can 50 mg of xanax kill you xanax depression how long before presentation take xanax

order soma Provo buy soma buy soma Everett

how much is 1 xanax bar worth buy xanax cashews xanax

can xanax cause skin rash generic xanax no doz and xanax

soma solmu order soma john the savage quotes about soma

taking tramadol as needed buy tramadol molГ©cule tramadol

soma de acerto salarial soma carisoprodol beurteilung robinson club soma bay

soma intimates nursing bras buy soma online chrome soma bags

dilaudid taken with tramadol tramadol 100mg tramadol tapering timeline

can you take naproxen sodium and tramadol together tramadol 50 mg allergy to codeine can i take tramadol

Bevezetés az oktatáspolitikába: az implementációs deficitről

Többen kicsit megütköztek, amikor az Orbán-kormány oktatáspolitikájának első évéről szóló (itt olvasható) bejegyzésemben azt írtam, hogy a hatalomkoncentrációt a hatékony kormányzás feltételének tekintő megközelítés „a folyóvölgyi társadalmak istenkirályságai által megtestesített állameszményből fakadó tévhit”. Ebben a bejegyzésben némi indoklást fűzök e publicisztikai stílusban, de komoly felhalmozott közpolitikai tudáson alapuló állításhoz.

Az oktatáspolitika iránt érdeklődő laikus (és kevésbé laikus) megfigyelők általában a szándékokra (célokra) és az alkalmazott eszközökre koncentrálnak, és nem az oktatáspolitikák gyakorlatba való átültetésének módjára. Momentán ez nem tűnik nagy veszteségnek, mert a hivatalban lévő oktatásirányítás már a politika alkotás stádiumában elakad. Ennek ellenére – mint ahogy azt az elmúlt húsz év magyarországi gyakorlata is bizonyítja – a legtöbb oktatáspolitikai kezdeményezés implementációja valójában nem történt meg, hazánkban ez az oktatáspolitika csinálás leggyengébben működő eleme. Az implementációs deficit értelmezése alapján arra is módunk van reflektálni, hogy a kormány terveiben szereplő átfogó rendszer-irányítási reform milyen feltételeket biztosít a politika implementáció számára?

Az implementáció

A „Bevezetés az oktatáspolitikába” sorozat további tervezett darabjai részletesen foglalkoznak majd az implementáció kérdésével. Noha ebben a bejegyzésben az implementáció egy sajátos aspektusával (lényegében az annak elmaradásába fektetett erőfeszítésekkel) foglalkozom, szükség van egy előzetes és rövid fogalommagyarázatra. A lehető legegyszerűbb meghatározás szerint az implementáció egy szakpolitika céljainak gyakorlatba való átültetését jelenti. Másképpen fogalmazva: implementáció alatt azokat az intézkedéseket és fejlesztéseket értjük, amelyek a politika által az oktatás számára kijelölt (változó) feladatok végzésére kényszerítenek, ösztönöznek és tesznek alkalmassá. Az implementáció tipikusan funkcionális kormányzati eszközökön és közvetlen fejlesztési (támogató) programokon keresztül zajló „felülről-lefelé” irányuló folyamat.  Implementációs deficit alatt nem az implementáció elmaradását, hanem az implementáció eredményének elmaradását, más szóval, a hatástalan, vagy eredménytelen implementációt érjük. Nem arról van tehát szó, hogy a kormányzat meg sem kísérli az implementációt, mint ahogy az például a 2003-as alaptanterv esetében történt, hanem arról, hogy elindít egy implementációs programot, de annak eredményei elégtelenek. A célok és az eredmények (az oktatáspolitika által generált változások) közötti különbség jelöli ki az implementációs deficit mértékét. Szükség van még egy megkülönböztetésre: az implementációs deficit nem azonos az oktatáspolitika nem szándékolt (negatív vagy pozitív) mellékhatásaival, implementációs deficitről kizárólag az adott politika nyílt vagy rejtett céljaihoz képest beszélhetünk.

