order soma Provo buy soma buy soma Everett

o que resolve primeiro multiplicação ou soma soma online soma uydu görünümü

will tramadol hurt my stomach tramadol online cod is buying tramadol online legal

xanax effects on immune system buy xanax dependent de xanax

shokugeki no soma chapter 35.5 buy soma online tamo junto é nois que soma ate o fim

is clorazepate the same as valium buy valium online dilaudid valium alcohol

what is tramadol 50mg tablets used for cheap tramadol tramadol detox help

download free amarda valium diazepam 5mg valium nachweisbarkeit

can bonine and xanax be taken together buy xanax no prescription klonopin xanax dosage equivalent

xanax withdrawal vs valium withdrawal xanax 2mg alprazolam online Lakewood

Amiről a felsőoktatási törvénynek szólnia kellene

Az OktpolCafé nagyon elhanyagolta a készülő felsőoktatási törvényt, legfőképpen azért, mert a közoktatás totális újraszabályozása összehasonlíthatatlanul több kárt okoz, mint a beterjesztett felsőoktatásról szóló tervezet. Előre jelzem azonban, hogy ez a bejegyzés sem magáról a hallgatókat és az intézményeket bután bizgető törvénytervezetről szól, hanem arról, amiről véleményem szerint a törvénynek szólnia kellene.

A felsőoktatási törvényről lassan egy éve zajló diskurzus tartalmát a kormányzat ötletelése és ügyetlenkedése határozza meg. Az egész tehát nem szól másról, mint az intézmények és férőhelyek számáról, a felsőoktatásból kinyerhető költségvetési forrásokról, a jelenleg intézményi autonómiának hívott konstrukció szűkítésének mértékéről, és a lassan az élet szinte minden aspektusát maga alá „szabályozó” államnak a felsőoktatási képzések „elosztásában” játszott szerepéről. Mindennek – mint arra mindjárt visszatérek – köze sincs a felsőoktatás valódi problémáihoz, a kormányzat csupa olyan problémát menedzsel, amit saját maga állít elő. A törvény természetesen relatíve kis kárt okoz majd, mert a felsőoktatás establishment-je (ebbe beleértve a státus quo fenntartásában erősen érdekelnek látszó hallgatói önkormányzatokat is) politikai háttéralkukkal fel fogja puhítani a legnagyobb érdeksérelmeket okozó szabályozási nünükéket. Ennek persze ára lesz: a felsőoktatás el fog szenvedni egy jelentősebb forráskivonást és némi közvetlen politikai kontrollt.

Amikor a Hallgató Hálózat által rendezett felsőoktatásról szóló panelbeszélgetésen azt firtatták tőlünk, hogy beszéljünk a felsőoktatással kapcsolatos vízióinkról, azon kaptam magam, hogy csupa olyan dologról beszélek, amivel a jelenlegi törvénykoncepció diametrálisan ellenkező irányba halad. Abból indultam ki, hogy a felsőoktatásnak a jövőben négy követelménynek kell megfelelnie: legyen (1) nyitott, (2) nyitott, (3) nyitott és végül legyen (4) nyitott. (Setényi János nagy kínai gondolkodók nyomába lépve ezt nevezné a négy nyitottság politikájának.) Vegyük tehát sorra ezeket a követelményeket.

