ambien solubility water buy ambien online sleep apnea and ambien

tramadol myasthenia gravis tramadol 50 mg tramadol noradrenaline and dopamine

valium 5 mg onset buy valium took 5 valium

tramadol retention urinaire buy tramadol cod what is the difference between tramadol and vicodin

carisoprodol California buy soma jogo de soma positiva teoria dos jogos

tramadol dosage for dogs with cancer order tramadol online cod overdose side effects of tramadol

40 mg valium high buy diazepam valium without rx

tramadol cyp2d6 polymorphism tramadol 50mg tramadol gotas chile

are xanax and valium barbiturates buy valium online buy valium Las Vegas

xanax dose sizes order xanax online xanax and vicodin together

Back to the Future

Több konferencián felvetettem, hogy a tanulással kapcsolatos globális elbűvöltség (fascination) valószínűleg éppen a tanulás válságát jelzi. Egy sokkal kiegyensúlyozottabb megközelítésben a felejtést (amely megtisztít helyeket és kapacitásokat az új tanulásnak) ugyanolyan fontos egyéni és szervezeti jelenségként kellene kezelni, mint magát a tanulást. Felvetésem sem iskolai sem pedig OECD-s körökben nem nyert különösebb figyelmet – talán első online viagra hallásra ironikus, kritikai íze miatt. (Bejegyzésem Radó Péter korábbi tanfelügyeletről szóló írásának folytatása.)


A tanfelügyeletről-szakfelügyeletről szóló mendemondák nyomán újra fel kell vetnem, a politkaformálás köreiben nemcsak tanulási ciklusok (learning cycle) léteznek, hanem felejtési ciklusok (forgetting cycle) is. Különös, hogy a Magyarországon már a 80-as évekre fellazult viagra dose és 1985-ben megszüntetett felügyelet kapcsán illúziók támadhattak. A jelenség a 80-as évektől e témakörben megtanult dolgok szétmállását és elveszését is jelzi (ami nemzedékváltásokkal és személycserékkel is összefügghet).

A tanfelügyeletről a 80-as években kivirágzott hazai oktatáskutatás elegendő elemzést közölt. Akinek nem kenyere az olvasás, annak megjegyzem, hogy a tanfelügyelet-szakfelügyelet rendszere Budapesttől két órányi autóútra megtekinthető a következő előnyökkel kombinálva:
– az elbeszélő tanárok, szülők és iskolaigazgatók magyarok (tehát nem kell idegen nyelven tudni hozzá),
– egy 2004-ben velünk egyidőben p force fort generic EU-tagállammá vált országról van szó,
– a nevezett tanfelügyelet megszakítások nélkül létezik és működik immáron évtizedek óta,
– a magyarországival majdnem teljesen megegyező kulturális közegben vizsgálható.
Persze, Szlovákiáról beszélünk.

Röviden:

Az iskolába belépő állami ember alapvetően három dolgot vizsgálhat meg: (1) ellenőrizheti az iskolai működés törvényességét, (2) értékelheti az iskola szakmai működését, (3) értékelheti a pedagógusok szakmai működését. Magyarországon a törvényesség felügyelete a helyi fenntartók és a közigazgatás megosztott felelőssége, központosítása lehetséges, de drága és értelmetlen. Tehát marad a (2) és (3) terület.

Az iskola szakmai működésének értékelésével az a gond, hogy erről – lévén Magyarország fejlett ország – ma szükséges minden tudható, ehhez nem kell “embert kiküldeni”. Az országos kompetenciamérések adataiból strukturált és részletes összehasonlítást lehetővé tevő jelentést kap minden iskola. Az Oktatási Hivatal adatbázisainak összekapcsolásából – ami a közeljövő feladata lehet – további információk nyerhetőek. A pedagógiai programok nyilvánosak. Ha az iskola rendesen elvégzi éves önértékelését (IMIP), akkor közel teljes képet alkothatunk a szakmai munkáról. Tehát az iskola szakmai munkájával kapcsolatban az egyetlen értelmes kérdés, amit a “messziről jött állami ember” feltehet, a szakmai munkával kapcsolatos önismeret szintjére és a folyamatos javításra vonatkozhat. Ez egyfajta metaértékelés, nem órákra ülök be, hanem azt boncolom, hogy az információk birtokában miért nem működtetik a saját minőségbiztosítási rendszerüket. De erről akkor lehet értelmesen beszélgetni http://genericviagrapharmacy24.com/hardon-xpower-generic-online.php az igazgatóval, ha az állami ember mögött az iskolai teljesítménnyel kapcsolatos állami szankciók (jutalmak és retorziók) állnak. Amíg ilyenek nincsenek, csak kávézni és rábeszélni lehet.

