how long does one dose of xanax stay in urine buy xanax xanax elvonási tünetek

how to reach ambience mall gurgaon from iffco chowk ambien 10 mg indications for ambien

soma lofts omaha rent buy soma aura soma miskolc

formula da soma de termos da pa buy soma order soma Tampa

tramadol to buy cheap buy tramadol tramadol hydrochloride recommended dose

valium alplax buy cheap valium can too much valium kill you

sfgate soma buy soma site soma concursos

ambien for oxycodone withdrawal buy ambien online how long does it take to feel the effects of ambien

tramadol local anesthetic buy tramadol tramadol and depo provera

is it safe to take valium while pregnant diazepam 5mg oxycodone valium overdose

Az oktatási hiánygazdaság rekonstrukciójáról

A második Orbán-kormány oktatáspolitikájának lényege az állam korlátlan befolyásának közvetlen és brutális érvényesítése az oktatási rendszer minden lehetséges szegmensében. Ebben a bejegyzésben azt igyekszem szemléltetni, hogy az államszocializmus kormányzási rendszerének rekonstrukciója szükségképpen együtt jár az oktatási kínálat szűk keresztmetszeteinek megteremtésével.

Az oktatási rendszer szűk kapacitásai

Mindenekelőtt vessünk egy gyors pillantás arra, hogy a magyar oktatási rendszerben hol vannak szűk kapacitások. A pontok azonosítása nagyon egyszerű: olyan intézményekről van szó, amelyekben a férőhelyek tartósan alacsonyabbak a jelentkezők számánál, ahol tehát valamilyen szelekcióra van szükség. Ami a közoktatást illeti, az alábbi grafikonok igen kevéssé meglepő két üzenete az, hogy (1) a férőhely kínálat és az adott középfokú intézménytípus iránti érdeklődés nagyjából egyensúlyban van, a kereslet változásaihoz a rendszer képes alkalmazkodni, (2) az egyetlen szűk keresztmetszet a gimnáziumi oktatás iránti tartós, a kapacitásokat meghaladó férőhely kereslet. (A gimnáziumi férőhely hiány pandantja a szakiskolai férőhely többlet, a szakközépiskolákban azonban a jelentkezők és felvettek száma együtt mozog.) A közoktatási kapacitások és a jelentkezési szándékok területi megoszlása természetesen nem egyenletes. A sporadikus helyi feszültségek azonban az összképen lényegesen nem változtatnak. Nem szükséges különösebben hangsúlyozni, hogy a jelentkezések arányában megnyilvánuló érdeklődés ott erősödik, ahol az adott intézménytípus lényegesen javítja a továbbtanulási és elhelyezkedési esélyeket: a gimnáziumban. (A tanulók és szüleik elég pontosan fel tudják mérni, hogy mi szolgálja jobban az érdekeiket.)

Forrás: KIFIR

Forrás: KIFIR

Forrás: KIFIR

A felsőoktatási belépési szándékok és a férőhely kínálat közötti tartós diszkrepanciát szemléltető alábbi grafikon bizonyos értelemben megtévesztő, ugyanis a jelentkező és a felvett fiatalok számát és nem korcsoporton belüli arányát mutatja. Tudnunk kell, hogy a jelentkezők számának csökkenésének elsősorban demográfiai okai vannak, a felsőoktatás tanulmányok iránti érdeklődés nem csökken. Jól látszik, hogy – csakúgy, mint a gimnáziumokban – a kereslet tartósan meghaladja a férőhely kínálatot, noha a feltöltött férőhelyek számának alakulása nem automatikusan követi a jelentkezők számának alakulását. (Ennek következtében, amikor csökken a jelentkezők száma mérséklődik a szűk keresztmetszet okozta feszültség.)  A felsőoktatással kapcsolatban a továbbtanulási aspirációkra még erősebben hatnak a diploma megszerzéséhez kapcsolódó egyéni előnyök, mint amilyenek a jobb elhelyezkedési esélyek vagy a magasabb megszerezhető jövedelem. Mivel ezek az előnyök várhatóan a válság ellenére is jelentősek maradnak, nem várható a felsőoktatásba való jelentkezések arányának csökkenése, ez a szint is tartósan az oktatás szűk keresztmetszete marad. (Mint már két korábbi bejegyzésemben – itt és itt – írtam, a belépési szelekció és a felsőoktatás minősége két teljesen különböző probléma.)

