ambien cr there generic ambien online no prescription ambien clinical pharmacology

hydrocodone ambien together buy ambien online getting high from ambien

tramadol jicht buy tramadol can you take paracetamol with tramadol

real xanax online xanax medication xanax and norco together

can dogs take prednisone and tramadol at the same time buy tramadol online cod purchase tramadol Arkansas

soma porto alegre soma 350 mg concerta and soma

lunesta sonata and ambien buy ambien ambien directions

how much xanax is equal to 1mg ativan buy xanax online legally xanax and thyroid problems

xanax in sydney buy xanax online medicamente xanax reactii adverse

lov soma na glistu buy soma soma e subtração de frações com mmc

Egy országstratégia körvonalai – gondolatébresztő a fejlesztéspolitikai intézményrendszernek

Egy korábbi bejegyzésünkben utaltunk arra, hogy a Kohéziós Politika reformja után (2014-2020) az Unió koherens országstratégiát fog megkövetelni a tagállamoktól a Strukturális és Kohéziós Alapokhoz való jövőbeli hozzáféréshez. Koherens országstratégia területén sohasem álltunk jól. Az első Nemzeti Fejlesztési Terv legfontosabb célkitűzése “az életminőség javítása” volt, ami – valljuk be – magyar fejlesztéspolitikai értelemben egyszerűen értelmezhetetlen, de még norvég környezetben is kockázatos vállalás. A jelenlegi Új Magyarország/Új Széchenyi Terv fő célja a – már sokkal jobban értelmezhető – foglalkoztatás bővítése és a tartós növekedés feltételeinek megteremtése lett. Az alábbiakban arra teszünk kísérletet, hogy egy koherens országstratégia körvonalait villantsuk fel egy rövid cialisonlinegeneric365 blogbejegyzés műfaji korlátai között, elsősorban a 2014-2020-as időszakra célozva.

Egy stratégia azokra a pontokra összpontosít, amelyekre hatva áttörés, eredmény, siker remélhető. A kérdés az, hogy milyen fogalmi keretben, milyen módszerekkel jelölhetők ki a online cialis lényeges pontok hogy, hogy a számtalan szereplő értse azt, beszélje nyelvét és meg tudja fogalmazni saját területének elképzeléseit. Ezért a fogalmi keret nem egyszerűen tudományos vagy politikai kérdés, hanem az egész tervezés társadalmi elfogadottsága is tőle függ.

Az OECD 2007-es “Globális értékláncok: versenyképesnek maradni a globális gazdaságban” című magisztrális jelentése óta a fejlett államok Porter globális értéklánc elmélete segítségével helyezik el magukat a világban. Az értéklánc tetején lévő gazdaságok nagy hozzáadott értékű, tudásalapú tevékenységeket végeznek (drágán), míg az értéklánc alján lévők az alacsony hozzáadott értékű, gyengén fizetett tevékenységeket látják el. Az “első világ” és a “harmadik világ” között lévő egykori “második világ” (nagyjából az egykori KGST, Latin-Amerika és Dél-Kelet Ázsia) szétszakadóban: vagy felfelé mászóban vagy lefelé csúszóban van. Ha a globális értéklánc az általános keret, akkor ezen belül vizsgáljuk meg a mozgásokat.

Az, hogy mely államból mi lesz korántsem mindegy. Quah elmélete szerint nem létezik tömeges felzárkózás a tudásalapú gazdagok csoportjához, minden állam a hasonlókkal (“konvergencia klubok”) versenyez. Quah szerint a gazdag államok 98%-a a következő évtizedben is gazdag lesz, a szegények 93%-a pedig szegény marad. Az egymással versenyzők csoportjába való beszorulás mellett a növekedés még where to buy viagra egy akadálya kimutatható. Eichengreen, Park, Shin 2011-es nemzetközi összehasonlító tanulmánya szerint valahol 10.000 USD/fős nemzeti össztermék elérésekor lassulás következik be a gazdaság növekedésében. Ezt a szakirodalom a “közepes jövedelmi szint csapdájának” hívja, elmélete csak részben kidolgozott. A szerzők olyan mutatórendszert dolgoztak ki, amellyel Magyarország útja is jól modellezhető. Magyarország stratégiai dilemmája röviden az, hogy abba a “konvergencia klubba” ahol jelenleg van, olyan államok/társadalmak (pl. Kína) léptek be, akikkel nem lehet eséllyel versenyezni. Az értékláncon mozgók tanulmányozása azt üzeni, hogy egy határon túl a növekedés gyorsítása csak az adott ország/társadalom/gazdaság globális értékláncon való újrapozicionálásával lehetséges. Ezért a jó – növekedésbarát – országstratégia az újrapozicionálás mikéntjét és hogyanját járja körül.