A pedagógusok értékelése hasonló tészta. 2010-ben igazán már a pedagógusok iskolán belüli együttműködésének értékelése lenne izgalmas. A nevetséges óralátogatási gyakorlat helyett itt is tényalapú (evidence based) gyakorlat lenne hasznos. Itt is tudunk mindent, a kompetenciamérések adatai csoportokra bonthatóak és pedagógusokig visszabonthatóak. A továbbképzési adatok hozzáférhetőek, a versenyeredmények tudhatóak, a lemorzsolódási adatok becsülhetőek. Ha értelmes a kiküldött ember, akkor itt is egy metaértékelés zajlik, azaz Piri néni pedagógiai problémái helyett inkább arról kérdezzük az igazgatót, hogyha vannak eszközei akkor miért nem működteti az iskolai HR-t (minőségbiztosítási rendszere részeként).

A tanfelügyelet-szakfelügyelet szomszédban megismerhető “életszerű” gyakorlata azonban nem ilyen. A hiányzó háttérelemek (kompetenciamérések, pedagógiai programok, IMIP, önértékelések) hiányában Szlovákiában – az együtt leélt ezer év miatt magunkról beszélünk – a kiküldött állami ember “magányos hős”, aki az értékelés és ellenőrzés kusza egyvelegét végzi. Ideje rövid, munkája értelmetlen, egyfajta rituálé. A törvényességi ellenőrzés a dokumentumok kikéréséből és szúrópróbaszerű vizsgálatából áll. Unalmas és feszült kötözködés. Az iskolai szintű szakmai értékelés – adatok, önértékelés és minőségbiztosítási rendszer hiányában – néhány ötletszerűen kiragadott téma megbeszéléséből áll. A pedagógusok esetében egyszerűbb a helyzet: óralátogatás, óratervek bekérése után meg lehet állapítani: “még Petőfinél tartanak, pedig már rég Vörösmartyt kellene tanulniuk”. A leizzadó igazgatónak lehet szögezni a kérdést: mikor hozzák be a lemaradást? Hogy lesz az anyag letanítva?

Az igazgatók stratégiája a zsibbasztás, időhúzás és taktikázás. A cél a látogatás túlélése, a felügyelői jelentés semlegessé tétele. A látogatási rituálé része a környék legjobb vendéglőjében eltöltött – lehetőleg hosszú – ebéd és az igazgatói íróasztal fiókjában tárolt csodafegyver, a konyak.

A tapasztaltabb kollégák azt mondhatják a fentiek olvasásakor: dehiszen a 70-es évek vidéki magyar szocializmusáról beszélünk! Igen, persze, hogy arról.

Hozzászólások:

  • Polinszky Márta 2010.08.24. 19:25 Válasz

    Ez tetszik :).

  • Czippán Katalin 2010.08.25. 00:28 Válasz

    Indulása óta olvasgatom a blogot, gratulálok. Ez a bejegyzés megszólalásra is késztetett.

    A tanfelügyelő szóra nekem is hasonló asszociációim vannak. A nevek, szavak magukban hordozzák a tartalmat.

    A közös (így az országos, központi célok) megvalósulását (is) – a társadalmi rendszerek működéséről meglévő mai ismereteim szerint – nem egy felügyeleti, hanem egy segítő, hálózatépítő, egymástól-tanulást segítő, katalizáló, a közös tudás előállítását és megosztását támogató rendszerek, intézmények szolgálják a leghatékonyabban.

    Jelen világunk kríziseit csak rendszerben gondolkozó, együttműködő, felősséget érző, kreatív, a jövőben tervezni, a körülények gyors változására gyorsan reagálni tudó (és még sorolhatnám) emberek képesek elhárítani. Erre fel kell készíteni az oktatási, tanárképzési gyakorlatot. Változtatni kell rajta.

