is it safe to take valium with citalopram diazepam 5mg is valium illegal in america

can i take 2 doses of ambien buy ambien ambien side effects loss of appetite

wat is een valium diazepam 5mg halcion or valium

prozac interactions with xanax online xanax xanax before brazilian wax

is it ok to take xanax and smoke weed buy xanax xanax and prolactin

valium y solium buy valium online good chemistry the life and legacy of valium inventor leo sternbach

pecanje soma na durdubak soma online angioma del soma c5

what is stronger green or yellow xanax generic xanax xanax advil cold sinus

ambien israel buy ambien ativan ambien interaction

smashing pumpkins soma free mp3 download soma carisoprodol dr soma clifton hill

A PISA eredmények 2012-es romlásának okairól. (Valami megroggyant.)

Az első eredmények közzététele és gyorselemzése az adatok nyilvánosságra hozatalának napján nem tett lehetővé többet, mint néhány azonnali, amolyan elemzői zsigerből táplálkozó gyorsreakciót. Az utóbbi napokban viszont volt mód kicsit lelassulva és tágabb eredményességi kontextusba helyezve emészteni a nem túl hízelgő új PISA eredményeket. Ebben a szokásosnál kicsit hosszabb bekezdésben arról a kicsit már árnyaltabb értékelésről lesz szó, amire december harmadika óta jutottam.

Mennyire volt előre látható a teljesítményromlás?

A szövegértési eredmények 2009-ben bekövetkezett javulását megelőlegezte az egy évvel korábban a kompetenciamérés által kimutatott teljesítményjavulás, ezért a PISA eredmények nem voltak teljesen váratlanok. A 2012-es PISA eredményekkel kicsit más volt a helyzet. Mielőtt összehasonlítanám a két mérés eredményeit, egy fontos technológiai különbségre fel kell, hogy hívjam a figyelmet: egy ideje a kompetenciamérési eredmények nem 500-as, hanem 1500-as átlaghoz rendezett skálán elhelyezve jelennek meg. Erre az érzékenyebb skálára azért van szükség, mert a kompetenciamérésnek nem néhány ország, hanem több ezer intézmény közötti teljesítménykülönbségeket kell tudnia kimutatni. A skála nagyobb érzékenysége miatt azonban a kompetenciamérések és a PISA eredményeinek összehasonlítása során tudnunk kell, hogy ami az előbbiben kilengésnek látszik, az az utóbbiban csak apró rezdülésnek.

A nyolcadik osztályos kompetenciamérések adatai azokban az években (2008-ban és 2011-ben) az érdekesek, melyek ugyanazokat az évfolyamokat mérték, melyek egy évvel később (2009-ben és 2012-ben) kitöltötték a PISA teszteket. Az alábbi diagramban szereplő adatokra pillantva az látszik, hogy noha mindkét kompetencia területen voltak kisebb kilengések, azok éppen a 2012-es PISA vizsgálat előtti évben álltak vissza a 2008-as szintre, tehát a kompetenciamérések alapján nem lehetett előre jósolni a PISA által mért jelentős, matematikából kimondottan nagy teljesítményromlást.

A kompetenciamérés szövegértés és matematika átlageredményei a nyolcadik évfolyamon 2008-2012

 

Az összkép: a magyar közoktatás teljesítményprofiljának alakulása

Az európai regionális teljesítménymintákról szóló korábbi bejegyzésemben már jeleztem, hogy a tanulói teljesítményekről szóló adatokat érdemes a közoktatási rendszer teljes teljesítményprofilján belül értelmezni. Most aztán különösen ez a helyzet: hiába nézegetjük a 2012-es PISA eredményeink romlását, önmagukban nem magyarázzák saját magukat. A tanulási eredmények minőségén és méltányosságán kívül be kell tehát emelnünk az összképbe számos más forrásból származó indikátort is.

Ez annál is indokoltabb, mert 2009 óta nem csak a PISA teljesítmények romlottak: a teljesítményromlás kimutatható a tanulási eredményekben és az előrehaladásról tudósító statisztikai indikátorokban egyaránt. A tanulási eredmények méltányosságában ugyan nem mutatható ki romlás, de az már korábban is katasztrofálisan rossz volt és most is ez a leggyengébb összetevője a magyar közoktatás teljesítményprofiljának. A közoktatási rendszeren belüli teljesítményromlás egyik leginkább beszédes indikátora a befejezett középfokú végzettség nélkül kilépők (korai iskolaelhagyók) arányának növekedése. E tekintetben az Eurostat adatai szerint eddig jobb eredményekkel rendelkeztünk az uniós átlagnál, 2010 óta azonban romlik a teljesítményünk. Figyelembe véve az EU átlag javulását, 2014-ben vagy 2015-ben már várhatóan az EU átlagnál magasabb lesz Magyarországon a korai iskolaelhagyók aránya.