1. Nyitottság az egyre sokfélébb tanulási igényekkel és egyéni tanulási pályákkal szemben. A tanulás és a munka közötti átmenet már régen nem egyszeri aktus, hanem egy tíz évenként egy évvel hosszabbá váló önálló életszakasz. A pályautak minden fejlett posztindusztriális társadalomban individualizálódtak és végtelenül sokfélévé váltak. A tanulással töltött idő mindenhol meghosszabbodott. Egyre gyakrabban a fiatalok 25 éves koruk után is a tanulásban maradnak, vagy némi munkavégzés után visszatérnek oda. Sokszor tanulás mellett dolgoznak, vagy éppen fordítva, és gyakran több azonos szintű végzettséget szereznek. (Az egyéni stratégiáknak ez a végtelen sokfélesége megfelel a munkaerőpiacon megfigyelhető diverzifikációnak.) A felsőoktatásnak alkalmazkodnia kell a tanulási pályák egyre nagyobb sokféleségéhez, mégpedig gazdag programkínálattal és rugalmas képzésszerkezettel. A magyar felsőoktatás az elmúlt húsz évben nyögvenyelősen ugyan, de éppen ezt tette. Egy valóban bolognai képzési kínálat kialakulása azonban még csak az elején tart, a működési módjában is „bolognai” felsőoktatási rendszer létrehozása még rengeteg aprómunkát, korrekciót és finomhangolást igényelne: lassan de szívósan előre kellene haladni és nem visszalépni, mint ahogy a törvénytervezet teszi. A következő ábra például a Felsőoktatási Tudományos Tanács megbízásából készült stratégiai dokumentumban vázolt rugalmas képzésszerkezetet mutatja be.

2. Nyitottság a tanulók és a különböző érdekcsoportok minőségelvárásaival szemben. Bármilyen meglepő, a hallgatók alapvetően abban érdekeltek, hogy minőségi oktatást kapjanak az egyetemektől és főiskoláktól. A felsőoktatás jelenlegi működési módja azonban teljesítmény visszatartásra ösztönzi a játék minden egyes szereplőjét. (Például a hallgatókat rengeteg alacsony kreditértékű, viszont minimális erőfeszítéssel elvégezhető tárgy felvételére kötelezik.) A felsőoktatás működése jelenleg alapvetően oktató központú. A felsőoktatás minőségének egyik legfontosabb szempontja azonban, hogy az mennyire tanulás-intenzív. A már hivatkozott FTT anyagból származó alábbi ábra (amit János már megosztott egy korábbi bejegyzésében) a két fajta felsőoktatás közötti különbséget illusztrálja.

Ez a tanulás-intenzív tanulásszervezési, oktatási módszertani és értékelési működésmód, ami már beépült a nyugat-európai felsőoktatási gyakorlatba az intézmények kultúraváltását igényli, ami nem egy rövid folyamat. Ha ezt serkenteni akarjuk az egyik első lépés az érdekeltségi viszonyok megváltoztatása, melynek egyik legfontosabb eleme egy mindenki által fizetendő alaptandíj bevezetése lenne. Ha a felsőoktatásra áldozni kell – még akkor is, ha a hátrányos helyzetűektől ezt az áldozatot valaki átvállalja – a hallgatók legitim módon fogalmazhatnak meg minőségi elvárásokat, és várható az is, hogy minőség-tudatosabbakká válnak. (Ez tartalmat adhatna a jelenleg meglehetősen üres, de a kelleténél sokkal erősebb hallgatói önkormányzati részvételnek az intézmények irányításában.) A tandíj tehát nem pusztán társadalmi igazságosság kérdése, de a minőség javítása felé való elmozdulásé is. Mindemellett nyilvánvaló, hogy a „kuncsaftokon” kívül rengeteg csoport érdekelt a felsőoktatás kibocsájtásában. A különböző érdekcsoportok részvétele az intézmények vezetésében még nagyon gyenge.

3. Nyitottság a nemzetközi képzési piaccal szemben. Egy kizárólag saját kis nemzeti lavórjának képző felsőoktatási rendszer nem csupán megpunnyad, de el is szegényedik. A felsőoktatás minősége szempontjából ezért egyre inkább kulcskérdés, hogy az mennyire versenyképes a nemzetközi képzési piacon. E tekintetben nem állunk jól. Ami a magyar felsőoktatás Európán kívülről érkező hallgatókat idecsábító képességét illeti, az Romániával és Albániával van egy súlycsoportban, és az utóbbi években e tekintetben a bolgár és szlovák felsőoktatás is többet fejlődött.

