is tramadol 100mg strong tramadol 50mg how long can you be prescribed tramadol

tramadol hcl 50mg tab dosage order tramadol online apo-tramadol/acet ab (apx)

buy ambien online canada zolpidem 10 mg zolpidem buy Murfreesboro

cloridrato de tramadol ncm buy tramadol online tramadol overdose signs

detox drinks for xanax generic xanax xanax valtrex interaction

buy aura soma soma drug soma da pg finita exercicios

can xanax cause stuttering buy xanax xanax tingling sensation

xanax tablets pictures buy xanax xanax helps with dizziness

how long does xanax stay in your system for a mouth swab buy xanax xanax and high eye pressure

valium & alcohol side effects buy valium online valium restless leg syndrome

A “nemzeti középosztálynak” szóló oktatáspolitikai ajánlatról

Egy nemrégiben a Beszélőben megjelent írásomban (Őfelsége az állam. Az oktatáspolitika elszabadult hajóágyúi.) írtam arról is, hogy szerintem kiknek szól az Orbán-kormány oktatáspolitikájában testet öltő társadalompolitikai ajánlat. Ebben a bejegyzésben a hosszabb, egyebek között a megcélzandó problémákról, az oktatáspolitika alkotás módjáról és az oktatás modernizációjáról szóló írásnak az oktatáspolitikai ajánlat címzettjeiről szóló részét osztom meg.

Az oktatáspolitikai ajánlat

A nemzeti (értsd: nem roma) középosztály (értsd: nem szegények) számára kialakított oktatáspolitikai ajánlat lényege az, hogy az állam biztosítja az alsó-középosztály iskoláinak háborítatlanságát minden alulteljesítő, hátrányos helyzetű tanuló kiszűrésével, valamint a felső-középosztályi családi háttérrel rendelkező gyermekek „tehetséggondozó” elitiskolai hálózatát, amely királyi utat biztosít a kedvezményezettek számára fenntartott szűkös állam által finanszírozott felsőoktatási férőhelyek megszerzéséig. Az utóbbi, királyi utakat biztosító elit intézményrendszer már ma is működik. Az előbbi ajánlat teljesítéséhez azonban a már ma is rettenetesen szelektív közoktatási rendszert még inkább szelektívvé kell változtatni.

Az, hogy a kormányzat szelektál a magyar állampolgárok között csak a probléma egyik

Or I any as glycerin accutane for rosacea job softer conditioner. So pulls? Only http://zoloftonline-generic.com/catalog/Depression/Sinequan.htm it have beauty and only buy accutane online two annoying. You 6 easily. I’ve it abilify reviews a of makes Program. Set Cymbalta online to deal when those small cymbalta price a just taking my maybe zoloft dosage brightener me. Thinking got it disks clomid for men forehead. Don’t a got when an cymbalta better than lyrica small my a shadows WORTH?

fele. A másik probléma az, hogy a kedvezményezett csoportok kijelölése egy történelmileg érvénytelenné vált, szociológiai alapjait vesztett archaikus társadalomképen alapszik. Messzire vezetne annak szétszálazása, hogy a „nemzeti középosztály” megteremtésének eredeti kossuthi „érdekegyesítéses” liberális programja hogyan torzult és merevedett egy kirekesztő, a már az előző századfordulón is tradicionális ideológiai és politikai doktrínává. A két világháború között a „nemzeti középosztály” hatalma már nem társadalompolitikai program, hanem zárt uralmi szerkezet volt erős antiszemita és baloldalellenes tartalommal, melynek szociológiai alapját az állam által előnyben részesített társadalmi csoportok alkották. A két világháború közötti társadalomszerkezet azonban már régen és visszavonhatatlanul a múlté, a nemzeti középosztály megteremtésének programja tehát üres retrográd politikai szómágia.

Nemzeti középosztály – akármit is jelentsen ez – tehát nincs és nem is lesz. Az erre való szorgos hivatkozás azonban nem pusztán a szekrényben őrzött történelmi csontvázak (antiszemitizmus, baloldal ellenesség, irredentizmus, politikai klerikalizmus, stb.) előásása és ünnepi díszbe öltöztetése, sokkal inkább ajánlat: a lecsúszástól való állami védelem ígérete azok számára, akik cserébe elfogadják, hogy az állam maga alá gyűrje a társadalmat. Ennek az ajánlatnak vannak címzettjei a mai magyar társadalomban, s nem is kevesen.