A korai iskolaelhagyók arányának változása Magyarországon és az Európai Unió átlagában

A korai iskolaelhagyók arányának növekedése mögött Magyarországon nyilvánvalóan a középfokú lemorzsolódás növekedése áll. Sajnálatos módon azonban a tanulói azonosító 2008-as bevezetése ellenére a közoktatási információs rendszer még mindig nem képes megbízható lemorzsolódási adatokkal szolgálni. (Ez nem egyszerű feladat ugyan, de messze nem lehetetlen.) Kocsis Ferenc számításai alapján viszont rendelkezünk bizonyos fogódzókkal, melyek segítenek az elmúlt évek történéseinek becslésében. Az alábbi diagramban a kilencedik és tízedik évfolyam közötti tanulólétszámok közötti különbségek szerepelnek. Ezek az adatok az iskolát váltó tanulók számát kiszűrve készültek, de nem képesek különválasztani az évismétlőket és a lemorzsolódókat. A tényleges lemorzsolódás tehát valószínűleg kisebb, mint az ábrán szereplő adatok. Mivel azonban mindkét indikátor a közoktatás kudarcának mértékéről tudósító teljesítménymutató, ez a durva közelítés is alkalmas bizonyos tendenciák azonosítására.

Az adatokból az látszik, hogy míg a szakiskolákban a lemorzsolódók és évismétlők aránya 2008 óta folyamatosan és drasztikusan növekszik, a szakközépiskolákban 2009-ig, a gimnáziumokban pedig 2010-ig – ha kis mértékben is – inkább csökkent. 2010-től, illetve 2011-től azonban a középiskolákban is romlani kezdtek az előrehaladásról tudósító mutatók – éppen abban az időszakban, amikor a PISA mérés az átlagos eredmények csökkenését, illetve az alulteljesítők arányának jelentős megugrását regisztrálta.

A tanulólétszám változása a 10. évfolyamon a 9. évfolyam létszámához viszonyítva a három középfokú intézménytípusban az iskolaváltó tanulók nélkül 2008-2012.

Összességében nem kétséges tehát, hogy a PISA eredmények kapcsán valószínűsített általános minőségromlás a magyar közoktatás eredményességének minden aspektusára kiterjed. Akárhová nyúlunk is a rendelkezésre álló adatokban, ugyanezt látjuk, még az olyan „periférikus” mutatókban is, mint például a középfokú oktatásban résztvevő korcsoport számára kiadott nyelvvizsga bizonyítványok számának csökkenésében 2010 óta. Lényegében egy lassú, de számos különböző eredményességi mutató javulásában is kimutatható pozitív trend fordult meg az utóbbi években. Olyan, mintha a magyar közoktatás hirtelen elhagyta volna magát.

A teljesítményromlás okai: a szociális hátrányok

Az alapkészségek terén kimutatható tanulási kudarc vagy a lemorzsolódás meglehetősen bonyolult jelenségek, különböző egyéni, intézményi és rendszerszintű (lényegében oktatáspolitikai) okok egymásra hatásával magyarázhatók. Nézzük először az egyéni háttér és az oktatási intézményi képességek közötti összefüggéseket.

A közoktatás hátránykompenzációs képességének mértékéről szóló legfontosabb indikátor alakulását a 2012-es PISA vizsgálatban már az előző bejegyzésben is megosztottam ugyan, de most újra elő kell vennünk. Az adatok szerint az erről a képességről szóló indikátor (a családi háttér különbségének hatása a tanulási eredményekre) nem romlott ugyan, de – Csehország és újabban Szlovákia kivételével – még mindig a legmagasabb Európában.

A családi háttérindex egy pontos eltérése által okozott szövegértés eredménykülönbségek pontszámokban kifejezett mértéke 2009-ben és 2012-ben.

A 2012-es eredmények gyorselemzését tartalmazó előző bejegyzésemben azt írtam, hogy ennek megfelelően nem a hátránykompenzációs képesség romlása magyarázza a funkcionális analfabéta 15 évesek növekvő aránya által okozott átlagos teljesítménycsökkenést. Ez a megállapítás ugyan igaz, de az egyenlet másik oldalán, a hátrányos helyzetű tanulók számában jelentős változás következett be. Változatlan mértékű – nagyon alacsony – hátránykompenzációs képesség mellett a szociális hátrányok növekedése ugyanis azonnali teljesítményromlást okoz. E hatás érvényesülése a kompetenciamérési adatok elemzése alapján is kimutatható közvetlenül és közvetetten is: mint más bejegyzésekben már volt róla szó, a romák alulteljesítése és a településnagyság mentén kimutatható teljesítménykülönbségek mögött is alapvetően a szociális különbségek közvetett hatása áll. Márpedig éppen ez történt, jelentős mértékben nőtt a szegénység. A szociális transzferek drámai csökkenése (mint például a családi pótlék elinflálása), az egykulcsos jövedelemadó és más intézkedések jelentősen mértékben növelték a szegénységet. Az oktatás szempontjából különösen riasztó, hogy a gyermekkel rendelkező háztartások körében a szegénység majdnem olyan mértékben (2,1 százalékkal) nőtt, mint a népesség egészében. Az Eurostat adatai szerint a szegénység növekedése Magyarországon lényegesen meghaladja az európai átlagot. Figyelembe véve a magyar adó-, foglalkoztatás- és szociálpolitika hatalmas fordulatát az, hogy a két PISA vizsgálat között eltelt időben kétszer akkora mértékben nőtt a szegények aránya, mint az EU egészének átlagában, nem magyarázható csupán az „elhúzódó válság” következményével.

