a külső szalmai ellenőrzés-értékelés, országos mérések szervezése. (A felsorolás már önmagában is elszegényíti a szakmai támogató szolgáltatások körét.) A koncepció a szakmai szolgáltatásokat egyetlen állami intézményben vonná össze: „A pedagógiai szakmai szolgáltató (pedagógiai intézet) egységes országos szakmai szervezet, amely az Oktatásért Felelős Államtitkárság háttérintézményének (OFI) megyei tagintézményeiként, egységes szakmai irányítás mellett (…)” látja el a felsorolt feladatokat. Tehát az OFI kihelyezett megyei tagozatokkal, melyek mellett az egyházak, pedagógusképzést folytató felsőoktatási intézmények és más fenntartók is működtethetnek pedagógiai szolgáltatót. (Értsd: egy ma még nem létező teljesen új intézményrendszer, amelyben nincs helye a jelenlegi szakmai szolgáltatóknak.) A rendszer gerincét a szaktanácsadói hálózat képezi, akik egyedül jogosultak bármilyen szakmai szolgáltatást nyújtani, és akik csak a „mesterpedagógusok” (pedagógus III.) közül kerülhetnek ki. Ez a munka csak állami pedagógiai intézetben vagy félállásban iskolában dolgozva végezhető. A megyei szintre dekoncentrált központi szakmai támogató rendszerrel párhuzamosan, szintén megyei szinten épül ki a hatósági szakmai ellenőrzési rendszer (szakfelügyelet). (Ezt az őrző-védő vállalkozások kompetenciáját alig meghaladó munkát is főleg iskolákban dolgozó „szakértők” látják majd el.)

Hogyan fog ez működni?

A két ábrát összehasonlítva az első pillanatban is látszik, hogy az utóbbi mennyire primitívebb szisztéma. Amíg az első, amelynek az ábra csak a továbbképzési elemét tartalmazza, a szereplők viselkedésének befolyásolásán alapszik (ösztönzőkkel, minőségbiztosítással és erősen diverzifikált, ezért bármilyen igényre reagálni képes támogató rendszerrel operál), a második egy archaikus, az államszocializmus alibifociját játszó adminisztratív irányítási logika alapján szervezi meg a szakmai támogató rendszert. (Az ösztönzők helyébe a nyers kényszer, a minőségbiztosítás helyébe a felügyelet, a diverzifikáció helyébe pedig az egyenruha lép.) Nézzük, mi lesz mindennek az első pillantásra is prognosztizálható hatása?

  • A magántulajdonban lévő szakmai szolgáltatóknak nyilvánvalóan befellegzett, az azokban dolgozó szakemberek vagy elhelyezkednek az OFI megyei kirendeltségeiben, vagy pedig otthagyják a szakmát és elmennek biztosításokat vagy arcápoló krémeket árulni. Ezt nyilvánvalóan végiggondolta az államtitkárság, azt azonban valószínűleg nem, hogy a továbbképzési programok és egyéb fejlesztési eszközök elsöprő többségének nem az állam a tulajdonosa. Ha az embereket elcsábítjuk, akkor a know-how jelentős része is ellopható (ha az állam lopni kezdett a bankoktól, miért ne tenné ugyanezt a szakmai szolgáltatóktól), a hatalmas tudásveszteség azonban így is elkerülhetetlen lesz. Másképpen: a fülkeforradalom el fogja söpörni a közoktatásban felhalmozott tudás legnagyobb részét.
  • Az új rendszerben a szakmai szolgáltatások teljesen elszakadnak az intézményi realitásoktól és a támogatási igények sokféleségétől. A szolgáltatások tartalmát miniszteri nünükék és az OFI éves munkaterve határozza majd meg. A képzési programok tartalmát a gyakorló pedagógusokból álló szaktanácsadóknak nyújtott központi fejtágítások jelölik ki, az egész rendszert pedig alapvetően a közigazgatási típusú pedagógus előmeneteli rendszer központi kritériumai strukturálják majd. Ez utóbbi kísértetiesen emlékeztet a bulgáriai rendszerre, ahol minden képzés a központi pedagógus előmeneteli követelményeknek rendelődik alá, ezért egyszerűen képtelenség bármilyen innovációt bevinni az iskolákba. (A nagy különbség az, hogy ott ezt a rendszert a pedagógus szakszervezetek elképesztően nagy hatalma tartósítja, a mi kormányunk ezt a helyzetet maga állítja elő, a szakszervezetek helyett pedig kreál magának egy pedagógus korporációt.)
  • A fejlesztési források abszorpciója részben az intézményi reflexió, tervezés és önfejlesztés minőségétől, részben pedig a szakmai szolgáltatások professzionalizmusától függ. Az előbbi mozgástere – megelőlegezve a következő bejegyzés egyik következtetését – erősen közelít majd a nullához, az utóbbi pedig a professzionális szolgáltatói működésre képtelen és arra nem is ösztönzött megyei szervezetekben ki sem alakulhat. A szakmai támogató szolgáltatásoknak nem lesz minőségbiztosítása és nem állnak mögöttük megfelelő munkaszervezetek. Nem kétséges, hogy ez a feneketlen állami bendő képes lesz bármekkora forrástömeg elköltésére és lepapírozására, intézményi változásmenedzsment támogatására azonban biztosan nem.
  • A szakmai szolgáltatások kínálata már csak azért is be fog szűkülni, mert az OFI és megyei lerakatainak finanszírozása döntő valószínűséggel ugyanúgy zajlik majd, mint az iskoláké: kapnak valamilyen szerény működési költségvetést. A szolgáltatások fejlesztésébe tehát – az esetleg erre csatornázott uniós forrásokon kívül – nem megy majd pénz. (A megyei pedagógiai intézetek pedagógus munkatársai közalkalmazotti fizetésükért fognak fejlesztő munkát végezni.) Ez a fajta finanszírozás (és az általa teremtett tökéletes érdekeltség hiány) már középtávon előállítja azt a Bulgáriában, Szerbiában és Horvátországban ma már nem, de sok évvel ezelőtt még tipikusnak mondható helyzetet, hogy a szakmai támogatások tartalmatlan és silány továbbképzési programokra és szaktanácsadók (nadzori Szerbiában, savetnici Horvátországban) óralátogatásaira és az azt követő beszélgetésekre korlátozódnak. Amiben a ma már meghaladt balkáni állapotokhoz képest is jelentős visszalépést tervez a koncepció az a non-profit szervezetek kizárása a szakmai szolgáltatásokból.

Lehetne még folytatni, de szükségtelen, már az eddigiek alapján is megválaszolható a bevezetőben feltett kérdés: igen, ha ebből a koncepcióból törvény lesz a szakmai színvonalát tekintve elképzelhetetlenül mélyre süllyedt oktatáspolitika magával rántja az elbutulásba az egész közoktatási rendszert.

