does soma enhance opiates buy soma como calcular a soma dos coeficientes binomiais

best website buy tramadol cheap tramadol fun things to do on tramadol

valium xanax half life buy valium online purchase valium McKinney

does tramadol damage kidneys order tramadol tramadol helps sleep

valium or prozac buy valium valium through airport security

valium Henderson buy valium online instructions for taking valium

importing valium to uk valium pills usual valium dosage

two ambien cr 12.5 buy ambien online is it bad to take expired ambien

xanax ve alkol buy alprazolam online no prescription which works better xanax or klonopin

cubo soma aeroplano order soma pecanje na dunavu soma

De profundis (Az oktatáspolitika bedőlésének okairól)

Az OktpolCafé már régen bóvli kategóriába sorolta az uralkodó oktatáspolitikai gyakorlatot. Azt is leírtam többször, hogy az új törvények elfogadásával bekövetkezett előzmény nélküli rombolás nem érthető meg a korábbi évtizedek oktatáspolitikai gyakorlatából. A jövőben ez a blog inkább pozitív szakmapolitikai alternatívákkal kíván foglalkozni, de ehhez előbb még egyszer – remélhetőleg hosszú ideig utoljára – foglalkoznunk kell egy démonnal: a közpolitika alkotás politikai kereteivel.

Politika és közpolitika

A politika és közpolitika („szakmapolitika”) közötti átrendeződő kapcsolatról már másfél évvel ezelőtt, nem sokkal az Orbán-kormány hivatalba lépése után írtam egy bejegyzést. (Ez lehetővé teszi, hogy ebben a bejegyzésben megspóroljam az általam használt fogalmak kifejtését.) Mindaz, amit akkor írtam most is vállalható, egyetlen árnyalatnyi különbséggel: korábban alábecsültem a közpolitika – és ezen belül különösen az oktatáspolitika – politikai kisajátításának mértékét. Nem egyszerű súlypont áthelyeződésnek voltunk ugyanis a tanúi, ennél sokkal több történt: a pártpolitika teljesen önállósította magát, tökéletesen levált a közpolitika alkotásnak a kontinentális Európában megszokott intézményeiről és szereplőiről.

Négy feltételnek kellett teljesülnie ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, s ebből három a második Orbán-kormány „újítása”:

  • A politikai zsákmányrendszer érvényesítése a központi államigazgatásban. (Ez nem új jelenség, mindig is jelen volt, 2006-tól kezdve pedig az Oktatási Minisztérium szinte teljesen politikai kommiszárok irányítása alá került.)
  • Egy erősen hierarchikus, a horizontális egyeztetést ellehetetlenítő és a formális felhatalmazásból fakadó önálló cselekvést büntető kormányzati szerkezet, ami minden döntést felnyom a legfelső politikai szintre.
  • A jogállamiság procedurális garanciáinak felszámolása, ami –egyebek mellett – lehetővé teszi az egyéni módosítókon keresztül történő, tehát semmiféle előkészítést nem igénylő szabályozást.
  • A demokrácia garanciáinak, elsősorban a szervezett érdekérvényesítésen alapuló pillérének (érdekegyeztetés, konzultációs mechanizmusok) teljes felszámolása és a nyilvánosság részleges kikapcsolása.

A politika leválása a közpolitikai térről a különböző közpolitikai területeken különböző mértékű volt, de úgy tűnik, sehol sem volt olyan teljes, mint a közoktatással kapcsolatban. Ebben valószínűleg közrejátszott, hogy a közoktatásban sem komolyan vehető érdekcsoportokkal, sem pedig erős nemzetközi nyomással nem kellett számolnia a politikai szereplőknek. Mivel egy döntő mértékben közszolgáltatási területről van szó meglehetősen csekély súlyú piaci szereplőkkel (tankönyvkiadók, szakmai szolgáltatók), komoly gazdasági érdekcsoportokkal sem kell egyezkednie a döntéshozóknak.

A pártpolitikai gépezet

A szűk értelemben vett pártpolitikai gépezet az országgyűlési képviselőkből, azok szakértőiből, a frakciók apparátusából, a központi kormányzat szervezetinek politikai apparátusából (államtitkárok, kabinetek, sajtóirodák, meghatározhatatlan státuszú politikai komiszárok), a pártok apparátusából és a területi pártszervezetek erős embereiből áll. Becslésem szerint nagyjából két-három ezer ember. (Pontosabb becsléssel rendelkeznénk, ha tudnánk, hogy hány állandó parlamenti belépőt osztanak ki egy-egy ciklusban.)

