medical name for ambien buy ambien online ambient space music mp3 download

order carisoprodol Bridgeport buy soma soma spa leon guanajuato

medicament avec tramadol tramadol 50mg tramadol buccal

buy ultram online Alexandria buy tramadol tramadol and geriatric patients

will soma show up in a hair follicle test buy soma online dorothea winkler soma

is valium stronger than lortab valium online whats better anxiety valium xanax

soma for sciatica soma no prescription reviews of soma muscle relaxer

how much xanax can you snort buy xanax online is viibryd similar to xanax

valium how long do they stay in your system order valium online valium online Fort Worth

shokugeki no soma 63 vf buy soma soma medical spa garden city

A neveletlenség társadalmi költségeiről és a nevelés mai mozgásteréről

Az OktpolCafé hasábjain lappangó, majd kibontakozó nevelési vita kapcsán több bejegyzést is tervezek. Célom, hogy a nevelés létjogosultságának, tipológiájának és reális oktatásügyi mozgásterének olyan vázlatát adjam, ami alkalmas a jelenség aktuálpolitikától mentes megragadására. A téma nyilvánvalóan nem egy közpolitikai elemzéssel és értékeléssel foglalkozó szakember tollára való, de a nevelés, mint mélyen szakmai probléma háttérbe szorulása részben annak is köszönhető, hogy a pedagógiai szakma e téren maga is defenzívában van. Lenne tere a nevelésnek a magyar iskolákban?

A nevelés megkerülhetetlensége mellett három érv hozható fel. A történeti-ontologikus megközelítés szerint az ember olyan homo paedagogicus, amely minden szervezett közösségben kialakítja a nevelés (eredetileg beavatás) irányított és szervezett folyamatát. A nevelés az “emberi lényeg” része, amikor egy társadalom nem nevel, a nevelődés akkor is megtörténik, legfeljebb a szülők és a kortárs csoport viszi végbe.

A másik érv a közgazdasági modelleket használ, a neveletlenségnek (vagy rossz irányú nevelésnek) az un. társadalmi tranzakciós költségek drámai növekedését tulajdonítja. A protestáns etikához Max Weber a sikeres kapitalizmust társítja.  Fukuyama a bizalom felhalmozásából vezeti le ugyanezt, rámutatva, hogy az alacsony bizalmi szintű társadalmak képtelenek a családi vállalkozások szintjéről továbblépni és komplex, multinacionális szervezeteket létrehozni.

Létezik egy, a nevelés hiányából kiinduló, a társadalmi mobilitás és méltányosság iránt elkötelezett érv is. Amennyiben a nevelést kizárólag a családok belső ügyévé tesszük és az iskola kivonul a területről, akkor a “jól nevelt” (magas társadalmi tőkével bíró) családok gyermekeinek versenyelőnye minden korábbinál nagyobbra nő kiszolgáltatott és versenyképtelen társaikhoz képest.

Végső soron mind a történeti-ontológikus megközelítés, mind pedig a közgazdasági-kulturális elemzés az intézményesített nevelés fontosságáról beszél. Kiindulásképpen tehát leszögezhető, hogy a nevelés szerepének tudatos kiiktatása a közoktatásból súlyos társadalmi veszteségeket okozó tévedése volt az elmúlt évtized hazai oktatáspolitikájának.

A következőkben – talán újszerűen – nem a kívánatos nevelés tartalmát vázolom fel, hanem a nevelést ilyen vagy éppen olyan megfontolásból rehabilitálni szándékozók mozgásterét próbálom leírni elemző módon.  A jelen helyzetet modellezve kibontakozhat a társadalmi nevelés mozgástere is, és ez szinte magától kijelöli a nevelési tartalmakat is. Modellalkotásunk előtt leszögezendő, hogy felfogásomban a nevelés döntően a család dolga, és az alábbi gondolatok csak a társadalom – jóval korlátozottabb – nevelési feladatait elemzik.