    Ha egy rendszeren – az iskola és az iskolák sokasága egy nagyon komoly rendszer – változást szeretnék előidézni, azt csak olyan intervenciókkal tudjuk előidézni, amik a rendszer jellegét, archetipusát változtatják meg. Ahhoz pedig mélyen meg kell érteni azt részeiben és egészében az érintettekkel közösen, egy nyelvet használva, őket bevonva. Véleményem szerint a felügyeletről bennem élő mentális modell sajnos nem ilyen, hanem ellenőriz, minősít.

    A tanárok, iskolák segítése, támogatása, bevonása valószínűleg sokkal célravezetőbb. De lehet, ez csak szóhasználatbeli különbség.

  • Horváth Attila 2010.08.25. 13:58 Válasz

    Kedves János!

    A felejtés nekem is kedvenc témám, sajna, már kitalálták: az angolban van egy remek kifejezés a felejtés kreatív, pozitív megfogalmazására (milyen gyönyörű példa, hogy lefordíthatatlan magyarra!), ez az “unlearning”. Azért hozom ezt elő, mert János és Péter írásaiban is kontextuális terheket cipel a szöveg, mert Ti nem felejtetek és adott szófordulatokról színes emlékek (s mind, ahogy érünk az évekkel, egyre több…)kerülnek a “szakfelügyelet” és “tanfelügyelet” szavak karácsonyfájára :-) Szerintem nem visszajön valami, hanem más, új fogalom bimbózik itten.

    A szakfelügyelet/tanfelügyelet új gondolata arra épül, hogy nincs ellenőrzés az iskolákban/óvodákban (persze de jure kéne, hogy legyen, ahogy János is írja, de de facto nincsen). Másrészt a pedagógusok valóban egy szakmai vákumban dolgoznak, ami a hiteles (!)visszajelzés hiányát jelenti.

    A nagy gondot én mindkét területen látom, ami miatt nem jó lehet az irány:

    1. A magyar közoktatásban fokozottan érvényesül az a virtigli magyar virtus, amely a központi hatalommal szembeni ellenállásként az obstrukciót tekinti követendőnek egészen a több éven át tartó 1830-as években zajlott országgyűlési ülésszak óta. Ami az udvartól jön, az rossz – “csalhatatlan egy compass ez”, ahogy, ha jól emlékszem Kölcsey fogalmazott. Ha az ellenkezés hatására az udvar fordított álláspontján, a magyar honatyák annak is az ellenkezőjét követelték. Az attitűd parasztbarokk változata a jognemkövető magatartás, amely kapcsán nemzeti érzésű ellenállóvá lett mindenki, aki sunnyogva ugyan, de nem teljesítette a jog által előírt kötelességét. Így nem lett Magyarországon szocialista embertípus és dettó nem lesz kompetencia alapú pedagógia se. De ezért nincs minőségbiztosítás és ezért nincs fenntartó se, csak működtető. Mivel azonban a “fent”, de nem a kormányon levők és a “lent” levők egymásra kacsintanak, a törvényhozó és végrehajtó hatalom elvált egymástól, mint ágtól a levél: a törvényhozó buzgalma ellenére a nem választott és ezért állandó végrehajtó apparátus engedelmesen bólint, nem szól, nem tiltakozik, nem dobál benzines palackot és nem sztrájkol, hanem bölcsen bólint és nem csinál semmit. Majd leszárad magától… A minőségbiztosítás is elmúlt, a kompetencia izé is el fog, sőt, s ez vigasz, a tanfelügyelet is el fog. Így aztán amíg helyre nem áll a bizalom az udvar és a nép között, hiába van ellenőrzés (mert következmény a kacsintgatás miatt semmi) és hiába van segítség (szakmai), mert azt nem hívják, hanem küldik.

    2. A szakmai légüres tér valóban a szakfelügyelet megszűnése óta egyre nagyobb. Tényleg lehet beszélni kollégákkal, akik szeretnék, ha ismét jönne a szakfelügyelő, mert ők is a fiatalságukra emlékeznek, mint ahogy az ember a katonaságról is kacarászva mesél húsz év távlatából, pedig, úgy komolyan, akkora vicc azért nem volt. A tapasztalatom az, hogy a kollégák nagyon erősen vágynak arra, hogy valaki megmondja, hogy milyenek. A szakmai értékelésre óriási igény van a kollégák között, amíg valaki meg nem teszi. Sajnos az “én is OK, te is OK” annyira uralkodó a közoktatásban a nyilvános kommunikációban, amennyire érvénytelen a másik háta mögött. Részben az 1. pontban megfogalmazottak miatt kialakult egy hiteltelen szakmai ‘discours’, amelyben nem válik el a jó a rossztól, vagy ha igen, akkor olyan illetlenség kimondani, amitől az értékelt elsírja magát. (A gyerekekkel szemben persze nem így van, de ez egy másik téma.)

