2000-ben együtt dolgoztunk Báthory Zoltánnal Macedóniában. Egy alkalommal egy körülbelül 25 fős macedón oktatási szakértői társaságnak magyarázta az iskolák közötti különbségeket megengedő, de az egységes minimumot rögzítő tantervpolitika alapjait. A macedón kollégák lenyűgözve hallgatták. Lenyűgözve hallgattuk mi is, noha öt évvel a NAT elfogadása után mi ezen már túl voltunk.
Tegnap volt Zoltán temetése, búcsúzunk tehát mi is. Egy kollégától és baráttól búcsúzunk, ezért senki ne várjon tőlünk elfogulatlan értékelést egy hosszú és gazdag életműről. Csak szubjektív töredékekkel szolgálhatunk, amelyek sem azt a szerepet nem lesznek képesek leírni, amit a Báthory Zoltán játszott a magyar pedagógia és a rendszerváltás utáni oktatáspolitika történetében, sem pedig hozzá fűződő saját személyes élményeinket nem lesz képes csokorba szedni. Nehéz elvonatkoztatni attól is, hogy nem csak tőle búcsúzunk, hanem egy egész korszaktól is, amelynek az egyik legkiemelkedőbb, legnagyobb hatású és egyik leginkább szeretetre méltó alakja volt.
Kiss Árpád tanítványaként szerepe volt a hazai pedagógia desztalinizálásában. Általa tematizálódott először demokratikus keretek között a közműveltség problémaköre, ekkor jelentek meg a modern tudásterületek a tananyag körül, ekkor kapcsolódtak össze véglegesen a tartalomszervezés és az értékelés országos rendszerei, és ekkor vált először gondolkodás tárgyává a változások demokratikus bevezetése, az implementáció. Tévedései korához kapcsolódnak, eleganciája sajátja volt.
2011-ben, félbolondok között nagyon furcsán hangzik, de sikeres és józan ember volt, néhány éves közpolitikai működésének hatása messze nagyobb kutatói életművénél. A hatalmat jól kezelte, sikerei és befolyása ellenére jó humorú, közvetlen ember maradt. Utolsó éveit egyetemeken előadva töltötte, Intercity utazók láthatták jól szabott zakóban, kényelmes nadrágban, sportcipőben vaskos angolszász szakirodalmakat böngészni.
Akik rendszeresen olvassák ezt a blogot jól tudják, hogy kitől búcsúzunk. Tudják azt is, hogy ha valaki megírja a magyar közoktatásban a nyolcvanas évek közepétől a kilencvenes évek végéig tartó hosszú rendszerváltás történetét, akkor nem kis részben egy pedagógiai kutató nemzedék történetét, s ezen belül Báthory Zoltán történetét fogja megírni.
Ha tetszett a bejegyzés, klikk ide:
A bejegyzés trackack címe:
http://oktpolcafe.hu/bucsu-bathory-zoltantol-2839658/trackback
Utolsó találkozásunk alkalmával- 2010.novemberében, egy országos konferencián- érdeklődéssel , figyelmesen hallgatta iskolám helyzetéről, a munkámról szóló rövid beszámolómat.Néhány mondatával ismét megerősítette bennem – mint annyiszor- azt a hitet, elköteleződést, amely a tanári munkának nagyon fontos része,szükséges feltétele.
Tette ezt azok alatt az évek alatt is, amikor tanáromként, majd a diplomamunkám készítésekor szakvezetőként, a tantervfejlesztés szakmai alapjait tanulhattam Tőle és válhattam segítségével, támogatásával a tantervkészítés,-fejlesztés szakértőjévé.
Szavaira emlékezem, könyveit és az általa ajánlott szakirodalmat gyakran forgatom, leveleit kincsként őrzöm.
Munkám legnagyobb szakmai biztosítékának,különös értékének tekintem, hogy-már hosszabb ideje pályán lévő tanárként- tanítványa lehettem.Mesteremként tisztelem,életművét,szemléletét- határozott elkötelezettséggel- a pályámon továbbviszem.
A tantervfejlesztés az egyik legnagyobb kihívás a tanárok számára, biztosítja annak lehetőségét, hogy a tanári pályán értelmet nyerjen az alkotás, a felelősségteljes, tudatos és szakmailag megalapozott pedagógiai munka.
Báthory Tanár Úr örökül hagyta mindannyiunknak azt, mit kell tennünk annak érdekében, hogy korszerű és a fejlődést elősegítő pedagógiát teremtsünk és ennek szellemében tevékenykedjünk.
A pedagógiai “Arcképek” sorozat a legnagyobb pedagógusok életművét mutatja be. Báthory Tanár Úrról szóló kötet címe :A hozzáadott remény.
Hálás szívvel köszönöm Professzor Úr, hogy az Ön munkája nyomán a remény valósággá válhat.
Tanulmányaink végén, csoportunk egy gyertyatartóval köszönt el Öntől, most képzeletben meggyújtom azt a gyertyát és tisztelettel emlékezem.