A szegénység és társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett személyek arányának változása Magyarországon és az EU átlagában 2008-2012

A teljesítményromlás okai: a szelekció

A közoktatás méltányosságának másik alapvető kritériuma az oktatás szelektivitása. A szelekció mértékének becslésére szolgáló indikátor az, hogy az iskolák közötti teljesítménykülönbségek milyen mértékben magyarázzák a teljesítmények szóródását. A 2012-es PISA eredmények szerint ez az eredményünk sem romlott, sőt, ami a matematika eredményeket illeti, 2003 óta csekély mértékben még csökkent is. Ahogy azonban az alábbi diagramon jól látszik, változatlanul Európa legszelektívebb oktatási rendszere a miénk.

A matematika eredmények szóródását hány százalékban magyarázzák az iskolák közötti teljesítménykülönbségek néhány európai országban? (PISA 2009 és 2012)

Mint azt az integráció melletti érvekről szóló korábbi bejegyzésem után kialakult vita is mutatja, nincs közmegegyezés abban, hogy a szelektivitás hogyan hat a tanulási eredményekre. Az egyértelmű, hogy a családi háttér alapján számolt hozzáadott értékre hatással van a szelekció, mint ahogy az is, hogy a hátrányos helyzetű tanulók koncentrálódása bizonyos iskolatípusokban drasztikusan lerontja ezen intézmények átlagos teljesítményét, s a szelekcióval együtt jár ezen intézmények alacsony hátránykompenzációs képessége. Ezt mutatják a 2011-es kompetenciamérés által az egyes középfokú intézménytípusok között kimutatott hatalmas teljesítményszakadékok.

Középfokú intézmények aggregált szövegértés eredményeinek átlaga 2011 kompetenciamérés

Mindebből viszont az következik,

hogy ha növekszik az alacsony teljesítményű iskolatípusokba való beiskolázás, annak azonnali hatása van az átlagos teljesítményekre akkor is, ha a szelektivitás mértékét mutató PISA indikátor nem romlik Ugyanúgy, ahogy nem az iskolák hátránykompenzációs képessége, hanem a hátrányok mértéke változott, ez esetben is az egyenlet másik oldalán történt változás: nem a szelektivitás tanulási eredménykülönbségeket magyarázó ereje, hanem a középfokú beiskolázási arányok változtak meg. 2007 óta folyamatosan csökken a gimnáziumokba és szakközépiskolákba belépő tanulók száma, ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan nőtt a szakiskolákba belépők száma. A magyar közoktatásban zajló egyik legdrámaibb strukturális változás jele, hogy 2012-ben már több tanuló lépett be a szakiskolákba, mint a gimnáziumokba vagy a szakközépiskolákba. Nem kétséges, hogy ez önmagában is jelentős negatív hatást gyakorol a magyar közoktatás eredményességi mutatóira.

Főbb középfokú intézményekbe belépő tanulók számának alakulása

A teljesítményromlás okai: a szegregáció

Az elmúlt bő tíz év során a roma tanulók oktatási szegregációjának mindhárom alaptípusa (településeken belül oktatási intézmények közötti, települések közötti és iskolán belüli szegregáció) rendkívüli mértékben megnőtt, bizonyos régiókban már-már apartheidre emlékeztető mértékű lett. Az egymást követő szegregáció kutatások (Havas-Liskó, Havas-Zolnay) szerint az előző szűk évtized során a gettóiskolák száma, melyekben a roma tanulók többségben vannak több, mint a duplájára nőtt. Arról nincs adatunk, hogy a jelenlegi kormányzati ciklusban milyen mértéket öltött a roma tanulók oktatáson belüli elkülönítése, de illúzióink ezzel kapcsolatban nem lehetnek. (A kérdés csak az, hogy az elkülönítés mértéke „időarányosan” nőtt, vagy pedig felgyorsult.)

A gettóiskolák számának növekedése

A roma tanulók növekvő szegregációja részben közvetlenül, részben pedig a szakiskolai beiskolázás arányának növelésén keresztül fejti ki a hatását. Papp Z. Attila kompetenciamérési adatok alapján készített, ebben a bejegyzésben közzétett számításaiból tudjuk, hogy a roma tanulók arányának növekedésével együtt jár az iskolák aggregált teljesítményének súlyos romlása. Ennek alapján a gettóiskolák átlagos teljesítménye (a régi 500-as skála szerint) hatalmas mértékben, 70-114 ponttal marad el az általános iskolák országos átlagteljesítményétől.