Ez a gépezet meglehetősen zárt és a saját szabályai szerint működik. A kapcsolatok személyesek, a formális procedúrákat pedig az informális alkuk töltik meg tartalommal. Az egyes emberek pozícióit az informális befolyás, a beágyazottság és a birtokolt információ mennyisége határozza meg. A gépezet legfontosabb referenciái pedig a pártokon belüli csoportérdekek, az erőforrások feletti informális kontroll és a nyilvános kommunikáció. A gépezet pedig mindig elképesztő intenzitással pörög. A plenáris és bizottsági ülések, ahol a látszat szerint döntések születnek, pusztán a nyilvánosságnak szánt üzemszerű működés kellékei, a valódi „munka” frakciókon belüli egyeztetések és személyes találkozók, folyosói beszélgetések alatt zajlik. Semmire sincs több idő, mint néhány perc, ennyi idő alatt „sínre lehet tenni” egész közszolgálati szektorok újraszabályozását, a MÁV finanszírozását, a legfőbb ügyész kinevezését vagy egy cialis 20 milliárdos átcsoportosítást a paradicsomtermesztőktől a sertéstenyésztőkhöz.

Normális körülmények között (amit hívhatnánk demokráciának és jogállamnak is), ami bekerül a gépezetbe az „elő van készítve”. Szakértők tömege dolgozott és vitatkozott rajta, minisztériumi apparátusok dolgoztak az előterjesztések tartalmán, jogszabályokkal való ütközések kiszűrésén és a finanszírozási feltételek megteremtésén, hosszú közigazgatási egyeztetési procedúrák gondoskodtak a többi közpolitikákkal való összehangoláson. Egy ilyen rendszerben a „gépezetben” már nem történik más, mint a politikai kockázatok mérlegelése, a nyilvános kommunikáció menedzselése és bizonyos lobby érdekek érvényesítése. A politikai gépezet szimbiózisban él a nagyságrendekkel nagyobb és informáltabb kormányzati gépezettel, mintegy arra ráépülve működik. (A sokkal nagyobb kormányzati gépezet pedig a még nagyobb „közpolitikai tér” fókusza.)

Mint ahogy azonban már jeleztem, ezeket a kapcsolatokat az Orbán-kormány jelentős mértékben meggyengítette, ami az oktatáspolitikát illeti szinte teljesen elvágta. Gondoljuk most át, hogy milyen hatása van annak, ha a pártpolitikai gépezet http://genericviagrapharmacy24.com/ önállósítja magát és leválik a „közpolitikai térről”?

  • Radikálisan megváltozik a politikai és az ágazati irányítás kapcsolata: a kormányzat végrehajtóvá válik, anélkül, hogy a politikai döntéshozatal legfőbb „beszállítója” lenne. Lényegében tehát mélybe száll a kormányzás minősége.
  • A tudás fölösleges okoskodássá, az információ szabadon over the counter viagra manipulálható kommunikációs nyersanyaggá válik. A „nép” médiává, a közvélemény megvásárolható vagy megfélemlíthető újságíróvá egyszerűsödik. Ezt nem csupán a demokrácia sínyli meg, de a politika válaszadó képessége is: mérhetetlenül komplex problémákra mérhetetlenül primitív válaszok születnek. (Erre gyönyörű példa a Fidesz frakcióvezetőjének rövid tanterv-politikai alapvetése.)
  • A közpolitika alkotás eszköztára a politika által kontrollált eszközökre szűkül: jogalkotásra és közpénzek áramoltatására. (Az oktatáspolitika eszközrendszeréről szóló bejegyzésem elolvasása után talán világos lesz, hogy ez mennyire primitív és hatástalan módja a szakmapolitika alkotásnak.) Mivel azonban a politikai gépezet nem rendelkezik elegendő szakmai erőforrással, az önállósult gépezet működése szétzilálja a jogrendszert és a közfinanszírozási rendszert.
  • A „politikai aljnövényzet” (©Donáth László) hatalomra tadacip brand meds online pharmacy jutása elképesztő mértékben lebutítja az oktatáspolitikai diskurzus színvonalát, a döntések konyhai filozófiák, személyes nünükék és vadul burjánzó atavisztikus tévhitek alapján születnek. (Az alábbi, az oktatáspolitikai reflexió minőségéről szóló illusztráció az erről szóló korábbi bejegyzésemben használt ábra kissé módosított változata.)

