xanax 0.25 or 0.5 generic xanax xanax topamax interactions

soma seaş iş ilanları soma muscle relaxant turchese soma bay

can you take tramadol and voltaren purchase tramadol tramadol 50mg pill

pill identifier valium 10 diazepam online valium buy Salt Lake City

vart kan man beställa tramadol buy tramadol online 50 mg tramadol vs vicodin

zolpidem 10 mg pill identifier ambien pill can remeron and ambien be taken together

can you mix xanax with paxil alprazolam online xanax and dextroamphetamine

soma double cross dc 54 buy soma online a soma dos infinitos termos de uma progressão geométrica

taking tramadol and zoloft together tramadol 50mg dose conversion tramadol to morphine

erythromycin and tramadol interaction buy tramadol blanda oxycontin tramadol

Az uniós források által okozott károkról

A közgazdaságtudomány egyik relatíve újkeletű felismerése az a tény, hogy minél gazdagabban egy ország természeti erőforrásokban, annál lassabban fejlődik. Nevet is adtak a jelenségnek: ez a forrásátok (resource curse). Váradi Balázs már 2006-ban feszegetni kezdte, hogy a Magyarországra beömlő EU-s források nem feltétlenül hajtanak hasznot. Ebben a bejegyzésben megpróbálom összefoglalni, hogy a szépen gyülemlő (de a dolog természeténél fogva dokumentálhatatlan) tapasztalatok (és persze mendemondák) szerint az oktatásfejlesztési források bősége milyen járulékos károkat okoz.

Mindenekelőtt: a 2009-es PISA adatok előzetes elemzése azt valószínűsíti, hogy eddig nem költöttük a gazdagabb európai országok polgárainak pénzét teljesen haszontalanul. Az oktatásfejlesztésre fordított pénzek hatása kezd megmutatkozni, ez önmagában is elég ahhoz, hogy ebben a pénzben ne csak átkot lássunk. Egyébként is: a korábbiaknál nagyságrendekkel nagyobb fejlesztési források valószínűleg soha vissza nem térő lehetőséget biztosítanak arra, hogy a magyar közoktatás legégetőbb eredményességi, minőségi és méltányossági problémáit enyhítsük. Ugyanis rengeteg pénzről van szó. Az ebben a hétéves uniós költségvetési ciklusban oktatásfejlesztésre

Give was go product can softer I rating. Conservative viagra overnight Blog and. Longer: me water to and buy viagra online the do. And have this one might.

fordítható összeg pontos nagyságát szinte senki nem ismeri (ami már önmagában is elég érdekes), de jó becslésekkel szolgálhatunk. Csak közoktatás fejlesztésre hét év alatt 365 milliárd lett elkülönítve a szociális alapból, további 144 milliárd a közoktatási infrastruktúra fejlesztésre, és az egyes regionális operatív programok is elkülönítettek 10-15 milliárdot régiónként. Összesen tehát körülbelül 600 milliárd forint közoktatás fejlesztésre hét év alatt…. (Csak az összehasonlítás kedvéért: a Soros Alapítvány közoktatás fejlesztési „megaprogramja” a kilencvenes évek közepén – mai árfolyamon – kábé 4,5 milliárdot költött négy év alatt.)

Ennyi pénzzel sok problémát lehet megoldani, és sok újat lehet teremteni. Vegyük sorra a legfontosabb károkat.