Szövegértés kompetenciaeredmények a roma tanulók arányában az általános iskolák 8. évfolyamán (2009)

Mielőtt bárki azt mondaná, hogy a roma tanulók növekvő szegregációja egy marginális probléma, ami nem hat a közoktatás egészének teljesítményére, szeretném jelezni, hogy a helyzet ennél sokkal súlyosabb. A roma tanulók arányát szakértők 12-13 százalékosra becsülik. Már a 2004-es szegregáció kutatásban a vizsgálatba bevont intézményi körben minden negyedik roma tanuló olyan iskolában tanult, ahol arányuk több, mint 40 százalékos volt. (Ezekben az iskolákban akkor a nem roma tanulók 2,5 százaléka tanult.) A magyar közoktatás etnikai határok mentén zajló szétszakadása mostanra elérhette azt a mértéket, ami már beszűrődik a rendszer egészének teljesítményéről szóló indikátorok alakulásába.

A teljesítményromlás okai: az oktatáspolitika

Összefoglalva az eddigieket:

  • a növekvő szegénység miatt a változatlan mértékű, de változatlanul rendkívül alacsony hátránykompenzációs képesség mellett elkerülhetetlenül nő a minden tekintetben kudarcot valló tanulók aránya;
  • a szakiskolába belépő tanulók számának és arányának gyors emelkedése miatt az enyhén csökkenő, de változatlanul kiemelkedően magas szelekciós hatás mellett még tovább nő a kudarcot valló tanulók száma;
  • a roma tanulók egyre rettenetesebb mértékű elkülönítése közvetlenül és közvetett módos is erősíti a kudarcok mértékét és rontja az egész rendszer teljesítményét.

Mindebben nem nehéz felfedezni az oktatáspolitika felelősségét. Az elmúlt évtizedek egyetlen kormánya sem volt képes olyan oktatási reformra, ami érdemben javított volna az oktatás hátránykompenzációs képességén vagy gyengítette volna az oktatás szelektivitását. (Sőt, eddig minden kormányzat hozzájárult valamivel az iskolaszerkezet dezintegrációjához.) Ugyanígy, noha a 2005-től alkalmazott keményebb deszegregációs eszközrendszer átmenetileg lassította a roma tanulók szegregációját, azt érdemben visszaszorítani egyetlen kormány sem volt képes. Mindezek következtében ha az oktatás társadalmi környezetében romlanak a körülmények, ennek hatását az oktatás nem képes ellensúlyozni, sőt, az felerősíti ezeket a hatásokat. Ez a helyzet nem is fog megváltozni, amíg az oktatáspolitika – szemérmesen vagy gátlástalanul – az értelmiségi középosztály érdekeinek szolgálatát tekinti egyetlen céljának.

Ami a konkrét oktatáspolitikai beavatkozásokat illeti, – az előző bejegyzésemben szereplő értékeléssel szemben – a 2010 előtti kormányzat súlyos hibájának bizonyult a szakiskolai oktatás idejének rövidítése és abban az általános oktatás súlyának gyengítése. Nem azért volt ez hiba, mert az tovább gyengítette az iskolák hátránykompenzációs képességét, hanem mert az bátorította a szakiskolákba való továbblépést. (Ezzel felmondott egy tíz éven keresztül érvényesülő közmegegyezést, ami az érettségivel záruló középfokú oktatásnak adott elsőbbséget.) Az előző PISA 2012 eredményekről szóló bejegyzésben tehát tévedtem, amikor azt kizárólag a jelenlegi kormányzat „eredményének” tekintettem. Ugyanakkor a jelenlegi kormányzat felelőssége a szegénység növekedésében elvitathatatlan, márpedig az eddigiek alapján az látszik, hogy annak hatása beszivárog az oktatás eredményességébe. Ugyanígy, a jelenlegi kormányzat a korábbinál sokkal nagyobb intenzitással szűkíti a középiskolai és bővíti a szakiskolai beiskolázást, ez a folyamat kimondottan oktatáspolitikai prioritásainak csúcsán szerepel. Ami pedig a roma tanulók elkülönítését illeti, nem egyszerűen tehetetlen a szegregációval szemben, de a „szeretetteljes szegregációról” szóló üzenetekkel egyenesen bátorítja azt.