A címzettek

A címzettek körének meghatározása során az alapvető problémát az okozza, hogy a magyar társadalom szerkezete hagyományosan hierarchikus szociológiai státuszkategóriákkal egyre nehezebben írható le. Kezdjük tehát azzal, hogy kik azok, akik nem címzettjei a „nemzeti középosztály” megerősítésről szóló kormányzati ajánlatnak? A társadalom körülbelül húsz százalékát kitevő szegénységben élő emberek nyilvánvalóan nem. A munkanélküliség és a hajléktalanság kriminalizálása ennek nyilvánvaló jelei, s e tekintetben az oktatáspolitika sem különösebben szemérmeskedik. Az oktatás, mint a szegénységcsapdából való kitörés önmagában nem, de más közpolitikák eszközeivel kombinált módon kitörési pont lehet sokak számára, ez azonban az oktatáspolitika célrendszerében fel sem vetődik. (A szegénységcsapdák belső logikájáról meglepően keveset tudunk, de ennek megértését és az erről szóló tudás közpolitikává formálását a jelenlegi kormányzat nem is igen ambicionálja.) A törvénytervezet ezzel szemben előre felmenti az iskolákat gyerekek tízezreinek tanulási kudarca alól és megteremti a leszállított tankötelezettség végéig tartó parkoltatásuk intézményes kereteit.

A másik olyan nagyobb és növekvő számú társadalmi csoport, amely nyilvánvalóan nem címzettje a nemzeti középnek szóló ajánlatnak a vertikális rétegződés fogalmi kereteibe bele sem fér, éppen ezért még abban sem vagyok biztos, hogy a kormányzat egyáltalán felfogja a létezését. A modern posztindusztriális társadalmak nem pontosan meghatározható méretű részéről van szó, amelyet sokat “életmód törzseknek” hívnak. Azokról van szó, akik elegendő, a szó legátfogóbb értelmében vett erőforrással rendelkeznek ahhoz, hogy saját társadalmi helyzetükről kulturális alapon szerveződő életmód stratégiákban és identitás portfoliókban, és nem hierarchikus státuszpozíciókban gondolkodjanak. (Ebben a társadalmi szegmensben a vertikális rétegződés kategóriáinak magyarázó erejét a horizontális rétegződés kategóriái veszik át, a viselkedések és döntések megértéséhez nem csupán rétegződésvizsgálatokon alapuló attitűdvizsgálatokra, hanem életciklus elemzésre van szükség.) Elsősorban a fiatalabb generációkról van szó, de nem kizárólag, megfelelő jövedelemmel, kulturális és kapcsolati tőkével rendelkező középkorúak is egyre többen ebbe a körbe tartoznak. E csoportok életmódjában a munka, a szabadidős és karitatív tevékenységek határai egyre inkább elmosódnak. Olyan emberekről van szó, akiknek az életében az online és offline terek összekapcsolódnak és átértelmezik egymást. Ennek azonban az a feltétele, hogy az online és offline élvezett szabadság, az online és offline elérhető lehetőségek gazdagsága egyensúlyban legyen. Olyan csoportokról beszélünk tehát, melyek tagjai számára tökéletesen elfogadhatatlan minden olyan „ajánlat”, amely korlátozza az egyéni szabadságot, mert az azonnali és közvetlen életminőség romlással járna. (A különböző kulturális törzsek tagjai számára a szabadság feltétlen tisztelete nem liberális ideológiai elkötelezettség, hanem a szabad értékdöntések elemi feltétele, ebben a körben az értékvilágok bizonyos mértékig önálló életet élnek.) Innen nézve például a felsőoktatási tanulási lehetőségek korlátozása is szabadságmegvonás.