    Mire van tehát szükség? Arra, hogy “valaki lásson és beszéljen RÓLAM” – amit most tényleg csak a siralmasan nevetséges óralátogatások formájában tudunk elképzelni. De próbálgassuk ezt a fogalmat az “unlearning” technikájával letisztítani, mondjuk külföldiül pl. “shadowing”… Na? Jobb, ugye?! A szupervízió (ami nem BKV-s kifejezés, hanem szakmai személyiség gondozás), vagy a coaching (kócsing), vagy esetleg “benchmarking” azért egész más viselkedésmintákat tesz az esemény mögé. Tehát, szerintem, lehet(ne) ezt intelligens módon is csinálni. És csitt, még nem cseszték el!! Majd utána (!) blogolunk megint…

    Üdv.,
    Attila

  • Setényi János 2010.08.25. 19:33 Válasz

    Urak,

    az utolsó emlékem a “hiteles visszajelzésről” a 90-es évek első feléből való, amikor a szaktanácsadó egy belpesti kerületben a bemutató (biológia)órát minősítette. “Ez nem volt jó óra” – mondta, a fiatal tanárnő feszült, sötét pillantással válaszolt: “Szerintem meg egész jó óra volt”. Ennyiben maradtak.
    Az igazgatónak pontosan tudnia kell milyen órát tart a kollégája.

    A kulturális gátakat én is ismerem, de a fő problémát abban látom, hogy a teljesítményelv nem érvényesül. Ha érvényesülne, akkor a támogató alrendszerek lassan működésbe jönnének.

  • Singer Péter 2010.08.26. 15:43 Válasz

    Kedves János!

    Ha az utolsó “hiteles visszajelzést” górcső alá véve annak szereplőit és elemeit szétszálazzuk, akkor jó pár érdekes kérdéshez juthatunk. Sok számomra megoldhatatlannak tűnik, de majd Ti segítetek ebben.
    (Nekem volt szerencsém mindhárom szerepet kipróbálni, így – nyilván – a saját élményeimet is belevéve tudom belülről nézni ezeket.)
    Tehát:
    A Szaktanácsadó (lánykori nevén szakfelügyelő) egy kívülről jövő, az iskola életébe belecseppenő személy, aki a iskola vezetése és a pedagógusok szemében “idegen”, aki az ellenségesség és a barátságosság (mondhatni cinkos összekacsintás) Szküllája és Kharübdisze között lavírozik. Mindenképpen egy külső, sőt felső hatóság képviselője, akitől – legalábbis a gyakorló tanárok sziklaszilárdan egységes véleménye szerint – már távol áll a pedagógia véres, valóságos gyakorlata, tanítandó-nevelendő gyereket pedig legfeljebb fényképen látott az elmúlt 10 évben. Mindenképpen félnek tőle, és tartanak véleményétől, akármit is mond. Bár nem tudni, hogy milyen következményekkel jár az, amit le fog írni az adott iskoláról, tanárról, mégis úgy kezelik, mintha élethalál ura lenne. Félik és utálják. Tekintélye pusztán pozíciójából fakad.
    A Tanár, különösképpen ha fiatal, lelkes, újító szellemmel megáldott (vagy megvert) vagy bátran dacol, és szembemegy a külső “értékeléssel” (lásd a fenti példában), vagy meghunyászkodik (legalábbis látszólag). Utóbbi esetben a mindhárom szereplő által tudott és megváltoztathatatlan – ugyanakkor – döntő jelentőségű tényt tartotta szem előtt, hogy az “Idegen” tényleg csak ideiglenesen állomásozik az iskolájukban. És bármit is mond vagy ír le, látogatásának szinte semmiféle hatása nem lesz a további munkájára (vagy tevékenységére).
    Az Igazgató egyrészt az iskolájának renoméja és tanárának védelmében sokmindenre kész. Ugyanakkor a felső hatóságnak is meg akar felelni, azaz a kívülről megfogalmazott követelmények, vélemények tiszteletben tartására, megfogadására utal magatartásával. De alapvetően osztja a tanárok általános véleményét a Szaktanácsadóval kapcsolatban, (természetesen saját magát is tanárnak tartja) és tulajdonképpen ő is alig várja az “Idegen” távozását.
    Egy-pár a bennem felvetődő kérdések közül:
    – Hogyan alakítható át a szaktanácsadók felhatalmazása, illetve hogyan alakítható ki, erősíthető meg szakmai hitelessége?
    – Hogyan oldható fel a szaktanácsadó látogatásának ab ovo stressz- (neadjisten konfliktus-) helyzetet létrehozó jellege?
    – Hogyan, milyen technikával lehet objektív, a különféle intézményekre és a sokféle pedagógus munkára szabott és megalapozott értékelést adni? (Erre ötleteim lennének.)
    – Milyen módon lehet világossá tenni, hogy minden szereplő érdekében áll a teljesítményelv érvényesítése?
    – Milyen eszközzel lehet a szaktanácsadó munkáját rendszeressé és valódi támogató funkciójúvá tenni?

