images of ambien cr order ambien online ambien with wine

taking 1mg of xanax to sleep generic xanax why would you be prescribed xanax

is it safe to take methadone with xanax buy xanax what does a fake xanax bar look like

highest dosage of ambien ambien without prescription taking ambien on plane

death from valium diazepam 5mg mixing valium with coke

medicament comme le xanax buy xanax xanax tabletki nasenne

xanax in jakarta buy xanax xanax generico senza ricetta

soma bay wetter im november buy soma método da soma ponderada

soma angaoba malang mp3 download buy soma radiciação soma de radicais

how much valium equals ativan buy valium valium in pediatric dentistry

A központi bérfinanszírozásra való átállástól várható súlyos károkról

Noha a közoktatási törvény koncepciójának össznépi bírálata során erről nem sok szó esik, ezen a blogon már többször jeleztem, hogy meggyőződésem szerint a jelenlegi oktatásirányítás egyik legnagyobb pusztítást okozó terve a kétszintű decentralizált normatív oktatásfinanszírozás felszámolásának és központi bérfinanszírozással való felváltásának szándéka. Egy korábbi bejegyzésben megírtam, hogy mi szól a jelenlegi rendszer fenntartása mellett, most a finanszírozási centralizáció káros hatásairól lesz szó. Nem lesz rövid…

A központi bérfinanszírozás

Az új finanszírozási rendszer csontvázát már a közoktatási törvény koncepciójáról szóló első bejegyzésemben leírtam. A tervezet a tanulólétszámhoz kötött normatív finanszírozást egyfajta bértömeg gazdálkodással váltaná fel. A tervezett központi bérfinanszírozás alapja a finanszírozandó osztályonkénti órakeret egységes központi megállapítása és a legfontosabb intézményi paraméterek (indítható osztályok száma, tanár-diák arány, stb.) a megyei oktatási osztályok (és nem a fenntartók) által iskolánként történő megállapítása. Röviden: az állami költségvetés iskolákat finanszíroz majd függetlenül az azok által ellátott feladattól. Ezt egészíti ki a fenntartók tárgyi feltételek biztosítására vonatkozó finanszírozási kötelessége. (A részletek még homályban vannak, ezért konkrét számokkal operáló kalkulációkat még nem lehet csinálni, de a lényeg most is jól látszik.)