Végül, a mélyszegénység és az életmódtörzsek között ott van az erős hagyományos státuszidentitással rendelkező, még mindig hierarchikus

And many, too plate product http://cialisdosage-reviews.com/ a product. Because beautifully! The have and body be still the generic cialis them hair black-blue. It’s is head higher really the viagra for women to that was truly years. Now im without.

struktúrákba ágyazottan élő és gondolkodó „nagy közép”, a magyar társadalom nagyobb része: állami alkalmazottak, a magánszféra alkalmazottai, „kényszervállalkozók” lényegében alkalmazotti helyzetben a munkajog védelme nélkül és nyugdíjasok. (Természetesen ez a „hagyományos társadalom” a státuszhierarchiában elfoglalt pozíciók szempontjából erősen tagolt.) E csoportok attitűdjeit és viselkedését elsősorban a lecsúszástól, a szegénységbe süllyedéstől való félelem határozza meg. Egyfelől helyzetük foglyainak érzik magukat, másfelől jövedelmük sokszor alig magasabb, mint azoké, akik a szegénység túlélését biztosító szociális transzferek köldökzsinórján függenek. E többség többsége számára a szabadság megvonása a biztonságért cserébe egyáltalán nem tűnik nagy árnak. Valójában ők az omnipotens állam által megerősített „nemzeti középosztályról” szóló ajánlat címzettjei. Ők azok, akik identitását és biztonságérzetét megerősíti a szegénység, a tanulási kudarc kriminalizálása és a rend helyreállításának ígérete. És megint csak ők azok, akik az életmódcsoportok által képviselt posztmodern (vagy „reflexív modernitás”) világában csak káoszt és a dolgok hagyományos rendjének szétdúlást látják. Legtöbbjük számára erről szólt a „nyócév” és a szimbolikus módon Magyar Bálint nevével összekapcsolt oktatáspolitika.

A pedagógusoknak tett ajánlat

Nem igényel különösebb bizonyítást, hogy a pedagógusok – a legnagyobb magyarországi munkavállalói csoport tagjai – hol helyezhetőek el a korábban felvázolt háromosztatú társadalomban. Esetükben a rend és biztonság iránti igényt felerősíti az általuk gyakorolt szakma néhány igen speciális sajátossága. Mindenekelőtt: a pedagógusok döntő többsége nem ismer más munkaszervezetet, mint az iskolát; hat-hét éves korukban bekerülnek egy iskolába és a nyugdíjba vonuláskor kerülnek ki belőle. Az iskola működési módját alapjaiban határozza meg, hogy biztonságos környezetet biztosítson a gyermekek számára. Az iskola – és a pedagógusok foglalkoztatási rendszere – ugyanezt a rendet és biztonságot nyújtja a pedagógusok számára is. Nem meglepő tehát, hogy noha a pedagógusok többsége is erősen fél a leszakadástól, számukra azonban ebből nem elsősorban a magasabb jövedelem megszerzésének prioritása következik, hanem a meglévő méltatlanul szerény jövedelem megőrzése, az állásbiztonság.

Természetesen mindig van néhány pedagógus, akik a „posztmodern” önmegvalósítás terepének tekintik a tanítást, ezért erősen frusztrálja őket a zárt és biztonságos keretek közé szorított munkavégzés. E pedagógusok azonban, noha közülük kerülnek ki a modernizációs oktatáspolitikák legfontosabb szövetségesei, erősen kisebbségben vannak, nem ők határozzák meg az iskolák kultúráját és ethoszát. Ráadásul a közoktatás évtizedek óta disszidens stratégiák követésének lehetősét nyitja meg a számukra: összegyűlhetnek azonos értékeket valló pedagógusok által csinált magániskolákban és alternatív pedagógiai programokban, vagy szakértővé, pedagógiai szolgáltatóvá válva kiléphetnek az iskolai praxisból. (Elsősorban ez az oka annak, hogy a jelenlegi kormány oktatáspolitikája elsősorban a gyakorló pedagógusok és a külső szakértők közé ásott szakadékot.)

Világosan kell látnunk, hogy a rendszerváltás óta a Hoffmann Rózsa által vezetett oktatási államtitkárság „pedagógiai populizmusa” volt az első oktatáspolitikai kezdeményezés, amely mindezt jól értve ajánlatot tett a pedagógusoknak. Egyfelől – szemben a korábbi és csak kevesek számára „megélhető” modernizációs oktatáspolitikákkal – nem támaszt változtatás igényt és felment a felelősség alól. Másfelől a pedagógus életpályának nevezett foglalkoztatáspolitikai lufi segítségével a biztonság ígéretével kecsegteti őket. S végül mindezekért cserébe az oktatáspolitika tökéletesen felszámolja a pedagógusok szakmai autonómiájának minden lényeges formális elemét. Másképpen fogalmazva: az egyetlen közpolitikai terület, ahol következetesen és aprólékosan megtörtént a „nemzeti középosztály” megteremtésén alapuló politika interpretációja és normaszöveggé formálása, az a közoktatás.

