advil and ambien interaction buy ambien online ambien side effect stories

buy valium online Downey buy valium online valium or oxycodone

xanax cause cancer buy xanax how to prepare xanax for iv

usual xanax dosage buy xanax the cost of xanax

how to take ambien for best results buy ambien buy ambien Richmond

buy ambien Torrance buy ambien how much ambien fatal

soma intimates water tower place buy soma angioma del soma c3

what medication is in ambien buy ambien online how long after alcohol ambien

soma seyehat izmir telefon cheap soma castlevania harmony of despair soma vs alucard

do vitamins interact with xanax buy xanax can xanax cause nipple discharge

Az Orbán-kormány oktatáspolitikájának első évéről

Végigtekintve a nem sokkal a kormány megalakulása elindult OktpolCafé első évének bejegyzésein az a látszat keletkezhet, mintha az elmúlt év oktatáspolitikája által kezdeményezett lépéseket tartalmi értelemben a rendszerváltás időszakához mérhető gazdagság jellemezné. Ez a látszat azonban erősen megtévesztő.

Krónika

Az oktatási államtitkárság legfrissebb oktatáspolitikai kezdeményezése a napi kötelező testnevelésbe illesztett kötelező lovaglás, ami jól illeszkedik a kötelező határon túli kirándulások és a kötelező önkéntes munka által fémjelzett sorozatba. Igazságtalan lenne azonban, ha úgy tennénk, mintha a reformszándékok kimerültek volna ezekben a nagy jelentőségű ügyekben.  Az új közoktatási törvény koncepciója például olyan nagy tömegű komoly változást helyezett kilátásba, hogy aki olvasta levegőért kapkodott. Az államtitkárság gyakorlatilag fenekestől tervezte felforgatni a rendszert: régi alapokra helyezte volna a tartalmi szabályozást, a finanszírozást, a tanügyigazgatást, a minőségértékelést, a szakmai szolgáltató rendszert, az intézmények működését és minden mást. (A tavaly év végén meghirdetett tervek összességében kísértetiesen emlékeztettek a hetvenes évek végének oktatásirányítási rendszerére.) Ha meg szeretnénk ragadni a tervezett változások lényegét, röviden így írhatnánk le: amolyan államszocialista típusú centralizáció. Mindenki, akikben az intézményi és fenntartói autonómiák felszámolása és a központi pártirányításon kívül másra nem alkalmas rendszer felélesztésének szándéka nem ébresztett nosztalgikus elérzékenyülést elkezdhetett szorongani. Ez azonban még nem verte ki a biztosítékot a közoktatás szereplőinél, mert az államtitkárság az államosítást a pedagógus fizetések jelentős emelésének ígéretével édesítette meg.

Az oktatási államtitkárság a vitairat megjelentetése pillanatában volt a csúcson. Volt két hónap, amikor azt hihettük, hogy a kormány oktatáspolitikájával szembeni viszonyunk kialakításához az államtitkárság vitairatát kell csak boncolgatnunk. A felsőoktatási szabályozási koncepció sorsa pedig azt valószínűsítette, hogy az oktatáspolitika belső frontvonala a Fidesz vezető szakpolitikusai és az államtitkárság között húzódik. A Széll Kálmánról elnevezett megszorító csomag azonban világossá tette, hogy az oktatáspolitika alkotásért felelős államtitkárság a kormányzaton belül is szigetként működik. Mielőtt a jó oktatásirányítás és a gonosz pénzügyesek harcaként kezdenénk el látni a kormányom belüli iszapbirkózást szögezzük le gyorsan: az államtitkárság hatalmas új forrásokra bejelentett igényt tartalmazó tervei már megszületésük pillanatában teljesen irreálisak voltak. A pedagógusfizetések (életpálya modellnek nevezett) emelése, a központi bérfinanszírozásra való átállás, az ingyenes tankönyv, a Nemzeti Tehetség Alap, a nulladik évfolyamok, az új megyei oktatási hivatalok hálózatának felállítása, a szakfelügyelet visszaállítása és a sok más pluszforrást igénylő változtatási terv olyan mértékű oktatási ráfordítás növekedést igényelne, ami miatt – ha másért nem – már az államtitkárság koncepciója sem volt több mint világtól elszakadt ígéretgyűjtemény. Azóta az oktatásirányítás csak kullog az események után, hűségesen végrehajtja az utasításokat és bátortalan kísérleteket tesz a Széll Kálmán terv vadhajtásainak nyesegetésére. Mindez nyilvánvalóan felemészti az energiáit, mert –amennyire ez partvonalon kívülről látható – a Vitairat forradalmi elképzelései részleteinek tervezése nem zajlik és uniós forrásokra épülő fejlesztési programok változatlanul nem indulnak be.