Ami az európai felsőoktatási térségbe való beágyazottságunkat illeti egy kicsivel jobb a helyzet, de nem sokkal. Mint az alábbi ábrán is látszik az Európából érkező hallgatók számának növekedését tekintve Csehország és Horvátország is sokkal jobban produkál, mint mi.

Ebben is inkább előre kellene lépni ahelyett, hogy a brutális mértékben megemelt, tehát versenyképtelen „önköltség” fizettetésével  – akármit is jelentsen is az önköltség – kiüssük a magyar felsőoktatást a nemzetközi képzési piacról.

4. Nyitottság a nem privilegizált társadalmi csoportok tagjaival szemben. Egy olyan politikának, amely – értékorientációktól akár függetlenül is – érdekeltséget mutat a magas foglalkoztatás, a versenyképesség, a magas életminőség, a közösségi kiadások minimalizálása és az adóbevételek maximalizálása, valamint a társadalom kohéziója iránt társadalmi értelemben nyitott, az egyéni mobilitás csatornáit működtetni képes felsőoktatásban kell érdekeltnek lennie. Ehhez – mivel a felsőoktatás munkaerő-piaci illeszkedése amúgy is ezt követeli – arra van szükség, hogy aki tanulni akar és nyitott és fair versenyben képes megszerezni az érdeklődésének és aspirációinak megfelelő képzési helyek valamelyikét, az minden korlátozás nélkül beléphessen a felsőoktatásba. Ehhez természetesen arra van szükség, hogy

  • a felsőoktatási férőhelyek száma ne essen az elit reprodukciójához éppen csak elegendő szintre (ami alatt természetesen nem a már úgyis kifulladt expanzió erőltetését értem),
  • a képzés költségei senkit ne korlátozzanak a részvételben (ami alatt természetesen nem a képzés ingyenességét, hanem rászorulóknak felajánlható ösztöndíjakat és képzési támogatásokat értek),
  • ne építsünk a rendszerbe olyan mesterséges szűrőket, amelyek hatásukat tekintve a magas státuszú hallgatókat hozzák helyzetbe (mint amilyen például a nyelvvizsgához kötött felvételi vagy a „képességfelmérő” szóbeli visszacsempészése),
  • alkalmazzunk olyan fejlesztő megerősítő intézkedéseket, melyek hátrányos helyzetűek (pl. romák) számára megkönnyítik a belépést.

Gondolom, nem kell bizonygatnom, hogy a törvénytervezet mindezzel diametrálisan ellenkező irányba indul el.

Ami pedig a lényeg: a növekvő komplexitásra intelligens szabályozó eszközökkel, ösztönzőkkel és fejlesztéssel, valamint a megfelelő, elszámoltathatósággal párosított autonómia biztosításával kell reagálni, nem pedig egyszerűsítéssel és kézivezérlésre való átállással. Még ha ez utóbbi reakció pszichológiailag érthető is…

Ebben is inkább előre kellene lépni ahelyett, hogy a brutális mértékben megemelt, tehát versenyképtelen „önköltség” fizettetésével– akármit is jelentsen is az önköltség – kiüssük a magyar felsőoktatást a nemzetközi képzési piacról.

4. Nyitottság a nem privilegizált társadalmi csoportok tagjaival szemben. Egy olyan politikának, amely – értékorientációktól akár függetlenül is – érdekeltséget mutat a magas foglalkoztatás, a versenyképesség, a magas életminőség, a közösségi kiadások minimalizálása és az adóbevételek maximalizálása, valamint a társadalom kohéziója iránt társadalmi értelemben nyitott, az egyéni mobilitás csatornáit működtetni képes felsőoktatásban kell érdekeltnek lennie. Ehhez – mivel a felsőoktatás munkaerő-piaci illeszkedése amúgy is ezt követeli – arra van szükség, hogy aki tanulni akar és nyitott és fair versenyben képes megszerezni az érdeklődésének és aspirációinak megfelelő képzési helyek valamelyikét, az minden korlátozás nélkül beléphessen a felsőoktatásba. Ehhez természetesen arra van szükség, hogy