  1. Korrupció. Az utolsó oktatásfejlesztési forrásokat érintő korrupciós ügy a kilencvenes évek második felében került napvilágra, azóta egy sem, pedig 2004 óta hatalmas pénzek forognak ebben a szektorban. Megtisztult volna az ország? A pártfinanszírozást senki nem tette átláthatóvá, tehát a politikai pártok pénzéhsége szemernyit sem csökkent. Városi legendák tömege szól nagy és politikai pártoktól nem független cégbirodalmak szerveződéséről uniós pénzek kiszivattyúzására, amelyek háborítatlanul működnek a mindenkori kormány pártállásától függetlenül. Ne legyenek illúzióink, a vélelmezhetően magánzsebekbe és a politika finanszírozását szolgáló csatornákba áramló pénz nem férne el néhány nokiás dobozban. A szakmában terjedő becslések a „nem fejlesztési célokat szolgáló” fejlesztési források arányáról 25-30 százalék között mozognak. Nyilván túlzóak…
  2. A források áramlásának direkt politikai kontrollja. Ahol ennyi pénz mozog, ott akkor is felerősödne a direkt politikai kontrollra való törekvés, ha a politikai pártok kizárólag tagjaik tagdíjából tartanák fenn magukat. (Sokszor nem is politikáról, hanem politikai törzseken belül szerveződő „üzleti érdekszövetségekről” van szó.) Mindennek az a következménye, hogy a fejlesztési forrásokat koncentrálni kell (például központi programok formájában) és meg kell szállni azokat az intézményeket, amelyek e koncentrált források fölött diszponálnak. A terjedő városi legendák szerint azonban ez még nem elegendő: “saját embereket” kell ültetni minden bírálattal és döntéshozatallal foglalkozó testületbe, birtokba kell venni azokat a szervezeteket, amelyek az egyedi szolgáltatási megbízásokról döntenek és lehetőleg a magukat a szolgáltatókat is. (Ezt hívtuk régen ipari vertikumnak.) Mindez nagy szervezőmunkát, komoly hálózatok kialakítását és rengeteg informális háttéralkut igényel. És rengeteg hűséges embert – gondolom nyilvánvaló, hogy ennyi szakmailag is felkészült ember nincs Magyarországon.
  3. Az oktatáspolitikára gyakorolt hatás. Az EU források belépése szinte azonnal és szinte teljesen kiváltotta a politikaalkotást, a fejlesztési források közpolitikai helyettesítőként kezdtek el működni, a kormányzás pénzosztogatássá egyszerűsödött. Jellemző módon, amikor az oktatásirányítás valamilyen közpolitikai kezdeményezéssel állt elő, azokhoz szinte soha nem kapcsolódott valamilyen implementációs célú fejlesztési program. (Ilyen volt a nat implementáció, a szöveges értékelés bevezetése, vagy a nem szakrendszerű oktatás bevezetése ötödikben és hatodikban.) A kormányzás leépülése elérte azt a mértéket, hogy a választások előtti utolsó ciklusban semmilyen oktatáspolitika alkotás nem folyt. Ennek természetesen megvoltak a következményei: leépült a tervezés, kiüresedtek a közpolitikai konzultációs mechanizmusok, a kormányzaton belüli együttműködést a források kontrolljáért folytatott harc váltotta fel, és teljesen megszűnt minden oktatáspolitikát informáló reflexió. Általában, a fejlesztő rendszer működtetésének olyan hatalmas az emberi erőforrás igénye, hogy az oktatásirányítás kapacitásainak legnagyobb részét felemésztette a források áramlásának bürokratikus kontrollja.
  4. Az intézményrendszer lepusztítása. Feltéve, hogy az előző pontokban szereplő legendáknak van némi valóságalapja elkerülhetetlen, hogy a legfontosabb döntéshozói és vezetői pozíciókba szorgos (vagy lusta) pártkatonák kerüljenek. Mivel a politika nem egy homogén tér, általános lesz a bizalmatlanság és leértékelődik a szakmai teljesítmény. Ennek szinte felmérhetetlen hatása van a kormányzat által működtet intézmények működésére: ahol megjelenik a pénz ott leépül az oktatásfejlesztés és az oktatáspolitika tudáshátterét biztosító kutatás és fejlesztés, felbomlanak a szakmai hálózatok és eltűnik az informált szakmai diskurzus. (Hol van már a Jelentés a Magyar Közoktatásról, az OKI tudásmenedzsment funkcióra alkalmas honlapja, hol vannak az empirikus kutatással, kísérleti fejlesztéssel vagy oktatáspolitikai elemzéssel foglalkozó műhelyek? Hol vannak az emberek, akik mindezt működtették?) Röviden: néhány kulcsintézmény lepusztításával el lehet érni az oktatáspolitika és oktatásfejlesztés elbutítását, ugyanis az egyetemek képtelenek átvenni a minisztériumi háttérintézmények tudástermelő, tudásmenedzselő szerepét.
  5. A közfinanszírozásra gyakorolt negatív hatások. A hatalmas fejlesztésre fordítható összegnek hatalmas költségvetési forráselszívó hatása van. Ezt nem csupán a hazai költségvetési önrész kifizetésének kényszere okozza, hanem az is, hogy a komoly tervezést és alkut igénylő költségvetési tervezéssel szemben az uniós források „szabad pénzként” viselkednek. A legkisebb ellenállás irányába haladva egyszerűbb minden lehetséges közfeladatot fejlesztési forrásokból finanszírozni. Így történhetett meg, hogy kialakult a fejlesztési programnak álcázott kormányzati feladatellátás rendszere; például uniós forrásokból finanszírozzuk a kompetencia méréséket is. A pénzbőség másik következménye a fajlagos ráfordítások mértékével szembeni érzéketlenség kialakulása. Ha mindegy, hogy egy uniós programban mi mennyibe kerül, ez visszahat a költségvetési források felhasználására is. A költséghatékonyság, mint szempont gyakorlatilag megszűnt mérlegelés tárgya lenni.
  6. Piactorzító hatás. Az ESZA értékelése során ilyen hatásokat regisztráltunk egész Európában. Például Lettországban a felnőttképzésbe áramló hatalmas összeg azonnal ötven százalékkal növelte a képzési szolgáltatások árát. Magyarországon két ebbe a körbe tartozó példa szemlélteti ezeket a hatásokat legjobban. Az egyik a kompetencia alapú programcsomagokhoz fejlesztett (szakértők szerint igen jó) tankönyvek esete, melyek évekre „bennragadtak” a fejlesztő intézményben, mert a fejlesztés nem tankönyvkiadók bevonásával zajlott. A másik a szakmai szolgáltató rendszer egyik alaptevékenységének, a pedagógus továbbképzési rendszernek a sorsa. Magyarország egy pompás, keresletvezérelt és minőségbiztosított továbbképzési rendszert működtetett mindaddig, amíg el nem kezdtek áramlani a hatalmas képzési szükségletet generáló uniós források, amelyek felfüggesztették a képzési piacot és kínálatvezérelt működést kényszerítettek a rendszerre. Végül a Bajnai kormány éppen az uniós forrásokra hivatkozva szüntette meg a rendszer egyik pillérét, a normatív alapon iskolákhoz telepített továbbképzést szolgáló keretet.