Modellünk első tengelye a nevelés tartalmát ragadja meg. A nevelés tartalmának átadása döntően két módon szokott történni: vagy magas (szellemi) értékeket közvetítő nevelési eszmények jelennek meg az oktatás és nevelés folyamatában, vagy jóval gyakorlatiasabb viselkedési útmutatások jellemzik az iskolát. (A valóságban mindkettő folyamatosan jelen lehet, de a modellalkotás érdekében most az iskolai munka meghatározó elemét keressük).  Nevelési eszmény volt pl. a kínai írástudó (jun-zi), a reneszánsz udvari ember (Il Corteggiano) vagy az angol úriember (gentleman) képe, amely teljes és értéktelített személyiségképet közvetített. Az utolsó általunk ismert nevelési eszmény a “mindenoldalúan fejlett” szocialista ember volt, kényszer-jellege és baljós sorsa itt és most nem fontos számukra.

Modellünk másik tengelye a nevelés módjára vonatkozik. A tengely erősebb, intenzívebb pólusa az a társadalom, ahol a társadalmi alrendszerek működése eleve hordozza a nevelés értékeit. Ilyen pl. az Egyesült Államok, amely egy klasszikus protestáns társadalom mintájára, amely az egyéni vállalkozás és felelősségvállalás eszményeit hordozza, és munkaerőpiaca, adórendszere, közbiztonsága, egészségbiztosítása, nyugdíjrendszere döntően (bár ma már nem tisztán) ezen eszmények alapján működik. A tengely másik pólusán azok a társadalmak vannak, amelyek alrendszerei nem tükröznek koherens értékrendet, eszményeket, így a nevelés (nevelődés) súlypontja a család és egyre inkább az iskola. Ezen társadalmakban az iskola – legjobb szándékai szerint – szimulálja a társadalmi működés egy kívánatos formáját, de a “való világgal” igazi kapcsolata nincs.

1. ábra A nevelés társadalmi tere

A modell öt ideáltipikus (azaz sarkított, modellszerű) nevelési helyzetet ad ki., amelyek  megértése segíthet majd a magyarországi iskolák mozgásterének megértésekor.

– A modell origója közelében lévő tanulók az un. “neveletlenek”, amelyek semmilyen nevelési tartalomból és nevelési módszerből nem kapnak elég intenzíven ahhoz, hogy mélyebb benyomásaik alakuljanak ki a helyes és koherens magatartásformákról.

– A gyakorlati viselkedési iránymutatásokkal és  pusztán szimulált iskolai módszerekkel erősen ellátott tanulók csoportját “idomítottaknak” nevezhetjük. Van tudásuk az eltérő élethelyzetekben követendő helyes magatartásról, de ennek magasabb okairól nem. Következésképpen elvileg képesek a helyes viselkedésre, de komplex és “életszagú” helyzetekben vagy a külső kontroll elmúltával a neveletlenekhez hasonló válaszokat tudnak csak adni.

– A magasszintű nevelési eszményekkel és erős, nevelő iskolákkal dolgozó társadalmak könnyen az un. “kettős nevelés” csapdájába csalják a tanulókat és családjaikat. Az elsajátított értékeknek és viselkedésformáknak ugyanis gyenge a társadalmi érvényessége. A szocializmus éveiből jól ismert jelenségről van szó, mást kell ugyanarra mondani az iskolában, a családban és a baráti körben. Intelligensebb társadalmakban az így keletkező értékszigeteket a kacsintgatás és a közös érdekbeszámítás köti össze így vagy úgy.