    (Azzal nem tudok teljes mértékben egyetérteni, hogy: “Az igazgatónak pontosan tudnia kell milyen órát tart a kollégája.” Szerintem is kellene, de a legtöbb igazgató mendemondákra, jó- és rosszindulatú pletykákra alapozza véleményét, sajnos. Egy tantestületben bár nyilvánvalóan létezik egy látens minősítés mindenegyes tanár munkájáról, de ennek alapja nem mindig az illető tényleges tanári munkája, hanem gyakran az azon kívül ténykedése.)

    + A fenti esetben elhangzó mondatot (“Ez nem volt jó óra”) természetesen nem tekinthetjük szakmai értékelésnek. Így ezzel szembemenni nyilván nem kívánt nagyobb szakmai-intellektuális erőfeszítést, inkább csak bátorságot.

  • Radó Péter 2010.08.26. 16:22 Válasz

    Lenyűgöző ez a beszélgetés! Együtt szépen összeraktátok azt a kulturális (és szervezeti kulturális) kontextust, amivel mindenkinek számolnia kell, aki bármilyen tanfelügyelet létrehozásán gondolkodik. Mindabból, amit írtok az következik, hogy a tanfelügyeletek “kritikus barát” szerepe nálunk alig, vagy éppen nem működne. Éppen ezért hangsúlyozok mantraszerűen három dolgot:
    – A tanfelügyelet működéséhez (legalább is kezdetben) nagyon enyhe következményeket szabad csak kapcsolni. (A lehetséges következményeket bőségesen leírom a posztomban belinkelt UPSZ tanulmányban.)
    – A tanfelügyeletnek nem kell egyes pedagógusokat értékelnie, azt kell néznie, hogy az iskolán belül működik-e valamilyen rendes pedagógus munka értékelés. (Ennek számos eszköze van forgalomban Magyarországon is.) A modern tanfelügyelet intézményeket értékel, ennek eredményei pedig elsősorban az igazgató munkáját minősítik. (Amikor János azt írta, hogy az igazgatónak tudnia kell, milyen órákat tart a kolléga szerintem arra gondolt, hogy az igazgatónak kell működtetnie azt az intézményesült mechanizmust, amelynek alapján tudható, hogy milyen órákat tartanak a pedagógusok.)
    – A tanfelügyeletnek (nem csak az egyes tanfelügyelőknek) hatalmas tudást kell felhalmoznia arról, hogy mi működik egy iskolában és mi nem. Ennek az alapja tehát nem csupán a “szakfelügyelői tapasztalat”, de a tanfelügyelet mögött álló információs és kutatási háttér is. (Mindenkinek javaslom az irdatlanul gazdag “school effectiveness” irodalmat, ez a tanfelügyelet működésének az alapja.)

    Végezetül: egyetértek Jánossal, a szakmai elszámoltathatóság minimumának érvényesítése teremt csak keresletet arra a szakmai támogató kínálatra, amiről Kati írt. Már ’85 óta kísérletezgetünk tanfelügyelet nélküli szakmai támogatásokkal és mindannyiunk közös élménye, hogy abból mi jut be az iskolákba….