A politika alkotás módja

Az elmúlt évben kialakított „irányított demokrácia” működési módja áthatja az oktatáspolitikát is. A tartalmi kérdések körül zajló vita elfedi azt a tényt, hogy az irányítás és politika csinálás módját tekintve az oktatási államtitkárság szépen belesimul a kormányzat egészébe: a tripartit érdekegyeztetés felszámolása, az oktatáspolitikai konzultatív testületek beszélgető fórummá silányítása, az érdekeltekkel történő egyeztetés helyett közvélemény kutatásnak álcázott politikai PR, az ellenvélemények ellenséges aknamunkává nyilvánítása mind azt mutatják, hogy az oktatási szektor irányítása nem különbözik a NER más szegmenseitől. (Mindemellett természetesen ott vannak azok a betegség tünetek is, amelyekben a 2010 előtti négy év oktatásirányítása is jól teljesített: szerény képességű és tapasztalatlan, de lojális vezetők kulcspozícióba ültetése, politikai gyanakvás és fontos intézmények közpénzmosó helyekké változtatása, a stratégiai gondolkodás rövidtávú politikai célokkal való helyettesítése, stb.) Szeretném gyorsan tisztázni: nyájas olvasóim itt nem „egy demokrata panaszai” típusú írásba ütköztek bele. A nyitott, elemzésen, szakmai vitán, kiterjedt és intenzív konzultáción, jól menedzselt kormányzati egyeztetési mechanizmuson alapuló politikaalkotás nem egy elvont demokratikus ideál, hanem a közpolitika minősége és hatékonysága szempontjából alapfeltételek. (Egyebek mellett ezért sem idejétmúlt dolog továbbra is megmaradni demokratának.) Széles körben osztott, de nagyjából a folyóvölgyi társadalmak istenkirályságai által megtestesített állameszményből fakadó tévhit ugyanis, hogy a hatékony kormányzáshoz brutális hatalomkoncentráció szükséges. A magába zárkózó, elszigetelődő, csak a vazallusaira támaszkodó és csak lélektani eszközökkel interpretálható célokat követő közpolitika kibocsájtása csak silány lehet. Olyan, mint a Széll Kálmán terv vagy az oktatási államtitkárság vitairata.

A másik probléma a közpolitika alkotás hitelességével függ össze. Ha az oktatáspolitika nem képes hitelt érdemlően dokumentálni, hogy valóságos problémákra keres a megoldás esélyével kecsegtető válaszokat szükségképpen az „elszabadult hajóágyú” képét vetíti ki magáról. Eleinte még úgy látszott, hogy az oktatáspolitika – a maga dacos populista módján – sokak által problematikusnak tartott kérdésekre reflektál, mint amilyenek az iskolai erőszak, az önkormányzatok stabil működési finanszírozást biztosító képességének megrendülése vagy a méltatlanul alacsony pedagógusbérek. Egyre nyilvánvalóbbá vált azonban, hogy sem ezekre, sem pedig a közoktatás valódi céljaival összefüggő kérdésekre (mint például az egyenlőtlenségek, a rendszer etnikai határok mentén történő szétszakadása, a szakiskolák drámai mértéket öltő kudarca, a felsőoktatási expanzió kifulladása által kiélezett minőség problémák, stb.) nincs válasza.  Az oktatásirányítás hitelesség iránti vad vágyát legszebben az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Oktatási Hivatal Szalay utcába költöztetése szimbolizálja. Gondoljunk csak bele, ezek az intézmények magas szakmai-módszertani tudást igénylő mérési, kutatási és értékelési eredményeket, tanterveket és standardokat termelnek, melyek hitelessége automatikusan megkérdőjeleződik, ha azok a minisztérium épületéből kerülnek ki.