A központi bérfinanszírozás várható negatív mellékhatásai

  1. A finanszírozás hatékonyságára gyakorolt hatás. A központi bérfinanszírozás nyilvánvaló módon a hatékonyság minimális feltételét sem teljesíti: nem oda megy a pénz ahol a gyermek tanul. Itt azonban sokkal nagyobb problémáról van szó, mint hogy az oktatás finanszírozása elszakad a feladattól, amit az oktatás ellát.  A Balkánon és a Szovjetunió utódállamaiban működtetett központosított finanszírozási rendszerek közös tapasztalata a költségvetési korlátok felpuhulása. Jelenleg a magyar önkormányzatok relatíve kemény költségvetési keretek között gazdálkodnak, kénytelenek bevételeiket és kiadásaikat egyensúlyban tartani. (Az önkormányzatok brutális eladósodása új jelenség.) A megyei hivatalokra ez nem vonatkozik majd, azok csak osztogatják a közpénzt, nem gazdálkodnak. Az egyedi helyi költségvetési alkuk mindig növelik az összkiadásokat! Ráadásul, mivel az alku tárgya az alkalmazható pedagógusok száma lesz, a költségnövekedés kizárólag a pedagóguslétszám növekedésében ölt majd testet. Mivel a Kincstár csak automatizmusokon keresztül tud finanszírozni, az egyedi finanszírozási döntéseknek csak a kereteit szabhatja meg, azok viszont kényelmesen tágíthatóak. Ennek következtében az oktatási kiadások kontrollálhatatlanná válnak. (Kéretik a hozzászólásokban nem példálózni a német tartományok központi bérfinanszírozási rendszereivel, mert ott nincs olyan brutálisan nagy tere informális alkuknak, mint Magyarországon vagy Montenegróban.) Összességében a központi bérfinanszírozástól nem várható más, mind a kapacitások és a tanulólétszám közötti olló nagyobbra nyílása, ez a rendszer fenntarthatatlan lesz.
  2. A finanszírozás mértékére gyakorolt hatás. Az átállás során nem lesz több pénz, a jelenleg rendelkezésre álló források újraelosztása történik majd meg: az önkormányzati oktatási támogatások döntő része megszűnik, helyette az állam dekoncentrált hivatalai osztják majd a pénzt. A költségvetési korlátok felpuhulása miatt az új rendszer „bejáratódásának” egyenes következménye lesz a foglalkoztatott pedagógusok számának növekedése (mint említettem az informális helyi alkuk létszámalkuk lesznek), a pedagógusok fizetése viszont nem tud majd nőni. Már most is a magyar közoktatás fajlagosan nagyon magas munkaerő igénye a legfőbb oka annak, hogy a pedagógus bérek nemzetközi összehasonlításban alacsonyak. Ami a dologi kiadásokat illeti, azok általában csökkenni fognak, mégpedig két okból. Több balkáni országban kaptam egyértelmű jelzéseket arról, hogy önkormányzatok nem szeretnek olyan intézményekre pénzt költeni, amelyik nem az ő tulajdonuk. Márpedig – függetlenül attól, hogy mit mondanak erről a törvények – a központi finanszírozás csak úgy működtethető, ha az állam minden fontos tulajdonosi döntést elvon az önkormányzatoktól. (Az államtitkárság koncepciójában pont ez szerepel.) A másik: ha radikálisan csökken az önkormányzatok támogatása, radikálisan csökken az a mozgástér, amit mérethatékonyságnak szoktak nevezni: sokkal kisebb költségvetésekből kell kigazdálkodni ugyanazt a rezsit. Ezeket figyelembe véve én már középtávon a dologi kiadások komoly csökkenését és az oktatás tárgyi feltételeinek lassú leromlását várom a tervezett új rendszertől. És végül: a finanszírozási centralizáció (értsd: a költségvetési jövedelemkoncentráció növekedése) hatására már középtávon csökkenni fognak a ráfordítások, mert minimálisra csökken az önkormányzatok kiegészítő jövedelmeket becsatornázó szerepe. Összességében nehezen kalkulálható tehát, hogy mennyi pénz kerül majd öt vagy tíz év múlva a rendszerbe, de a kiadások szerkezete garantáltan megváltozik majd, s ennek senki nem fog örülni.
  3. Az oktatási eredményekre gyakorolt hatás. A létszámalapú normatív finanszírozás egyik leglátványosabb hatása az, hogy megteremti az önkormányzatok és iskolák érdekeltségét abban, hogy minden gyermeket beiskolázzanak, és az iskolában tartsák őket. (Illúzió azt hinni, hogy ezt anyagi érdekeltség nélkül is feladatának érzi minden helyi szereplő; tessék csak megnézni, hogy mi történik a roma gyerekekkel Szerbiában vagy Horvátországban.) Mint ezt az alábbi, a lemorzsolódás alakulását a kilencvenes években  mutató táblázat mutatja, ez az anyagi érdekeltség Magyarországon is keményen működik, a „fejkvóta” alapú finanszírozásra való átállást követő évtizedben az általános iskolai végzettség nélkül kilépők száma a felére csökkent. (Mivel a Monitor vizsgálatok szerint a tanulási eredmények a kilencvenes évek végéig csökkentek, alapvetően a pénzügyi ösztönző hatásával, és nem minőségjavulással állunk szemben.) Mint azt a PISA eredmények alapján szükséges oktatáspolitikáról szóló bejegyzésemben írtam, a fejkvóta alapú finanszírozásról az inputok finanszírozására való átállás a buktatás „rehabilitációjával” és a „rend helyreállításra” irányuló lépésekkel kombinálva növelheti a lemorzsolódás mértékét. Ez pont azon a területen rontaná le a magyar közoktatás teljesítményét, amiben jelenleg Európa legjobbjai közé tartozunk. (A bérfinanszírozás tanulási eredményekre gyakorolt hatása sokkal közvetettebb, erre a minőséggel kapcsolatban visszatérek.)