Előkészületben:

Egy szamizdatról (az iskolák működésének leépülése)

Egy szamizdatról (az oktatásfejlesztő rendszer széthullása)

Hozzászólások:

  • Szekszárdi Júlia 2011.09.25. 08:52 Válasz

    Csak néhány gyors reflexió erre a több dimenziós bejegyzésre.A szakmai szolgáltató rendszer akkor működött nagyon rövid időre hatékonyan, amikor az iskolák szükségletei diktáltak a “piacon”. Nem megyek végig a folyamaton, de az tény , hogy az intézmények viszonylag kis hányada volt képes arra, hogy valódi piaci szereplő legyen, és a szapora változások, meg a finanszírozás bizonytalanságai, a kiürülő pénzforrások nem is adtak elég időt arra, hogy az ehhez szükséges képességeket elsajátítsák. A (különböző színvonalú és etikájú) üzleti vállalkozások, amelyek a szolgáltatások kiközvetítését végezték, maguk között mindenesetre megosztoztak a tortán, amelynek a legynagyobb szeletei nem feltétlenül a legjobbaknak, nagyobb eséllyel a legügyesebbeknek jutottak Mindehhez jött az agyonbürokratizált akkreditációs folyamat. A TÁMOP pályázati rendszere, amelyen keresztül ingyenesen lehetett szolgáltatásokhoz jutni több sebből vérzett, erről itt most nem szeretnék többet írni, pedig nyilván lenne mit. Az elmúlt évekre mindenesetre eljutottunk addig, hogy a pedagógusok többsége hideglelést kapott,amikor kötelező jelleggel különböző képzéseken kellett részt vennie. (Voltak közöttük jók is persze.)Az “új korszakban” – mint tudjuk, divat retro–, a 70-es évek továbbképzési rendszere éled újjá, amit annak idején azzal próbáltak szakmaibbá tenni, hogy létrehozták a megyei pedagógiai intézeteket. Meg kell jegyeznem, hogy ezek az intézmények az évtizedek során többnyire működőképesek lettek, többségük élvezte a pedagógusok bizalmát, igyekeztek az igényeknek megfelelő szakmai szolgáltatásokat nyújtani, az elmúlt években azonban több okból elsorvadtak (talán kettő maradt közülük életben). A jelenlegi tervek szerint esély sincs arra, hogy a szakmai szolgáltatások, a továbbképzések a iskolák, a pedagógusok és a mai diákok valódi szükségleteinek feleljenek meg. Valóban nőtt tehát az esély a minél szélesebb körű elbutulásra.

  • Arató Gergely 2011.09.25. 10:34 Válasz

    Kénytelen vagyok ismét azt ördög ügyvédjének hálátlan szerepében fellépni.
    A jelenlegi rendszerről írott dicshimnuszok nem keltik bennem alapos szakmai elemzés képét. A puha feltételekkel költhető forrás által teremtett kereslet természetesen kedvező a képző cégek számára, de ez önmagában nem garantálja a rendszer egészének hatékonyságát. Az sem tűnik reálisnak, hogy az uniós pályázatok hozták be a rendszerbe a “politikai korrupciós hálózatokat”, nem is beszélve a politikasemleges szívességi hálózatokról.
    Ráadásul a magyar uniós finanszírozású szakmai támogatási rendszer (legalább is szándéka szerint) meglehetősen piacbarát: iskolai megrendelések formájában működik, szemben például a szlovák, állami intézményen keresztül központilag szervezett szolgáltatással. (Érdemes lesz majd összehasonlítani a két megoldás eredményességét).
    A “régi szép időkben minden jobb volt” megközelítés nem feltétlenül megalapozottabb attól, hogy a régi szép idők nem ’76-ot, hanem ’96-ot jelentik.
    A központosított javaslat elemzése sokkal inkább alapos. Szerintem a helyzet még rosszabb is: a közoktatás várható költségvetési pozíciójában vélhetően semmilyen érdemi forrás sem lesz például továbbképzésre. Így az egyszerűsített és központosított rendszer arra lesz alkalmas, hogy olcsón lehessen fenntartani a szakmai szolgáltatás valamilyen látszatát. A folyamat egyébként már el is kezdődött. Egyre több olyan hírt hallok, ahol önkormányzatok ügyosztályai szerveznek meg például méréseket, képzéseket – a tőlük elvárható színvonalon.
    Azzal persze egyetértek, hogy a kiépült szolgáltatói rendszer, az összegyűjtött szellemi és anyagi tőke hihetetlen érték. Az igazán érdekes kérdés az lesz, hogy valamivel jobb időkben milyen eszközökkel lehet majd újra összerakni a rendszert (aminek egy része éppen a megvetett uniós programok miatt élhet majd túl). De az út nem csak egyszerűen visszafelé van.

  • Radó Péter 2011.09.25. 11:09 Válasz

    Kedves Juli és Gergely, több ponton árnyaltátok az összképet, amiért örök hálám. Különösen a jelenleg még működő rendszer tagadhatatlan működési zavarainak feltárása tekintetében fontos amit írtok, előbb-utóbb ezen szisztematikusan végig kell menni, mert ez az alapja bármilyen értelmes policy reflexiónak. A bejegyzésem – ebben igazatok van – ezt meg sem kísérelte. A poszt a jelenlegi és a tervezett rendszer strukturális jellemzőinek és az azokban lévő potenciál összehasonlítására vállalkozott, (már ez is túl van egy blogbejegyzés terjedelmi korlátain) és a hangsúly természetesen a törvénykoncepció kritikáján volt. Ami tehát “dicshimnusznak” hangzott, az csak a kormányzat terveinek fényében tűnhet annak. Ha a kormányzat a hetvenes évekbe akar visszarepíteni minket a kilencvenes évek garantáltan aranykornak fognak tűnni. Nem én révedek a múltba, a koordináta rendszer változik.

    Gergely, ezzel egy kicsit vitatkoznék: “Az sem tűnik reálisnak, hogy az uniós pályázatok hozták be a rendszerbe a “politikai korrupciós hálózatokat”, nem is beszélve a politikasemleges szívességi hálózatokról.” Egyfelől persze korrupciós és szívességi hálók mindig is voltak. Ami azonban az uniós források körül kialakult minőségileg más: olyan nagy tömegű közpénzről beszélünk, aminek megcsapolása már lehetővé tette az üzemszerűen szerveződő korrupciót. Ezt soha nem fogjuk megérteni, ha korrupt emberek nokiás dobozainak léptékében gondolkodunk erről, vagy ha szemérmesen úgy teszünk, mintha a morális elgyengülésre hajlamos emberek problémája és a korrupt rendszerek problémája között nem lenne különbség.

  • Setényi János 2011.09.25. 19:28 Válasz

    Péter,

    a jelenlegi mozgásokban valószínűleg kis szerepet játszik a szakmai szolgáltatások minőségéről való gondolkodás. A tervezett változások az oligarchikus cégcsoportok kiszorítását és a politikai irányítás visszaszerzését célozzák. Az államtitkárság látószögében nincsenek minőségi for-profit és non-profit szolgáltatók, ők ebben a harcban nem számítanak.

    Az “elbutulásról” szóló jóslattal teljesen egyetértek. 2009-ben – véletlenül – egy olyan budapesti kerületben tartottam előadást, ahol a versenyelvű és minőségi szolgáltatók sohasem dolgozhattak. (A kerület stabilan egy párti önkormányzati vezetéssel bírt és már jó ideje baráti cégek végezték el – többnyire formálisan és papíron – a szolgáltatásokat). A közönség dinamikáját és reakcióit döbbenten figyelve fedeztem fel, hogy a jelen lévő kerületi pedagógusok kimaradtak a csoportmunkák, a tréningformák, az önálló munka az interaktív tanulás megtapasztalásából. Fáradt, apatikus tömeg ült előttem, a fiatalkoromra (70-es évek) emlékeztetve.

  • Radó Péter 2011.09.25. 19:45 Válasz

    János, köszönöm, hogy megerősítetted, amit a mögöttes rövidtávú politikai szándékokról gondolok. A képet az színezi, hogy ezek az emberek valóban hisznek abban, hogy államosított és központosított oktatási rendszer jól szolgálhat mindenféle hagymázos társadalomformáló elképzeléseket. Ezt a bejegyzést éppen azért írtam, mert a szakmai szolgáltató rendszer lepusztítása és annak következményei valójában nem érdeklik a valódi játékosokat.

    Amit abban a budapesti kerületben tapasztaltál tényleg szépen előre vetíti mindazt ami a koncepcióban vázolt rendszertől már rövidtávon várható. Valószínűleg levonhatjuk a következtetést, hogy a jelenlegi oktatáspolitika csak katasztrófát okozhat, de a fülkeforradalom előtti világhoz sem szabad visszatérni.