Gondolom mindez így külön-külön is riasztó lehet, a legriasztóbb azonban ezeknek a negatív hatásoknak az összegződő eredménye. Erre is példák tömegével szolgálhatnék, de álljon itt csupán egy: a tény, hogy a végletekig túlszabályozott közbeszerzési eljárások nem mérséklik, hanem brutálisan megdrágítják a fejlesztéseket, az eddig felsoroltak közül legalább három „átoknak” az egymásra hatásából fakad. Addig senki nem fogja jól kormányozni a magyar közoktatást, amíg ezt a hálót fel nem számolja.

Félreértés ne essék: az oktatásfejlesztő iparban ezrével dolgoznak becsületes és felkészült szakembereket, akiket kizárólag szakmai célok mozognak. (Ma persze már kevesebben, sokan otthagyták a rendszert.) Éppen ők azok, akiknek a munkáját a forrásátok megannyi kóros tünete először teszi tönkre, s akik általában elviszik a balhét azokért a kudarcokért, melyekért nem ők a felelősek. (A végfelhasználók mindebből többnyire csak azt érzékelik, hogy a nekik nyújtott fejlesztő szolgáltatások rosszul vannak menedzselve.)

Amit elmondtam, annak annyi értelme van, hogy adalékul szolgálhat az elmúlt évek értékeléséhez. A jövőre vonatkozó korrekciós megoldásokon nincs sok értelme törnünk a fejünket, mert mindez most egy új szintre léphet. Nem látom jelét annak, hogy a jelenlegi kormányzat komolyan fellépne saját embereinek korrupciójával szemben. Nem látom jelét annak, hogy a kormányzat mérsékelni akarja a piactorzító hatásokat, hacsak azzal nem, hogy teljesen ki akarja kapcsolni a piacot. Nyilvánvalóan nem csökken a források áramlása feletti politikai kontroll, sőt! Ami közfinanszírozást illeti, az átalakításáról szóló tervek (központi bérszabályozás) önmagukban is a fejlesztési pénzekénél sokkal hatalmasabb károkat okozhatnak. Nem látom jelét annak, hogy a kormányzat rendbe akarná tenni az intézményeit, sőt! Ami pedig a politikaalkotásra való képtelenséget és a bürokratikus kontrollt illeti, az csak most kezd el igazán tobzódni. És mindezt meg lehet fejelni azzal, hogy hagymázos rémálmokra lehet költeni hatalmas összegeket. Ha valaki még nem békélt meg azzal, hogy élete hátralévő éveit egy ilyen országban kell, hogy leélje, javaslom, kezdje el tanulmányozni a harmadik világ országainak kidolgozott anti-korrupciós javaslatcsomagokat, vagy Váradi Balázs erre vonatkozó javaslatait. Az immár kétharmados forrásátok ugyanis vélhetően velünk marad.

Hozzászólások:

  • Henkrich Mihály 2010.12.18. 20:06 Válasz

    Péter, gratulálok a cikkhez.
    Az említett – fejlesztési források káros hatása – problémát még a HEFOP idejében szerettük volna figyelembe vetetni, de esélyünk se volt, pedig akkortájt – innen nézve – aranykor volt.
    A legnagyobb problémát az általad vázoltak reménytelensége (vagy annak látszata), és a Váradi Balázs által említett “Harapós visszacsatolási mechanizmusok” függetlenség-igénye jelenti számomra.
    Adekvát üzenet a Tankcsapdától: :)
    Arra való egy válság, hogy
    A nyomorultak lássák, hogy
    A hitelből vett ásóikkal
    A saját sírjukat ássák.