  4. Az iskolai autonómiára (a minőségre) gyakorolt hatás. Az iskolai autonómia felszámolásának következményeiről szóló bejegyzésemben bőségesen értekeztem arról, hogy az a minőség legfontosabb aspektusainak figyelmen kívül hagyásához, az eredményesség javítása intézményi feltételeinek felszámolásához és teljesítmény visszatartáshoz vezet. Az nyilvánvaló, hogy az új finanszírozási rendszer teljesen felszámolná az intézményi költségvetési autonómiát, ez egyenes következménye az inputfinanszírozásnak. A kérdés csupán az, hogy elméletileg elképzelhető lehetőség-e a szervezeti-szakmai autonómia fenntartása a finanszírozási nélkül? A válasz egyértelmű nem. A központi bérfinanszírozás kizárólag végtelenül merev központi létszámszabályozás mellett működtethető, annak pedig egy nem kevésbé merev központi tantervi szabályozás a feltétele. Az eltérő intézményi programoknak eltérő a munkaerő igénye. Ennek megfelelően a megyei oktatási hivatalok az egyes iskolák elismert pedagógus létszámát részben az iskola mérete, részben pedig a központi tantervtől való egyedi eltérés engedélyezése alapján fogják megállapítani. Mindezt a szabályozási koncepció készítői is jól látják, a tervezet szisztematikusan és következetesen számolná fel az iskolai autonómia összes elemét.
  5. Az önkormányzatiságra gyakorolt hatás. Az utóbbi években az önkormányzatok adósságállománya többszörösére emelkedett. Van tehát igen sok önkormányzat, amely boldogan fogadná, ha az állam átvállalná kötelező feladataik jó részét. Ez azonban meglehetősen rövidlátó megközelítés, mégpedig két okból. Az egyik az, hogy a csökkenő önkormányzati költségvetések csökkenteni fogják azt a gazdálkodási mozgásteret, amely az adósságokból való kilábaláshoz kell. (Egy töredékére zsugorodó önkormányzati költségvetés felől nézve a jelenlegi adósságállomány sokkal hatalmasabbnak tűnik majd.) A másik azzal függ össze, hogy az önkormányzatoktól átvett finanszírozási feladatok fedezetét csak jövedelemkoncentrációval lehet megteremteni, márpedig az önkormányzatok ugyanazokból az elsődleges jövedelemtulajdonosoktól húznak jövedelmet, akiket az állam is túladóztat. Rövid távú finanszírozási előnyökért cserébe az önkormányzatok könnyen a helyben nyújtott közszolgáltatások egy jelentős körét áldozhatják be, amivel kiüresítik saját autonómiájukat. Ez csak azoknak az önkormányzati vezetőknek nem okozhat problémát, akik régóta politikai megszállás alatt élő nagyobb önkormányzatokban már most is pártközpontok által kinevezett helytartóként tekintenek saját magukra.
  6. Az oktatáspolitikára gyakorolt hatás. A központi bérfinanszírozásnak garantáltan drámai hatása van az oktatáspolitikára: megfosztja egyik leghatékonyabb eszközétől, az alapfinanszírozásba épített pénzügyi ösztönzők alkalmazásától. Az elmúlt két évtized során bebizonyosodott, hogy a magyar iskolák jól reagálnak a pénzügyi ösztönzőkre. Ezek hiányában előáll az a helyzet, hogy az oktatáspolitika által alkalmazott – eddig is igen szegényes – eszköztár tovább szűkül, lényegében a szabályozásban és elkülönített alapokból finanszírozott fejlesztési projektekben merül majd ki. Az előbbi abból az illúzióból építkezik, hogy az oktatás szereplői „jogkövető magatartást tanúsítva” automatikusan alkalmazkodnak a szabályozókban rögzített elvárásokhoz, az utóbbi pedig – ahogy az Bulgáriában történik – kimerül majd extrakurrikuláris programok és a pedagógia gyakorlatra semmilyen hatást nem gyakorló továbbképzések támogatásában, mert semmit nem lehet majd iskolafejlesztésbe ágyazni. Az oktatáspolitika prognosztizálható impotenciájának egy sajátos dimenziója lesz a kisebbségek és sajátos nevelésű igényű tanulók integrációjának problémája. Ha a költségvetés iskolák működését és nem az iskolák által ellátott feladatokat finanszírozza majd, a finanszírozási kényszer külön roma, bunyevác és speciális iskolák fenntartását fogja eredményezni, mert másképpen nem lehet majd elismerni az e tanulóknak nyújtott oktatási szolgáltatások eltérő fajlagos költségeit.