  • E. Vámos Ágens 2011.09.26. 10:25 Válasz

    Mennyivel olcsóbb lett volna az első HEFOP-ban kifejleszteni azt a szakértői és ha úgy tetszik szolgáltatói minőségbiztosítási keretrendszert, amelyet terveztünk. Mennyivel egyszerűbb lett volna a szolgáltatókkal kommunikálni és nem gyanakodni, kockás füzetezni és pletykálni róluk. Mennyivel hatékonyabb lett volna engedni a versenyt a regionális szerveződések idején, osztályvezetők kirúgása helyett. Mennyire hangosnak kellett volna lennünk, látva a közbeszerzések eleve elrendeltségét. Mennyire nem kellett volna félni.

  • Radó Péter 2011.09.26. 10:39 Válasz

    Ági, ez egy nagyon sok szereplős játék volt és a meghatározó játékosok nem mindig abban voltak érdekeltek, hogy egyértelmű, jól menedzselhető viszonyokat alakítsanak ki. Általában: az ágazati irányítást letolt gatyával találta a fejlesztő rendszer abszorpciós képességét messze meghaladó forrástömeg. (Kicsit finomabban szólva: a személyes kapcsolathálózatokon keresztül zajló kézi irányítás kultúrája ilyen nagyságrendek mellett már nem bizonyult hatékonynak, az oktatási szektor fejlesztési források tekintetében túlnyerte magát.)

    Azonban: noha a múltról szóló reflexiót el kell végezni, abból egyrészt ki kellene szűrni valahogy a személyes dimenziót (ez már nem a gyászmunka ideje), másrészt mindez történelem, amelynek “folytonossága” nem helyreállítható és nem is kívánatos. Az önemésztés tehát fontos, de merőben személyes lelki gyakorlat, mégis, lassan meg kellene próbálnunk a jelenlegi romboló hatású oktatáspolitikával szembeni pozitív alternatívákban gondolkodni.

  • E. Vámos Ágens 2011.09.26. 10:48 Válasz

    Igazad van.

  • Arató Gergely 2011.09.26. 12:00 Válasz

    #7 Mélyen egyetértek. Az első felével is. :-)

  • Váczy Zsuzsa 2011.09.26. 12:12 Válasz

    Pár éve megkérdeztünk minden intézményfenntartót, milyen szakértelemre lenne szüksége ahhoz, hogy az intézmény oktatómunkájának színvonala emelkedjék, illetve, hogy mi hiányzik, milyen továbbképzésekre volna szükség. A válaszadás 98 százalékos volt, és 20 ezer (!) továbbképzési igényt jeleztek az esélyegyenlőségi, pályaorientációs, fejlesztő, stb. területeken. A válaszokat arra szerettük volna felhasználni, hogy célzottan, az intézményi igényeknek megfelelően írják ki a továbbképzési pályázatokat. A pályázatot azóta sem írták ki, és a fenntartói igények…

  • Esti Nóra 2011.09.26. 12:47 Válasz

    Elnézést, hogy egy laikus szól most hozzá a tudorok bejegyzéseihez! Igaz csak 15 éve foglalkozom tanítással-neveléssel, igaz, hogy nem foglalkoztam és nem is óhajtanék foglalkozni oktatást irányító, szervező, továbbképző, hatósági, vagy egyéb vállalkozási ill. civil jellegű és az oktatást érintő tevékenységekkel, mégsem állhatom meg, hogy hozzá ne szóljak.
    Nos, a mára kialakult tanítási-nevelési rendszer ma Magyarországon gyerekellenes, fejlődésellenes, káros, egyenesen büntetendő lehetne. Az a millió szervezet, hatósági vagy egyéb sóhivatal a jelenlegi pedagógus társadalom abszolut elnyomott, megnyomorított, elbutított, fejlődésre szinte képtelen, magatehetetlen egyedeire épült. Minél több szervezet szerveződik a gyerekekkel közvetlenül kapcsolódó tanárok fölé, annál erősebb lesz ez a folyamat. Rengeteg pedagógus végzettséggel rendelkező és bizonyára valaha tanító hivatalnok tölt be tökéletesen felesleges pozíciókat és próbál okosakat kitalálni az oktatási rendszer még rosszabbá tételére, teljes sikerrel.
    Kedves Szakértők! Mielőtt elküldenének melegebb égtájakra, kérdezem Önöktől? Mi az oka annak, hogy ma Magyarországon szeptember elsejétől számolva nem kell egy teljes hónap sem, hogy az a 6-7 éves kis elsős megutálja az iskolát, a tanár néniét, a tanulást. Mi az oka annak, hogy a millió továbbképzési tanfolyamok, a rengeteg szakirodalom, az évente megjelenő elképesztő mennyiségű új és egyre vastagabb tankönyvek ellenére a gyerekek iskolához való hozzáállása egyre katasztrófálisabb, nem számítva az eredményeiket. Hogy jutott el Magyarország idáig?
    Elmesélek Önöknek egy történetet. Waldorgpedagógus barátom beiratkozott az állami pedagógusképzésre, hogy meglegyen a munkájához szükséges papírja. Az egyik előadáson a témavezető feltett a hallgatóknak egy kérdést: Mi a véleményük a fegyelmezésről? Hogyan lehet fegyelmezni? Jöttek a válaszok sorban: Például kiküldéssel, intővel, különböző bűntetésekkel..stb. Barátom gondolta, bevisz egy kis waldorfos szellemiséget. Jelentkezett, felszólították. Nos? Kérdezte az előadó. Mire a barátom: Hát például szeretettel! Mire az előadó: Úgy van! Szeretetmegvonással!

    Addig, amíg a hazai pedagógusképzéseken ilyen tanárok tanítják az eljövendő pedagógusjelölteket, addig teljesen mindegy, hogy hogyan szervezik meg az intézmények egymáshoz, ill. alá és fölérendeltségét, hogy az állam hogyan, milyen módon próbálja az oktatást kézben tartani, felügyelni, befolyásolni. Diktatúrákban nincs helye a pedagógusok szabadságának. Elnyomott személyiség azonban nem tud szabadságra nevelni, szabadon gondolkodó egyéniségeket képezni mindenki boldogulására.

  • Radó Péter 2011.09.26. 14:40 Válasz

    Gergely, ha egyetértesz az első felével a második felében említett önemésztésre neked is kell majd időt szakítanod.:-) Zsuzsi, ezt pontosan így kell(ett volna) csinálni, amennyiben a válaszok feldolgozásához rendelkezésre állnak külső intézményértékelési és fenntartó értékelési referenciák. A fenntartói igények pedig szép lassan az elegendő költségvetési támogatás ügyére szűkültek, s nemsokára már ez sem lesz érdekes.

  • Radó Péter 2011.09.26. 14:55 Válasz

    Kedves Nóra, a példája éppen eléggé sokkoló ahhoz, hogy ne értsek egyet ezzel: “amíg a hazai pedagógusképzéseken ilyen tanárok tanítják az eljövendő pedagógusjelölteket, addig teljesen mindegy, hogy hogyan szervezik meg az intézmények egymáshoz, ill. alá és fölérendeltségét, hogy az állam hogyan, milyen módon próbálja az oktatást kézben tartani, felügyelni, befolyásolni.” Van a dolgok megszervezésének olyan módja, ami esélyt kínál az Ön által teljes joggal kifogásolt működési módok megváltoztatására, s van olyan, ami nem. Az első kérdéséhez: utoljára a 19. század második felében volt a közoktatási rendszer azonosítható az iskolákkal és az ott dolgozó pedagógusokkal. Azóta ez a rendszer egyre komplexebb és bonyolultabb lett, a korábbi “szakigazgatásból” önálló alrendszerek nőttek ki, mint például a minőségértékelés, tankönyvpiac, szakmai szolgáltatások, kutatás+fejlesztés, stb. Az ezekben dolgozó rengeteg specializált tudással rendelkező szakember nélkül – noha ez pedagógusok számára nem mindig nyilvánvaló – ma már az iskolák sem lennének képesek működni, vagy éppen fejlődni. A kérdés tehát az, hogy amit kormányunk ezzel a rendszerrel művel, mekkora mozgásteret hagy az iskoláknak és pedagógusoknak? (Nagyjából erről szólt a bejegyzés.) Abból nem lesz közöttünk vita, hogy az eddig működő rendszer sok katasztrófát termelt, és nem volt eléggé hatékony az örökölt katasztrófák felszámolásban. Remélem abban sem lesz, hogy ez azonban nem hitelesíti a törvénykoncepcióból kiolvasható minden eddiginél szörnyűbb rendszer létrehozásának a szándékát.