A globális kihívásokra adott helyi válaszok sokfélék lehetnek, az alábbiakban néhány olyan állammal példálózunk, akik kormányzati politikák és dokumentumok szintjén is követhetően komoly erőfeszítéseket tettek önmaguk újrapozicionálására. Nemcsak felfelé lehet törekedni, bár a leglátványosabb erőfeszítések (Skandinávia, Kelet és Dél-Kelet Ázsia) természetesen a tudásgazdaság irányába történtek. Németország pl. mindkét irányban dolgozott: komoly erőfeszítéseket tett tudásgazdasági előnyeinek megőrzéséért, de ugyanakkor az ázsiai verseny miatt megsemmisülő alsó-középszintű kapacitásait – munkanélküli segélyezés helyett – az alacsony hozzáadott értékű termelésbe nyomta le, a Hartz-törvényekkel megtámogatva. Fél évtized alatt újrateremtődött egy szegény, de keményen dolgozó (német) és a bevándorlóknak adott munkákat is elvégző társadalmi csoport, amely már-már eltűntnek látszott a jóléti állam évtizedei alatt. A globális értékláncon lefelé mozdulni kívánó stratégiára nincs példánk: a rosszul fizetett, nem tudásalapú tömegtermelésben – a globalizáció korában – csak nem szabad emberek tarthatók, ezért a lefelé mozdulás megtételéhez diktatúrára van szükség.

A hazai fejlesztéspolitikai tervezés számára öt lépés megtétele látszik szükségesnek egy koherens országstratégia elkészítéséhez:

(1) Konszenzusépítés a globális értékláncon belüli magyar mozgás kívánatos és lehetséges irányairól. A leszakadt és nehezen integrálható társadalmi csoportok hazai súlya valamint a hagyományosan erős tagoltsággal és törésvonalakkal rendelkező társadalom miatt elképzelhető, hogy a németországihoz hasonló, többirányú stratégia fogalmazódna meg. A lépés eredményeképpen a Magyarország újrapozicionálásához szükséges főbb irányok körvonalazódhatnának.

(2) Önértékelés elvégzése. Ha tisztán látnánk, hogy a sikeresnek tekintett nemzetközi felzárkózási politikákhoz képest hol vannak a hazai akadályok, meglepő következtetésekre jutnánk. A közepes jövedelemszintről való kitörés malajziai stratégiája például döntően az intézményrendszer javítására épül. Olyan közigazgatási és politikai reformokat tartalmaz, úgymint a korrupció felszámolása, az állami szabályozás csökkentése, a kínaiakkal szembeni több évtizedes numerus clausus oldása valamint a teljesítményelv következetes biztosítása. Ha- példának okáért – a magyarországi önértékelés is hasonló eredményre jutna, az a mai ÁROP utódját tenné az országstratégia “hordozórakétájává”. Az önértékelés a lehetséges áttörési pontok számbavételével zárulna.

(3) A lehetséges fejlesztési területek értékelemzése. Az önértékelés által kijelölt lehetséges áttörési pontok fejlesztési területeket jelölnek ki. Ezen fejlesztési területek nemzetközi összehasonlításban elvégzett értékelemzése (a globális értékláncban elfoglalt helye) azonban szükséges módon rostálja meg az elképzeléseket. Egy konkrét példával élve, a kkv-szektor szükséges fejlesztése és a járműiparba történt bőséges külföldi beruházás összekapcsolása olyan iránnyá állhat elő, mint a járműipari hazai beszállítói kör húzóágazattá emelése. Az értékelemzés azonban világossá tenné, hogy az alacsony hozzáadott értékű és bármikor továbbköltöztethető járműipari és elektronikai összeszerelés nem lehet húzóágazat, legfeljebb középtávú foglalkoztatási/szociális terület (s mint ilyen nem való a stratégiába). Az értékelemzés fejlesztési prioritásokat eredményezne, amellyel már el lehetne kezdeni a hagyományos Uniós tervezést.

(4) Becsomagolás dán minta szerint. Egy hozzászólásomban már jeleztem, hogy a dán tervezők két prioritásba (“Több munka” és “Jobb munka”) csomagolták be minden fejlesztési elképzelésüket, a foglalkoztatási, oktatási, egészségügyi és gazdasági konstrukciókat is. A becsomagolás – mintegy a stratégia mellékleteként – már Operatív Programok leírását is eredményezhetné.