Forrás: Felvi.hu

A szelektivitás erősítésének szerszámkészlete

A közoktatási és felsőoktatási törvények tervezetei egy a jelenleginél is sokkal szelektívebb (kirekesztő és szegregáló) oktatási rendszer képét vázolják fel. A rendszer szelektivitásának erősítésére rengeteg szörnyű eszköz áll az oktatásirányítás rendelkezésére, melyek négy nagyobb csoportba sorolhatóak.

  1. Lemorzsolás. Mint a központi bérfinanszírozásról szóló korábbi bejegyzésemben írtam, az iskolák beiskolázási érdekeltségének kivonása önmagában is a lemorzsolódás növekedését fogja eredményezni. Erre a kormány még rá is segítene azzal, hogy már kivonta, vagy igyekszik kivonni a rendszerből az előrehaladás megkönnyítését szolgáló eszközöket, mint amilyenek például a buktatás megnehezítése, a szöveges értékelés, vagy a pedagógiai szakaszok közötti váltások során az átmenetek megkönnyítése. Mindezt végül megfejeli a tankötelezettség idejének csökkentésével.
  2. Holtvágányokra terelés. A rendszerben bennmaradó, de bármilyen okból (akár teljesítményük vagy magatartásuk miatt) a sorból kilógó tanulók számára a meglévő holtvágányok mellé (speciális oktatás, szegregált roma osztályok, szakiskolák) a készülő törvény új parkolópályákat hoz létre, mint amilyenek például a pedagógiai fejlesztő osztály az iskolába lépéskor és a HÍD program a tankötelezettség ideje alatt középfokon tovább nem tanuló gyermekek számára. Ezen kívül számos intézkedés gondoskodik arról, hogy ezek a parkoltató programok és intézmények meg is teljenek. Ilyenek például a szakértői bizottságok jogosítványainak megerősítése vagy a szülők döntési jogának legyengítése.
  3. Méltánytalan szelekciós mechanizmusok. Olyan intézménytípusok illetve programok esetében, ahol a jelentkezők száma meghaladja a felvehető tanulók számát mindenképpen működtetni kell valamilyen szelekciós mechanizmust. Ilyen esetekben a kérdés az, hogy az alkalmazott szelekciós eljárás mennyire méltányos. (Akkor tekintünk méltányosnak egy eljárást, ha az nyilvános követelményeken alapszik, ha független az adott intézménytől, tehát nem az intézmény maga szelektál, és ha a szelekció eszköze – jellemzően egy vizsga – minél inkább standardizált.) Ezeknek a követelményeknek a jelenlegi középiskolai és felsőoktatási felvételi mechanizmus részben megfelel. A jelenlegi kormányzat azonban (a törvénykoncepció 4. mellékletében részletesen kifejtett módon) visszaállítja az intézmény által megállapított követelményeken alapuló intézményi szóbeli vizsgát és a szakképzésben bevezeti a szakmai alkalmassági vizsgát. A felsőfokra való belépés megnehezítését az érettségi vizsgakövetelmények erős szigorítása szolgálja majd, ami lényegében kizárja  a standardizációt.
  4. A kapacitások szűkítése. A tanulók tanulási szándékaitól eltérő, alacsonyabb hozzáadott értéket és rosszabb továbbtanulási, elhelyezkedési és kereseti esélyeket produkáló intézményekbe irányításának, vagy éppen a továbbtanulásból való kizárásának legradikálisabb eszköze az elit számára fenntartott oktatási kínálat kapacitásainak szűkítése. A kormányzat a gimnáziumi férőhelyek körülbelül 40 százalékos szűkítését tervezi. A felsőoktatási forráskivonásnak az elérhető felsőoktatási férőhelyek számára gyakorolt hatása még nem kalkulálható pontosan, de döntő valószínűséggel az sem lesz kevésbé drasztikus. (Az általános iskolák redundáns kapacitásainak szűkítése – ahogy az például Bulgáriában történt – automatikusan a spontán integrációt erősítené, de itt egyáltalán nem erről van szó.)

Mindezek alapján az látszik, hogy mindazokat az eszközöket, amiket egy oktatáspolitikai elemző el tud képzelni annak érdekében, hogy Európa legszelektívebb közoktatási rendszere még kirekesztőbb, az esélyteremtésre még kevésbé alkalmas legyen, azt az Orbán-kormány kínos pedantériával mind alkalmazni fogja. Nyilvánvaló tehát, hogy ez a törvénytervezet módosító indítványokkal nem javítható, ugyanis a fenti eszköztár egyes elemeinek kilövése nem változtat a törvény egész konstrukciójának hatásán: a méltányosság követelményének elfogadhatatlan mértékű sérülésén. Elemi európai normák alapján az egész törvény elfogadhatatlan.