  • Esti Nóra 2011.09.26. 22:21 Válasz

    Péter, természetesen én is elképedek azon, amit a jelenlegi kormány készül tenni ezen a téren is,mint ahogyan minden más téren is tesz.
    DE: és most idézek a válaszodból:”Azóta ez a rendszer egyre komplexebb és bonyolultabb lett, a korábbi “szakigazgatásból” önálló alrendszerek nőttek ki, mint például a minőségértékelés, tankönyvpiac, szakmai szolgáltatások, kutatás+fejlesztés, stb. Az ezekben dolgozó rengeteg specializált tudással rendelkező szakember nélkül – noha ez pedagógusok számára nem mindig nyilvánvaló – ma már az iskolák sem lennének képesek működni, vagy éppen fejlődni..” Fejlődni? Hát fejlődnek? Az én tapasztalatom, hogy inkább visszafejlődnek az iskolák! A tanárok távolodnak a gyerekektől, egyre kevésbé értik meg őket. A tankönyvek egyre riasztóbbak, egyre kevésbé befogadhatók, tömik bele a szerkesztők a lexikális anyagot, már az elsősök könyve is televan érdektelenségekkel. Fogalmuk sincs a szakértőknek nevezett okosoknak, hogy mire is van szüksége egy 6-7 éves gyereknek, vagy egy 14 évesnek. Specializált tudás? Egy nagy fenéket. Ha annyira specializáltak, akkor álljanak oda a gyerekek elé és szerettessék meg velük a tanulást, tudják felkelteni az érdeklősédüket, bizonyítsanak ott. A rendszereknek éppen az a bajuk, hogy túlságosan komplexeknek és bonyolultak lettek, nagy blabla, szélhámosság az egész, pozíciók, hivatali székek kellenek, jó kis fizetős állások, a gyerekek tanítására meg maradnak az iskolaigazgatók terrorjától tökéletesen elnyomott, önállótlan szerencsétlen, kiszolgáltatott pejdagógászok. Éhbérért. Minél képzettebb valaki, minél jobban tudja mi lenne jó, hogyan kéne csinálni, annál fontosabb lenne, hogy ő álljon a képzeletbeli katedrán. És ne gyerektől teljesen elzárva valahol a szervezetek útvesztőiben hadonásszon és gyártsa a javaslatokat. Minőségértékelés? Na ez aztán a legnagyobb smafú. Elképesztő baromság. Íratják a hülyébbnél hülyébb felmérőket a gyerekekkel, amik egyébként abszolut nem adnak igazi képet a tanítás színvonaláról, mert minden kompetenciamérésre felkészítik a tanulókat, begyakoroltatják velük a megfelelő válaszokat, semmi köze az egésznek a tényleges oktatási színvonalhoz. De ebből is jó sokan gazdagodhattak,fontoskodhattak.. Szakigazgatás, alrendszerek, anyámtyúkja…Murphy törvénye az, ami itt is érvényesül. Bürökratizmus a javából. Fontos emberek, fontos posztokon fontos dolgokat.. csak kérdem én minek? Kinek? Tankönyvpiac? Nézz be egy pedagógus könyvesboltba! Ott sorakoznak tömegével a használhatatlan tankönyvek. Elveszik bennük a gyerek. Nézz meg egy matematika könyvet, a példatárát. Rosszullét kerülget, tíz év nem lenne elég megoldani őket, ráadásul az élettől teljesen elrugaszkodott hülyébbnél hülyébb feladatok már az alsó tagozatosok számára is. Vagy az irodalom könyvek. Az idétlen sztupid verselemzéseikkel. Az élettől is elmegy az ember kedve, nem hogy a versektől. És hányszor de hányszor leírták már, hogy elavult így tanítani. A mai pedagógus képzéseken alig esik szó az alternatív módszerekről. Méghogy nem lennének képesek működni az iskolák az általad felsorolt “fantasztikus” szervezetek nélkül? Hát én pont az ellenkezőjét állítom: Éppen hogy nélkülük tudnának jól működni!Igenis állítom, nincs szükség erre a felfújt apparátusra. Emberismerő, a gyerekek fejlődését, életkori sajátosságait ismerő, gyerekszerető pedagógusokra lenne szükség, akiket tisztességesen megfizetnek, akik nem alattvalóként állnak a tanítványaik elé, hanem emelt fővel és akik tudnak, értenek a gyerekek fejével gondolkodni, nyelvükön beszélni. Szörnyűséges volt eddig is az a rendszer amiről írtál, és még szörnyűségesebb lesz ha hatalmon marad a fityisz. Végül ajánlok neked egy könyvet: Calgren Szabadságra nevelés. Erről kéne szólnia, ezt kéne megteremtenie minden humánus, demokratikus társadalom oktatáspolitikájának.

  • Esti Nóra 2011.09.26. 22:23 Válasz

    Bocsánat a tegezésért…

  • Szekszárdi Júlia 2011.09.26. 23:32 Válasz

    Kedves Nóra! Nagyon kétségbe lehetsz esve, amikor sommásan mindent eszementnek tartasz, ami az iskolákban az utóbbi években történt. Valóban kaotikus a rendszer, ezt nem tagadom. Részben azért, amit már itt az Oktpolcaféban is olvashattunk: kapkodás jellemezte az utóbbi két évtized oktatáspolitikáját, nem mentek végig a folyamatok, nem maradt idő az implementációra. Ezért gyakran még a jó gondolatok, koncepciók is elvetéltek. A tankönyvek sokfélesége például akár jó is lehetne (a szabad választás a tanszabadság részének tekinthető) de én is úgy vélem, hogy nem lett volna szabad a piaci szemléletet minden átmenet és igazi minőségbiztosítás nélkül rázúdítani a felkészületlen iskolákra. Valóban érdemes lenne érdemben beszélni például az irodalomtanítás anomáliáiról is, megvizsgálni, hogy vajon miért vált a korábban közkedvelt tantárgy ilyen népszerűtlenné. Az is fokozza a gondokat, hogy szakmai kérdések a politika síkján dőlnek el. A jelenlegi kormányzat egyenesen a 20. század elejére akarná visszaforgatni az idő kerekét, és eddigi tevékenysége a 70-es évek sivár, szellemiségét idézi. Még valami, amivel foglalkozni kellene: a jelenlegi generációt jellemző változások, amelyeknek felismerése nélkül még a gyerekszerető és felkészült pedagógusok sem képesek hatékonyan működni. Nagyon hiányolom az érdemi szakmai diskurzust, az érvelő, indulatoktól mentes, tárgyszerű vitát. A Te bejegyzésed is olyan sistergő, hogy szinte lehetetlen valamennyi gondolatodra reflektálni. A záró mondatodhoz csak annyit: szabadságra nevelni lehetetlen egy olyan társadalomban, ahol a felnőttekből is alattvalókat készülnek gyúrni. Ezt tartom a jelenlegi politika legnagyobb és legközvetlenebb veszélyének.