Ne tévesszen meg senkit, hogy a közoktatási törvényt formailag az Oktatási Államtitkárság terjesztette a kormány elé, majd pedig a kormány “vitte be” az Országgyűlésbe. A törvény előkészítése nagyjából úgy zajlott, ahogy az egyéni képviselői módosító indítványoké.

Politikusok („Zoli, mondhatod a számokat, de én máshogy látom az életet.”)

Mindez oda vezetett, hogy egyes politikusok gondolkodása, véleménye, informáltsága és személyes tapasztalatai olyan végletes kizárólagossággal határozzák meg a szakmapolitikai döntéseket, ami normális körülmények között egyszerűen elképzelhetetlen lenne. (Normális üzletmenet mellett például érdektelen lenne, hogy a pharmacy cialis super active online miniszterelnök mit gondol az iskolai testi fenyítésről.) Mit tudunk tehát a politikusokról? Tegyük fel, hogy egy politikus nem korrupt és politikai tevékenységét nem a Ferengi Vagyongyűjtési Szabályok követése hatja át. Tegyük fel továbbá, hogy politikusunk nem hagymázos ideológiai rémálmok, vagy egyes partikuláris ügyek (mint amilyen például az aranyhörcsögök megmentése) monomániás szolgálatának a rabja. Végül tegyük fel, hogy politikusaink nem a személyiségtorzulás egy sajátos formájában, a hatalommániában szenvednek. Még ha mindezzel ki is zártuk az erősen kontraszelektált politikai elit jelentős részét, még mindig ott a kérdés: mit tesz a politikai gépezet a relatíve becsületes és egészséges emberekkel?

Nos, a relatíve becsületes és egészséges emberek valamilyen ügy szolgálatában válnak politikussá és könnyen elragadja őket az érzés, hogy nagy dolgokat hívnak életre. (Egy egyszerű példával élve, emlékezetünk szerint Klebelsberg Kunó hozott létre halbiológiai intézetet Tihanyban, s nem a halbiológusok.) Ez a furcsa perspektíva normális (demokratikus és jogállami) körülmények között is a politikusok sajátja, de ez nem baj, tekintsük ez a politikai pálya szimbolikus jutalmának. A politikai gépezet önállósulásának és elszabadulásának körülményei között azonban ez a perspektíva életveszélyes. Gondoljunk csak az eddig elmondottak két következményére: a politikai gépezet résztvevői (a politikusok) brutális darálóban élnek, napi 12-13 órán át üléseznek vagy egyeztetnek és teszik ezt egy mérhetetlenül buta mechanizmus részeként. Ha valaki több évet eltölt ebben elkerülhetetlenül elveszti a valóságérzékét, pontosabban az országgyűlés folyosóin zajló játszmák szabályain keresztül kezdi el látni az egész világot. (Az MSZP és a Fidesz vezető politikusai sok-sok cikluson keresztül ebben a világban éltek, némelyikük gyakorlatilag nem is ismer mást.)

A képviselők legnagyobb része ráadásul a saját referencia közegén belül nem igazán nagypályás, szerepük nem terjed túl a gombok nyomogatásán. Ahogy Domány András írta a jogalkotás minőségéről szóló írásban: „A képviselők többségének feltehetőleg fogalma sincs róla, mit szavaz meg végül,…” Ez a gépezet csak akkor képes fenntartani az egyes képviselők gombnyomogató hajlandóságát, ha teljesen kiírtja a személyes politikai felelősség szempontját, vagy tökéletesen alárendeli azt a „cég” érdekeinek. (Biztos vagyok benne, hogy Pokorni nemleges szavazatát képviselőtársai így dekódolták: (1) Pokorni utálja Hoffmann Rózsát, (2) Pokorni megengedheti magának, hogy néha elcsellengjen egy kicsit. Az komolyan fel sem vetődhetett, hogy a törvény tényleg katasztrofális.) Összefoglalva tehát: amilyen a rendszer, olyanok benne az emberek. A legtöbb, a dolgok állásával elégedetlen beszélgető partnerem első zsigeri reakciója az, hogy le kell cserélni az oktatásirányítókat: államtitkárokat, minisztereket és magát a legfelsőbb oktatásirányítót. Az elmondottak alapján talán világos, hogy ez önmagában nem megoldás semmire. Ebben a rendszerben más emberek sem produkálnának jobbat.