    Még egy megjegyzés az “unlearning”-ről: Közép-Európában a csehek kezdték el a régi tanfelügyeletek átalakítását a kilencvenes években. Nem a radikális megoldást választották (kirúgások, átszervezés, új rendszer építése új emberekkel), hanem egy lassúbb és szervesebb utat követtek: átképzés, újraszabályozás, új értékelési eszközök fejlesztése, szervezeti akkulturáció. (A szlovákok cseh minta alapján ugyanezt tervezik, de ezt az utat követi a szerbiai reform is.) Ebben az értelemben nálunk jobb a helyzet: nulláról épülne fel a dolog, annak ellenére, hogy még sokan vannak, akik látták Lenint. Éppen ezért van (lenne) óriási jelentősége annak, hogy előre jól kitaláljuk és átbeszéljük azt a rendszert, amire szükségünk van, ha rossz pályára áll a dolog (pl. elkezdünk tantárgyi szakértőket felvenni intézményértékelők helyett) már nem lehet korrigálni. Attila, ha így nézzük, nem biztos, hogy még nincs elszúrva….

  • Setényi János 2010.08.26. 20:18 Válasz

    Urak,

    Singer Péter nagyszerű és pontos leírást adott a – teljesítményelvet nélkülöző – keretrendszerben működő szerepekről és elvárásokról. Radó Péter pedig a keretek lehetséges elmozdítását javasolta és jelezte is a szükséges irányokat.
    Én magam ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy minden külső beavatkozás – a legjobb szándékú is – rombolja az iskolaigazgatókkal kapcsolatos felelősségek és elvárások területét. Attila helyesen jelzi, hogy van egy várakozás a mindent megmondó (és összekacsintó) állami emberrel kapcsolatban. Ezen elvárás lényege a saját felelősségek levétele, a szabadság és felelősség terheinek lerakása, az “államra” ruházása.
    Nem kell “rideg” standard kompetenciamérés, a lélek, a hozzáállás, a csillogó szempárok is számítsanak.
    Nem kell iskolatanács, legyen az oktatás a pedagógusok meghitt belső ügye.
    Nem kell “lélektelen” önértékelés, nem kell PDCA, nem kell folyamatos javítás, mert a tantermi munka papírokkal nem megragadható varázslat.
    Nem kell a pedagógusok vezetői értékelése, nem kell a minőségi bérpótlék, mert a tantestületet a bizalom, az értékek és a szeretet tartja össze.
    Persze a hétköznapokban mindez sokkal egyszerűbb. Takarékos munkavégzés, a felelősség hárítása, sok szabadidő, másodállás és telek. A hetvenes évekről beszélünk? Persze, hogy arról.

  • Kopcsik István 2010.08.26. 21:22 Válasz

    Teljesen igazatok van! De ez sajnos nem fogja megmenteni a magyar iskolákat az új kurzus – legalább 4 éves! – szándékaitól és központi akaratától! A kellő félelem légköre már kialakulóban van: bárki, bármikor indoklás nélkül elbocsátható, végkielégítés nélkül! Ez alapvetően befolyásolja a pedagógusok és intézményvezetők “ellenállásának” lehetőségeit! Különösen, ha állami alkalmazottak lesznek!

  • Radó Péter 2010.08.27. 19:15 Válasz

    István, én ennél optimistább vagyok. Ha a közoktatásban valóban kialakulna a félelem légköre (ami azért másképp vetődik fel, mint a közigazgatásban, ahol “hatalmi pozíciók” cserélnek gazdát) az sem okozna hatalmas kárt: a magyar közoktatás elég tűrhető állapotban élte túl a szocializmus évtizedeit is és a magyar iskolák elzárkózó/bezárkózó képessége egészen rendkívüli. (Ami persze az egyik legnagyobb akadálya bármilyen értelmes oktatáspolitikának.) Igazi félelemre akkor lenne ok, ha a kormányzat részéről komoly reformszándékokat tételezhetnénk fel – abban a szellemben, amit az eddigi lépések sugallnak. Szerintem csak sok lesz a papírmunka és lesz “derűs rend”….