  • Palotás Zoltán 2011.09.27. 09:53 Válasz

    Kedves Mindenki!
    Talán érdemes egy kicsit magát a problémát történetében is megvizsgálni, megpróbálok erre egy rövid kísérletet tenni.
    A pedagógiai szakmai szolgáltató rendszer kialakulásának kezdetétől ellenmondásoktól terhelten fejlődött, s napjainkig legalább három, de inkább négy fejlődési cikluson esett át. Mindez azért lehet érdekes, mert sok tekintetben egy – ördögi – kör tanúi lehettek azok, akik ezt végigélték, vagy csak nyomon követték. A kiindulópont – magának a fogalomnak a létrejötte – a nyolcvanas évek eleje, amikor a szakfelügyeletet szaktanácsadássá alakította át az 1985. évi oktatási törvény végrehajtásához kapcsolódó miniszteri rendelet, ezzel megteremtette annak a lehetőségét, hogy a szakmai szolgáltatás (szaktanácsadás) elkülönüljön az állami szakmai ellenőrzéstől (szakfelügyelet). Ez a lépés ugyanis alapvetően változtatta meg a felhasználók viszonyulását, érdekeltségét, hiszen a felügyeletet elviselték, de nem támogatták, a szolgáltatást viszont igényelhették az érintettek (erről hosszú történeteket tudnának mesélni, akik átélték). Ez az időszak a decentralizáció kezdetének tekinthető, amelyet a központi tantervi szabályozás fellazítása, az intézményi és pedagógusi autonómia – legalább szóbeli – kialakulása, majd a tankönyvpiac létrejötte jellemzett. Minél több dologban dönthet az intézmény (és a pedagógus), annál inkább támogatásra (információra, továbbképzésre, tanácsadásra) van szüksége a jó döntések meghozatalához és persze megvalósításához, amelyhez szükségletei szerint pedagógiai szolgáltatásként juthat hozzá. Ez azt jelenti, hogy pedagógiai szakmai szolgáltatásokról csak akkor beszélhetünk, ha a fenntartók, az intézmények (és a pedagógusok) egyáltalán döntési helyzetben vannak feladataik ellátásának, a szakmai fejlesztés irányának meghatározása és megvalósítása tekintetében. Minél szélesebb körű az autonómia, annál nagyobb és diverzifikáltabb szakmai kereslet (igény) keletkezhet a szakmai szolgáltatások iránt, amelyet egy állami, önkormányzati intézményrendszer önmagában nem képes kielégíteni. (Az intézményi és pedagógusi autonómia persze nem csak jog, hanem sokak számára teher is, de erről most ne beszéljünk.) Ha ehhez a kereslethez mindenki számára elérhető forrásokat is rendelkezésre bocsájtanak, akkor ténylegesen is kialakulhat az igény szerint működő szolgáltató, támogató intézményrendszer, amelyben a kötelező feladatokat (ezek is pontosításra érettek) ellátó önkormányzati szakmai szolgáltató intézmények mellett, az új szolgáltatási igényekre szükségképpen lényegesen rugalmasabban reagáló non-profit, vagy nyereségérdekeltségű vállalkozások mennyiségileg és minőségileg is képesek kielégíteni az igényeket. Ez a folyamat zajlott le 1997 és 2004 között (központosított előirányzatok, továbbképzési normatíva, SZAK-pályázatok, szakmai szolgáltatási normatíva). Nagy hiba volt, hogy ugyanakkor nem került bevezetésre a szektor egészére érvényes minőségbiztosítás. 2004-t követően minden központi forrást kivontak ebből az alrendszerből (legutoljára – rövid időre – a továbbképzési normatívát is), ami egyfelől az önkormányzati intézményrendszer teljes dezintegrációjához, másfelől pedig a piaci szolgáltatási területen erőteljes protekcionizmus kialakulásához vezetett. A 2006 után megnyíló uniós források (HEFOP, TÁMOP, ROP) hatalmas mennyiségű szolgáltatási igényt generáltak ugyan, azonban azok nem az intézményrendszer egészében, hanem csupán a pályázók körében (mintegy 20%) keletkeztek. Így a pályázó intézmények „belenyomorodtak” néha a szolgáltatások igénybevételébe, ugyanakkor az intézmények 80%-a forráshiány következtében lényegében semmilyen szolgáltatáshoz nem jutott hozzá. Mindebből következően rendkívül rossz döntés volt egyfelől a mindenki számára elérhető szolgáltatások finanszírozási hátterének megszüntetése, de – hatását tekintve – nem volt igazán jó az uniós források rövid átfutási idejű, dömpingszerű ráöntése sem a rendszerre. Összességében a 2004-2009 közötti folyamatok sok negatív hatással jártak, amelyek többsége azonban viszonylag egyszerűen kiküszöbölhető lehetne, ha abban az szereplők (szolgáltatók és más „mögöttes” szervezetek) érdekeltek lennének ebben, vagy érdekeltté tennék őket.
    A most várható változások azonban nem a rendszer- szükséges – korrekcióját kívánják elérni, hanem – a deklarált oktatáspolitikához kapcsolódva – annak államosítását. Mivel ennek hatására az intézményi autonómiai is igen erősen korlátozódik, ezért az állam által kínált szakmai szolgáltatás szükségképpen csak a központi akarat helyi érvényesítését kívánja szolgálni, illetve szolgálja majd, ugyanúgy, ahogy azt a 70-es 80-as évek fordulóján tette. Az intézményi és fenntartói kereslet helyébe tehát ismét a (állami) kínálat lép, amelyet egy gigantikus állami intézménnyel akarnak teljesíteni (ehhez képest a jó öreg régi OPI, legfeljebb sufni volt). Nincs szükség a rendszerben felhalmozott tudásra és tapasztalatra sem, hiszen azok csak zavarnák a központi döntések jó helyi végrehajtását. Ha ehhez azt is hozzátesszük meg, hogy ismét tervezik az állami ellenőrzés (új szakfelügyelet) és a szakmai szolgáltatások tartalmi és szervezeti egybemosását, akkor nincs mit kérdezni már. Azt hiszem innen indultunk mintegy 25 évvel ezelőtt …

  • Radó Péter 2011.09.27. 10:11 Válasz

    Zoli, tökéletes tömör összefoglalás, gratulálok! A szamizdatként forgalomban lévő tervekkel csakugyan nincs mit kezdeni, egy elszabadult hajóágyú elől csak elugrani lehet. Amit azonban a rendszer korábbi fejlődési (és visszafejlődési) szakaszairól és a fejlesztéspolitika hatásairól írsz az jó kiindulópontja lenne egy korrekcióra orientált politika számára. Mindezt még sokáig fogjuk emészteni…

  • Baráth Tibor 2011.09.27. 12:54 Válasz

    Kedves Mindenki!
    Zoli elemzése fontos és pontos. Világossá válik, hogy:
    a) a rendszer (a kvázipiaci alapon működő szolgáltatások rendszere) korrekcióra szorul;
    b) a jelenlegi tervek egyszerűen figyelmen kívül hagyják az elmúlt 25 év (nem elírás!) történéseit ezen a téren, és így akarnak e területen is egy régi-új világot felépíteni.
    Egy gondolattal szeretnék az elemzéshez hozzájárulni. Nem önmagában az a probléma, hogy egy 30-40-100 évvel ezelőtti rendszert akarnak felépíteni. A probléma a rendszerszemlélet hiányával, a posztmodern társadalomban működő folyamatok negligálásával van. Arra gondolok, hogy a mai világunk alapvető jellemzője a komplexitás és a turbulencia a rendszerek – így az oktatás, azon belül a szolgáltatások – szintjén. A tervezett változtatás klasszikus módon a tanítás megregulázására törekszik, annak tartalmát és módját kívánja a 19-20. századi eszközökkel meghatározni (tanterv, tankönyv, felügyelet). Ez a megközelítés, ahogy a vele együtt élő iskolakép is, az ipari társadalomban és annak igényeiben gyökerezik – ami a posztmodern korban lényegében érvénytelenné vált. Ez utóbbinak kulcseleme a tanulás középpontba kerülése, egyéniesítése, az előzetes tudás számításba vételére épülő, döntően csoportfolyamatban zajló tanulás irányítása, az értékelésben a reflektív elemek alapvetővé válása. Ez rendszer – ami nélkül nincs posztmodern társadalom, és nincs tudásalapú gazdaság – irányíthatatlan a régi eszközökkel. Persze próbálkozni lehet…az eredmény borítékolva, legfeljebb rámegy néhány évtized.