Mint korábban említettem, az oktatási államtitkárság nem volt képes arra, hogy a kormányzati tervezésbe becsatornázza a legfontosabb oktatási szereplők véleményét, sem arra, hogy maga alakítson ki konstruktív kormányzaton belüli együttműködést. Az államtitkárság elszigetelte magát politikailag, elszigetelte magát a kormányzaton belül és elszigetelte magát a közoktatás szereplőitől. Ha ez nem így történt volna, nehéz elképzelni, hogy a Széll Kálmán tervbe bekerülhettek volna olyan hagymázos „költségkímélő” ötletek, mint a pedagógusok 28 kötelező órája, a magán és alapítványi iskolák finanszírozásának megszüntetése, a költségtérítéses felsőoktatás megszüntetése vagy a 15 éves korig tartó tankötelezettség. A mai nevén Magyar Köztársaságnak csak egy kormánya van. Ha e kormány valamelyik ágazatért felelős szereplője nem végzi a dolgát, majd elvégzi azt más. Abban viszont nem lesz köszönet.

Mérleg

A közelgő pedagógustüntetés azt jelzi, hogy a „gazdasági szabadságharccal” megfejelt államháztartási kényszerpálya elmossa az egy éve még szilárdnak tűnő oktatáspolitikai talapzatot: a „pedagógusok nyelvén” beszélő, a szocializmus bomlásának éveiben elnyert szabadságok elvételét programmá emelő és azt ígéretekkel ellensúlyozó retorikát. Marad tehát az egyszerű, minden másról leválasztható kérdés: végül is mi az, amit a kormány valóban megtett? Nem sokat. A kezdeti egyéni módosító indítvány roham óta, amikor például a kétharmados többség visszaadta a pedagógusoknak a szabad buktatás lehetőségét és elhárította az intézmények egyházi átvétele útjában álló akadályokat, lényegében nem történt semmi. Készülget továbbá egy új alaptanterv és terveződnek újabb uniós fejlesztési akciótervek, de ezek – noha elég sokba kerülnek – relatíve veszélytelen dolgok.

Ennek ellenére nincs okunk a megkönnyebbülésre. Részben azért nem, mert a kormányzat egészének működési módja a folytatásban sem ígér színvonalasabb oktatáspolitika csinálást, mint amilyen eddig folyt, részben pedig azért, mert ami a napirenden van az változatlanul kármentő attitűdöt kényszerit minden kicsit is józanul gondolkodó oktatási szereplőre. Arról nem is beszélve, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint a kormányzat nagyjából annyi forrást von ki az oktatásból, amennyit az oktatási államtitkárság bele akart rakni. A kezdeti nagy tervek jelentős részéből minden bizonnyal nem lesz semmi. Számos terv van azonban, (mint például a központi bérfinanszírozás, a közigazgatási szakfelügyelet, a tankötelezettség csökkentése, a szakképzés átállítása képzetlenek képzésére, a felsőoktatás csonkolása és számos más dolog) ami akkor is az oktatáspolitikai napirenden marad, ha esetleg másképpen hívják majd az oktatási államtitkárt. Egy évet ki lehetett bekkelni súlyos károk nélkül, további hármat azonban nem lesz könnyű. Már csak azért sem, mert kormányzati forrásból kikerülő értelmes oktatáspolitikai elképzelések nincsenek forgalomban. (Pedig akár még források kivonására is lehetne értelmes politikát csinálni.)