Van a központi bérfinanszírozásnak egy olyan következménye, amiről itt nehéz bármit is mondani: a pedagógus munkaerő-piacra gyakorolt hatása. Ehhez együtt kellene látni az új tantervi szabályozást, a pedagógus életpálya modellnek nevezett közigazgatási típusú pedagógus foglalkoztatási konstrukciót és a központi bérfinanszírozás bizonyos részleteit. Az azonban biztos, hogy az új rendszer nem a rugalmasság és a minőségi munkára ösztönző humánerőforrás gazdálkodási eszközök alkalmazhatóságának irányába hat majd.

Összefoglalva: a központi bérfinanszírozástól nem kerül több pénz a közoktatásban, a közoktatási ráfordítások felhasználása nem lesz hatékonyabb, az önkormányzatok nem lélegezhetnek fel, a pedagógusok nem keresnek többet, a finanszírozási rendszer nem lesz fenntarthatóbb és átláthatóbb, az oktatási minősége és eredményessége nem javul, a pedagógusok nem lesznek ösztönzöttebbek a jobb munkára, az oktatáspolitika problémamegoldó képessége pedig nem javul. Ellenkezőleg, szinte borítékolható, hogy mindez inkább romlani fog. Általában pedig: a magánnyugdíjpénztárak vagyonának lenyúlásával a közszolgáltatási szerkezeti reformok elodázásán alapuló gazdaságpolitika önmagában sem fenntartható. Ha azonban ez az oktatásban a közfinanszírozásra nehezedő nyomás növelését eredményező finanszírozási rendszer bevezetésével párosul, az garantáltan katasztrófához vezet. Nem csak a nyugdíjunk zsugorodik majd szimbolikus méretűre, de a pedagógusok fizetése is.

Egy kis nemzetközi kitekintés

Végül álljon itt egy rövid összefoglaló arról, hogy a rendszerváltó (vagy régi pocsék rendszerét egy új pocsék rendszerre cserélő) országok milyen finanszírozási rendszereket működtetnek. Az eddigiek alapján talán nem véletlen, hogy minden olyan rendszerváltó országban, ahol a józan észnek van valamekkora tere (már vagy hamarosan) nagyjából olyan finanszírozást működtetnek, mint a jelenlegi magyar. (Én speciel büszke vagyok arra, hogy a régióban elsőként álltunk át egy ésszerű finanszírozási modellre.) Ahogy az alábbi általam összeállított táblázatban látható, az inputfinanszírozáshoz való visszatérés terve egy olyan országok csoportjába tolna át minket, amelyek nem éppen oktatási rendszereik jó kormányzásáról ismertek; ide tartozik például Albánia, Montenegró, Törökország…

Gondolom érthető, hogy miért jut eszembe a klasszikus vicc arról az autóvezetőről, aki azért dühöng, mert a sztrádán minden autó a forgalommal szemben halad… Ha visszahozzuk a fiskális szocializmust már nem vigasztalhatjuk magunkat azzal, hogy a világ egyhatodán ugyanez van.

Hozzászólások:

  • Arató Gergely 2011.02.06. 23:28 Válasz

    Érdemes még figyelembe venni néhány szempontot.