  • Horváth Attila 2011.09.27. 13:33 Válasz

    Annyit tennék hozzá az eddig leírtakhoz, hogy a piaci jellegű működésre azért az eddig létezett összes kormányzati hatalom ferdén nézett – még a liberálisnak mondott oktatásirányítás is állandóan központilag akart koordinálni és főleg megakadályozni a céges működést (a szakértői, tréneri és egyéb listákon konokul egyéneket és természetes személyeket vettek fel). Erre utal Zoli is a cégakkreditáció hiányával (minőségbiztosítás), amelyre egyébként volt egy halvány erőfeszítés a COMENIUS 2000 programban.

    Van néhány mítosz is: az egyik a továbbképzési piac minőségének egyenetlenségéről szól, azaz, hogy sok gyenge, csaló szervezet csapta be a pedagógusokat. Ezt egyfelől nem tudjuk, mert ilyen kutatást szerintem nem végzett senki. Másfelől alighanem pont annyi volt a csaló e területen, mint a vízvezetékszerelőknél. Mindenesetre fontos elem lenne az OH által az elmúlt évben végzett, csak a továbbképzési vállalkozói szektorra irányuló ellenőrzés és részben értékelés eredménye és adatai. Sajnos ezek viszont nem találhatók – értesüléseim szerint pedig a végeredmény cáfolta a rossz működésre vonatkozó előítéleteket.

    Másik mítosz a zsebüket tömő vállalkozók (ezt egyébként épp a liberális oktatáspolitika vette elő 2002 után). A profit meglétét nem tagadva, azt látni kell,hogy a továbbképzési és tanácsadási vállalkozások teremtették meg a pedagógus életpálya modell ma létező verzióját: saját, pedagógus kollégáim közül bizony nem kevesen új egzisztenciát építettek fel ezen a piacon egy-egy cég esernyője alatt, mind anyagi, mind pedig szakmai fejlődésüket tekintve. Zárójelben: ENNEK az államosítása a nagy veszély és tragédia. Ugyanis eddig a teljesítmény adta az életpálya modellben való elhelyezkedést (ahol lefele !! is lehetett menni!!), nem az ellenőr, akinek semmibe se kerül semmi.

    A harmadik mítosz, hogy a piacon nem az van, amire igény lenne. Lássuk be: a piacon mindig az van, amire igény van és amire majd igény lehet. A továbbképzési lista ugyanis nem egyenlő a piaccal, mint ahogy az eladatlan áru sem az. A piac ráadásul szegmentált, ahol a kis darabszámú cuccoknak is helye van – a többi meg elmúlik magától. A központi fejlesztések mindig igényfelmérésekre építenek, nagy apparátussal nekikezdenek a fejlesztésnek, lehetőleg több évig, és mire elkészül a dolog, addigra már a kutyának se kell. Ezért nincs a piacon klasszikus állami szolgáltató, illetve alig van felsőoktatási intézmény. A megfelelő oktatáspolitika mindig kiírja, hogy mi a cél, aztán kiteszi az ablakba a pénzt és rögtön van fejlesztés és termék is. És ne feledjük (hátha Matolcsy úr is olvassa…) a vállalkozói szolgáltatási működés MINDIG utófinanszírozott, azaz a vállalkozó kockázata. Az állami képzés, fejlesztés MINDIG előfinanszírozást igényel – és onnantól kezdve, már tudjuk is az eredményt…

  • Esti Nóra 2011.09.27. 16:59 Válasz

    Kedves Júlia!
    Köszönöm, hogy hozzá nem értésem ellenére válaszra méltattál. Valóban sistergek és vehemensen támadom a meglévő rendszert is, aminél csak a készülődő változtatásoktól tartok még jobban.
    Írod:”(Az intézményi és pedagógusi autonómia persze nem csak jog, hanem sokak számára teher is, de erről most ne beszéljünk.)” Márpedig szerintem ez az egyik alapvető dolog, amiről beszélni kellene. Persze ezt a kevés jogot, ami máig megvolt, most készülnek elvenni, de a gyakorlatban valójában ez a jog igen felszínes volt. Amivel éltek az intézmények alapjaiban nem sokat számítottak abban, hogy a XXI. század szabadon gondolkodó egyedei kerülhessenek ki az iskolákból. Írod: “szabadságra nevelni lehetetlen egy olyan társadalomban, ahol a felnőttekből is alattvalókat készülnek gyúrni.” Az iskolákban eddig is alattvalók gyúródtak. Mert az, hogy az iskolák választhattak tankönyveket, módszert, nem sokat jelent, mikor ezek igen hasonlóak egymáshoz,ugyan olyan tévedésekkel íródtak. Az államilag diktált kerettantervről nem is beszélve. Alapvető szemléletváltás kellene, kellett volna, amire egyre kevesebb az esély. Oktatásszervezők, kutatók, állami, civil, egyéb funkcionáriusok ugyan azon eszmerendszer körül forognak, amikor e téren kiadják kezeikből a különféle javaslatokat, vagy döntéseket.
    Ha leírom ide, hogy kit tartok elméletben is és a gyakorlati életben is forradalmi változást hozó elmének, bizonyára meglesz röktön az elutasító kritikátok, mert csak igen kevesen fordítottak energiát arra, hogy Rudolf Steiner Waldorf pedagógiáját alaposan tanulmányozzák, elméleti és gyakorlati színten. A Waldorf világban dolgozó pedagógusokon kívüli oktatási szakemberek egész világképe megváltozhatna, ha nem sajnálná a fáradtságot és belemélyedne a Waldorf pedagógia tanulmányozásába. Tudom, hogy ennek antropozófiai idealista világképe sokakat taszít, de ateista szemléletem alapján bizton állíthatom, hogy leválaszthatóak azon részei melyek összeegyeztethetetlenek egy materialista világképpel és jelenthetne egy harmadik utat egy egészséges társadalom kialakításához, amennyiben valóban szélesebb körben lehetne alkalmazni. Ha tudnátok mennyire leegyszerűsödhetne az az apparátus, ami az indító hozzászólásban elemzésre került. Számos egyéb sokkal fontosabb következményeiről nem is beszélve. Nem véletlen, hogy a fejlettebb észak-európai államokban, vagy Németországban sokkal támogatottabb, elterjedtebb a Waldorf pedagógia és rendszerei.

  • Radó Péter 2011.09.27. 17:39 Válasz

    Kedves Nóra! (Maradjunk nyugodtan a tegeződésnél, nincs kifogásom ellene.) Az előző hozzászólásodra Szekszárdi Juli okosan és mély empátiával válaszolt, azt gondoltam, hogy nekem már nem kell. Most mégis úgy gondolom, hogy van a hozzászólásaid mögött egy attitűd kérdés, amire reflektálnom kell. Lényegében egy alternatív pedagógiai szemlélet alapján pedagógusi látásmóddal mondasz (erősen elutasító) ítéletet minden másról, ami kívül van az iskolák világán és kívül van a Waldorf iskola pedagógiai szemléletvilágán. Mindkettő érvényes megközelítés, mégis a sommás elutasításnak ezt a mértékét problematikusnak tartom. Ami a “pedagógus látásmódot illeti”, ez a fajta attitűd az, amit korábbi bejegyzéseimben (itt és itt) pedagógiai populizmusként írtam le. Hogy érthetőbb legyen, hogy miről beszélek, a pedagógiai populizmus jellemzői szerintem a következők:
    1. Az oktatással kapcsolatos bármely kérdés par excellence pedagógiai kérdés;
    2. Az oktatással kapcsolatos releváns tudás kizárólagos birtokosai a pedagógusok;
    3. A pedagógusok előjoga oktatási kérdésekben véleményt formálni és döntést hozni;
    4. A pedagógiai gyakorlat („az iskola világának” munkatapasztalaton alapuló ismerete) nélkül hiteltelen minden vélemény, függetlenül annak tartalmától.
    Sajnos (szerencsére) be kel látni, hogy az oktatás egy nagy közszolgáltatási rendszer, amelynek értelmes működtetésével kapcsolatban rengeteg érvényes szakmai és laikus látásmód mozgósítására van szükség.