És végül, ne ringassuk magunkat abba az illúzióba, hogy a kormányzati cselekvőképtelenség – ha hasznot nem is hajt – legalább nem okoz kárt. (Közpolitikai értelemben a nem cselekvés is cselekvés.) Itt van mindjárt az, amit közgazdászok „elmaradt haszonnak” hívnak. Bár közoktatásunk minden erről szóló tudásunk szerint a legfejlettebb országok átlaga körüli szinten teljesít (ami egyáltalán nem rossz eredmény), számos olyan problémája van, amelyek beavatkozást igényelnének. Ezek a problémák nem a minőséggel, hanem az oktatási egyenlőtlenségekkel függnek össze. Minden olyan kormányzati ciklus, amely az egyenlőtlenségek mérséklését szolgáló beavatkozás nélkül telik súlyosbítja a helyzetet. Pedig jól látható: a kormány ideális társadalomról szőtt képében nincs helye sem szegényeknek, sem romáknak, de még csak napi megélhetési gondokkal küzdő középosztálynak sem. A másik szavakkal okozott kár az előzetes felmentés bizonyos dolgok alól. Tudunk például olyan iskolákról, amelyek felhagytak néhány a jelenlegi hatályos szabályozásban még számukra előírt tevékenységgel, mert azt az új közoktatási törvény úgyis meg fogja azokat szüntetni. A helyzet tehát nem jó.

(A bejegyzés részben a Pedagógusok Lapjában megjelent „Az iskolák állami gondozásba vétele” című írásomon alapszik.)

Hozzászólások:

  • Oláh Gabriella 2011.06.03. 16:39 Válasz

    “Pedig jól látható: a kormány ideális társadalomról szőtt képében nincs helye sem szegényeknek, sem romáknak, de még csak napi megélhetési gondokkal küzdő középosztálynak sem.”