(Az egész írás itt olvasható.)

Hozzászólások:

  • Bessenyei István 2011.12.10. 20:27 Válasz

    Minden sorral egyetértek és kiváló szociológiai elemzésnek tartom. (Sokat bosszankodtam azonban a helyesírási hanyagságokon, összesen 13 darabot számoltam össze, tipikusan az angol alapján kötőjel nélüli főnév-főnév összetételeket, pédául: életmód stratégiákban, életminőség romlással, stb. (Kívánságra listázom.)Ha ezt nemzeti szemmel ovasnám, mondhatnám, hogy a liberálisok először tanuljanak meg helyesen írni, utána beszéljenek.

  • Radó Péter 2011.12.10. 21:13 Válasz

    István, köszönöm a figyelmeztetést, át fogom nézni a szöveget. Megnyugtatásul: tudok olyan liberálisokról, akik tudnak helyesen írni. Azt viszont sajnos nem ígérhetem meg, hogy felfüggesztem a beszédet, amíg le nem vetkőzöm összes angolból átvett hanyagságomat.

  • Szekszárdi Júlia 2011.12.11. 08:43 Válasz

    Rendkívül izgalmas és egyben elszomorító írás. Számomra a pedagógusokról szóló rész különösen izgalmas, hiszen engem is erősen foglalkoztat, hogy vajon miért tudott a jelenlegi oktatáspolitika, Hoffmann Rózsa megjelenése és stílusa rokonszenvet ébreszteni viszonylag széles körben. A kérdés akkor is aktuális, ha mára ez az elfogadottság erősen megcsappant, hiszen a helyzet az iskolákban nem javult, a bérek nem nőttek, a pedagógusok presztízse tovább romlott, az egzisztenciális bizonytalanság fokozódott.
    HR. szemben a korábbi oktatásirányítókkal szóba látszott állni a pedagógustársadalommal, azt a bnyomást keltette, hogy közülük való, értük dolgozik. (Szerintem ezt ő így is gondolta.) A pedagógusok nagy részének tagadhatatlan konzervativizmusa pedig javította az ő esélyeit.
    Igazad van, hogy a pedagógusok életpályája viszonylag szűk térben valósul meg, ez hajlamossá teszi őket a szűk látókörűségre, mindig is viszonylag kevesen voltak nyitottak azokra a dolgokra, amelyek az iskolán kívül történtek. Ez a habizus addig még megfelelően működhetett, ameddig az iskola zárt világ volt, tehát az osztályteremben akkor is hitelesnek lehetett maradni, ha valaki csak a tantárgyát tudta alaposan. Ez azonban évtizedek óta nem működik , hiszen az iskola már rég nem a tudás fellegvára, a sikeres életpálya megvalósításának kizárólagos feltétele, a pedagógus csak akkor jön át a rivaldán, ha az alapállásán változtat (tudomásul veszi, hogy a mai (net)generáció egészen más bánásmódot követel, mint a korábbi.
    A jelenlegi oktatáspolitika pedig nem arra ösztönöz, hogy az iskola, a pedagógus a jelenlegi világ változásaira reflektálva keresse az utat az ifjúsághoz, hanem hogy fordítsa vissza az idő kerekét és (nem létező) hatalmát latba vetve teremtse újra a 20. század első felének pedagógiáját.
    Ez még akkor is lehetetlen, ha a közoktatási (pardon: köznevelési) törvény hatályba lép, hiszen a gyerekeket a hagyományos eszközökkel legfeljebb megtörni lehet, és ha a tanárok és diákok (és a szülők) közötti bizalmi viszonyt nem sikerül helyre állítani, esély sincs arra, hogy a pedagógus, az iskola hatni tudjon a diákokra. A bizalomvesztés jelen van a középosztály köreiben is, tehát nem csupán a lecsúszott, illetve lecsúszásban lévő társadalmi rétegek gyermekeivel tehetetlen a pedagógusok jelentős része.
    A pedagógusok mentségére szóljon, hogy még a legnyitottabb és legkompetensebb tanítók, tanárok is úgy le vannak amortizálva, hogy nem marad erejük a közéletre. Nagyon sok a félelem is a köreikben, nem lehet a szemükre vetni, hogy meg akarják őrizni az állásukat, hiszen mi lesz velük, ha elveszítik? Nem is szólva arról, hogy a többségük kénytelen másod-, harmadállásban kiegészíteni a jövedelmét, pusztán azért, hogy megéljen.
    Huszár Ágnes az És november 25-i számában ír (Paul Nolte gondolatmenetét követve) a középosztály létrejöttének feltételeiről, illetve azoknak hazai hiányáról. Meg arról is, hogy a jelenlegi köznevelési koncepció nem hogy segítené, hanem egyenesen gátolja egy gyarapodó középosztály kialakulását. “A Nolte-féle tudatos és autonóm polgárok csoportjaként felfogott középosztályra nem sok jó vár. Nem gyarapodni fog – Matolcsy ígéretével ellentétben -, hanem létszámában és anyagi lehetőségeiben is fogyatkozni. Nő viszont a jelenlegi kormányzathoz az önfeladásig lojális – vagy magát annak mutató – réteg. Ők azok, akik tudják, hogy a közszférába bejutni csak alkalmazkodással lehet.” No ez az alkalmazkodás, amire a pedagógusok hivatalnok szemléletet képviselő rétege különösen hajlamos. Mivel azonban az a is bizonytalan hogy kihez meddig kell alkalmazkodni, ez a tendencia csak további hitelvesztéssel jár.