– Az “alkalmazkodók” csoportja olyan gyakorlatias útmutatásokat kap az iskolában, melyek megfelelnek a tényleges társadalmi gyakorlatnak is. Bár ez a csoport inkább koherens értékrenddel átitatott kisközösségekben életképes, a skandináv társadalmakat vagy az Egyesült Államokat ismerőknek nem lehet ismeretlen ez a nevelési helyzet. A tanulók szempontjából szerencsés helyzet ez, hiszen tömegesen válhatnak képessé a sikeres társadalmi beilleszkedésre. Kockázata, hogy – magasabb szellemi szempontok és az őket közvetítő eszmények híján – az “alkalmazkodók” védtelenné válhatnak a nagyobb társadalmi átalakulások, válságok vagy idegen kultúrákkal való szembesülés idején.

– Végül a nevelési eszményeket közvetítő iskola és a társadalmi gyakorlat viszonylagos egybecsengése segítheti életre a “belülről vezérelt alkalmazkodást”, amely a XIX. századi klasszikus német filozófia egyik jelzője az egyénileg kiküzdött szabadságra. A szabadságra és társadalmi beilleszkedésre nevelő iskola sikeréhez kivételes jó mozgástér szükséges: társadalmi konszenzus a kívánatos értékek halmazáról és egy ehhez többé-kevésbé kapcsolódó társadalmi működés, gyakorlat.

Magyarország társadalmi értékrend állapotáról számos munka idézhető, a legteljesebb és nemzetközileg beágyazott összefoglalások a TÁRKI nevéhez köthetőek.

Mi most itt csak legfontosabb megállapításaink összegzésére szorítkozhatunk:

– A hetvenes évek óta Magyarország a nevelési eszmények feladásától a gyakorlatközeli viselkedési útmutatások esetleges nyújtásáig jutott el, a tanulók egy jelentős részét nevelési vákuumban hagyva. A gyakorlatközeli viselkedési útmutatások modernebb és értékesebb része (együttműködés, tolerancia, tényalapú elemzés, mérlegelés, kritika, konszenzusépítés stb.) csak innovációként van jelen az iskolai gyakorlatban, a tartalmi szabályozás (NAT) nem irányult kellő erővel erre a területre.

– Ebből következően – nevelési szempontból – egy olyan gyenge iskolai és társadalmi erőtér jött létre, amely a tanulók egy jelentős részét a “neveletlen” vagy jobb esetben “idomított” csoportokban tartja, és csak a legmagasabb társadalmi tőkével rendelkező (jó családokból) jövő tanulók számára nyílik esély az egyéni szabadság és társadalmi beilleszkedés egyidejű kiküzdésére. Jelen van és erősödik az egyházi iskolák csoportja, amely nevelési eszményeket közvetít iskolai gyakorlatában, de a társadalmi gyakorlat ellentmondásos és mélyen megosztott értékvilága következtében – még legjobb szándéka ellenére is – a “kettős nevelés” helyzetének előállítására lehet képes.

Mi lehet a nevelés mozgástere 2011-ben?

A társadalmi nevelés jelentős mértékű visszatérése majdnem lehetetlennek látszik. Ehhez szükség lenne egy olyan XXI. századi értékkonszenzusra, amely – óvatos és szándékosan homályos kontúrokkal rajzolt, nyitott, befogadó jellegű – nevelési eszmények felvázolására adhatna módot. És szükség lenne a nagy társadalmi alrendszerek olyan átalakítására, amely  – többé-kevésbé – egybecsengene  a nevelési eszményekkel. Ez rövidtávon valószínűtlen, itt most nem taglalható okok számossága folytán. Az ezzel kapcsolatos politikai konfliktusok és Kulturkampf lényegében folyamatosnak mondhatóak a 80-as évek óta.

Kivitelezhetőbbnek tűnik a társadalmi nevelési vákuum fokozatos felszámolása olyan innovatív pedagógiai tartalmak és módszerek elterjesztésével, melyek a társadalmi beilleszkedéshez szükséges gyakorlatias viselkedési útmutatások felé mozdítaná el az iskolát. Az iskolai integráció, a vegyes osztályok, a  kísérletezés, a projektmódszerek, a párban tanulás és társaik türelmesebb, sikeresebb, együttműködőbb felnőtteket segíthetnének életre  a lassan változó társadalmi gyakorlat mentén vagy éppen vele szemben.