    Ugyanígy problematikus a világot ilyen mértékű elkötelezettséggel kizárólag “Waldorf szemüveget” át nézni. Minden tiszteletem az alternatív pedagógiáké (mindegyiké) és az elmúlt negyedszázad egyik legnagyszerűbb fejleménye, hogy ezek a különböző alternatív pedagógiák erősen megtermékenyítették a “fősodor” pedagógiát és általában az oktatásról való gondolkodást. Lehet, hogy ez a folyamat nem elég gyors, de amennyire lezajlott, abban nagy szerepe van annak a rengeteg iskolák számára szolgáltatást nyújtó szakembernek, akik munkáját adminisztratív irányítói szerepnek látod. Azonban: egy ekkora rendszer, mint a közoktatás soha nem lesz alternatív. Ez nem is lenne jó, mert az – most már Waldorf lobogó alatt – a közoktatásban uralkodó pedagógiai-szakmai sokféleség felszámolásával járna.

  • Esti Nóra 2011.09.27. 18:57 Válasz

    Kedves Péter!
    Köszönöm a válaszod. Érzem én a laikusságomat, nagyon is..nem is tudom, hogy van merszem hozzászólni a cikkedhez…
    És mégis..
    Írod: “Lényegében egy alternatív pedagógiai szemlélet alapján pedagógusi látásmód alapján mondasz (erősen elutasító) ítéletet minden másról, ami kívül van az iskolák világán és kívül van a Waldorf iskola pedagógiai szemléletvilágán. Mindkettő érvényes megközelítés, mégis a sommás elutasításnak ezt a mértékét problematikusnak tartom.”
    Nos, huszonöt évig közgazdászként dolgoztam, kutatóként. Pályamódosítás következtében lettem, váltam pedagógussá.Kezdetben hagyományos, később Waldorf iskolákban, idehaza, külföldön. Végig éltem a saját, a fiam iskolaéveit, majd mint hagyományos pedagógus is élvezhettem a hagyományos iskola “szépségeit”. Vagyis az “alternatív pedagógiai szemléletem”et megelőzte egy nem alternatív elutasító szemlélet, amikor még csak nem is hallottam semmit az alternatív lehetőségekről. Illetve ez így nem igaz, mert már ifjú házas koromban csüngtem Vekerdi nyilatkozatain, emlékezve saját iskolai “élményeimre”. Valójában nem az iskolák világán kívül eső dolgokról mondok elutasító véleményt, hanem az iskolákról, de meglátásom szerint az iskolák azért ilyen ellenszenvesek számomra, mert az őket körülvevő, az őket meghatározó rendszerek nem jól, hibás alapon és szemléletben működnek. És így jutottam el cikkedhez, amit még elolvasni is nehezemre esett, a meglévő rendszer bonyolultsága miatt. Nyilván a szándékod tisztességes és jogos, hiszen ami következik, lehet egyszerűbb rendszer lesz, csak éppen diktatórikus, amit természetesen én is elutasítok.
    Ami pedig a populizmust illeti:
    Valóban, mondhatjuk, hogy úgy mint a focihoz, vagy a politikához, úgy az iskolaügyhöz is mindenki ért, mindenkinek véleménye van róla.
    Jelzed: tévedés azt hinni, hogy: “Az oktatással kapcsolatos bármely kérdés par excellence pedagógiai kérdés”
    Természetesen minden, mindennel összefügg, így nem lehet csupán pedagógiai kérdéssé degradálni az oktatással kapcsolaban felmerült kérdéseket. De ha felülről próbálunk ránézni az oktatást érintő rendszerre, vayg rendszerekre, legalul mégiscsak egy gyerek, vagy egy képezendő felnőtt áll. Vagyis az alapkérdés, amire minden másnak épülnie kell, az az: Mit akarok elérni, mi a célom az oktatással? Nyilván itt külön kell választani a gyermek és a felnőtt oktatást. Steiner véleménye erről, hogy nem a mindenkori társadalmi igények kielégítését kell alapvetően figyelembe venni, hisz az egyik pillanatról a másikra, de akár hosszabb távon is, egészen biztosan megváltozhat,hanem egy egészen más tényezőre alapozva kell megszervezni az oktatást és annak intézményi és egyéb hátterét. Ez pedig: És most a gyerekekre vonatkozóan írom: A gyerek élő lény, aki szellemi, lelki és testi szükségletekkel rendelkezik, méghozzá életkornak megfelelő ill. az alapján változó szükséglettel és az oktatásnak, mint a tápláléknak is ezt kell szolgálnia. Mert ha megkapja, azt a szellemi, lelki, és testi, fizikai “táplálékot”, akkor fejlődhet a legtökéletesebben, akkor érheti el személyiségének legteljesebb kibontakozását és válhat égszséges, önmagát és a világot megismerő, önálló döntéshozásra képes személlyé. Az oktatásnak ezt kellene szolgálnia, egészen a gyerek 18 éves koráig. Mindent e szemlélet alapján kell felépíteni, az oktatási rendszereket, a kiszolgáló szervezeteket..stb.stb…Na ez az, amiről ma még csak szó sincs. Az utolsó elem, a legeslegutolsó az egész gépezetben, maga a gyerek. Ezért tartunk ott, ahol tartunk. A fontossági sorrendben a második helyet pedig bizony annak a személye tölti be, akinek közvetlenül kapcsolatban kell állnia a gyerekekkel, nem gépeken, filmeken, könyveken keresztül, hanem lélektől, lélekig, a saját egyéniségével, a saját tisztességével, szeretetével, tudásával, tapasztalataival..ez pedig bizony a pedagógus. Lehet akármilyen zseniális szakmai szolgáltató atyaúristen rendszer, ha ez a pedagógus nem alkalmas erre a szerepre, mert egyszerűen nem szereti a gyerekeket. Vagyis nem az én szemléletem pedagóguscewntrikus, hanem a gyereké…a célszemélyé. És már megbocsáss, de mutasd meg nekem azt a pontot, a mai rendszerben, ahol a fentiek alapján választják ki a a pedagógus pályára alkalmas jelentkezőket.
    Persze szó sincs arról – ,hogy “Az oktatással kapcsolatos releváns tudás kizárólagos birtokosai a pedagógusok”. Sajnos. Bár így lehetne.. Így persze a 3. pont sem tud érvényesülni.. Kicsit olyan ez számomra, mintha megkérdőjeleznénk, hogy az orvos feladata a betegség megállapítása. Miért populizmus az, hogy egy pedagógus előjoga a véleményformálás pedagógiai kérdésekben? Hát kinek az előjoga? A cipésznek? Megjegyzem akár annak is..hisz gyereke lehet mindenkinek, sőt, ugye mindenki volt gyerek és néhányan még emlékszünk is a gyerekkorunkra..
    A 4. pontot sem gondolom, hogy így lenne, nem is állítom. Egyszerűen a létező, tapasztalt, megélt, megszenvedett gyakorlatból vontam le a következtetéseimet, miszerint nem jó ma Magyarországon az oktatási-nevelési rendszer, beleértve az egész ezt érintő mindenséget.
    Nem a Waldorf-pedagógiát akarnám kötelezővé tenni, csak a szemléletmódját, a kiindulási pontját. Egyébként ez a szemlélet egyedülálló a világban, egyetlen más alternatív pedagógia sem épül erre.
    Végül vitatom azt is, hogy az oktatásnak egy szolgáltatásnak kellene lennie. Inkább egy szolgálatnak, alázattal, mint ahogy a gyógyításnak is. Dehát ettől még nagyon, nahgyon messze vagyunk.