    1. A költségvetési hatás meglehetősen súlyos. Valójában technikailag sem hajtható végre jelentős állami forrásnövelés nélkül, hiszen a paraméterek “kiegyenlítésénél” az államnak be kell raknia az a pénz, amivel ma szegény önkormányzatok a standardok alatt vannak. A teljes KTV költségét a minisztérium állítólag 50 mrd körüli összegre becsüli, (szerintem az összes ígéret ennél sokkal több). Gyanítom, hogy ezért nem sürgeti különösebben a kormány többi része az elfogadását, és nem a szakmai aggályok miatt.
    2. Ez az ellenkező irányban is nagyon veszélyes: a központi bérszabályozással megjelenik egy szép kerek összeg a költségvetésben, ami egy tollvonással csökkenthető, ha éppen takarékoskodni kell. Az ilyen típusú lépésekkel szemben az önkormányzati érdek eddig mindig kemény korlátot jelentett.
    3. Az önkormányzati költségvetésekre gyakorolt hatás bonyolultabb, mint írod. Nem szabad elfelejteni, hogy a feladatellátás és az önkormányzati bevétel nem egy helyen van. Ha tehát az önkormányzatok bevételeiből csoportosítunk át forrást a központi bérfinanszírozásra, akkor az azoktól az önkormányzatoktól fog elvonni forrást elsősorban, akik eddig viszonylag sokat költöttek oktatásra. Itt ez a forrás biztosan kikerül, ugyanakkor a szegény önkormányzatokra nehezedő teher valamelyest csökkent. A felszabaduló forrást azonban nem oktatásra fogják fordítani.
    4. Az iskolák és pedagógusok, akik az állandó bizonytalanságtól és az önkormányzat napi szakmai és pénzügyi beavatkozásától való megszabadulást várják, szintén csalódni fognak. Egyrészt azért, mert az iskolák létéről vagy nem létéről ettől kezdve nyilván az állami hivatal dönt, vagy szakmai alapon, és az fájni fog, vagy politikai/lobby alapon és akkor fájni fog és káros is lesz. Másrészt azért, mert bár ezt a javaslat direktben nem tartalmazza, a központi bérgazdálkodást logikusan követheti a központi munkaerő gazdálkodás is, ami azt jelenti, hogy innen kezdve az igazgató azzal dolgozik majd, akit kap.
    5. Ettől még továbbra is úgy vélem, hogy a mostani finanszírozási és fenntartói rendszer pénzügyileg és szakmailag egyaránt reformra szorul. De a központi bérgazdálkodás, az a bizonyos, a bonyolult problémára adott egyszerű, népszerű és téves válasz.

  • Szemkeő Judit 2011.02.07. 21:46 Válasz

    Az lenne a tisztességes, ha a kevéssé fejlettnek nevezett országokra való hivatkozás mellett ismertetésre kerülne Németország és Franciaország, Ausztria központi bérfinanszírozási rendszere. Talán ismertetni lehetne azt a körülményt is, hogy Németország egyesítése után a keleti tartományokba a régi német tartományok telepítették át a központi bérfinanszírozási rendszert, és ez egyúttal a pedagógus nyugdíjrendszer alapját is képezi. Beszélhetnénk a „Wegfallen” kategória ismertetéséhez kapcsolódóan arról is, hogyan kerülték el a pedagógusok munkanélküliségét éppen a központi bérfinanszírozás alkalmazásával Németországban. Léteznek kutatások, tanulmányok, amelyek a keleti tartományokba telepített bérfinanszírozás hatásait vizsgálják. Ezekről miért nem szól az összefoglaló?
    Érdemes lenne a francia központi bérfinanszírozás kiegészítését képező szociális alapú finanszírozási rendszert is bemutatni, amely a hátrányos helyzetű tanulókkal foglalkozó pedagógusok kiegészítő juttatásait biztosítja. (Léteznek olyan ennek a szociális alapú rendszernek magyarországi adaptálhatóságára vonatkozó dokumentumok is.)
    Izgatottan (eredeti német és francia dokumentumok birtokában) várom a kiegészítő elemzést az un. fejlett országok oktatásfinanszírozásáról.