(5) A végrehajtó intézményrendszerek elvi optimalizálása. A stratégiai fejlesztési irányok tisztán látása után kerülhetne sor a forráskihelyezés, értékelés, adminisztráció optimális módjainak megtervezése. (Ma fordítva van, a 2004-ben létrejött, poszt-PHARE üzemmódhoz igazítják a fejlesztéspolitikai elképzeléseket). Olyan rendszerelemek kerülhetnének megvitatásra, mint a regionalizáció részleges elszabotálása, a közreműködő szervezetek központosított és szűk kínálata, a global grant megoldások és általában a társadalmasítás hiánya.

Végezetül, mi történik azokkal, akik nem tudnak vagy nem akarnak irányt választani a globális értékláncon. Az “ugyanazt keményebben” elvet követők hamarosan leértékelődnek és az “ugyanazt olcsóbban” helyzetében találják magukat, azaz lecsúsznak. Kínával – amely az értéklánc minden részén támad és felfelé mozog – versenyezni reménytelen dolog. Létezett az államoknak egy olyan csoportja is, amely elutasította a globális értéklánchoz való viszonyulást és hitelből élt (pl. Dél-Európa). Az ő sorsuk az újrakezdés lesz – immáron lényegesen rosszabb helyzetből, mint ahonnan elindultak.

Megcsináljuk?

Hozzászólások:

  • Radó Péter 2011.11.14. 10:52 Válasz

    János, ez egy szívfájdítóan szép konstrukció! Pontosan ez, vagy valami ehhez kísértetiesen hasonlító kiindulási alapról kellene elrugaszkodnia a tervezésnek. Azonban van egy fundamentális problémám, ami ugyan semmit nem érvénytelenít, de mindenképpen erős rugalmasságot és sok-sok kompromisszumot kényszerít ránk. A külföldi tanácsadói praxisunkból tudjuk, hogy a tankönyvi algoritmusok hozzáigazítása az adott kontextusban felkínált lehetőségekhez szintén része a tervezési alapok lefektetésének. Ma Magyarországon a közszférában zajló tervezés standard kockázatai hihetetlenül nagyok lettek. Ezek a kockázatok a következők:
    1. Túl sok szereplő bizonytalan felhatalmazással (gondolj csak a kamarai lobbik elképesztően megnőtt informális befolyására vagy a közpolitikai alku formális intézményeinek szétcsapására)
    2. A folyamatok nem elég átláthatóak (az, hogy a közpolitikai frontvonalak a kétharmados gyűjtőpárton belülre kerültek azt jelenti, hogy lényegében láthatatlanok lettek)
    3. A túl sok kompromisszum miatt a célok végletesen legyengülnek (a választások óta nem volt olyan közpolitikai kezdeményezés, ami ne puhult volna fel hihetetlenül gyorsan)
    4. Egymásnak ellentmondó célok felmerülésének nagy esélye (ilyen mértékű és tartós közkiadás csökkenés mellett a fejlesztési források garantáltan alapfinanszírozást pótló módon lesznek felhasználva, ennek következtében mindenhol „fejleszteni” kell majd, ahol brutális forráshiány van)
    5. Nincs elég idő a célok kiérlelésére (a szükséges idő nem kis részben a folyamat nyitottságától függ: minél nyitottabb, annál kevesebb idő kell, most azonban nem ez a helyzet)
    6. Mesterséges időkeretek (itt már a szempont sem értelmes, az ország rapid „átszervezése” folyik).
    A kérdés számomra tehát a következő: mit lehet tenni az általad leírt algoritmussal annak érdekében, hogy egy a tervezéssel szemben ennyire ellenséges környezetben is ki lehessen hozni belőle a legtöbbet?

    • Setényi János 2011.11.14. 12:28 Válasz

      Péter, a tanácsadói munka türelemre tanít. Az általad szépen összeszedett közpolitikai meghatározottságok mind igazak, de az általam felvázolt stratégiai tervezési kör ettől még elkezdhető egyfajta szakmai “miniprojektként”. Azt gondolom, hogy az elemzés olyan radikálisan, sokkolóan különböző fejlesztési irányokat eredményezne, mint a minisztériumoké, ami már valódi dialógust kényszerítene ki. Másrészt értékelői tapasztalataim során nagyon sok kreatív és nyitott közpolitikai tervezővel találkoztam már, akik most is ott ülnek az intézményrendszerben. Számukra felszabadító lehetne az általam ajánlott tervezési gyakorlat.