A hetvenes évek óta, amikor általánossá vált a közpolitikák eredményeinek értékelése, a tudomány hatalmas tudást halmozott fel azok implementációjának feltételeiről. Mivel a közpolitikák implementációjának kulcskérdése az állam tevékenysége, a rengeteg kutatás eredménye egyre újabb és egyre kifinomultabb listák elkészítése lett a bürokratikus és hierarchikus struktúrákon keresztül történő implementáció feltételeiről. Az alább, korábbi kutatási eredményeket összegzői lista 1984-ben jelent meg (Hogwood, B.W. – Gunn, L.: Policy Analysis for the Real World.)

A tökéletes top-down implementáció feltételei hierarchikus struktúrákban

  • Külső körülmények nem bénítják meg az implementációért felelős szervezetet
  • Elegendő idő és erőforrás áll rendelkezésre
  • Mindenkor a szükséges erőforrások megfelelő kombinációja áll rendelkezésre
  • A policy az okok és hatások világos és érvényes feltárásán alapszik
  • Az okok és hatások közötti kapcsolat direkt és nincs, vagy kevés egyéb hatás érvényesül
  • Csak egy implementációs szervezet van, melynek sikere nem függ más szervezetek tevékenységétől
  • Ha van más közreműködő szervezet is, a függés annak sikerétől minimális
  • Teljes az egyetértés a követendő célokról minden résztvevő között és ez fennmarad az implementációs folyamat egésze során
  • Minden egyes résztvevő feladatai tökéletes pontossággal leírhatóak és ütemezhetőek
  • Tökéletes a kommunikáció és a koordináció a közreműködő szereplők között
  • A döntéshozatali pozícióban lévők tökéletes engedelmességre számíthatnak

Gondolom nem kétséges, hogy e feltételek összessége még soha, sehol nem áll rendelkezésre. (Nem csak Magyarországon nem, sehol a világon.) Ha hierarchikusan szervezett (bürokratikus) rendszereken keresztül kíséreljük meg oktatáspolitikák implementációját az szükségképpen implementációs deficitet (lényegében az implementáció elmaradását) eredményezi. Az itt letölthető könyvem első fejezetében (Centralized Governance Systems: Their Limits and Inertia) erről – és a centralizált oktatásirányítási rendszerek egyéb diszfunkcióiról – bővebben olvashatnak.

A NER

Noha mindezt minden közpolitikához csak egy kicsit is értő ember a hetvenes évek óta tudja, kormányunk képes alapjaiban felforgatni az oktatásirányítási rendszert annak érdekében, hogy létrehozzon egy újat, melyben mindenért ő lesz a felelős, de amelyben semmilyen érdemi befolyást nem lesz képes gyakorolni az oktatás minőségére és eredményességére.  (A megyei hivatalokon keresztül a minisztériumból közvetlenül irányított és ellenőrzött, autonómiájuktól megfosztott iskolák rendszere ilyen lesz.) A hierarchikusan szervezett bürokratikus struktúrák ugyanis lényegében csak egy dologra alkalmasak: hatalomkoncentrációra. Ez bizonyos funkciókat ellátó szervezeteken belül (mint amilyen például egy minisztérium, a rendőrség, a tűzoltóság, stb.) indokolt, egész közszolgáltatási területek kormányzására viszont alkalmatlan. A hatalomkoncentráció segítségével ugyanis képtelenség kezelni olyan problémákat, melyek megoldásához nem erőre van szükség! A közpolitikai problémák elsöprő döntő többsége nem ilyen. Persze lehet, hogy a Nemzeti Egyetértés Rendszerében ez valójában nem is cél.