Az oktatási hiánygazdaság rekonstrukciója

Ezen a ponton érkeztünk el a bejegyzés tulajdonképpeni témájához. A fenti oktatáspolitikai szerszámkészlet első három csoportjához tartozó eszközök nem igényelnek többet, mint egyszeri beavatkozást. Az ezek alkalmazásához szükséges szabályozási és intézményi keretek létrehozása után az oktatás rendszer szereplői önállóan elvégzik a munkát, ugyanis ezek az eszközök nem tesznek mást, mint szabad utat biztosítanak a közoktatásban érvényesülő rettenetesen erős szeparációs nyomás érvényesülése számára (melyről egy korábbi bejegyzésemben már írtam). A kapacitások szűkítése azonban azért érdemel kitüntetett figyelmet, mert maga generál igényt a folyamatos állami jelenlétre és beavatkozásra!

Hogy mondanivalóm érthetőbb legyen, érdemes újra elővennünk a Kornai János által a szocializmus hiánygazdaságának (shortage economy) leírására megalkotott fogalmakat. Kornai számos munkájában az államszocializmus rendszerét „koraszülött jóléti államnak” nevezi. A nemrég megjelent „Gondolatok a kapitalizmusról” című tanulmánykötetében erről ezt írja: „A gyakorlatban az állam vagy képtelen volt az univerzális jogosultságokra vonatkozó ígéreteinek eleget tenni, vagy ha erre kísérletet tett, akkor azt csak szegényes, alacsony minőségi szinten valósította meg.” A jelenlegi kormányzat minden más területen is érvényesített célja az állam – korábban csak az államszocializmusban gyakorolt – korlátlan hatalmának biztosítása. A szocialista rendszerben a javak és szolgáltatások központi állami szétosztásának feltétele a hiány volt, ami automatikusan megteremtette az elosztás kontrollja iránti igényt. Megfordítva: logikus, hogy aki mindent maga alá gyűrő állami kontrollra jelent be igényt, az reprodukálja a kontroll egyik legfontosabb előfeltételét: az elérhető szolgáltatások keresletet mélyen alulmúló kínálatát. Másképpen fogalmazva: szűk keresztmetszetek nélkül nincs erős szelekció, erős szelekció nélkül nincs erős állami kontroll.

Mint láttuk, a kormányzat elsősorban ott szándékozik szűk keresztmetszeteket teremteni, ahol a magas egyéni megtérülés erős keresletet generál: a gimnáziumi oktatásban és a felsőoktatásban. A szűkösen rendelkezésre álló férőhelyek elosztása – ahogy az a felsőoktatásban már lényegében elkezdődött – nyilvánvalóan szükségessé tenné egy folyamatos, a tanulói szándékok érvényesülését lényegében kikapcsoló állami elosztási mechanizmus működtetését. Az állami elosztás újraélesztett mechanizmusán keresztül ráadásul újraéleszthetőek lennének az államszocialista hatalomgyakorlás lojalitást kikényszerítő, minderre rárakodó informális és formális technikái is. (Az idősebbek még emlékezhetnek a hetvenes évekre, amikor KISZ ajánlás nélkül nem igen lehetett bejutni egy egyetemre. A NER több, mint egy éves kormányzása után illúzió lenne azt gondolni, hogy ilyen típusú eszközök visszatérésétől Magyarországon már nem kell tartani.) Mint ahogy a központi bérfinanszírozásról szóló bejegyzésemben írtam, a konstrukció következetességét mutatja, hogy a kormányzat az oktatásban helyreállítaná a „parancsgazdaságok” másik Kornai által leírt tulajdonságát: a költségvetési korlátok felpuhítását.

A hiánygazdaság működése mögött álló alapvető strukturális probléma a rendelkezésre álló erőforrások és az ígéretek közötti nagy szakadék volt. Érvelhetne itt bárki azzal, hogy a költségvetés jelenlegi állapotában a hiánygazdaság körülményeinek reprodukálása az oktatásban elkerülhetetlen. Ez az érvelés azért nem állja meg a helyét, mert az oktatás szűk kapacitásait a kormányzat mesterségesen állítja elő, ugyanis:

  • a magyar költségvetés finanszírozási kapacitása (az egy tanulóra eső GDP arányos ráfordítások nemzetközi összehasonlítása alapján) lehetővé tenné a jelenlegi közoktatási és felsőoktatási részvétel stabil fenntartását;
  • a magánnyugdíjpénztárak vagyonának részleges felélése sem fedi el azt a tényt, hogy a kormány nem szokott le a korábbi kormányokra is jellemző „költségvetési alkoholizmusról”. Ennek következtében a nyugdíjpénztárak elfogyása után várható durva megszorítások részben a saját politikájának következtében válnak szükségessé. Azonban még ekkor is érvényesíthető prioritás lenne az elért oktatási kínálat megőrzése;
  • a kormányzat – legalább is szavakban – a tankötelezettség utáni oktatásban is ragaszkodik az univerzális juttatások rendszeréhez, ezért – megint csak szavakban – tabusította a felsőoktatási tandíj bevezetését. (Nem mindenki által fizetett tandíjat vezet be, hanem a költségtérítést emeli és csökkenti az államilag finanszírozott helyek számát.);
  • a finanszírozási feszültséget (a források pazarló felhasználást) a közoktatásban nem a túl magas részvétel, hanem az oktatás túl magas munkaerőigénye állítja elő. Ezzel szemben a kormány nem finanszírozási igényt csökkentő reformokban, hanem primitív kapacitáscsonkolásban gondolkodik;
  • az önkormányzatok eltérő jövedelemgeneráló képességéből fakadó problémák megoldását szolgáló – a legtöbb európai országban alkalmazott – önkormányzati finanszírozásba épített kiegyenlítő mechanizmusok helyett a közoktatás államosítását tervezi, amivel lényegében megfosztja az oktatásfinanszírozást a nem állami költségvetési források becsatornázásának lehetőségétől.

Végül

Egy hideg professzionális közpolitikai elemzésbe nem illik ilyesmit leírni, de mégis idekívánkozik: ez az oktatáspolitikai konstrukció lelkileg és morálisan is nagyon beteg…

Hozzászólások:

  • Nagy Mária 2011.10.20. 09:53 Válasz

    Péter, én azért adnék egy esélyt annak a gondolatnak, hogy olyan világméretű gazdasági válság van, amelyben újra kell gondolni az oktatási javak korlátlan fogyaszthatósága nevében folytatott expanziós gyakorlatot. Ami érdekes lenne, egy komoly elemzés a jelenlegi kormány társadalompolitikai megnyilatkozásairól és gyakorlatban megtett lépéseiről, összevetésben például a 2008 előtti társadalompolitikai megnyilatkozásokkal és gyakorlati lépésekel. Ez persze komoly kutatói teamek több éves munkáját igényelné, csak egy keretet javaslok a témáról szóló gondolkozásunkhoz.

  • Radó Péter 2011.10.20. 16:25 Válasz

    Mari, nagyon vigyáztam arra, hogy ne használjam az expanzió szót, részben mert a közoktatásban és a felsőoktatásban az demográfiai okból amúgy is kifulladt, részben pedig mert csakugyan nem a földön jár, aki ma plusz forrásokra jelent be igényt. Másfelől azonban azt gondolom, hogy a részvétel adott szintje megőrizhető lenne. A ráfordításokat is lehetne csökkenteni, ha nem a részvételt, hanem a közoktatásban az elmúlt húsz évben kormányról kormányra nagyvonalúan telepített, munkaerő igény többletet generáló feladatok között csapnának szét és ha a felsőoktatásban bevezetnék a mindenki által fizetett tandíjat. Olyan mértékű gazdasági válságról (egyenlőre) nem tudok, ami miatt komolyan felvetődne az oktatási részvétel komoly csonkolása. (Olyan felborult magyar költségvetési egyensúlyról tudok, ami miatt forrásokat kell kivonni a rendszerből, de ennek jó része a jelenleginél sokkal konzervatívabb gazdaságpolitikával és a magyar költségvetést finanszírozó befektetők bizalmának helyreállításával kezelhető lenne.)

    Amit kutatási programként javasolsz, ahhoz nem is kellene hosszú idő és sok erőforrás. Ha azonban a témádat kiegészítem a különböző oktatáspolitikák társadalompolitikai hatásával és ennek alapján értékelnénk a társadalompolitikai víziókat már tényleg egy komoly kutatás állna össze belőle. Erre szerintem is szükség lenne. Kellene hozzá egy intézmény…