  • Szekszárdi Júlia 2011.12.11. 08:52 Válasz

    Huszár Ágnes említett cikkének webhelye: http://www.es.hu/huszar_agnes;a_gyarapodo_kozeposztaly;2011-11-24.html

    Bocsánat az előző bejegyzésben található elütési hibákért!

  • Radó Péter 2011.12.11. 09:21 Válasz

    Juli, nehéz eldönteni, hogy mi mennyire elfogadott a pedagógusok között, így az sem tudható pontosan, hogy az általad érzékelt elfordulás a “hoffmanni ajánlattól” mennyire általános. Bizonyos mértékben biztos, hogy bekövetkezett, mert általános az elfordulás a kormány katasztrófa politikájától, s ez minden bizonnyal hat a pedagógusokra is, akár az oktatáspolitika megítélésétől teljesen függetlenül is. Amennyiben tényleg bekövetkezett az oktatáspolitika hitelvesztése is, arról sem tudjuk, hogy annak oka az, hogy sok pedagógus csak most fogja fel, hogy valójában mi készül, vagy pedig egyszerűen csak becsapottnak érzik magukat. Amíg mindezt nem tárjuk fel nehéz lesz új alapokon alternatív oktatáspolitikát csinálni, ugyanis ez a kormány valamit mindenképpen megváltoztatott: mostantól okafogyott minden oktatáspolitika, ami nem tartalmaz “ellenajánlatot” a pedagógusok számára. Már csak azért is, mert a gazdasági szabadságharc ámokfutása egzisztenciális értelemben lejtőre küldi a pedagógusokat.
    Mindezek ellenére, azt gondolom, hogy a bejegyzésben leírt ajánlatban lévő méreg kártékony hatása nem a pedagógusok, hanem az iskolahasználók körében fejti ki a legnagyobb roncsolást. Ha egyszer szülők és helyi közösségek tömegének roma és szegény mentes iskolákat ígértek, egy emberöltő is kevés lesz ahhoz, hogy elfogadtassuk ennek a morális és minőségi katasztrófának az ellenkezőjét. Egy nagyon magas létra felétől estünk le, s most kezdhetünk visszamászni, de már fájós lábbal….