a felsőoktatási férőhelyek száma ne essen az elit reprodukciójához éppen csak elegendő szintre (ami alatt természetesEbben is inkább előre kellene lépni ahelyett, hogy a brutális mértékben megemelt, tehát versenyképtelen „önköltség” fizettetésével  – akármit is jelentsen is az önköltség – kiüssük a magyar felsőoktatást a nemzetközi képzési piacról.
4. Nyitottság a nem privilegizált társadalmi csoportok tagjaival szemben. Egy olyan politikának, amely – értékorientációktól akár függetlenül is – érdekeltséget mutat a magas foglalkoztatás, a versenyképesség, a magas életminőség, a közösségi kiadások minimalizálása és az adóbevételek maximalizálása, valamint a társadalom kohéziója iránt társadalmi értelemben nyitott, az egyéni mobilitás csatornáit működtetni képes felsőoktatásban kell érdekeltnek lennie. Ehhez – mivel a felsőoktatás munkaerő-piaci illeszkedése amúgy is ezt követeli – arra van szükség, hogy aki tanulni akar és nyitott és fair versenyben képes megszerezni az érdeklődésének és aspirációinak megfelelő képzési helyek valamelyikét, az minden korlátozás nélkül beléphessen a felsőoktatásba. Ehhez természetesen arra van szükség, hogy
a felsőoktatási férőhelyek száma ne essen az elit reprodukciójához éppen csak elegendő szintre (ami alatt természetesen nem a már úgyis kifulladt expanzió erőltetését értem),
a képzés költségei senkit ne korlátozzanak a részvételben (ami alatt természetesen nem a képzés ingyenességét, hanem rászorulóknak felajánlható ösztöndíjakat és képzési támogatásokat értek),
ne építsünk a rendszerbe olyan mesterséges szűrőket, amelyek hatásukat tekintve a magas státuszú hallgatókat hozzák helyzetbe (mint amilyen például a nyelvvizsgához kötött felvételi vagy a „képességfelmérő” szóbeli visszacsempészése,
alkalmazzunk olyan fejlesztő megerősítő intézkedéseket, melyek hátrányos helyzetűek (pl. romák) számára megkönnyítik a belépést.
Gondolom, nem kell bizonygatnom, hogy a törvénytervezet mindezzel diametrálisan ellenkő irányba indul el.
en nem a már úgyis kifulladt expanzió erőltetését értem),

a képzés költségei senkit ne korlátozzanak a részvételben (ami alatt természetesen nem a képzés ingyenességét, hanem rászorulóknak felajánlható ösztöndíjakat és képzési támogatásokat értek),

ne építsünk a rendszerbe olyan mesterséges szűrőket, amelyek hatásukat tekintve a magas státuszú hallgatókat hozzák helyzetbe (mint amilyen például a nyelvvizsgához kötött felvételi vagy a „képességfelmérő” szóbeli visszacsempészése,

alkalmazzunk olyan fejlesztő megerősítő intézkedéseket, melyek hátrányos helyzetűek (pl. romák) számára megkönnyítik a belépést.

Gondolom, nem kell bizonygatnom, hogy a törvénytervezet mindezzel diametrálisan ellenkő irányba indul el.

 

Hozzászólások:

  • Szekszárdi Júlia 2011.11.28. 20:41 Válasz

    A nemzeti lavór együtt az egyik Facebook kommentben olvasott “lábszagú provincializmussal” (a szerzőt elfelejtettem) annyira kifejező kép, hogyha nem éppen ebben ücsörögnénk, igazán jót mulatnék rajta. Így azonban nem tudok önfeledten kacagni, hanem azon töprengek: mit lehetne tenni a folyamatok egészséges irányba fordítása érdekében. Csak abban lehet reménykedni, hogy szétporlik maga a koncepció, de akkor is legfeljebb stagnálunk majd. Fájó észlelni, hogy szakadunk le a művelt világtól…

Új hozzászólás írása