Ez (még) nem a szabadságra nevelés iskolája lenne, de talán egy hatékonyabb és békésebb társadalomé.  Szerényebb, de – a mai feltételek mellett – elérhetőbb cél.

Hozzászólások:

  • Szemkeő Judit 2011.04.14. 16:33 Válasz

    A nevelés hiányának társadalmi költségei egyre nőnek, ezért érdemes körülnéznünk a nagyvilágban és saját tapasztalataink körében is.
    Volt a közelmúltban törekvés Magyarországon is arra, hogy az iskolai nevelés közösségi elvekre épüljön. Mádl Ferenc miniszter nevéhez kötődtek a NAT alapelvek, amelyek ma már csak könyvtárak mélyén találhatók meg. Legalább a blog olvasói számára felelevenítem a nevelés fontosságára vonatkozó eltűnt jogszabályt, kiegészítve a ma érvényes ausztrál elvekkel.

    Magyarország 1994. (miniszter: Mádl Ferenc), eltörölve 1996. (Miniszter: Magyar Bálint)
    A neveléssel kapcsolatos elvárások:
    A tanuló az iskolai nevelés-oktatás hatására legyen
    1. életigenlő, bizakodó, tudjon örülni, konfliktusokat megoldani,
    2.aki korszerű tudományos eredményeken alapuló ismeretekkel és világképpel rendelkezik, alkotó és kritikus gondolkozásban személyes döntésen nyugvó világnézet kialakítására képes,
    3.akinek számára fontosak az európai kultúra értékei, akiben a szellemi értékek a jellemerősséget szolgáló testi edzettséggel párosulnak,
    4.aki saját és társai munkáját megbecsüli, aki a másik személyiségét elfogadni képes
    5.aki szolidáris a hátrányos helyzetűekkel, együttműködésre, felelős és önálló feladatvégzésre kész;
    6.aki a hazáját és családját szereti, aki a más népeket megbecsüli, békében kíván azokkal élni,
    7.aki ismeri szűkebb közössége s az ország múltját, gazdasági és politikai és kulturális helyzetét, és a gazdasági helyzetet előmozdítani képes,
    8.aki a pillanatnyi érdekek és a jövőt alakító értékek között különbséget tud tenni;
    9.aki tevékeny és alkotó emberként kívánja az életét élni.

    Ausztrália: betartandó nevelési alapelvek az oktatási intézmények számára (2005.)
    1. Alakuljon ki bennünk a gondoskodás kötelezettsége másokról és önmagunkról
    2. Tedd meg a tőled telhetően a legtöbbet – válassz ki egy területet, amelyen kiválóságot tudsz elérni.
    3. Tisztességesen élj – tiszteld és védd a közös javakat, amelyeket a társadalomban mások munkájával, közös munkával hoztak létre,
    4. Szabadság – élvezd azokat a jogokat, amelyek az ausztrál állampolgároknak járnak, amelyeket nem terhel felesleges ellenőrzés, és tégy mások jogaiért,
    5. Becsületesség és megbízhatóság – légy becsületes, tisztességes, hűséges, keresd az igazságot,
    6. Feddhetetlenség – erkölcsi, etikai elvek vezessék a cselekedeteidet, törekedj a szavak és cselekedetek összhangjára
    7. Tisztelet – másokra tekintettel cselekedj, tartsd tiszteletben mások gondolkozását, véleményét
    8. Felelősség – saját cselekedeteiddel építő jelleggel, nem erőszakos, hanem békés módon segítsd a társadalmat, a civil közösséget és védd a természeti környezetet,
    9. Mások megértése, türelem és befogadás – értékeld mások kultúráját, a demokratikus társadalmon belüli sokszínűséget, amely befogad, és amelybe másokat befogadunk.