Amit a jelenlegi kormányzat üzeneteinek hatásáról írtam, azt most is fenntartom, de néhány nap gondolkodás után ezt is kicsit árnyaltabbnak látom. Az előző kormányzati ciklus végére egyfajta reformfáradság lett úrrá az oktatás szereplőin. A pedagógusok jelentős része által teljesíthetetlennek tekintett elvárások sokasága, az oktatás szereplőivel való együttműködésben érvényesülő türelmetlenség, a különböző, szakmailag egyébként legtöbbször helyes kezdeményezésekről a pedagógusok meggyőzésének elmaradása – együttesen a „modernizációs összeesküvésnek” nevezett oktatáspolitikai gyakorlat – már a 2010-es választások előtt erős, de láthatatlan ellenállást generált. Ehhez társult a rosszul menedzselt programok tömegét elindító – és nem mellesleg korrupciótól fertőzött – fejlesztő rendszer, ami elméletileg három éves iskolafejlesztési programok egy év alatt történő lebonyolítását kényszerítette ki aránytalanul nagy adminisztrációs terhekkel. (Ennek következtében igen kevesen tanulták meg, hogy a fejlesztés az iskolák működésének nem feltétlenül különlegesen nagy munkaterhet generáló normális állapota, s nem valami kampányszerű egyszeri cselekvés.) Mindehhez társult a 2008-as válság hatása, ami a pedagógusok számára elhozta a jövedelmi pozícióvesztést és állásbiztonsággal kapcsolatos szorongások felerősödését, ami egy zsugorodó rendszerben válságos időkben elkerülhetetlenül megtörténik.

Azok, akik szerint a pedagógusok jelentős része alig várta az új kormányt, valószínűleg nem tévedtek. A korábbi bejegyzésben már említett felelősség és teljesítménykényszer alól felmentő oktatáspolitikai üzenetek, a korábbi alapkészségek fejlesztését középpontba állító célok hatályon kívül helyezése, az iskolákkal szembeni szülői és helyi közösségi elvárások érvénytelenítése, az állásbiztonság érzésének további gyengítése és a már nyomorúságos pedagógusbérek további értéktelenítése, valamint a rengeteg és egyre szaporodó megfélemlítést szolgáló eszköz és jelzés együttes hatása kiölte a közoktatásból az energiák jelentős részét. S mivel igen kevés kivétellel megszűntek az intézményi fejlesztési programok is, melyek korábban sok iskolában az intenzív fejlesztő aktivitás motorjai voltak, az iskolák jelentős része elhagyta magát és energiatakarékos üzemmódba kapcsolva várta a szinte senki által nem támogatott nagy államosító rendszer-átalakítás elindulását. Mindaz, amit korábban az eredményesség romlásának okairól írtam mindenképpen hatott volna, de ennyire hirtelen eredményesség romlás erős politikai és kormányzati „rásegítés” nélkül nem következett volna be.

Prognózis

Az eredmények romlása vagy javulása az oktatásban sohasem önmagában rossz vagy jó hír. A nagy kérdés mindig az, hogy ezek a változások valamilyen trendbe illeszkednek, vagy egyszeri kilengések, melyek hosszabb távon érdemben nem változtatnak a rendszer teljesítő képességén. A PISA eredmények 2012-es romlása nem akkora mértékű, hogy az okos oktatáspolitikai beavatkozással ne lehetne korrigálható. Ezen a blogon azonban már sokszor, sokféle módon megírtam, hogy az ebben az évben lebonyolított elképesztő mennyiségű változtatás tartósan lejtőre löki a közoktatás eredményességét. Elkerülhetetlennek tartom a lemorzsolódás további jelentős növekedését és a tanulási eredmények további romlását is. Ez viszont már egyértelműen a jelenlegi kormányzat felelőssége lesz.

Hozzászólások:

  • Setényi János 2013.12.16. 09:40 Válasz

    Péter, egy országos PISA-vita tökéletes nyitó írása. A tanulói teljesítmények romlása, a lemorzsolódás növekedése, a HH és HHH tanulók arányának gyors növekedése és a gettóiskolák számának folyamatos növekedése olyan adatok, amelyek egy válsághelyzetet jeleznek. A nagy kérdés, hogy az újonnan létrejött tanügyigazgatási rendszer és fejlesztéspolitika be tud-e kapcsolódni a válság kezelésébe vagy a három világ egymással párhuzamos, de elkülönült életet él majd a következő években.

    • Papp Z. Attila 2013.12.16. 19:34 Válasz

      Csak egy kis kiegészítés Péter gettóiskolás ábrájához: 2010/2011-ben már 299 gettóiskola volt (azaz legalább ennyi volt, mert a vonatkozó kérdésre minden intézmény nem válaszolt).

  • Radó Péter 2013.12.16. 10:01 Válasz

    János, szerintem a kérdésedre már tudjuk a választ… A tanügyigazgatási rendszer csak adminisztratív operatív irányításra alkalmas. A fejlesztő rendszer mögött nincs valódi tervezés és diskurzus (lásd az EFOP tervezetét) és az oktatáspolitikai prioritások között vagy nem szerepelnek eredményességi mutatók, vagy pedig – középfokon és a felsőoktatásban – kimondottan azok “rontását” ambicionálja a kormányzat. Mindez persze nem jelenti azt, hogy fel kell hagynunk az eredmények emésztésével.