  • Narancsik Ági 2010.08.28. 21:03 Válasz

    Kedves Hozzászólók!
    A tanfelügyeleti rendszer értrelmes, korszerű tartalmi megtöltésére az OKI és Educatios TÁMOP projektek kellő alapod adhatnának, ha összeérnének az információk és nem úgy történne az uniós oktatásfejlesztési pénzek elköltése, ahogy eddig: párhuzamosan és kevés átjárással az egész rendszerhez. Szóval az említett oktatásirányítási háttérintézményekben folyik például olyan szakemberképzés anyagának kidolgozása és kipróbálása, amely yéppen olyan oktatási “tanácsadókat” / lehet hívni szakfelügyelőknek, akárminek/ képez, akik rendszeresen, szakszerűen értékelik, segítik az iskola vezetését, tanárait szakmai és szervezeti oldalról egyaránt. Ha mást nem is, de diagnosztizálni fognak tudni, vagyis feltárják a hiányosságokat, és megoldási javaslatokkal állnak elő. Miért nem használja a kormányzat ezt az uniós támogatásból kidolgozás alatt álló képzést, majd a kialakuló szakemberhálózatot? Csak nem újfent az történik, hogy nem tudja a jobb kéz mit csinál a bal?

  • Radó Péter 2010.08.28. 22:58 Válasz

    Nari, volt egy – eleinte 12 milliárdos – TÁMOP program, ami célzottan a minőségértékelési rendszer fejlesztését szolgálta volna. A program részletesen (projektszinten) meg lett tervezve már 2007-ben, de az OFI-OKM-NFŰ hármason belüli huzakodás miatt el sem indult, élek a gyanúperrel, hogy már nem is fog. Egy elpackázott lehetőség…

  • Miklósi László 2010.08.28. 23:12 Válasz

    “- Milyen eszközzel lehet a szaktanácsadó munkáját rendszeressé és valódi támogató funkciójúvá tenni?” Szerintem is ez az egyik alapkérdés.
    Szívem minden melege a segítség erősítéséé. Ugyanakkor nehezen értelmezem a “segítő felügyelet” kifejezést. A tanárt szerintem a tanácsadás segítheti. Azt is helyeselném, ha rendszeresen megtörténne ez az iskolákban. Ebből a szempontból fontosnak tartom, hogy a segítő szakember lásson órákat is.

  • Radó Péter 2010.08.28. 23:35 Válasz

    Laci, jól látod, hogy ebben a beszélgetésben keveredik két dolog: a szaktanácsadók szakmai tanácsadói szerepe és a tanfelügyelet szakmai elszámoltathatóságot biztosító intézményértékelő szerepe. Ez a két funkció szerintem nem kapcsolható össze, egymást kizáró – tehát egymást legyengítő – szerepek. (Már írtam valahol, hogy Horvátországban, ahol a két szerep össze van kapcsolva lényegében egyik sem működik.) A tanfelügyelet “crtitical friend” attitűdje nem jelent többet, mint azt, hogy a külső értékelés elsősorban az intézményi önértékelést hivatott informálni és támogatni. A tanfelügyelet kuncsaftja azonban nem az egyes pedagógus, a szaktanácsadóé viszont igen.

  • Hunya Márta 2011.07.28. 22:31 Válasz

    2009-ben az Ofsted, az angol tanfelügyelet új eljárást vezetett be: kétszer annyi időt töltenek tanítási órák megfigyelésével, mint korábban, csak 1-2 nappal előre értesítik az iskolákat, az alulteljesítőket gyakrabban és váratlanul látogatják. A felügyelet fókusza a fejlődésre vonatkozó tanácsadás és a megtett lépések ellenőrzése. Minden iskola teljes értékelésére sor kerül legalább ötévente, a problémásakat gyakrabban látogatják. Az előző eljárásrenddel szemben az a fő különbség, hogy a mindenkire vonatkozó négyéves ciklust feloldották, és hogy MEGNÖVELTÉK az óralátogatás szerepét. A felügyelőket egységes alapon képzik, a képzést és a látogatást kézikönyv támogatja. Forrás: http://www.ofsted.gov.uk/news/new-inspection-system-improve-outcomes-for-pupils

  • Radó Péter 2011.07.29. 10:56 Válasz

    Márta, nagyon köszi, hogy ezt megosztottad!

Új hozzászólás írása