    Reménytelen elvárások?

  • Pihelevics Attila 2011.04.14. 17:23 Válasz

    Az a baj(?), hogy szerintem nem úgy működnek (!) ezek a dolgok, ahogy azt Szemkeő Judit gondolja, mert akkor például az úttörők 12 pontja alapján már régen létre kellett volna jönnie egy szuper társadalomnak.

  • Setényi János 2011.04.14. 17:46 Válasz

    Kedves Judit,

    köszönöm a nagyszerű illusztrációt! Ez a két szövegrészlet remekül érzékelteti a nevelés eltérő céljait. Mindkét lista pozitív, humanista és demokratikus nevelési célokat fogalmaz meg. Szerény kis tipológiámban a Mádl-féle felsorolás valahol az “alkalmazkodók” és a “kettős neveltek” között van. Az ausztrál célkitűzések jóval szerényebbek, egyértelműen az “alkalmazkodásra” fektetnek hangsúlyt.

    És most röviden arról, hogy mi a nehéz a nevelésben. A Mádl-féle felsorolás egy része azért válhat legjobb szándéka ellenére “kettős neveléssé”, mert a társadalmi gyakorlat tudottan ellenáll az általa kitűzött célok némelyikének. Pl. az a célkitűzés, hogy “a szellemi értékek a jellemerősséget szolgáló testi edzettséggel párosulnak” mindenképpen pozitív, lényegében a görög kalokagathia eszményét tükrözi és a klasszikus európai kultúra része. Igen ám, de kutatásokból és napi tapasztalatból is tudjuk, hogy a magyar társadalom ijesztően nagy része számára az egészség – sajnos – nem érték. Magam évekig dolgoztam egy egészségnevelő program bevezetésén; alig-alig megy a dolog, mert a középosztály alatti társadalmi csoportoknak az egészség nem jelent értéket. Tehát ezt iskolában erőltetni csak “kettős nevelés” lenne. Ha Magyarországon az állami vagy magánbiztosítók (nekem mindegy, hogy melyik) a befizetők életvitele és egészségtudatossága alapján szabnák meg a tarifáikat (amit én nagyon helyeselnék), ezáltal büntetve az önromboló életvitelt, akkor Mádl Ferenc célkitűzése néhány év alatt társadalmi támogatásra tenne szert a társadalmi tanulás által. Szerény kis modellemben ez esetben a nevelési tevékenység áthúzódna a “kettős nevelésből” a ” belülről vezérelt alkalmazkodás” mezejére. De ehhez iskolai egészségnevelés és közpolitikai reformok egyaránt kellenek. Reménytelen elvárások? Nem, de ma kevés esélyt adok a megvalósulására, hiszen a magyar szociális ellátórendszerek a hetvenes évektől napjaikig – folyamatosan – a proletár életvitelt támogatták. Ezen változtatni lassú, népszerűtlen dolog.
    Az ausztrál célkitűzések szürkék és egyszerűek, de ezekkel kicsit többet tud kezdeni mind az iskola, mind pedig a társadalom és gazdaság.

  • Setényi János 2011.04.14. 18:06 Válasz

    Kedves Attila,

    remek példa, játszunk el az úttörők 12 pontjával a modellben. A 12 pont nagyon gyakorlatias magatartási útmutatásokat ad gyerekek számára. Magasabb szellemi megalapozása ugyan van, de az töredékes és nem bevallható – lényegében a keresztény erények világiasított, aktualizált és szánalmas módon gyakorlatias váza. A társadalom működése – a családok és kortárs csoportok erről megbízhatóan tájékoztatták a kis úttörőket – egészen más elvekre épült (általános jogfosztottság, államosított gazdaság és kultúra, politikai diktatúra), így a 12 pont a tengelyen az iskolai szimuláció és a viselkedési útmutatások tengelye közé kerül: azaz “idomítás”. Szerzői egyébként nem annak szánták, ezért egyértelműen a nevelési kudarchelyzetek egy klasszikus eseteként írhatjuk le.