Hozzászólások:

  • Imre Anna 2011.07.09. 19:49 Válasz

    Kedves Péter,
    Nem tudom szó nélkül megállni ezt az indító írást, részben, mert engem is erősen foglalkoztató kérdésről írsz, és részben, mert úgy érzem, kicsit elnagyoltan teszed. A kérdés azon túl, hogy érdekes kérdéseket vet fel, fontos is, különösen, ha igaz, hogy az elmúlt 20 év oktatáspolitikáját jelentős implementációs deficittel lehet jellemezni. Nem védeni próbálom az elmúlt 20 évet, de azért kikívánkozik: a magam részéről nem tudok olyan oktatáspolitikai kezdeményezért elképzelni, ami deficit nélkül, a megidézett ‘tökéletes implementáció’ mentén kerülbe át a gyakorlatba. Szerintem ilyen nincs, hiszen deficit mindig és szükségszerűen van, inkább az a kérdés, hogy ez mekkora. A másik dilemmám, hogy nem vagyok biztos abban, hogy lehet implementációról önmagában beszélni,anélkül a megszorítás nélkül, hogy éppen minek az implementációjáról van szó. Igen és sokféle kezdeményezésre lehet gondolni már ennek a bevezetőnek az alapján is, némelyik jobban, másik kevésbé volt sikeres… A harmadik dilemmám ahhoz kapcsolódik, amit a feltételekkel kapcsolatban írsz, t.i. hogy ‘ ha hierarchikusan szervezett (bürokratikus) rendszereken keresztül kíséreljük meg az oktatáspolitikák implementációját, az szükségképpen implementáció deficitet (lényegében az implementáció elmaradását) eredményezi’. Nem tudom, hogyan lehet a hierarchikusan szervezett (bürokratikus) rendszert megkerülni, ha egyszer ez az egész oktatási rendszerre igaz (nem mellékesen: ezért az eamplementációs deficit és az egésze elmaradása sem egészen ugyanaz). Nem biztos, hogy ha ki is lehetne kerülni, ez önmagában sikerhez vezetne, azaz, hogy a struktúrával lenne pusztán a probléma. Nekem ez sokkal bonyolultabbnak tűnik… Azért köszi, és a fejezeted majd megnézem! szia, Anna