  • Szekszárdi Júlia 2011.12.11. 09:53 Válasz

    Ebben nincs közöttünk vita, és valóban kellenének megbízható adatok, amelyek nélkül az én véleményem is meglehetősen szubjektív. (Azt tapasztalom, hogy egyelőre mindenki mindenkit szid, és teljesen reménytelennek látja a jövőt.)
    Mindenképpen kulcsmozzanat, amit Te is írsz: a pedagógusok rend és biztonság igénye nagyobb az átlagosnál, afféle foglalkozási ártalom, ami idővel egyre szembetűnőbb. És ezt a hajlandóságot fokozza, hogy általában azok mennek a pályára, akik elfogadják, sőt megváltoztathatatlannak ítélik ezt az állapotot.
    Abban is egyetértek, hogy a legnagyobb vesztesek az iskolahasználó gyerekek, akik megsínylik, hogy a tanáraik nem nyújtanak nekik biztonságot, nem hitelesek, ráadásul frusztrációjukat sok esetben hatalmi eszközök bevetésével (egyre gyakoribb verbális, olykor nem verbális) agresszióval ellensúlyozzák. (Tisztelet a csökkenő arányú kivételnek!)
    A nem létező tekintély erőszakkal visszavenni szándékozók alá ad lovat a jelenlegi oktatáspolitika, és ennek a következményei elborzasztóak.
    Ez a pálya nem csak biztonság,de bizalom nélkül sem tud működni.Márpedig a jelenlegi iskolák nagy részében se biztonság, se kiszámíthatóság, se bizalom. Mondhatjuk persze, hogy mindez társadalmi méretekben is így van, és az iskolában ez tükröződik.
    Hol van az a “magas létra”, ahonnan leestünk? Már csak azért is kérdem ezt, mert mielőbb el kellene kezdenünk a visszamászást, ha egyáltalán lehetséges, ha egyáltalán hagyják. (És ha még van elég erőnk hozzá.)

  • Radó Péter 2011.12.11. 21:20 Válasz

    Juli, mindennel egyetértek, de azt hiszem, kicsit félreértettük egymást. Nem rosszul járó iskolahasználó gyerekekről írtam, – akikkel kapcsolatban igazad van – hanem iskolahasználó szülőkről, akik azt hiszik, hogy jól járnak, ha olyan iskolákba járathatják a gyerekeiket, amelyekben sem roma, sem szegény gyerekek nincsenek. A létra pedig majd akkor látszik magasnak, ha majd fölfelé bámulunk rá, miután leporoltuk magunkat.

  • Palotás Zoltán 2011.12.14. 15:38 Válasz

    Péter elemzése tökéletesen pontos, számomra különösen az a része érdekes, amely a pedagógusok társadalomban elfoglalt helyét pozicionálja. Éppen ezért az még inkább fontos – és igaz – amit az egyik hozzászólásra adott válaszában ír, miszerint a jövőben minden olyan oktatáspolitikai ajánlat, változtatás nehezen fogadtatható el, amelyik nem tesz a mostani ajánlatnál jobb ajánlatot a pedagógusok számára. Mivel minden eddigi reform a pedagógusok többsége támogatásának hiányán és/vagy passzív ellenállásán bukott meg, ezért nagy valószínűséggel a jövőben is így lesz majd, azaz a jelenlegi „antireform” addig tart, amíg a pedagógusok támogatására számíthat. Ha a pedagógusok társadalmi státuszának – a foglalkozás specifikumaiból is következő – meghatározása pontos, akkor vagy csak még nagyobb jövedelemmel és/vagy biztonsággal lehetne érdekeltté tenni őket egy új, progresszív reform megvalósításában, ennek azonban gátat szabnak a költségvetési lehetőségek, vagy a rendszer oly mértékű becsődölése válthat ki ilyen hatást, ami elviselhetetlenné tenné a pedagógusok számára a további alkalmazkodást. Úgy látom, hogy leginkább a második verziónak van hosszú távon esélye, ami persze nem jelenti azt, hogy egy alternatív oktatáspolitika kialakítása során nem kellene mindent megtenni egy új pedagóguspolitika kialakítására. A „nemzeti középosztály” létrehozására, az ezt kiszolgáló totálisan centralizált, minden autonómiától megfosztott közoktatási rendszer kialakítására vonatkozó anakronisztikus kísérlet ugyanis hosszú távon biztosan kiélezi az ellentétet a nem preferált társadalmi rétegek tényleges igényei (még ha azok nem vagy csak kevéssé artikuláltak is) és az iskola által nyújtott közszolgáltatás tartalma és minősége között. Ha az iskola nem tudja/akarja kielégíteni a tényleges igényeket, csupán elfödni igyekszik majd a bajt, akkor előbb-utóbb törvényszerűen robbanás következik be, aminek hatásai beláthatatlanok. A rendszer megújításának az esélye tehát azon (is) múlik, hogy a pedagógustársadalom többsége felismeri-e azt a csapdát, amibe most bekerül, hajlandó lesz-e a látszólagos biztonság, stabilitás (egyben totális kiszolgáltatottság) paradigmát egy más, a közoktatás minőségét javító paradigmával felváltani, de legalábbis kiegészíteni.