Ami mindebből következik

Két évvel ezelőtt ha oktatáspolitikával foglalkoztunk még megengedhettük magunknak, hogy ne foglalkozzunk pártpolitikával. Ma már ez nem megy. Ahogy a probléma (egy többé-kevésbé jól működő oktatási rendszer szétrombolása) sem szűken értelmezett oktatásirányítási kudarc, a megoldás sem az; a megoldás tisztán politikai. A jogállamiság és a demokrácia intézményeinek és működési módjainak helyreállítása nélkül ne is álmodjunk értelmes, a realitásokkal számoló és valódi problémákra működő megoldásokat kereső oktatáspolitikáról.

A megoldás tehát egy rendszervisszaváltás és több évnyi szisztematikus romeltakarítás. Azt azonban látnunk kell, hogy kiérlelt oktatáspolitikai koncepció és stratégia hiányában egyik sem menedzselhető. (A dolog nem úgy működik, hogy egyszerűen hatályon kívül helyezünk minden 2010 nyara óta elfogadott jogszabályt.) Azonban ahogy karácsonyi bejegyzésemben írtam: a rendszer-helyreállító politikai tömbhöz való tartozásnak nem lesz feltétele egy kiérlelt közpolitikai program, elég lesz hozzá az új állampárt hatalomból való kiebrudalásának szándéka. Ebbe a helyzetben nincs belekódolva, hogy a demokratikus pártok valódi oktatáspolitikai alternatívákkal vágnak neki a rendszervisszaváltásnak, s valljuk be, ilyesmit nem is képesek előállítani. A Fidesz és a kis kereszténydemokrata parlamenti áhítatközösség az elfogadott oktatási törvényekkel diszkvalifikálta magát. (Ezen semmit nem változtat, hogy két fideszes képviselő valamennyire megőrizte az integritását, hisz abban a pártban mindenki más megszavazta a törvényeket.) Aki a Jobbikkal szóba áll az szintén diszkvalifikálja magát – legalább is nagyon remélem. (Ha nem kerülnek karanténba ez az egész bejegyzés értelmetlen szócséplés.) A demokratikus parlamenti pártokból nem jön ki semmi értelmes program. Az LMP – igen helyesen – utcai harcossá vált, közpolitika alkotásra várhatóan az eddigieknél is képtelenebb lesz. A Demokratikus Koalíció „one man show” marad akkor is, ha sokan lesznek. Az MSZP pedig változatlanul béna kacsaként vergődik, s komoly elitcsere nélkül ez így is marad. (Ha bekövetkezne az elitcsere, akkor is egy év kellene ahhoz, hogy a párt újra felépítse magát.)

Általában: a politikai establishment még egy darabig büntiben marad, s ez így is van rendjén. Mint a nyolcvanas évek végén, most is politikai vákuum van – egy hatalmas különbséggel: a demokratikus pártok most nem fognak tekintélyes oktatáskutatókat halászni maguknak, akik beszállítóként oktatáspolitikai programokat gyártsanak nekik. A labda a szakmánál (e blog olvasóinál) pattog…

Hozzászólások:

  • Neumann Eszter 2012.01.05. 14:48 Válasz

    Két provokatív megjegyzés:
    1. Én úgy látom, a városi oktirányítási szinten ma is nagyon komoly szakmai munka folyik (nevezhetjük válságmenedzsmentnek is) és a felálló kormányhivatalokban és a városvezetésben meg kell birkózni a radikális átalakítások szakmai menedzsmentjével, ami nagyon komoly és nem lebecsülendő intellektuális feladat – éppen azért, mert körös-körül minden bizonytalan, a gyerekeknek meg reggel iskolába kell mennie.
    2. Nem vagyok benne biztos, hogy érdemes kergetni a hosszú távú koncepcionális tervezés illúzióját ebben a térségben, nem nagyon tudok olyan időszakot az elmúlt évtizedekben, amikor ez itt Magyarországon megvalósult. Vagy tévedek? A szakmai “szárnyalás” kis csoportoknak korlátozott időszakokra adódott meg, többnyire külföldi donorok beavatkozása révén. És hogyha ez illúzió, akkor nem arról kéne inkább beszélni, hogy milyen tere, lehetőségei és kifutásai vannak ebben a közegben a szakmaiságnak, és mi az, amihez ebben a rendszerben nagyon értenek, akik jó ideje benne dolgoznak?