  • Szekszárdi Júlia 2011.07.10. 14:16 Válasz

    Először akkor beszéltünk a közoktatásban az implementáció szándékáról, amikor annak idején elfogadták az Alaptantervet, pontosabban a Nemzeti Alaptantervet, amelynek a bevezetését évekig tartó példás szakmai előkészítő munka előzte meg, mára már szinte elképzelhetetlenül komolyan vett társadalmi vitával.Az implementációt annak idején azért szándékoztak a szakemberek nagyon komolyan venni, mert a NAT bevezetésével gyökeres változások voltak várhatók: a helyi tervezés, szabályozás kellett (volna), hogy felváltsa a hagyományos centralizált irányítást. A dolog nem volt akkor sem előzmény nélküli, az iskolák autonómiájának fontosságáról már a nyolcvanas évek második felétől kezdve sok szó esett, egyes intézmények meg is valósították (például a Soros által támogatott önfejlesztő iskolák), de a tömeges elterjesztésre még hosszú időre és kiszámíthatóságra lett volna szükség. Készültek is segédletek, folytak multiplikátor képzések, tantárgyi adatbank kialakítására szántak igen sok pénzt. Tehát valami elindult, de nem tudott befejeződni.
    1998-ban, a kurzusváltást követően lelassultak, nagyrészt leálltak a beindult folyamatok, bevezették a kerettanterveket, s megjelent egy új hangsúly: a minőségbiztosítás. A tantárgyi adatbank pedig a kukába került.A pedagógiai programok, a helyi tantervek súlya csökkent, az implementáció megszakadt.
    Az első Orbán kormányt váló MSZP-SZDSZ kormányzat oktatáspolitikusai egy sereg jó dolgot is elindítottak (modernizált NAT kompetenciaalapú fejlesztés, SDT stb.), de ők is mindent előlről akartak kezdeni.Az ő hübriszük, hogy a pedagógusokat nem tekintették partnereknek, sokkal inkább zavaró tényezőknek, és nélkülük akartak reformokat csinálni. Egyszerűen nem volt türelmük “implementálni”.
    A pedagógusok széles köreiben viszont az elmúlt két évtized során az a vélemény erősödött meg, hogy az jár jól, aki semmit sem csinál hiszen nincs semmi garancia arra, hogy a megkezdett projekteket, legyenek is bármennyire sikeresek, folytatni lehet. Jön egy újabb kurzusváltás, és minden megváltozik. Tudom, hogy felületes ez vázlatos történeti áttekintés, de szükség van rá ahhoz, hogy bevezessem az e bejegyzéshez fűződő gondolataimat.
    A jelenlegi oktatási kormányzatnak sincs esze ágában sem értékelni azt, ami az elmúlt két évtizedben történt, átmenteni a létező értékeket (hiszen minden fejlesztés még a kampányszerűek is termeltek továbbélésre alkalmas “jó gyakorlatokat”), ugyanakkor parancsuralmi rendszerre áttérve megsemmisít egy sereg olyan dolgot, ami reményt adhatna a jobbításra. Az oktatáspolitikai rendszer felforgatásáig persze már el is jutott, mindent megtesz a hatalomkoncentráció érdekében, és sajnos, Péter, igazad van, erőből a sokasodó problémák nem kezelhetők.
    A pillanatnyi helyzet egyenesen kétségbeejtő. Az elszegényedő önkormányzatok szabadulási törekvése minden feleslegesnek ítélt kiadástól, ezek között például a segítő szakemberek (pszichológus, szociális munkás, pedagógiai asszisztens) foglalkoztatásától, szélsőséges esetben a fenntartói jogoktól, az iskolák, a pedagógusok nagy részének kiszolgáltatottsága, további sorsuk kiszámíthatatlansága egyre kaotikusabbá teszi az állapotokat.
    A jelenlegi oktatási kormányzatnak nincsenek is implementációra érdemes céljai. Aktuálisan az egész napos iskola és az alsó tagozatosok 30 perces órái, a mindennapos testnevelés emlegetése és médiahírré válása van soron,kérdés: honnan lesz meg ennek a fedezete. Nem is szólva arról, hogy ezeket a megoldásokat már korábban is kitalálták, sőt ahol erre megvolt a fedezet, meg is valósították.
    Tehát marad a “műveljük kertjeinket” program, amit már korábban is ajánlottál. A civil vonalat az erre vonatkozó törvényjavaslat készül éppen gallyra vágni. Az új Alkotmányból kimarad a civil szervezetekről szóló passzus. A “civil szervezetek feladata a kormány támogatása” lesz. Az ellenőrző funkció tehát ki van iktatva. (Ld. Németh C.Attila cikkét a Mancs legújabb számában).

  • Radó Péter 2011.07.10. 14:56 Válasz

    Anna, a dolog elnagyoltsága a műfajból és a bejegyzés tematikus fókuszából fakad: nem az implementációról írtam úgy általában, (ez vázlatosan is 7-8 külön bejegyzést igényelne), hanem arról, hogy egy centralizált bürokratikus irányítási modell (mely felé kormányunk törekszik) milyen feltételeket biztosít az implementáció számára. Ígérem, a implementáció művészetére még visszatérek. Addig is három gyors reflexió a három dilemmádra.

    Tökéletesen igazad van abban, hogy a tökéletes implementáció egy vágyálom. Az implementációs folyamat – professzionális szakpolitika csinálás mellett is – pont annyira tökéletlen, mint amennyire tökéletlenek az abban résztvevő intézményeink. Éppen ezért van szükség sokkal több professzionalizmusra és az implementáció feltételeibe való tudatos beruházásban. Az utolsó nagy implementációs projekt a 95-ös NAT implementáció volt, a maga nemében egy igazi kis műremek. (Pőcze Gábor tervezte.) Eredményeit tekintve az is elmaradt a várakozásoktól. Ebben tehát egyetértünk.

    A második dologban nem értünk egyet. Az implementációs stratégia kiválasztása, az implementáció tervezése és menedzselése olyan technológia, amely lényegében független azoktól a céloktól, amelyeket a megvalósítandó politika követ. (A kötelező hitoktatás bevezetése nem kívánna más implementációs technikákat, mint a kötelező állampolgári nevelésé.) Az oktatásirányítás elképesztő mértékű felkészületlensége miatti bosszankodásomat ezért árnyalja némi kajánság, amikor azt látom, hogy a kormány éppen akkor fegyverzi le saját magát, amikor a közoktatás valódi problémáival köszönő viszonyban sem lévő célok implementációjára készül. Az, hogy ezzel az önlefegyverzéssel hosszú távon mekkorát bukunk, már egy másik kérdés.