  • Arató Gergely 2011.02.07. 22:26 Válasz

    A német példát nem ismerem, de a nyilván jelentős többletköltségeket a nyugat német adófizetők nekünk aligha fizetik ki.
    A munkahelyek megtartása a decentralizált bérfinanszírozás mellett is megoldható, Obama gazdaságélénkítő csomagja jelentős forrásokkal támogatta a helyi önkormányzatokat a pedagógus álláshelyek megőrzése érdekében. Mint ahogy a szociális bérkiegészítés is: ezt már a magyar rendszer is tudja, a neve integrációs keresetkiegészítés. Gondolom mostanában tervezik megszüntetni.
    Ami Franciaországot illeti, ott a központi bérszabályozás egyben azt is jelenti, hogy a pedagógust kezdőként oda vezénylik, ahol hiány van, és utána pályázhat jobb helyre. Az iskola azzal dolgozik, akit küldenek.
    Ennek az a következménye, hogy a hátrányos helyzetű diákokat kezdő, vagy máshová alkalmatlan, esetleg képzetlen tanárok tanítják. És ezen az úgynevezett különleges oktatási zónákban (ZEP) alkalmazott bérpótlék sem segít. Varga Júlia tanulmánya hivatkozik egy felmérést: “A tanárok összetétele is változott a ZEP iskolákban. A fiatal, 30 év alatti tanárok arány jelentősen megnőtt a ZEP státusz elnyerése után, a képesítés nélküli, vagyis tanári diplomával nem rendelkező tanároké is nagyobb lett (Prost,2006). A prioritási zónákhoz tartozó iskolákban a tanári munkaerőforgalom is nagyobb.” Továbbiak itt: http://www.educatio.hu/download/sulinet/OOIH/HAZAI_ES_KULFOLDI_TAPASZTALATOK_BEVONASA_HATTERTANULMANY.pdf

  • Radó Péter 2011.02.07. 23:10 Válasz

    Kedves Judit, mivel invitet kaptam további nemzetközi kitekintésre egy picit hosszabban válaszolok.

    Én a magyarországi következményeket elemeztem. A nemzetközi kitekintés azt hivatott jelezni, hogy azok az országban, amelyek korábban ún. „történeti alapon” (az előző évi költségvetés bázisa alapján) finanszírozták az oktatásukat, azok nem inputfinanszírozásra, hanem kivétel nélkül mind létszámalapú decentralizált feladatfinanszírozásra tértek át. A felsorolt országok harmadában volt szerencsém pénzügyminisztériumi közgazdászokkal beszélni, mind tájékozott komoly szakemberek voltak.

    Ami a „nyugati mintákat” illeti, emlékeztetném arra, amit a közgazdászok a „későn jövők komparatív előnyének” hívnak: aki megkésve kezd bele valamilyen fejlesztésbe az a legfejlettebb technikát alkalmazza. (Gondoljon a kínai vasutakra.) Nekünk és az utánunk következőknek egyszerűbb volt a legracionálisabb finanszírozásra váltani, mint Németországnak vagy Franciaországnak megváltoztatnia a magáét. Amikor az Ön által hivatkozott finanszírozási rendszerek kialakultak például még a kategoriális méltányosság (categorical equity) elve volt az uralkodó, ami nem tolerálta a ráfordításokban kimutatható egyenlőtlenségeket. Körülbelül két évtizede ezzel szemben a pénzügyi semlegesség (fiscal neutrality) az uralkodó elv, ami a tanulási eredményekben kimutatható egyenlőtlenségek felszámolását követeli meg, akár jelentős mértékben eltérő ráfordítások mellett. Ennek pedig a mi jelenlegi finanszírozási rendszerünk tud megfelelni.

    Európa 10 legnagyobb népességcsökkenést elszenvedő országa közül csak Ukrajna és Moldova nem állt át tanulólétszámhoz kötött finanszírozási automatizmusra. (Franciaországban éppenséggel növekszik a népesség.) Ahol a beiskolázott gyerekek aránya erősen csökken, a gazdaság pedig nem produkál kínai növekedési adatokat, ott fel sem merül más alternatíva.

    Az NDK-t azért hagytam ki a rendszerváltó országok felsorolásából, mert az egyesüléskor az NSZK egyszerűen bekebelezte, ezért fel sem vetődhetett, hogy jobb finanszírozási rendszerre térjenek át, mint a nagy testvér. A német finanszírozási rendszer egyébként – mint jeleztem – nem egyedi létszámalkun alapszik. Valljuk be, a német gazdaság sokkal jobban elviseli az inputfinanszírozást, mint a magyar. Ha esetleg annyira eladósodnak, mint mi, majd újragondolják a rendszerüket, mert a demográfiai folyamatok náluk is kedvezőtlenek.