  • Radó Péter 2012.01.05. 16:14 Válasz

    Eszter, nem voltál provokatív egyáltalán. Ami helyi szinten folyik az az átadás-átvétel menedzselése, amiről jól tudjuk, hogy nem lesz zavartalan. (A várható káoszról néhány hete írtam egy bejegyzést.) Amikor azonban ez bekövetkezik, az amit eddig helyi oktatáspolitikának hívtunk, az megszűnik. Az államosított és végletes mértékben központosított rendszerben csak adminisztratív irányítás zajlik majd, önálló politika alkotás számára nem marad tér. Ez tehát nem érvényteleníti, amit írtam.
    Ami pedig a hosszú távú koncepcionális tervezést illeti: a stratégiák nem feltétlenül arról szólnak, hogy “megvalósítsák” őket. A jelenlegi és jövőbeli rendszerszintű át- és visszarendeződés körülményei között a stratégiai gondolkodás eredményei egyfajta szelekciós eszközként működhetnek, például segíthetnek annak eldöntésében, hogy az új közoktatási törvényből mit kell kidobni, mit kell (részben vagy egészben) megtartani és mivel kell kiegészíteni. Egy átgondolt stratégia nélkül nem szabad hozzányúlni a jelenlegi törvényhez, legyen az bármennyire pocsék. Nem szárnyalni kell tehát, hanem gondolkodni, tervezni, egyeztetni, konzultálni és koalíciókat építeni. Ráadásul egy kicsit tévedsz is: 1995-ben és 2003-ban is volt “stratégia”, ami bizonyos korlátozott mértékben vitt némi koherenciát az oktatáspolitikába.

  • Vida Júlia 2012.01.05. 17:03 Válasz

    Köszi Péter, ez nagyon hasznos bejegyzés! Eszterrel pár napja pont ilyesmikről vitáztunk. És nagyjából olyasmiket mondtam mint itt te, hogy nincs policy csak politics és hogy mindezt elég nehéz levezetni az előzményekből.Meg hogy milyen jó lenne ha egyetértés lenne afelől, hogy az oktatásirányítás is egy szakma, amitől viszont egyre inkább elfelé sodródunk.Én egyébként szívem mélyéből azzal is egyet tudok érteni, hogy Kalifornia államot jelöljük ki a csúcsok csúcsának, viszont azért Eszternek abban igaza van, hogy nem lenne rossz azért kelet-európai szemmel is körülnézni ebben a vircsaftban nem? Nem volna lehetséges és esetleg hasznos valami ilyen sajátos szempontrendszer hozzáadása?

  • Radó Péter 2012.01.05. 17:41 Válasz

    Juli, nem teljesen értem, hogy mi a sajátos kelet-európai szempontrendszer. A bejegyzés egyébiránt az európai kontinentális közpolitikai modellen alapszik, Kalifornia nagyon más kontextus.

  • Arató Gergely 2012.01.05. 21:49 Válasz

    Talán nem lesz meglepő, de a politikus rossz, szakértő jó egyszerűsítést nem tudom elfogadni. A jelenlegi kurzust le lehet írni úgy is, mint egy jól körülírható szakmai lobby megfelelő demokratikus politikai ellenőrzés nélküli uralmát.

  • Radó Péter 2012.01.05. 21:56 Válasz

    Gergely, nem írtam, hogy a szakértő jó, sőt, tulajdonképpen egyáltalán nem írtam szakértőkről. A jelenlegi kurzust pedig nehéz lenne bármilyen szakértői lobby uralmának tekinteni, mert egyáltalán nem látok szakértőket a döntéshozók között vagy körülöttük. Ami a demokratikus ellenőrzés hiányát illeti egyetértünk, de ezt az uralmat egy jól körülírható politikai és gazdasági csoport gyakorolja.

  • Terepmunkás 2012.01.07. 09:33 Válasz

    “A dolog nem úgy működik, hogy egyszerűen hatályon kívül helyezünk minden 2010 nyara óta elfogadott jogszabályt.” Talán a köznevelési törvény esetében mégis ezt kellene tenni.( van még jó néhány más is)Minek gyötrődnénk egy olyan törvényen, amely bevezetőjétől az utolsó mellékletéig hibás.Épp elég ezt állító elemzés jelent meg, amely erről szól. Viszont van egy másik, messze nem tökéletes, de már mérhető, több elemében vizsgált, értékelt közoktatási törvényünk, ami valóban javítható. A jól körülírható politikai és gazdasági csoport – mára már látható – nem képes irányítani ezt az országot. Miért rágódnánk az általuk elénk köpött gumicsonton?