  • Szekszárdi Júlia 2011.11.14. 22:39 Válasz

    Eszerint a társadalmi konszenzus kiépítésével kellene indítani. Szerintem egyre távolabb kerülünk ennek az esélyétől is. Pedig valóban ez lehetne a “miniprojekt” első lépése. Anélkül marad az utópia (illetve “az ország rapid átszervezése”).

    • Setényi János 2011.11.15. 12:31 Válasz

      Kedves Juli,
      az egész tervezésben tulajdonképpen Magyarország pozicionálása a lényeges. A prioritások és konstrukciók kialakításánál senkinek sem lehet illúziója, ezek egyrészről a minisztériumok elképzeléseit másrészt az NGM (fejlesztésbe csomagolt) megtakarítási igényeit fogják tükrözni. De a globális értékláncon való elhelyezés önmagában is nagyon érdekes. Egyrészről van egy – a némethez hasonló – nagyon erős törekvés az alsó középosztály olcsó termelőmunkába történő lenyomására (a tankötelezettség leszállítása, az érettségizettek számának csökkentése, a szakiskola felduzzasztása, a felsőoktatás szűkítése, a diplomások állami szerződésekkel való röghöz kötése, a közmunka kiterjesztése), másrészt van egy gyenge de létező irányultság a K+F és innováció felé is (kutatóegyetemek, TÁMOP-programok, innovációs klaszterek). Ha mindez kitisztulna és globális értékelemzés alá kerülne, az már önmagában is nagyon hasznos lenne.

  • Horváth Attila 2011.11.16. 09:14 Válasz

    János! Amennyire értem a modellt, akkor nekem az egész egy kicsit befejezetlennek tűnik. Ugyanis, remélhetőleg nem a rajzfelület jobb és hatékonyabb kihasználása miatt, körbe rendezted az egymás után következő elemeket. És aztán? Én, szívem szerint, az országstratégiát ciklusba rendezném, mert alighanem erre épülhet egy (erősebb) társadalmi konszenzus. Sőt, csak erre épülhet és az országstratégia “minőségbiztosítása” is ciklikus működtetést kívánna.

    Az egy más kérdés, hogy szerintem ilyen, hogy “társadalom” nincs, ennek megfelelően a társadalmi konszenzusra való hivatkozás csak lehelletnyivel jobb mint a nemzeti középosztály emlegetése… A köznevelés/oktatással kapcsolatban ugyanis két nézet él népünkben: 1. Tudjuk mi jó nektek (ami nekünk) és az lesz. 2. Tudom mi jó nekem (nem kell neked is ezt akarni) és hadd legyen az nekem. Mint az elmúlt 20 év mutatta e két megközelítés (a társadalom mérnöke és a klasszikus liberális) nem függött sem politikai párttól, sem politikai szinttől. Igaz ez egészen a tanterem szintjéig. De ez a gondolatmenet nem előrevivő, csak figyelmeztető a “népünk”, “a társadalom”, a “többség” stb. szavak használatának gondolat- és kételkedés gyilkos hatásáról.

  • Kádár-Csoboth Péter 2011.11.17. 09:54 Válasz

    Kedves János,

    A tervezési modell szép, letisztult. Jó lenne e mentén haladni, ez nem is lehet vitás. A gondot nekem is az jelenti, amit Radó Péter írt, bár egy dilemmával azért még megtoldanám az általa leírtakat.

    Néha azt gondolom, hogy egy országstratégia esetében a fókuszálás a gazdagok kiváltsága. Amikor az alapvető állami funkcióid, szolgáltatásaid a társadalom/gazdaság számára is elfogadható szinten működnek, akkor a többletforrásokat húzóágazatokra/témákra fordíthatod. Amíg azonban ez messze nincs így, a rendszereid nem fenntarthatóak, folyamatos állami betáplálás nélkül összezuhannak, akkor vajon választható opció-e, hogy a fejlesztési forrásaidat ne a lyukak betömködésére, hanem korlátozott számú területre fordítsd? Én sem tudom a helyes választ.

    Magyarországon a HEFOP és az ÚMFT egy gigantikus nagy oximoron. Fejlesztés helyett valójában működést finanszírozunk, szinte minden ágazatban. Szerintem ez orbitális nagy baromság, rengeteg problémánk lesz még belőle a jövőben, viszont azt nem nagyon látom, hogy hogyan lehetne kitörni ebből – tekintettel az államháztartás adottságaira.

    Mondom mindezt úgy hogy, magamat fókuszálásfetisisztának tartom, különösen ha stratégiaalkotásról van szó.