    Ja, értem, tehát az oktatás kívánja megoldani ezt a problémát… Úgy értem, mindenki rendkívül tanult, mondhatni képzett lesz, így majd senkinek sem kell csinálni semmit, ellenben rengeteget fog mindenki keresni, csak a pedagógusok maradnak hoppon ebben a nagyszerű törekvésben, ugye… Mert az ő erőfeszítéseiket ki fizeti meg? Igenis, mérsékelném a kötelező óraszámot, mert túlzásba vitték itt is, mint mindenhol egyébként, és megemelném a bérüket… Csak a pedagógusokét, természetesen, hiszen a többi semmittevőnek fizetni sem kell…
    Itt sajnos két csoport látszik elkülönülni: az egyik, akinek valami irreális “normát” kell teljesítenie (és most tényleg, nem holmi sztahanovistákról beszélek…), a munkaidő egyébként lehet sok, illetve lehet kevesebb, a lényeg úgyis az, hogy el kell végezni, amit el kell végezni, tehát a fizetések nyilván időarányosan változnak, de esetleg abból sem lehet megélni, ugye; a másik, aki dolgozik ugyan, dehát, hogy is mondjam, csak bizonyos réteget szolgál ki, de legalább ez a réteg fizetőképes, ugyebár…
    Lehet, persze, hogy ezek a fránya törvények, illetve azok kiszámíthatatlansága tehet mindenről, de ha valamivel egységesebb központi szabályozás lenne, az nem mindenkinek tetszene, ugyebár… A nyirbálás viszont elképzelhető… Igen. Utóbbit én is így gondolom egyébként… Kérdés, honnan, ugye… Én nem mondom, hogy ne legyenek egyeztetések… Csak sajnos az a szomorú, hogy a belátóképességben nem mindig lehet bízni… Nem azt mondom, hogy meg sem kell próbálni, s hogy ezek a dolgok azért valamelyest ne kölcsönös kommunikáción alapuljanak, ugye… Úgy gondolom azonban, hogy kell valamiféle határozottsággal rendelkeznie a kormánynak, különben aztán olyan nihil van, mint itt… Én nem mondom, hogy ők nem járulnak ehhez hozzá, ugye… De azért borzasztó, hogy mindenki csak másokra mutogat, s egy kicsit sem képes magába nézni… Az iskolák pont olyan hatalommániásak, mint vezetőink… Nem gondolom, hogy csupán jótékonysági intézményeknek tekinthetőek, sőt, éppenséggel ellenkezőjét látom ennek… Ami persze nem baj, mindenkinek a saját felelőssége fenntartani magát, hogy ki hogyan tudja megtenni, az az ő dolga… Amíg van rájuk igény, addig legyenek csak mind többen… Képezzék csak a sok nyavajás munkanélkülit… Különben értem én, az országnak sincs pénze, ezért kell a szoc. segélyek helyett is képezni az embereket, amit egyébként igen rendjénvalónak tartok… Dehát belőlük is munkanélküliek lesznek, hacsak, ki nem vándorolnak, ugye… Most már mindenféle nyelvtudással meg is tehetik nyugodtan… Elvégre, eddig is menni akartak… Igen, már a szoc. időkben is menni akartunk egyébként… Innen az Amerika-őrület… Most a belátóbbak már csak Európán belül szeretnének mozogni, mert itthon már megtapasztalhatták Amerikát, ugyebár… Jó, nincsenek határok, ez is annyira rendben van, ugyanis túl sok területünk veszett oda, nem érdemeltük ezt (legalábbis a többiekhez képest), ugye… Egy nagy kakihalmaz ez az egész, úgy őszintén… Ugyanis, ebben a nagy demokráciában mindenki jogász, felelős az nincs semmiért, legfeljebb a kis pitiket nyúzzák állandóan, ami egyébként rendben is lenne úgy egyébként, ugye… Ha mások is kicsit… És nem, nem a nyúzásra gondolok, hanem értelmesebb (nem azt mondom, hogy normálisabb, mert mi normális, ugye…) hozzáállásra… Igen, egyszerűen csak hozzáállásra… Uram, bocsá’, azt is el tudom képzelni, hogy valakinek nem az első gondolata a legjobb esetleg… Attól még nem kell keresztre feszíteni… De azért mindennek van határa… Én pl. már régen beláttam ezt magammal kapcsolatban… Persze, ehhez sok mindennek kellett történnie, ugyebár… Mégis azt mondom, nálam hitelesebb személy nincs e témában, úgy gondolom… Ehhez még csak miniszterelnöknek sem kell lenni egyébként… Ezeknek a mindenféle intézményeknek mikor lesz már elég? Hol van a határa a képzéseiknek vajon? Mert Magyarország határain már régen túl vagyunk egyébként… Persze, Európa határain is, csak a méretekkel nem vagyunk tisztában valószínűleg… Igen, a tévé, hát persze… Ezek a mindenféle képzések teljesen rendben vannak… Fizetni viszont ezekért fizetünk, személyiségfejlesztő, meg mit tudom én… Látom, igen, nagyon látom, hova fejlődünk…