  • Balázs Váradi 2013.12.16. 12:38 Válasz

    Nagyon izgalmas írás. Kiszámoltam, a fentiekből az iskolatípusokba járók arányának változása nagyjából mennyit magyaráz meg a romlásból (az volt a tippem, hogy a nagyját). Ha csak az iskolatípus számítana, a következő back-of the envelope számok jönnének ki:

    2009-ben a gimnázium-szakközépiskola-szakiskola arány kb. 42:47:37 volt, 2012-ben 40:40:40, ezetket beszorozgatva az iskolatípusok szerinti 2011-es kompetenciamérés eredményekkel, ez csak 7.5 kompetencipontot magyaráz az 1500-ból. Szóval a többi sztori is hathat.

  • Vakmacska 2013.12.16. 13:35 Válasz

    Kedves János, az egy dolog, hogy “be tud-e kapcsolódni”, én attól tartok, hogy ez a kérdés elő se kerül, amíg nagyjából egyértelmű, hogy NEM AKAR.

    Ha valaki érvekkel bizonyítja, hogy de, akar, állok elébe, sajnos attól tartok, a nemakarásra sokkal könnyebb bizonyító erejű tényeket találni.

  • Radó Péter 2013.12.16. 16:45 Válasz

    Balázs, ez szuper! Viszont a back of the envelop számok mögötti feltételezés az, hogy az egyes iskolatípusok relatív eredményessége változatlan, de én élek a gyanúperrel, hogy ez nem igaz. (Ennek utána kell járni a kompetenciamérés eredmények alapján.) Mindenesetre én is úgy gondolom, hogy az általam felsorolt dolgok (+ az általam észre nem vett dolgok) együttes hatásával állunk szemben.

  • Horn Dániel 2013.12.16. 20:21 Válasz

    Balázs és Péter!
    Egy kis érdekesség:
    A PISA 2009-es magyar adatokban 5% általános iskolás, 17% szakiskolás, 40% szakközépiskolás és 38% gimnazista van. A PISA 2012 adatokban 5-15-39-41 az arány. Ez a Péter által közölt 29-37-34-hez képest igencsak eltér…

  • Radó Péter 2013.12.16. 20:52 Válasz

    Dani, hoppá! Ennek utána kell járni…

    Attila, köszi! Gondolom ez a kompetenciamérés igazgatói kérdőíveiből derül ki. Ha így van, akkor nem lehet összehasonlítani a szegregáció kutatások adatával, mert azok egy leválogatott intézményi minta lapján folytak. Az lenne a szuper, ha a kompetenciamérésből lehetne idősoros adatokat kinyerni.

    • Papp Z. Attila 2013.12.17. 05:37 Válasz

      Már az általad közölt 2009-es adat is a kompetenciamérésből származik, legalábbis nekem is ugyanaz a szám van (263). A kompetenciamérés adataiból a 2005/2006-os tanévtől vannak információink, elküldöm mailben a részletes adatsorokat.

  • Szunyogh Szabolcs 2013.12.17. 10:06 Válasz

    Kedves Péter,
    első olvasásra a követketzők jutottak eszembe:
    • Vérlázító, hogy az ilyen meggyőző, higgadt, felelősséget viselő írásoknak magánblogokon kell megjelenniük.
    • Te szociáldemokrata alapon, mindenkiért felelősséget vállalva gondolkozol, a kormány nem. A kormány nem azért szegregál, mert nem tudja, mit csinál, hanem mert tudja.
    • Ha a kormány fejével gondolkozom, akkor a te adataid őket megerősítik. Mert: ha a szelekció az, ami rontja az eredményt, helyes-e a mindenkire kiterjedő mérés? A leszakadó rétegek ugyanis leszakadóak, tehát velük „nem kell törődni”, úgyis csak vegetálni fognak, a társadalom sorsát a többiek határozzák meg, ott viszont ebből a logikából következően javul az eredmény. (Titanic-effektus: dobjuk ki a mentőcsónakból a felesleges embereket).
    • Az, hogy a kormány a teljesítménykényszer csökkentésével „bátorította” a szakiskolába való belépést, a kormánylogika szerint még belefér a „szeretteljes szegregáció” elvébe, mert jó az érettségit adó iskoláknak, mert megszabadultak a „ballaszttól” + jó az ide járó gyerekeknek is, mert nem éri őket kudarc, nem buknak ki, szereznek szakmát.
    • Ezt a dolgozatot ki kellene egészíteni a társadalmi mobilizációra vonatkozó nemzetközi adatokkal, mit vesztettek azok az országok, akik a lakosság egy részét (színesbőrűek, szegények, bevándorlók stb) kiszorították a vegetáló életmódba, és és mit nyertek azok, akik ellenkezőképpen jártak el. Látszódna, menmnyire a nemzeti érdekkel ellentétes a hülye nemzeti kormányunk politikája.
    • Végül, minden konkrét haszon-kár mérlegen túl: az ilyen politika hozzájárul a társadalom bűnrészessé tételéhez, hierarchizál, lemerevít, tehát hosszútávon alkalmazkodásképtelenné tesz, és ugyanakkor a legrosszabb indulatokat aktivizálja.
    • Bravúros elemzés, köszönöm, hogy elolvashattam.
    Üdv Szabolcs