  • Szemkeő Judit 2011.04.14. 21:00 Válasz

    Kedves János!
    Egyetértek azzal, hogy az ausztrál célok sokkal egyszerűbbek, mint a magyar megfogalmazás. Egy cikkemben fel is dolgoztam ennek okait, bemutattam a célok megfogalmazását előkészítő kutatási folyamatot. A lényeg ebben a beszélgetésben az, hogy el tudtak fogadni közös célokat. A nevelés proszociális ugyanis tevékenység, amelyhez szükségesek a célok.
    Szerintem még mindig jobb az úttörők 12 pontja (amelynek nagy részét egyébként a cserkészettől vették át, tehát már a születésük is erkölcsileg megkérdőjelezhető), mint a nihil, a céltalanság. A nevelési kudarcok okait mélyebben kell keresni. Az érdeklődők figyelmébe ajánlom a hiteles közlésekre vonatkozó szociológiai elemzéseket.
    Az egészségre nevelés törekvéseit és buktatóit elemezve is részben a hitelesség problémáit látjuk, részben a meghatározó külső hatásokat, amelyeket félő, hogy a közpolitika igényelt változásai csak nehezen tudnak kizárni. Ennek ellenére az egészségre nevelést, mint törekvést szerintem nem szabad feladni.

  • Horváth Attila 2011.04.18. 11:29 Válasz

    Azt hiszem a normatív (pontokba szedett, elvárható, kívánatos stb.) nevelési eszmény egy egyre nagyobb társadalmi (kulturális, értékrendbeli) entrópiában csak egyre nagyobb kudarcokat eredményez. Hiába próbálja összerántani az értékeket erővel akár Magyar Bálint, akár Hoffman Rózsa – a pedagógiai kudarc kódolva van. Ez elsősorban azért van, mert a nevelés többé nem az egyik generáció értékeinek átadása a másiknak, sőt még csak nem is annak megtagadása (lázadás, ’68 stb), mivel az értékek olyan diverzitása jött létre, még genereációkon belül is és egyre kisebb generációs sávokban (már a 6.-osok értékei lényegesen különböznek a 8.-osokétól, nemhogy az apáké a fiúkétól), amely így nem kezelhető.

    Alapvetően új nevelési paradigmára van szükség, amely kétpólusú: egymás nevelése a közös együttélés érdekében. Ebben egyre kisebb életkorú gyerekekkel folytatható sokáig az a gyakorlat, hogy “Én megmondom, Te hogyan viselkedj” és egyre korábban kell egyezkedő, egymás értékrendjeit megismerő és ha el nem is fogadó, de világos határokig tolerált pedagógiai viselkedést tanúsítani. El kell fogadni, hogy ha egy gyerek taníthat nekünk valamit (leginkább az infrmatikát szokták itt előhozni), akkor nem csak taníthat minket, hanem nevelhet is. Azaz nemcsak a tanulás interaktív, hanem a nevelés is. A napi gyakorlatban ez egyébként számtalanszor meg is történik: ezer eset van, amikor a gyerek rápirít a felnőttre, vagy erkölcsösebb, vagy megértőbb mint mi… Ezt azonban nemcsak felismerni kell, hanem nevelési módszertanná is tenni. Ha ez megvalósul, akkor nem állansó kudarc (a kívánatos norma elérésének lehetetlensége) a pedagógus munkája, akkor nem lesz frusztrált és magát tehetetlennek érző a felnőtt.

  • Radó Péter 2011.04.18. 20:31 Válasz

    Attila, ez nagyon jó!

  • Szemkeő Judit 2011.04.21. 22:02 Válasz

    A neveletlenség árát pedig közpénzből fizetjük. Ez pedig nem jó.

Új hozzászólás írása