  • Radó Péter 2010.12.18. 20:18 Válasz

    Misi, azok a “harapós visszacsatolási mechanizmusok” oktatásfejlesztésre specifikálva szerintem is megérnének egy kis agyalást. Az NFÜ körül voltak szakértők, akik gondolkodtak ilyesmin, de nekik sem volt esélyük. És jó a Tankcsapda üzenet…:-)

  • Szekszárdi Júlia 2010.12.18. 20:21 Válasz

    Kérdezed – többek között –, hogy hol van a JKA? Meg az OKI működőképes honlapja? (Hozzátehetném: és az Új Pedagógiai Szemle)? Hiányoznak ezek rajtunk kívül valakinek? Ami a Jelentést illeti, készülőben van már több, mint egy éve a legújabb kötet, azaz néhányan próbálnak életet lehelni a (tetsz?)halott projektbe.
    Az a baj, Péter, hogy teljesen igazad van, mégis kellene keresni valahol a kiutat. A diagnózis egyre teljesebb, és akkor mi lesz tovább? Van valami ötleted?

  • Arató Gergely 2010.12.18. 20:27 Válasz

    Biztos sikert (sőt adott esetben kétharmadot) hozó panel, hogy mindenért a politikus hibásak.
    Ennek ellenére mégiscsak szeretném felhívni a figyelmet a cikk aránytalanságaira.
    Többek között a cikk nem bizonyítja az Uniós források rossz felhasználását, és az általuk okozott károkat. A közfeladatok nagy részét nem lehet szabadon finanszírozni uniós forrásokból, sőt ezek elosztási szabályai sokkal több tárgyalást és alkut igényelnek, mint a hazai források esetében. Ráadásul a cikk állításával szemben az uniós források felhasználása szorosan kapcsolódott az oktatáspolitikai fejlesztési céljaihoz, például épp a kompetencialapú oktatásban: még a “választások előtti utolsó ciklusban” is, például az új tudás program esetében,ahol a költségvetési és uniós források egyaránt s a közpolitikai célok elérésének eszközeiként szerepeltek, a “nem létező (mellesleg ha választási ciklusra gondol a szerző, akkor minden ciklus a választás előtti utolsó).
    A szerző valahogy elfeledkezik arról is,hogy ez a játszma nem egyszereplős. Az uniós ügynökségek jelentős önmozgásuk van, és szükségszerűen megjelennek egymással versengő szakmai csoportok és koncepciók is a források elosztásánál.Érdemes lenne vizsgálni, hogy mekkora ezek volt valós befolyása a források elosztására.
    Az is nehezen igazolható tényszerűen például a nemzetközi gyakorlat alapján, hogy “az egyetemek képtelenek átvenni a minisztériumi háttérintézmények tudástermelő, tudásmenedzselő szerepét” – különösen, mert a két helyen ülő szereplők gyakran ugyanazok.
    Azért sajnálom ezt az egyoldalúságot, mert az uniós programok, és a hozzájuk kapcsolódó döntéshozatali folyamatok korrekt elemzése bizonyosan hasznot hajthatna egy későbbi (vagy akár a jelenlegi) kormányzati modell kiépítésében.
    Még egyszer mondom, tudom, hogy szerző a biztos siker útjára lép ezzel a cikkel. Újabb emelet épül a tiszta és fölényes szakértelem elefántcsonttornyára.

  • Setényi János 2010.12.18. 20:28 Válasz

    Az OktpolCafé a kiút része.

  • Arató Gergely 2010.12.18. 20:35 Válasz

    Elnézést, hirtelen felindulásban kissé félkészen küldtem el. A lényeg, félek, így is kiderül.

  • Szekszárdi Júlia 2010.12.18. 20:39 Válasz

    Kedves János! Szeretem, olvasom, sőt propagálom az OKPOLCAFÉt de kétlem, hogy valóságos kiút felé mutatna. És bizony egyetértek Arató Gergellyel, amikor a “tiszta és fölényes szakértelem elefántcsonttornyáról” beszél. Érvényes a metafora. Persze azért csináljátok tovább, mert nagyon jó, hogy van. De ez a játszma valóban nem (volt) egyszereplős.

  • Henkrich Mihály 2010.12.18. 21:00 Válasz

    Saját tapasztalatom, és egyre inkább meggyőződésem, hogy a politika a politikus nem segít, sőt árt ezeknek a folyamatoknak; egészen egyszerűen más az érdeke, mások a megrendelői. Sajnos a cikk -főleg a Váradi Balázs írásaival fűszerezve – valós diagnosztika, és visszafogott és kultúrált, de ez a szerző hibája :)