  • Kovács Attila 2011.10.21. 14:12 Válasz

    Nem értem, hogy miért elfogadható számotokra, hogy a színművészetin, zeneművészetin, képzőművészetin, testnevelésin szigorúan mérik a képességeket, az alkalmasságot, de bezzeg a többi felsőoktatási szakon ezt már méltánytalannak tartjátok! Orvosnak, mérnöknek, tanárnak, jogásznak, közgazdásznak, stb. bárki mehet, ha a “standardizált” elvárásoknak megfelel, de akkor színésznek, zenésznek, képzőművésznek, tornatanárnak miért nem? (magyarul elég pontot hoz magával a béka feneke alatti gimnáziumi/szakközépiskolai érettségi nyomán). Vagy az orvosi/mérnöki/tanári/jogászi, stb. pálya nem követel meg sajátos képességeket, bárkiből lehet bárki? Tipikus bölcsész okoskodás!
    Mégis miért is nem jó, ha szigorítják az érettségit és ha bevezetik a szóbeli felvételit a felsőoktatásban? Kinek az érdekeit sérti ez?

  • Setényi János 2011.10.22. 17:37 Válasz

    Attila,

    ez eltérő tudásokról:

    http://oktpolcafe.hu/harom-szintezis-avagy-mi-van-bologna-mogott-0603340

    az okoskodásról és gyakorlatról:

    http://oktpolcafe.hu/a-pedagogusok-es-az-elemzok-kozotti-jaratlan-hidakrol-0828381

  • Kovács Attila 2011.10.23. 11:45 Válasz

    János,
    Az első link-kel kapcsolatban: teljes mértékben egyetértek Debreczeni Péter 2011.01.03. 16:03 #11 hozzászólásával. Ezt tapasztaltam magam is az USA-ban, csak más egyetemeken.
    Abban meg veled értek egyet, hogy ránkerőltettek, mindenféle hatékony előkészítés nélkül egy Európában amúgy is bürokratikusan szervezett rendszert. Anélkül, hogy erre az egyetemek, a munkaadók és maguk a hallgatók (leendő munkavállalóként) fel lettek készülve. Az eredmény miért is lehetne más mint katasztrofális? Ha állíthatjuk, hogy L.Summers tönkretette a Harvardot, akkor ez százszorosan igaz Magyar Bálintra és hiveire, követőire, a magyar felsőoktatás tekintetében!

  • Pénzes Dávid 2011.10.24. 13:06 Válasz

    Kedves Péter!

    Némi kiegészítés, kérdés

    1. 2004–2008 között miért csökkent (durván 40 ezer fővel) a jelentkezők száma? És utána is csak a csökkenés felét tudta behozni (durván 20 ezer fő). Demográfiai okok?

    2. Azt, hogy megéri-e továbbtanulni nem az állami finanszírozásban résztvevők száma mutatja meg igazán – szerintem – hanem az önköltséges képzésben résztvevők száma (egész pontosan aránya!). Hiszen, ha valamiért pénzt adnak – főleg ha ilyen költséges – akkor megéri az. Ám ha „csak” az állami támogatás miatt mennek, akkor olyan ez, mintha a csokifogyasztást/hajvágást támogatná az állam: valószínűleg többen járnának fodrászhoz, többen fogyasztanának csokoládét (eltekintve most a minőségtől). Persze a kép itt is árnyaltabb. Európában kirívóan alacsony a magyar felnőttek (munka mellett, fizetős képzésben részt vevők aránya) felsőoktatásban való továbbtanulása (ennek bizonyára társadalomtörténeti okai is vannak), de egyfajta indikátorként elfogadható számomra.

    3. Némiképp árnyalja a képet a KSH egyik új kiadványa: „A fiatalok munkaerő-piaci helyzete” (http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/ifjusag_munkaero_piac.pdf – elérhető).* Itt azért megemlítik, hogy sokan a munkaerőpiacról való távolmaradáshoz használják a felsőoktatást. Ráadásul Magyarországon az uniós átlaghoz képest is – jóval – alacsonyabb a foglalkoztatás (nyugaton munkaerőhiány van (no nem vezérigazgató hiány), nálunk meg munkahiányból fakadó munkaerőfelesleg).

    4. Fel lehet-e fogni az állami szerepvállalás csökkenését úgy, mintha megrendelőként viselkedne az állam? Illetve ez utóbbi mikor lehetséges?

    * Egy idézet a kiadványból: „A nyugat-európai országok már jóval korábban szembesültek az ifjúsági munkanélküliség problémájával, melyet elsősorban oktatási reformokkal, az oktatás expanziójával igyekeztek kezelni. Az intézkedések csak átmenetileg oldották meg a problémát, jelentős javulást csak a nyolcvanas évek második felében kibontakozó gazdasági fellendülés hozott.” – szerintem hasonló a helyzet ma Magyarországon. Talán egy fellendülés segítene…

Új hozzászólás írása