  • Radó Péter 2011.09.27. 19:33 Válasz

    Nóra, kezdünk egyetérteni… Mindazonáltal:
    1. Steinernek nincs igaza, ha valóban azt mondja, hogy a gyermek 18 éves koráig az oktatásnak figyelmen kívül kell hagynia a társadalom és gazdaság aktuális igényeit. Az igazi művészet szerintem úgy gondolkodni a gyermekek “szellemi, lelki, és testi, fizikai” táplálék igényeiről, hogy annak relatíve állandó pszichológiai és kulturális referenciái és relatíve gyorsan változó társadalmi és gazdasági referenciái egymást értelmezve egyensúlyban legyenek.
    2. A harmadik pontommal kapcsolatos kommentárodban van egy kis csúsztatás: nem pedagógiával, hanem oktatással kapcsolatos véleményformálásról írtam, s mint említettem, az oktatás lényegesen szélesebb jelentéstartalmú szó, mint a pedagógia. Még akkor is, ha a dolog végén tényleg a gyermek és a tanulás áll.
    És végül: a bonyolult dolgoktól nem kell megijedni. A legbonyolultabb kormányzási rendszer is végtelenül homogenizáló ahhoz a hihetetlen sokféleséghez képest, amit a tanítási-tanulási praxis produkál.

  • Szekszárdi Júlia 2011.09.28. 11:56 Válasz

    Itt most annyi minden érdemi dolog történt, hogy néhány nap kihagyás, és már is lemaradtam. Azért ez jó. Nem az, hogy lemaradtam, hanem az, hogy beszélgetünk
    Megpróbálok témáról témára haladni.
    Ági! Valóban nagyon jó lenne visszaidézni és mélyebben elemezni az egész Sulinovás-Edukációs történetet, amelyet például mi ketten is különböző aspektusokból láttunk (és hány más szereplő, nézőpont létezik még). Hihetetlen sok pénz, energia, érték, hit és elszántság halmozódott fel ott, valami nyilván átjött a sok erőfeszítésből, de ahhoz képest a hegyek hosszú vajúdás után legfeljebb egeret szültek. A folyamat megfordíthatatlan, de tanulságos. Egyetértek Péterrel: “ez egy nagyon sok szereplős játék volt és a meghatározó játékosok nem mindig abban voltak érdekeltek, hogy egyértelmű, jól menedzselhető viszonyokat alakítsanak ki.” Ha folyamat már visszafordíthatatlan is, a jövőre nézve feltétlenül tanulságos. Meg talán lehet még esély némi értékmentésre is. Ez az évszázad fejlesztése lehetett volna, ha hagyják!

  • Szekszárdi Júlia 2011.09.28. 12:07 Válasz

    Igen, Attila, a továbbképzési lista valóban nem egyenlő a valódi “piaci” igényekkel.Tökéletesen egyetértek minden szavaddal (bármilyen hihetetlen is),és én is veszélyesnek, bénítóan leegyszerűsítőnek, egyenesen infantilizálónak tartom a felsorolt “mítoszokat”. Ami nálunk működik az nem piaci verseny, hanem egy félfedualizmusban megrekedt korrupt, uram-bátyám viszonyrendszer által mozgatott káosz. Megfűszerezve indulatokkal, politikai manipulációval. A következmények közismertek. Az államosítási szándék e területen életveszély. Zoli gondolatmenetén továbbhaladva jó lenne ezt a szakmai szolgáltatás ügyet tovább vitatni.

  • Szekszárdi Júlia 2011.09.28. 12:16 Válasz

    Kedves Nóra! A Waldorf iskolákat most kezdem igazán értékelni (mármint azokat, amelyek valóban jól működnek), mert úgy érzékelem, hogy a jelenlegi oktatási rendszeren belül valóban a béke és a nyugalom szigetei. Steiner filozófiája mint kiindulás jó alap lehet, de elképzelhetetlen még egy Waldorf iskolában is, hogy az aktuális társadalmi és gazdasági körülmények figyelmen kívül maradjanak. (Tapasztalataim szerint nem is maradnak.) Csak azt tartom gondnak, hogy ezt az egyetlen koncepciót fogadod el, minden más törekvést elutasítasz. Legalábbis a soraidból azt lehet kiolvasni. Azért minden probléma ellenére léteznek még jó iskolák, jó pedagógusok (sajnos egyre kevesebben). Gyerekeim és számos unokám révén nekem is vannak keserves tapasztalataim az iskolákról, de akadnak azért pozitív élményeim is.

  • Horváth Attila 2011.09.29. 10:03 Válasz

    Péter! Kinyitottad a palackot és süvöltve jön belőle mindenféle szellem :-) Szerintem már nem fogod tudni az eredeti témára fókuszálni a hozzászólásokat (bár jó lett volna). Mindenesetre egy dolog világossá vált a hozzászólásokból és a megszólalók összetételéből: a pedagógiai szakmai szolgáltatás messze nem olyan fontos közszolgáltatás, mint azt szeretjük hinni. Szerintem a pedagógus kollégák nagy részének fel se fog tűnni, ha esetleg eltűnünk. Nem jó érzés ez, így idősödve…

  • Radó Péter 2011.09.29. 12:29 Válasz

    Attila, süvöltsön ezer szellem:-) Egy blogon zajló szabad diskurzus önálló életet élő dolog, s mint ilyen, mindig mindenféle fókuszálatlan irányokba elkalandozik. Ez így vagy rendjén. Másfelől viszont a bejegyzés hatalmas a szakmai szolgáltatásokról szóló tudást mozgósított, ami szuper, meg fogjuk találni a módját, hogy ezt mindenféle – már fókuszáltabb – szakmapolitikai diskurzusokba becsatornázzuk.

    Lesz azért rengeteg pedagógus, akinek fel fog tűnni a szakmai szolgáltatások hiánya, lesznek sokan, akik most meg fognak könnyebbülni a rájuk nehezedő nyomás elmúlásától, de akik később vissza fogják sírni, a legtöbben pedig észre sem fogják venni. Én azért nem tekintem kizárólagos (vagy akár csak a legeslegfontosabb) szempontnak, hogy milyen érzésekkel fogadják majd a pedagógusok a szolgáltató rendszer államosítását és lebutítását. Ez elsősorban kormányzási, közpolitikai, ezen belül pedig fejlesztéspolitikai probléma.

  • Esti Nóra 2011.09.29. 13:50 Válasz

    Júlia! Ha minden más törekvés ismerné Steiner alap felvetéseit az emberi fejlődés törvényszerűségeiről és beépítené, vagy ráalapozna, máris sikeresebbek lennének eredményeik. A szakmai szolgáltató rendszereket is beleértve. Lehetne az emberiség jövőjének egy harmadik útja ez. Hiszek benne, hogy egyszer felismerésre kerül..mert hát hinne azért mégiscsak kell valamiben..igaz? :-)))

  • Pihelevics Attila 2011.09.29. 14:17 Válasz

    A “Nemzeti Szakmai Támogató és Ellenőrző Rendszer” szerintem sem sok érdemi jóval kecsegtet.
    Én akkor tudnék egy ilyesmi jellegű rendszert átmeneti időre elképzelni, ha egy jól kidolgozott, az általános gyakorlattól alapvetően eltérő korszerű pedagógiai-pszichológiai paradigmát szeretnénk viszonylag gyorsan felvilágosult abszolutizmussal elterjeszteni. Ekkor is beindulást követően más modellre kellene átállni. A mostani helyzetben kérdéses, hogy van-e olyan jól kidolgozott korszerű pedagógia-pszichológiai paradigma, amit el szeretnénk terjeszteni. Ha van, akkor ez nem működik-e már sok helyen, mert akkor oda már más modell kellene. És végül, ami miatt ma biztos nem aktuális a kérdés az az, hogy az új paradigma elterjesztésének a levezényléséhez olyan személyek kellenének a fontos pozíciókba, akik erre képesek lehetnének, illetve szükséges lenne az is, hogy a társadalom, a kormányzat kiemelt területként kezelje az oktatás fejlesztését.

  • Szekszárdi Júlia 2011.10.03. 12:50 Válasz

    Kedves Nóra! Semmi gond a Waldorffal, de azért az is szörnyű lenne, ha Steiner filozófiáját tennék kötelezővé az egész országban!

Új hozzászólás írása