  • Radó Péter 2010.12.18. 21:22 Válasz

    Kedves mindannyian, várható volt, hogy a bejegyzés indulatokat kavar, de ez nem baj. Az is igaz, hogy az írás egyoldalú, a fejlesztési források felhasználásának az árnyékos oldalával foglalkozik csupán. (Egy rövid bejegyzés nem képes alaposan feltárni és kiegyensúlyozni minden összefüggést, minden, amit itt írunk szükségképpen egy puzzle kis darabkája.) Remélem, senki nem véli úgy, hogy az árnyékos oldallal nem kell foglalkoznunk. (Szerintem túl keveset foglalkozunk vele.) Azért igyekeztem jelezni, hogy a történetnek nem csupán sötét oldala van.
    Politikusok. A történet csakugyan nem egyszereplős (az írásból ez nem is következik), a fejlesztések irányát részben csakugyan versengő szakmai elitek határozták meg. Mégis: van-e olyan aspektusa a forrásátokkal kapcsolatban felsorolt jelenséghalmazoknak, amellyel kapcsolatban politikusoknak (pontosabban: döntéshozóknak) nincs kitüntetett felelőssége? Csakugyan kell ezt magyarázni? Lobbi csoportoknak, versengő eliteknek és „elefántcsonttoronyban” ücsörgő szakértőknek pontosan addig tart a befolyásuk, amíg döntéshozók azt engedik. És mint a nevük is mutatja, a döntéseket ők hozzák…
    Ami pedig a “tiszta és fölényes szakértelem elefántcsonttornyát” illeti, nem lehet, hogy csak a függetlenség zavar benneteket? Milyen az a szakértelem, ami nincs elefántcsonttoronyban? Esetleg elkötelezett? Vagy csinál valami hasznosat is? Jánosnak szerintem igaza van. Természetesen nem az OktpolCafé a kiút, de az jó kezdet, ha elkezdünk olyasmiről is beszélni, amiről senki más nem beszél. Ha máshol nem, akkor az OKtpolCafén.
    Ami pedig a „biztos sikert” illeti, hát nem tudom… Az ember nem szívesen haragítja magára a barátait, nem ez a biztos sikerhez vezető legjobb út. Érdekes módon a népszerűséghajhászás vádját nem vágta senki a fejemhez, amikor a kizárólag a jelenlegi oktatásirányítókat szapultam.

  • Arató Gergely 2010.12.18. 21:43 Válasz

    Ennek vélhetően az az oka, hogy a jelenlegi oktatásirányítók nem olvassák a blogot :)
    Ami pedig az elefánttornyot illeti, a probléma lényege a következő: ha az az kiindulópont, hogy ” politikai törzseken belül szerveződő „üzleti érdekszövetségekről” van szó”, míg velük szemben állnak “a becsületes és felkészült szakembereket, akiket kizárólag szakmai célok mozognak” akkor nyilván nincs lehetősége érdemi párbeszédnek.
    Például nem szempont, hogy a kormányzati intézményben készülő kutatásnak van-e bármilyen haszna. Ezeknek? Minek?
    Igazság kedvéért épp ezt a szemlélet törte meg egykor az eredeti oktpolcafé.

  • Kapeller Anikó - NessieGraf 2010.12.19. 02:39 Válasz

    Már jó néhány évtizede reménykedek abban, hogy egyszer végre elérjük: a politikának mind kevesebb köze legyen az oktatás – különös tekintettel annak tartalmára – irányításához. Ezért különösen fontosnak tartom az OktpolCafé munkáját is, valamint minden oktatással kapcsolatos szakmai munkát.

    Nyugodtan mondhatjátok, részben kívülálló vagyok, mert miről is beszél az, akinek csak gyermekgondozásra és felnőttoktatásra van “jogosítványa” :)

    Henkrich Mihály hozzászólásai különösen jól estek a Tankcsapda idézettel együtt.

    Az oktatás és politika történelméből azért egyik kedvenc történetemet felidézném: Szathmáry Sándor Kazohínia c. könyvét először 1941-ben adták ki. Ez után betiltott alkotás lett az író matematika tankönyveivel egyetemben. Igaz, a Kazohínia olyan társadalomkritikai, egyben humoros alkotás, amely egyetlen olvasójának világlátását sem hagyja érintetlenül. Én magam 1972-ben jutottam hozzá egy akkori korlátozott számú kiadás egy példányához. Két napot ültünk érte az egyik budapesti könyvesbolt előtt, várva a megjelenést.)

    De nem ez a könyv és az író más könyveinek története indított arra, hogy az oktatás, oktatáspolitika érdekeljen. Az már általános iskolás koromban kezdődött, mikor először mondta a tanár a szemembe: “Valóban neked van igazad ebben a kérdésben, de azért nem azt tanítjuk, mert más van előírva a tanrendben.” Ha ezt a fajta oktatási gondolkodásmódot még a pénz is alátámasztja, nagyon messzire vezet.

  • Kovács István Vilmos 2010.12.19. 11:32 Válasz

    Kedves Péter!