    Nem értek egyet a harmadik dilemmád mögött álló állítással sem: a jelenlegi oktatásirányítási rendszer (még) nem bürokratikus. Az egész oktatásirányítási rendszert ne tévesszük össze a csúcsán pöffeszkedő minisztérium (pillanatnyilag: államtitkárság) bürokratikus működésével. A magyar szisztéma decentralizált és az önkormányzati közigazgatásba integrált rendszer, melynek minden fontos szereplője (fenntartó, oktatási intézmény, pedagógus, szülő) jelentős autonómiával fontol meg alternatívákat és hoz döntéseket. Ez ideális implementációs környezet lenne egy professzionálisan működő központi irányító szervezet számára. De erről majd máskor.

  • Radó Péter 2011.07.10. 15:07 Válasz

    Juli, a hozzászólásod első fele tökéletes kis esettanulmány, szépen illusztrálja, amit Annának válaszoltam. Azzal finomítanám egy picit, hogy ’98 után már nem igen volt példa tudatosan megtervezett és menedzselt implementációs programra. Sőt, hangozzék bármilyen idétlenül, a Pokorni minisztérium monstre szinematoszkóp minőségbiztosítási programja implementációs program volt, ami megelőzte az intézményi minőségirányítás kötelezővé tételét a következő kormány alatt. Már csak azért is, mert a Magyar Bálint féle törvénymódosítás után semmilyen implementációs program nem folyt.

    Mélyen egyetértek azzal, amit a jelenlegi kormányzat működéséről írtál. Kicsit szorongva várom az új közoktatási törvényt, mert ha mindaz belekerül amiről szó van, el kell kezdenem a sikeres implementáció ellen drukkolni.

  • Setényi János 2011.07.10. 21:13 Válasz

    Érdekes lehet az implementáció időkorlátja is. Az 1990 óta megfigyelt minden egyes kormányzat kb. egy-másfél év alatt képes elkészíteni egy stratégiát, programot vagy törvénymódosítást. Ennek egyik oka, hogy a választások után féléves pihenés és személycserék következnek. A programtalanság másik oka, hogy Magyarországon nem vert gyökeret a német pártalapítványok (Stiftungok) rendszere, ahol az ellenzékbe szorult oktatáspolitikai csapatok pénzzel és nyugalomban dolgozhatnák ki a kormányra kerüléskor előhúzandó programjukat.
    Ezt a programot aztán kb. másfél évig próbálják implementálni. Ez sem olyan egyszerű, mert általában a kormányzati ciklusok felénél jön el a költségvetési megszorítások ideje, amikor a mindenkori PM radikálisan átrendezi a korábban tárcáknak ígért erőforrásokat. Az utolsó évben komoly munka már nem folyik, hiszen az már nem teljes naptári év, januártól lényegében kampány folyik.
    Azaz a tiszta implementációs idő nagyon-nagyon szűk. Valamit segítene a policy-alkotáson az, ha a magyar közoktatásnak lennének konszenzusos pillérei (pl. a mérésen alapuló és beavatkozást is maga után vonó minőségelv, vagy a méltányosságot erősítő nyolcosztályos alapképzés. Ilyen oktatáspolitikai pillérek nincsenek, ezért a legtöbb implementálandó központi kezdeményezés személyes ügy, Péter szavaival élve “nünüke”.

  • Pénzes Dávid 2011.07.11. 23:54 Válasz

    Kedves Péter! Csak egy kérdés: Ön szerint az implementáció eredményét hogyan lehet mérni/értékelni – érzékelni? (Ez utóbbi kissé bonyolultabb tudom.) Gondolom majd egy későbbi bejegyzésben fog foglalkozni a kérdéssel részletesen.

Új hozzászólás írása