  • Szunyogh Szabolcs 2013.12.17. 10:08 Válasz

    Kedves Péter,
    első olvasásra a következők jutottak eszembe:
    • Vérlázító, hogy az ilyen meggyőző, higgadt, felelősséget viselő írásoknak magánblogokon kell megjelenniük.
    • Te szociáldemokrata alapon, mindenkiért felelősséget vállalva gondolkozol, a kormány nem. A kormány nem azért szegregál, mert nem tudja, mit csinál, hanem mert tudja.
    • Ha a kormány fejével gondolkozom, akkor a te adataid őket megerősítik. Mert: ha a szelekció az, ami rontja az eredményt, helyes-e a mindenkire kiterjedő mérés? A leszakadó rétegek ugyanis leszakadóak, tehát velük „nem kell törődni”, úgyis csak vegetálni fognak, a társadalom sorsát a többiek határozzák meg, ott viszont ebből a logikából következően javul az eredmény. (Titanic-effektus: dobjuk ki a mentőcsónakból a felesleges embereket).
    • Az, hogy a kormány a teljesítménykényszer csökkentésével „bátorította” a szakiskolába való belépést, a kormánylogika szerint még belefér a „szeretteljes szegregáció” elvébe, mert jó az érettségit adó iskoláknak, mert megszabadultak a „ballaszttól” + jó az ide járó gyerekeknek is, mert nem éri őket kudarc, nem buknak ki, szereznek szakmát.
    • Ezt a dolgozatot ki kellene egészíteni a társadalmi mobilizációra vonatkozó nemzetközi adatokkal, mit vesztettek azok az országok, akik a lakosság egy részét (színesbőrűek, szegények, bevándorlók stb) kiszorították a vegetáló életmódba, és és mit nyertek azok, akik ellenkezőképpen jártak el. Látszódna, mennyire a nemzeti érdekkel ellentétes a hülye nemzeti kormányunk politikája.
    • Végül, minden konkrét haszon-kár mérlegen túl: az ilyen politika hozzájárul a társadalom bűnrészessé tételéhez, hierarchizál, lemerevít, tehát hosszútávon alkalmazkodás-képtelenné tesz, és ugyanakkor a legrosszabb indulatokat aktivizálja.
    • Bravúros elemzés, köszönöm, hogy elolvashattam.
    Üdv Szabolcs

  • Radó Péter 2013.12.17. 10:14 Válasz

    Szabolcs, mindennel egyetértek, talán csak a “bravúros elemzés” minősítéssel nem – az illő álszerénység jegyében. Csak egy apró pontosítás: nem vagyok szociáldemokrata, bár az adatok interpretációja szempontjából ennek nincs semmilyen jelentősége. Nagyon fontos, amit a Titanic-effektusról írsz, mert egy egész közpolitikai katedrális épül erre. Az oktatásban a legszemérmetlenebb módon a Híd osztályok megszervezésében jelenik meg, mert nem csak a középiskolákat, de a szakmunkásképzést is meg akarják szabadítani a “ballaszttól”.

  • Vakmacska 2013.12.18. 08:50 Válasz

    Örömmel várnám a számokból kibogarászott további következtetéseket, Balázs, Attila, Dániel – előre is köszönjük.

  • Erőss Gábor 2013.12.19. 01:50 Válasz

    Kedves Péter!
    nagyon köszönöm, szép, árnyalt, profi elemzés.
    kérdéseim:
    1) hogyan lehetne esetleg még jobban szétválasztani egyfelől a Zelmúltnyócév, másfelől a kormányváltás meg a mérés között eltelt 2 év hatását? (egy ötletem van csak: más országok példáját megnézni, ahol szintén egyértelmű okt. pol irányváltás volt bármely két mérés között, és jobban beazonosítható annak a hatása, vagy adott esetben a hatás elmaradása)
    2) nem lehet-e esetleg fordítva érvelni: az a kis javulás az esélyegyenlőségben (méltányosság, ahogy Te nevezed :-)), tehát a társadalmi háttér hatásának, ill. az iskolák közötti szórásnak a csökkenése (a) egyrészt igenis jelentős, (b) másrészt talán a Zelmúltnyócév eredménye?!
    üdv, eg