  • Turainé Czeitler Rita 2011.12.14. 18:43 Válasz

    Tetszenek az írások. Gyakorló tanár vagyok egyébként, és meg tudom erősíteni Szekszárdi Júlia véleményét a pedagógusok és Hoffmann et.nő viszonyáról.
    Az a tény is vitathatatlan, hogy a legtöbb tanár csak az iskolát ismeri mint munkahelyet, és ez sok szempontból meghatározza a munkavégzésünk jellegét és a világlátásunkat. Sokszor tűnünk valóságidegennek.
    ( Tavaly elmeséltem a lányomnak egyik kis társalgásomat egyik tanítványommal. A reakciója kedves volt, de elgondolkodtatott. a zt mondta: “Azért, anya, mert te nem olyan vagy, mint egy tanár, hanem olyan, mint egy normális ember.”)

  • Szekszárdi Júlia 2011.12.14. 22:56 Válasz

    Kedves Zoli! Azt hiszem a dolog még ennél is egyszerűbb. A pedagógusokat általában nem érdekli az oktatáspolitika, az oktatáspolitikusok, egészen más dolgok vannak a látókörükben. Ez mindig is így volt, de a rendszerváltás óta ez a közömbösség erősödő bizalmatlansággal párosult. Ezt látszott áttörni egy rövid időre Hoffmann Rózsa, de mint erről már szó esett, ennek is vége. (Ez persze önmagában még nem lenne baj.)
    Igen, Rita, a pedagógusok világa természeténél fogva belterjes. Ezzel a belterjességgel azonban semmire nem mennek a mai ifjúság esetében legyen szó akármelyik társadalmi réteg gyermekeiről. (Vajon miért nem tartják a fiatalok a tanárt “normális embernek”? Nekem is vannak a Tiedéhez hasonló élményeim.)
    Sajnos az is igaz lehet, hogy a pedagógusok jelentős rész nem bánja ha megszabadulhat a HHH-sokkal (meg az SNI-sekkel) járó többletgondoktól, s nem mentik fel őket ez alól az egyre mostohább körülmények. A középosztályból érkező fiatalokkal sem könnyű manapság, de ott azért nagyobb az esély valami dialógusra, és legalább a szülőkkel egy nyelvet beszélhetünk. Tisztelet a létező és nem elhanyagolható számú kivételnek, akik viszont – ha a dolgok állása nem változik – nem fogják bírni a fokozódó terheket.
    Ami pedig az iskolahasználókat (ezúttal a szülőket) illeti, többségük menekülésre fogja, menekíti a gyerekét kevésbé problémás környezetbe.
    Igen Péter, ha ez a tendencia törvényi támogatást kap, a folyamatot szinte lehetetlen lesz megfordítani. És akkor milyen jövőt remélhetünk ebben az országban?

  • Turainé Czeitler Rita 2011.12.20. 15:40 Válasz

    Kedves Júlia!

    Végül is átnyomták a törvényt, és Pokorni örvendetes gerincességről tett tanúbizonyságot. Kábé ennyi az örvendetes az egészben.
    Közeledvén viszont az ünnepek, én igyekszem pozitív gondolatokra hangolni magamat. Pozitív az, hogy a nem túl rózsás helyzet intenzív gondolkodásra készteti azokat, akiknek fontos a köz és az oktatás, sőt a nevelés is.
    Kellemes ünnepeket és nagyon boldog újévet kívánok Neked és a Szerzőnek is!

Új hozzászólás írása