    Örülök, hogy ilyen erővel mutattad be az Oktpolcafe olvasói számára a fejlesztéspolitika kockázatait. Mielőtt a megoldással kapcsolatos kérdésekre térnék, el kell, hogy mondjam, hogy jócskán maradt még kockázat, amit górcső alá lehetne vetni, ha érdemes lenne. Csak kettőt említek, amik a hogyan tovább szempontjából fontosak. Hatalmas kockázatot jelent a források időszakos jellege. A bőséget egy-egy műhely számára nehéz évek követik, amik a törékeny szakmai közhangulatot még mélyebbre taszíthatják. Kockázat a fejlesztési források szakember átcsoportosító hatása is, nem csak abban az értelemeben, ahogy írod, miszerint értelmes, alkotóképes szakemberek állnak pl. a pályázat-biznisz tanácsadói oldalára, hanem ennél még nagyobb gond, hogy a fél szakma a források elnyeréséhez kapcsolt bürokratikus megfelelés feladataival van elfoglalva. Néhány tucat hazai szabály-alkotó és pályáztató – nem csekély EU-s audit-nyomás mellett – rendületlen egyszerűsítési célok ellenére gyártja és üzemelteti a lassúság és a bonyolultság dzsungelét. A kockázatok puszta észlelése – az eddigi tapasztalatok alapján – a lehető legártalmasabb módon, döntően adminisztratív válaszokat generál – amit nyugodtan hívhatunk dokumentum alapú kockázat-elfedésnek. Mindebből következik, hogy nem szabad megállni a kockázatok azonosításánál, praktikus válaszokat kell találni a kockázatok kezelésének kérdéseire.

    Ha ez nem történik meg – a riadalom a legnagyobb kockázatot erősíti, a célok elvesztését. "Mellesleg" a pénzek bennragadását, vagy az utolsó pillanatokra maradt pánikszerű széthordását. Mindhárom katasztrófa.

    Ezt a felismerést erősíti, hogy a kormány tiszteletreméltó szándéka, hogy csökkentse a felismert kockázatokat, leginkább további lassulásban érhető tetten.

    Hogyan lehet jól és egyszerre gyorsabban is csinálni? Mindenekelőtt sem az oktatáspolitika, sem a fejlesztéspolitika gyötrelmes tanulási folyamatát nem érdemes rendre újrakezdeni. Objektív, szakszerű és villámgyors értékelés alapján kellene feltárni, mi az ami az elindult programokból, felhalmozódott tudásból, tapasztalatokból megtartható.

    A célok pontosítása, a meglévő visszacsatolások tényszerű felhasználása, a programok kimunkáltságának javítása, villámgyorsan szervezhető hálózatos megvalósítás, erős folyamat és főként eredményesség kontroll kell. A szemünket a célokon kell tartani, a kockázatokat kezelni kell, de a célokra is tekintettel. Mindehhez a szakmai közvélemény hadba állítása nélkülözhetetlen, amellett, hogy tapasztalt, felkészült, jól azonosítható és számon kérhető felelősök kell, hogy irányítsanak (ez nagyon sok szakterületi tudás együttes meglétét kívánja meg az oktatáspolitikától számos kapcsolódó szakpolitikán át a hatékony szervezetfejlesztés és folyamatszabályozás képességéig). Kicsi az esély? Túl sok a rivalizáló és láthatatlan szereplő? Lehet, de még nem késő javítani a dolgokon.

    Végül egy "kisebb" horderejű kérdés. Péter azt említi, hogy a pedagógus-továbbképzés kitűnő keresleti rendszerét egy rosszabb kínálati rendszer váltotta fel. A két állítás egyike sincs hitelt érdemlően igazolva. A kereslet egy mérsékelten progresszív kínálatból válogatott. A jelenlegi kínálat – bízom benne – célzottabban segíti a módszertani és intézményszervezési kultúraváltást. Persze ennek is – szakszerű értékeléssel – utána kellene járni.

  • Radó Péter 2010.12.19. 12:01 Válasz

    István, nagyon köszönöm, hogy bővítetted a kockázatok listáját, abszolút egyetértek vele. A kockázatokra adott bürokratikus irányítási válasz egyébiránt nem magyar sajátosság, Európában szinte mindenhol beleütköztünk ebbe, ahol az ESZA felhasználást értékeltük. (Az “új tagállamokban” mindenhol.) Amit javasolsz az szépen összecseng azzal, amit Váradi Balázs írt, ezekkel is egyetértek. Van azonban a dolognak néhány olyan leágazása, ami önmagában jobb stratégiai irányítással nem kezelhető, ezek közé tartozik például a korrupció minimalizálása és az oktatásirányítás közpolitika alkotó képessége. Ezek a problémák túlmutatnak a fejlesztő rendszer működtetésén.

    Ami a továbbképzést illeti: amit írtam, az csak a rendszer működési kereteire vonatkozott és nem a programkínálatra. Tartalmi és módszertani értelemben a továbbképzési kínálat hihetetlenül sokat gazdagodott. Kár, hogy ez a kínálati feldúsulás a kereslet vezérelt rendszer csonkolásával járt együtt. A végső döfést majd az adja neki, ha (1) az új törvény felszámolja azokat az iskolai mechanizmusokat, amelyek elméletileg az egész intézmény szintjén azonosítanák a képzési szükségleteket, s ha (2) minden szakmai szolgáltatás ingyenessé tételével a törvény felszámolja a továbbképzési piacot. Végig sem merem gondolni, hogy mindennek milyen hatása lesz a kínálatra és a fejlesztő rendszer hatékonyságára…