  • Radó Péter 2013.12.19. 10:23 Válasz

    Gábor, rövid válasz a két kérdésre:
    1. A rendelkezésre álló adatok alapján ennyire lehetett szétválasztani a 2010 előtti és utáni hatásokat, ennél sokkal többet nem tudunk. Vannak a történetben olyan hatások is, amelyek csak nagyon erős – tehát gyengülő magyarázó erejű – áttételekkel kapcsolhatóak össze az oktatáspolitika viselkedésének következményeivel. Az elmúlt nyócév sem egységes, ahogy jeleztem, a roma integrációs és szakképzés politika nem ugyanaz 2006 előtt és után.
    2. A méltányosság (ahogy én és a nemzetközi oktatáspolitikai szakirodalom nevezzük) indikátorainak javulása az eredményességre gyakorolt hatások szempontjából egyáltalán nem jelentős. (Jelentős az, amit Lengyelország produkált az 1999 utáni négy év alatt.) Az a kicsi változás részben az elmúltnyócév eredménye, de a pozitív változások egy részének eltűnése is az elmúltnyócév eredménye. Olyan, mint jeleztem, noha a jelenlegi oktatáspolitikai ámokfutás minden szempontból példátlan fordulat, ez nem ment fel minket az alól, hogy a politikai szómágia szókészletének átvételétől tartózkodva árnyaltan értékeljünk oktatáspolitikát.

  • Kiss Zoltán 2013.12.19. 22:34 Válasz

    A különböző családtámogatási formák, különösen a családi pótlék “iskolába járáshoz kötése” nincs-e hatással a felmérés eredményeire?

  • Radó Péter 2013.12.20. 18:03 Válasz

    Zoltán, a családtámogatási rendszer változásai és a mért tanulási eredmények között meglehetősen közvetett a kapcsolat. A családi pótlék iskolába járáshoz kötése elméletileg a lemorzsolódást kellene, hogy csökkentse, de nem teszi.

    • Kiss Zoltán 2013.12.21. 10:46 Válasz

      Azt feltételeztem, hogy az iskolákban tömegesen megjelentek a “családipótlékérttanulók”, és esetleg ez magyarázhatna valamit a romlásból.

  • Balázs Váradi 2013.12.21. 15:38 Válasz

    Dani: akkor aztán végképp nem az intézménytípus-összetételből jön a változás. Viszont felmerül az a kérdés, hogy miért nem tükrözik PISA a részvétel arányai a változó diákösszetételt?

  • Hora János 2013.12.27. 20:43 Válasz

    Tisztelt Hölgyek és Urak!
    Folyamatosan olvasom a blogot, mert számomra fontos a problémaérzékenysége. Ám épp emiatt gyakran vagyok csalódott, mint ahogyan most is. Én azt vallom, hogy minden probléma jó alkalmat nyújt egy megoldás kereséséhez, azonban megoldásra vonatkozó elképzeléseket nem igazán olvasok. Hogy a romló eredményeink melyik oktatáspolitika kudarcához kötődnek erősebben fontos kérdés lehetne, de félek, leginkább egy valóban korszerű és hatékony oktatási rendszer kidolgozása igényének sokéves elmaradásából erednek. Szerintem már régóta egy ilyen, közmegegyezésen alapuló, akár pillanatnyi társadalmi igényekkel és elvárásokkal is szembemenő, ötletelésektől mentes tudatos építkezésre lenne szükség ahelyett, hogy kudarcaink ága-bogait próbáljuk minél átláthatóbbá tenni.
    Írtam ezt azért, mert most hagyunk magunk mögött egy újabb elvesztegetett évet, és bár a következőben sem bízom sokkal jobban, de azért hátha…

  • Pataki Béla 2014.01.22. 15:28 Válasz

    Nagyon érdekes az írás is, a hozzászólások is. Szabad-e – érdekelt – laikusként kérdezni? (Nemvagyok oktatáskutató, de a felsőoktatásban dolgozom, ennek okán és természetesen gyermekeim okán is érintette vagyok.

    Ha én kól értem a cikkíró is, a hozzászólók is elsősorban az oktatáspolitika felelősségét tárgyalják. Nincs igazam, amikor azt gondolom, hogy a társadalmi felelősség szélesebb ennél? Ugyanis pl. a roma népesség koncentrálódása néhány megyében, néhány (elég sok) településen önmagában a szegregáció irányába hat, nem? Tehát bármit csinál az oktatáspolitika, ha egy faluban szinte csak cigányok élnek, a gyerekek közt még nagyobb a romagyerekek aránya, akkor a szegregáció nőni fog.

    Sőt a politika csak visszatükröződése egy társadalmi konszenzusnak: én is elit gimnáziumba adtam a gyermekeimet, nem egy 60% romatanulót felvonultató szakiskolába… Amikor benelux államokban dolgoztam testközelben tapasztaltam a meglepődésüket, hogy nálunk a szülők hogyan szegregálnak. Aztán flamand ismerősöm némi gondolkodás után azt mondta, ha ez a helyzet, ilyen nagyok az iskolák közti különbségek, akkor ő is inkább egy távoli, de jó iskolába iratná a gyermekét.

    Hogyan lehet ezt a társadalmi konszenzust megváltoztatni? Hogyan lehet az emberekkel megértetni, hogy hosszútvú érdekük a társadalom szövetének összeszövése? Különösen is ma, amikor az elit családokban egyre erősebb, a “elmész fiam egy fejlettebb országba, és magad mögött hagyod a szegényeket, a poblémákat mindent”?

Új hozzászólás írása