  • Szekszárdi Júlia 2011.06.04. 10:03 Válasz

    Sajnos az igaznál is igazabb, amit Péter ír. A következmények már most elborzasztóak. A pedagógusok közül eleinte nem is kevesen reménykedtek abban, hogy az államtitkár asszony határozott, pedagóguspártinak tűnő fellépése majd helyre állítja a tanári tekintélyt, a rendet, a fegyelmet, és engedelmességre szorítja a kezelhetetlen és motiválatlan ifjúságot. És majd csak megemelődik az a fránya pedagógusbér is. Ezek a remények rendre köddé foszlottak.
    Sajnálatos és egyre általánosabb tapasztalatom, hogy a frusztrált, magukat eszköztelennek érző pedagógusok egyre nagyobb arányban verik le a gyerekeken saját tehetetlenségüket és szorongásukat, elhárítják maguktól az értük vállalt felelősséget, egyre kíméletlenebbé válnak. Nem mindenkiben van annyi belső tartás, hogy ezeket a körülményeket, ezt a növekvő bizonytalanságot egészséges lélekkel kibírja.
    A FIDESZ deklaráltan engedelmességre akarja kényszeríteni (nem csupán) a diákokat. Hiába a tiltakozások, tüntetések, a hatalom legyen helyi vagy központi nem tárgyal senkivel.
    Érhet-e még valamit a civil kurázsi?
    Meddig működtethetők a kivéreztetett civil szervezetek?
    Egyetlen örömhírem van azért. Civil szervezet elnökeként megkaptam postán a “határtalanul! nemzeti összetartozás az oktatásban” (Apáczai Közalapítvány,2011, szerk.: Csete Örs) című reprezentatív kötetet. Esküszöm, könnyek szöktek a szemembe a meghatottságtól…
    .

  • Oláh Gabriella 2011.06.04. 11:12 Válasz

    Különben végtelenül egyszerű… Mint tudjuk, t=m/s és e=mc2… Na, mi a közös? Hát az “m”, természetesen… :) Persze, a m/s lehet km/h is, és logikusnak tűnik számomra az ezres váltószám, hiszen a másodperceket is ezredig szoktuk mérni általában… A 10-es, 100-as nem ér, hiszen túl közeli, csak galibát okozna… Itt jegyezném meg, hogy angolszász vidékeken mérföldben mérünk, ha jól tudom, de teljesen mindegy… A fizika törvényeit nem lehet felülírni, persze kiderülhet, hogy tévedtek némely’ fizikusok, ugye… Pláne, ha figyelembe vesszük, hogy Einstein pl. nem volt jó matekból, ugyebár…

  • Radó Péter 2011.06.04. 18:21 Válasz

    Juli, én is osztom a tehetetlenség érzését. Nehéz pozitív és racionális alternatívákban gondolkodni amikor a józan ész ilyen mértékben tűnik el a közpolitika alkotásból. A kibekkelésen és kármentésen kívül két értelmes elfoglaltságot látok: nem abbahagyni a gondolkodást és szakmai koalíciókat kötni arra az időszakra, amikor eltűnnek a süllyesztőben azok, akik most diszkreditálják magukat.

    Gabriella, egy szót sem értek mindabból, amit a örvendetesen szaporodó, kicsit monológ szerű hozzászólásaiban ír….

  • Szekszárdi Júlia 2011.06.04. 20:33 Válasz

    Én is úgy látom, Péter, hogy nincs más lehetőségünk. De azért ezekben a szakmai koalíciókban van némi remény. Mikor kerülnek fel a netre a szülinapi rendezvény eseményei?

  • Radó Péter 2011.06.04. 21:10 Válasz

    Hamarosan. Lehet majd kommentálni.:-)