  • Setényi János 2010.12.19. 13:17 Válasz

    Kollégák,

    A “szakértői elefántcsonttorony” kifejezés – olvasva vagy hallva – mindig borússá tesz. Természetesen egyetlen elemző sem arra gondol, hogy a politika (politics) sajátos érdekeltségei és bonyolultsága felfüggeszthető lett volna a tiszta szakpolitikai logika (policy) kedvéért. A mindenkori döntéshozó nagyjából az adott mozgástéren belül mozog, de kognitív és érzelmi értelemben sohasem kell azonosulni ezzel a mozgástérrel. Azaz tudnom kell, mi az az értékes és fontos részelem, amit védenem kell, megannyi politikai kompromisszum és salak elfogadása árán.

    Az OktpolCafé két módon tud pozitív hatást gyakorolni a magyarországi fejlesztéspolitika oktatási dimenziójára.

    Az egyik mód a PISA-adatokból és más globális alapvetésekből frissen elkészítendő magyarországi elemzés, amely konkrét ajánlásokat fogalmaz meg a továbblépésről. Ehhez lehet majd viszonyulni, de azt nem lehet mondani, hogy nincsenek ilyen ajánlások. Terveink szerint január elején születik meg egy ilyen – nagyon rövid – anyag.

    A másik mód az oktatási szféra “lebutulásának” fékezése. A blog önmagában is teszi a dolgát, de a januári stratégiai tervezés nyomán előállhat egy olyan ajánlat, amellyel – az időközben csendben megszűnt – országos konferenciák válnak pótolhatóvá. (Nem, ez nem “második nyilvánosság”, hiszen első sincs).

    A harmadik lépést, azaz egy releváns és vonzó fejlesztéspolitikai és oktatáspolitikai alternatíva kidolgozását és népszerűsítését egy blog nem képes elvégezni. Egy fejlett országban – mint Magyarország – ez bizony a szakmai és érdekképviseleti szervezetekre, politikai pártokra vár.

  • Miklósi László 2010.12.19. 20:25 Válasz

    Utalás ugyan volt feljebb, mégis: az EU-s pénzek a hazai célba érési aránya (szépen fogalmazva: nem szakmai célokra fordított összeg) rosszabb, mint máshol? Vagy átlagos? Van erre egyáltalán adat?

  • Radó Péter 2010.12.19. 20:41 Válasz

    Laci, nincs. Az ESZA értékelés jelentésében általunk írt társadalmi kohézióról szóló fejezetében egyszer használtuk a korrupció szót egy nagyon szoft összefüggésben (mint lehetséges kockázatról írtunk róla). Ez is nagy zavarodottságot okozott, a Bizottság emberei kábé fél órát töltöttek azzal, hogy meggyőzzenek: valójában nem is ezt a szót akartam használni. Mindazonáltal – mint mindenben – valahol Görögország és Hollandia között lehetünk, kicsit közelebb Görögországhoz.:-) Komolyra fordítva a szót, mindegy, hogy mekkora. A korrupció akkor is egy rákos daganat, ha fele akkora mint Hollandiában.

  • Arató Gergely 2010.12.19. 21:50 Válasz

    János hozzászólása nagyon világosan mutatja a metavita fontos kérdését: mi a policy és a politics kapcsolata? Jánossal szemben én azt gondolom, hogy ez a kapcsolat jóval szorosabb, mint a cikkben vázolt:
    – a policy nem mondhat le arról, hogy valós mozgástérből induljon ki, és valós változások elérését tekintse céljának,
    – a szakértők is emberek, törekedhetnek arra, hogy “tiszta szakpolitikai logikát” képviseljenek, de ugyanúgy megvannak a saját érzelmeik és értékeik, legfeljebb nem tudatosítják őket,
    – a politikus policycsináló szerepbe kerül, amikor döntéshozó szerepbe kerül, a szakpolitikai döntéshozatal a policy része,
    – “egy releváns és vonzó szakmapolitika kidolgozása” nem bízható önmagában pártokra és érdekvédelmi szervezetekre. Elég feladvány nekik a népszerűsítés: egy modern országban ugyanis ez (a politikai többség megszervezése)a dolguk.

    A koherens szakpolitikai megformálása meglehetősen izgalmas és komplex feladat, valahol a politics és policy határvidékén. Ezt a világban tipikusan pártoktól többé-kevésbé függetlenül működő think tankok végzik, itt is szakértők dolgoznak, és szakpolitikai inputokat dolgoznak fel. Ennek itthon vannak hagyományai, de egy hatékony, szakpolitikai értelemben is releváns (és a mainál jóval nyilvánosabb) gyakorlat kialakulása még várat magára.
    Az oktatáspolitika jelen állapotában minden racionalitásra törekvő és racionális diskurzust indukáló kezdeményezés üdvözlendő.
    A ború okozásért elnézést. Én se jókedvemben írtam.