  • Radó Péter 2012.01.07. 10:01 Válasz

    Terepmunkás, a szívemből szólsz, de az eszem kicsit mást diktál. (Annak ellenére, hogy a 2011-ben felvett kalóriák jelentős részét a törvény katasztrofális hatásáról szóló fejtegetések közben égettem el.) Csak néhány kérdés:
    Biztos, hogy változtatás nélkül vissza kell állítanunk a 2010 előtti oktatásirányítási rendszert?
    Vissza fogják kapni az önkormányzatok az iskolákat?
    Mi a jobb, a szakfelügyelet fokozatos átalakítása tanfelügyeletté, vagy egy külső értékelési rendszer felépítése a nulláról?
    Biztos, hogy egy az egyben a 2010 előtti tartalmi szabályozási rendszert kel visszaállítanunk?
    Biztos, hogy a 2010 előtti konzultációs mechanizmusnak kell megmaradnia?
    Biztos, hogy nincs szükség iskolaszerkezeti változtatásokra?

    Ezt a kérdéssort még hosszan lehetne bővíteni. A lényeg nem az, hogy technikailag hogyan járunk el. Megtehetjük, hogy kidobjuk az új törvényt és elkezdjük módosítani a régit, agy nekiláthatunk teljesen átgyúrni az újat. (Ez alapvetően célszerűségi kérdés, bár biztos, hogy az előbbi megoldás szimbolikus üzenete nekem is jobban tetszik.) Amit mondani akartam az csak az, hogy átbeszélt és kiérlelt stratégia (koncepció) nélkül nem szabad nekiállni buherálni a törvényeket. Először a NER-t kell kidobni, s csak utána a törvényt.

  • Nagy Nóra 2012.01.07. 10:52 Válasz

    Két megjegyzésem lenne. Ha már a szakmához dobta a labdát…Az egyik, hogy szerintem az elmúlt éveket a szakma is eléggé megszenvedte. A következő évek egyik fontos feladata a szakma és az oktatáspolitika közötti kommunikáció helyreállítása lenne. A másik, hogy véleményem szerint láthatóak voltak olyan (hosszú távú) folyamatok (pl. az említett kutatás és politika közötti kommunikáció zavara), amelyekből a jelenlegi helyzet (pl. informális, ad hoc döntéshozatal, zavart szerepek stb.) előre látható volt. Szóval a mostani állapot bizonyos szempontból nem előzmények nélküli, egyes lépései érthetőek a korábbi gyakorlatokból: véleményem, hogy a pártpolitika “hatalma” az oktatáspolitika felett már 2010 előtt elkezdődött. Ez nem megy egyik napról a másikra. Bár a változtatások jelenlegi iránya, mélysége szerintem is érthetetlen.

  • Radó Péter 2012.01.07. 11:59 Válasz

    Kedves Nóra, az első megjegyzésével tökéletesen egyetértek. Ami viszont a másodikat illeti, a helyzet szerintem egy kicsit bonyolultabb. Két megfontolást ajánlok a figyelmébe. Az egyik az, hogy noha előzménye mindennek van, ami a jelenlegi oktatásirányítás működésében szörnyű, a bejegyzés arról szól, hogy a politika és szakmapolitika közötti kapcsolat tekintetében merőben és minőségileg új helyzet van. A másik az, hogy a “pártpolitika hatalma” az oktatás fölött nem kikapcsolható és kikapcsolandó dolog: a közpénzek felhasználásának módja mindig politikai felhatalmazáson alapszik. A kérdés az, hogy ezt a hatalmat kik és milyen módon gyakorolják. Az viszont fontos, – és ebben megint egyetértünk – hogy jól lássuk a korábbi időszakok problémáit, mert azokhoz nem akarunk visszatérni.

  • Kojanitz László 2012.01.07. 13:08 Válasz

    Kedves Péter, gratulálok a helyzetelemzésedhez. A tartalmához és a szemléletéhez is. Azzal is egyetértek, hogy a “szakmának” el kell szakadnia a napi politikai viaskodástól. Be kell bizonyítania magának és a külvilágnak is, hogy képes olyan helyzetelemzéseket, koncepciókat és programokat készíteni, amelyek politikai hátszelek nélkül is, a maguk megalapozottsága és minősége jogán is figyelmet keltenek és érdemelnek.

Új hozzászólás írása