    • Setényi János 2011.11.18. 20:41 Válasz

      Kedves Péter,

      ha az államháztartási helyzetre, a demográfiára, a településszerkezet átalakulására, a gazdaság évtizedes stagnálására és az alacsony foglalkoztatásra gondolunk, akkor nyilvánvaló, hogy a stratégia lényege (a) a nyilvánvalóan vesztes ütközetekből való kimenekülés és (b) az erőforrások átcsoportosítása néhány olyan területre, amely valódi növekedést, dinamikát hordoz, azaz “átütő erővel bírhat”. A kockázat – akárcsak egy ütközet esetében – persze az, hogy a kimenekülés fájdalmas és nincs biztosítékunk az átütő erőre, végső sikerre. A példa kedvéért: a nyilvánvalóan vesztes ütközetek egyike a munka, jövő nélküli, lepusztuló települések felszerelése európai színvonalú szolgáltatásokkal és infrastruktúrával. Átütő erővel bírhatna – a gazdasági növekedés, az export, a foglalkoztatás területén ha – a globális élelmiszerválságra szépen ráfeküdve – összekapcsolódna a K+F a mezőgazdasággal és élelmiszeriparral. De ugyanilyen átütő erővel bírhat – maláj mintára – a közigazgatás egyszerűsítése, elektronizálása, a korrupció megfékezése, az adórendszer és szociális támogatások újraigazítása.
      A “lyukak tömködése”, azaz a fogyasztási és életminőséggel összefüggő UMFT-fejlesztések egy lefelé vezető spirált tesznek komfortossá. Ez érthető és népszerű, de stratégiai mozzanat nincs benne.

  • Horváth Ádám 2011.11.19. 01:57 Válasz

    Kedves János!

    A bejegyzésben az EU fejlesztési forrásainak felhasználását keretek közé öntő stratégia és az országstratégia elkülönül, de talán nem eléggé hangsúlyosan. A közéletben, sok esetben a közigazgatáson belül, sőt a fejlesztéspolitikai intézményrendszerben is a két különböző stratégia egybemosódik. Ezt a hatást erősíti, hogy a folyamatos költségvetési megszorítások miatt hazai költségvetési fejlesztési forrás gyakorlatilag már nincs. Így látszólag az országstratégia megegyezik az éppen aktuális, EU-s Alapokra épülő fejlesztési tervvel.
    Bár hatalmas összegnek tűnik a 2007-2013-as időszakban Magyarország által lehívható forrás, lényegében arra nem alkalmas, hogy egy teljes körű országstartégia céljait képes legyen kiszolgálni, bár ez a tévhit átjárja és korábban is átjárta a fejlesztéspolitikai intézményrendszert. A hazai GDP elvi lehetőség szerint évente 2-3%-t kitevő EU forrás valós lehívási mértéke ennél jóval alacsonyabb, ami kérdéses, hogy elég lehet-e általános, széles spektrumú fejlesztéshez.
    A közoktatás vonatkozásában az éves 1000 Mrd Ft-ot meghaladó költségvetés mellett kb 60 Mrd Ft juthatna a TÁMOP-ból fejlesztésre. Ez a 60 Mrd Ft azonban csak akkor érhetne el érzékelhető fejlesztő hatást, ha koncentráltan, bizonyos célok elérését szolgálná. A működési költségek finanszírozása, valamint a célok elaprózása, amit Kádár-Csoboth Péter is említ, azonban ellehetetleníti bármilyen stratégia céljainak elérését.
    Teljesen egyetértve az általad írottakkal, még azt javasolnám kiegészítésül, hogy az országstratégia egy olyan széles körű, integratív rendszer, amely alapul kell, hogy szolgáljon nem csak az EU forrású Operatív Programok fejlesztéséhez, hanem az egyéb forrásból megvalósuló fejlesztésekhez is.

    • Setényi János 2011.11.22. 17:53 Válasz

      Kedves Ádám,

      teljes mértékben egyetértek. Egy mozzanattal finomítanám. Nevezetesen, nem kell mindig pénzben gondolkodni, amikor versenyképességről van szó. A malajziai országstratégia-javaslat (amely a “közepes jövedelmi szint csapdájából” való kitörésre összpontosít), elsősorban az intézményrendszer javítását kínálja fel megoldásként. Ez bizony jórészt nagyon alacsony költségű reformokat jelent, mint pl. a korrupció ellen harcot, a közigazgatás hatékonyságnak javítását és hasonlókat jelent. MIntha – magyar eu-nyelvre lefordítva – a következő költségvetési időszak magyar fejlesztéspolitikájának gerince az ÁROP lenne……. Gyanítom, a magyarországi kibontakozás kulcsa is valahol a malájziai irányában keresendő.

Új hozzászólás írása