  • Oláh Gabriella 2011.06.05. 12:12 Válasz

    Akkor érdekességképpen elmesélem, hogy szerintem légüres térben nem terjed a hang… Magunkban persze beszélhetünk sokat, mert mint tudjuk, a hangsebességen való rezgés elősegíti környezetünk megöregedését, míg mi fiatalok maradunk, amíg meg nem fordul ez a folyamat… Aztán, amikor már mindenki elég bölcs, egyesülünk… Én látom ezt földi méretekben egyébként… A földrészek is megszűnnek lenni… Vagy összeérnek, vagy teljesen széttagolódnak… Ha összeérnek, körülveszi őket a víz, ha széttagolódnak, mindenhol lesz víz is… A kultúrák, szubkultúrák megszűnnek létezni, netán még családok sem lesznek, csak egyének… Azért ezt a folyamatot annak fényében kell elképzelni, hogy a Földet azért igyekszünk majd lassan megóvni a mindenféle sugárzó és mérgező anyagoktól, mert a tudósok is megértik, hogy még a rakétákat is lehet másképp gyártani, és azok is csupán azt a célt fogják szolgálni, hogy nehogy betörjön a légkörünkbe valamiféle égitest… Más altarnatíva is lehetséges, el tudom képzelni, hogy máshol is le tudunk telepedni, ha szükséges… Pl. látni fogjuk előre, ha napkitörés készül, s vagy leválunk a röppályánkról rakétáink segítségével (lehetőleg másik naprendszerbe, másik Nap közelébe, de nem túl közel azért), vagy találunk másik élőhelyet addig… A világűrből aztán pláne másként fogjuk szemlélni az itteni dolgokat… Részemről egyébként el is érkeztem a világ teremtése, illetve az Isten körüli cécó megértéséhez…
    Részletezhetném egyébként a hangrobbanások jelentőségét is, pl. a rakétáknak is remek lökést adhatnak, stb… Nem teszem azonban…
    Ja, igen… Hold is szükséges abban a másik naprendszerben, méghozzá megfelelő távolságra lévő Hold… Ez a gravitáció miatt szükséges egyébként… A Napnak is megfelelő távolságra kell lennie, illetve a méreteket is figyelembe kell venni a Hold és a Nap esetében egyaránt… A távolságok bemérése, kiszámítása miatt… Persze, amíg repülünk, ugye…

  • Oláh Gabriella 2011.06.05. 13:37 Válasz

    * Méretek alatt a kiterjedés méretét, illetve az anyagsűrűséget értem… Ezt így együttesen kell figyelembe venni mindkét égitestnél külön-külön… Igaz, mire odaér a Föld… Mert, ugye, mindeközben felmerül a gondolat, hogy a Föld belsejében mi zajlik mindezek alatt… A repkedés pl. a földfelszínre veszélyes leginkább, míg mi a Föld belsejére is, ugye… Igaz, a sebesség, illetve a környezetváltozás mértéke, avagy hossza befolyásolja a Föld belsejében zajló folyamatokat is, ugyebár…
    Persze, ha előre ki van találva minden, röppálya, stb., s esetleg az úgy is sül el, ahogy tervezve van, akkor talán minden kiszámítható… Az emberek ugyan semmiképp sem élik túl az utazást, de a rakéták üzemanyagmennyiségével, hajtóerejével, illetve a mennyiség csökkenésének hajtóerő-változásaival (minőségi kritérium, itt tudni kell a rakéták fogyasztását is adott üzemenyagtípusra…), illetve a rakéták beállításaival (még computer sem kell, csak irányzékok…) minden megvalósítható… Mindezek akkor valósíthatóak meg a röppályát tekintve, ha ismerjük a légüres tér kritériumait, esetleges akadályozó tényezőit, melyek röppályáját úgyszintén ki kell számítani… Esetleg a Föld belsejében zajló folyamatok szabhatnak gátat mindennek… Mit tudom én, útközben szétesik… Vagy nem láttunk előre egy szomszédos bolygókisülést, vagy hogyan lehet nevezni ezeket a dolgokat, ugye…

  • Oláh Gabriella 2011.06.05. 15:03 Válasz

    Egyébként ez a demokrácia… A bölcsesség… Amerika már régen tudja ezt, ugyebár… Én pl. javasolnám itthon is az asszonytartás bevezetését, persze, szüljenek is azok az asszonyok, én ennyiben módosítanám a dolgot… A gyerektartás azonban hülyeség… Különben sem tart élete végéig, vagy amíg családot nem alapít, ugye… Perelném állandóan azokat a zaklatókat, akik bármilyen megjegyzést is merészelnek tenni… Nőpárti vagyok… :) Általában a férfiakra teszünk megjegyzést… :) Mert az állam én vagyok, ugyebár… Soma mama gésa pedig kitalálta, amit én már régen tudok, hogy a nők el voltak nyomva, nem tanulhattak évszázadokon, netán évezredeken keresztül, ugye… Most bezzeg mind önmegvalósít, és szegény férfiak, ugye… Ezt is Soma mondta egyébként…

Új hozzászólás írása