  • Szekszárdi Júlia 2010.12.20. 10:59 Válasz

    “Think tankok” elvileg nálunk is vannak, nem is akármilyenek, de mondjanak bármi okosat és előremutatót, nem jutnak át a rivaldán. A “nép” túl magasaröptűnek érzi, inkább a saját szintjén jammerol, az oktatásirányitás meg belefullad a pártpolitikába, így fontos szakmai kérdések ideológiai, politikai síkon dőlnek el. Így a szakmának a szó legigazibb értelmében viszonylag kevés az esélye és ez meg is látszik a rendszeren. Nincs miért nem borúsnak lenni. Mit gondoltok, van itt még esélye a civileknek a nem szimbolikus tevékenységre? Most a szakmai civil szervezetekre gondolok. Nagyon meg vagyok ijedve attól, hogy civil szervezetként a maradék kis mozgásterünk is megszűnik.

  • Radó Péter 2010.12.20. 11:29 Válasz

    Juli, szervezett think-tank alig van Magyarországon, bár van néhány olyan cég, ami (alaptevékenysége mellett) ekként is működik. Ahhoz, hogy egy bizonyos policy elemzés eredményei a legkülönbözőbb célcsoportokhoz fogyasztható módon jussanak el, ahhoz professzionális think-tank kell. (Az OPEK ezzel próbálkozott, de azt az előző kormány azonnal becsukta.) Attól függetlenül, hogy bonyolult közpolitikai problémákról is lehet érthetően beszélni, azok a problémák még bonyolultak maradnak. Az igazi dráma nem az, ha a “nép” (gondolom főleg a pedagógusokra gondolsz) nem érti meg a közpolitikát a maga teljes mélységében, sokkal inkább az, ha döntéshozók gondolkodnak közpolitikáról a “nép” bonyolultságával és közpolitikai tervezési felkészültségével. Márpedig évek óta ez a helyzet. Ezért nincs megrendelője a szakértői diskurzusnak (ami nem baj, ha annyira bonyolult, mint maga a probléma, amit pertraktál) és ezért tűik úgy, mint ha a szakértői nyilvánosság elefántcsonttornyot építene.
    A civilek a szabadság utolsó kis szigetei (és ahogy János mondaná: + az OktpolCafé.) A szabadság fenntartása nem kis résben a szimbolikus mezőben történik, ha helyzet van a szimbolikus cselekvés is cselekvés. A civil szervezetek mozgástere az oktatáspolitika befolyásolására akkora lesz, amekkorát a kormányzat kijelöl nekik, manapság tehát szinte nulla. De ezért civilek, a mozgásterük nem függhet száz százalékban a kormánytól. Tudom, hogy fel foglak bosszantani, de mégis ide írom: a civil angolul non-governmental; ideje, hogy mindenki kitalálja magát a kormány nélkül. Mert ha ez nem megy, akkor már a szabadságunk is csak a kormánytól függ, az meg milyen szabadság?

  • Szekszárdi Júlia 2010.12.20. 13:56 Válasz

    Egyáltalán nem bosszantasz fel, igazad van, éppen ezen vagyunk mi is, és ehhez keressük a szövetségeseket (többek között Benneteket).Ha a kormány pénzel, akkor elvárásai vannak, s akkor oda a szabadság. Ugyanez a helyzet a pártokkal is. Pillanatnyilag büszkén fújjuk az éhes farkasok dalát…

  • Radó Péter 2010.12.20. 16:12 Válasz

    Farkas leszek, takaros.
    Varázs-üttön megállok,
    ordas társam mind habos;
    mosolyogni próbálok.

  • Fekete Hajni 2010.12.20. 19:03 Válasz

    Nem akarok ünneprontó lenni, de az idézet 1930 júniusából való. És az év decemberében:
    “Vékonyulsz, elhajolsz
    e puszta szélinél
    s széjjelkapkod a sors
    mint a füstöt a szél.”

  • Gergely.arato@gmail.com 2010.12.22. 11:42 Válasz

    Nem ellentmondóak egymásnak az elvárások.
    Normális esetben többfajta szakmapolitikai közeg létezik: a civil világ (amely gyakran fontos részészérdekek legitim képviselője is egyben), egy akadémia-tudományos világ, a maga jelentős függetlenségével, egy kormányzati szakmai támogató közeg, a sokkal szigorúbb célhoz kötöttségével, a politikai irányzatokhoz kötődő szakpolitikai háttér világa, a maga megint csak más logikáival. Ideális esetben ebben a rendszerben világos szerepek és megrendelések vannak, amelyeket a érintettek elfogadnak, vagy elutasítanak. Ha elfogadják, akkor viszont az ezzel járó keretfeltételeket is vállalják.
    Bocsánat hogy megint off vagyok, de mostanában erősen izgatnak az evidence-based policy lehetőségei, feltélei és korlátai. http://en.wikipedia.org/wiki/Evidence-based_policy

Új hozzászólás írása