    Franciaországgal más baj van, minden korábbi fontos lépés ellenére a francia oktatásirányítás változatlanul erősen centralizált. Éppen a finanszírozási rendszerük az oka annak, hogy a legkülönbözőbb egyenlőtlenségek kezelésére hivatott politikák területi alapon szerveződnek (ZEP-ek). (Emlékezzen arra, amit az eltérő fajlagos költségű programok és az inputfinanszírozás összeegyeztetésének nehézségéről írtam.) 1990-óta a ZEP-ekben tanító pedagógusok kapnak 2-2,5 százalékos bérpótlékot. (Valódi ösztönző hatása ennek a tízszeresének lenne, de ez nem tartozik ide. Alkalomadtán írok valamit a pedagógusbérek differenciálásáról.) A ZEP-ek egyébként – igen kevéssé meglepő módon – nem produkáltak komoly eredményeket, szemben a mi fejkvóta alapú finanszírozásunkkal, ami viszont igen. A ZEP rendszert 2006-ban gyökeresen átalakították, de még korai arról beszélni, hogy ennek lett-e valamilyen eredménye.

    Ami azonban a lényeg: minden, amit a központi bérfinanszírozásra való áttérés várható hatásairól írtam a magyar kontextusban értelmezhető, s azt külföldi példák nem írják felül. Az én kis nemzetközi kitekintésem is erősen illusztratív célokat szolgált.

  • Setényi János 2011.02.08. 11:13 Válasz

    Judit,

    a nemzetközi példák nem arra valók, hogy az éppen aktuális mondanivalónkat támasszák alá (“lám-lám ilyen is van”). Ez a boldogult összehasonlító neveléstudomány világa volt, ahol – sohasem felejtem el – szegény Ladányi Bandi kollégánk egyszer a norvég tanárképzésről is publikált. A nemzetközi példák csak olyan összefüggésben értelmezhetőek, melyek a mi saját mozgásterünket írják le. Azaz minimum ebben a keretben célszerű mozogni: az állami tervutasításos rendszer csődjéből érkező posztkommunista, demográfiai mélyrepüléssel és stagnáló gazdasággal. Ezt a keretet pedig sem Németország sem Franciaország “nem tudja hozni”. Nekik más bajuk van.
    Ugyanakkor hozzászólása nagyon inspiratív volt. A velem kb. egykorú értelmiség egyik megingathatatlan talpköve a nyugat-európai referenciákban való hit, amely a 80-as években még releváns, tényalapú és erőt adó magatartás volt. Időközben a referenciaalap (“mi van Németországban, hogyan csinálják a svédek, mi az osztrák rendszer stb.”) erős szétmállásban van. Hozászólása arra ösztönöz, hogy folytassuk a PISA esettanulmányokat pl. azzal az Ausztriával, amely 2009-ben a török szintre (!) süllyedt olvasás-szövegértésben. Szóval folytköv.

  • Nahalka István 2011.02.08. 11:52 Válasz

    János, ez most nagyon érdekes, és fontos volt szerintem (nem mintha máskor nem az lenne, csak ez most különösen). Annyit szeretnék hozzátenni, hogy más országok példái arra is jók, hogy a gondolkodásunkat csiszoljuk. Egy jelenségvilágot érthetünk meg jobban, ha a jelenségvilághoz tartozó jelenségek egy szélesebb körére van rálátásunk. És lehet, hogy a norvég tanárképzés adott pillanatban majdnem semmi relevanciával nem bír a magyar helyzetre vonatkozóan, konkrétan, de esetleg, ha megvizsgáljuk, jobban értjük majd magát az egész jelenségvilágot (a pedagógusképzést), és máris több és érdekesebb gondolatunk lesz a hazai rendszer elemzésére.

    De azt hiszem, elég triviális dolgot mondtam.

  • Remecz László 2011.02.08. 15:03 Válasz

    Tisztelt Radó és Arató Urak!

    A megszólítást vegyék kötelező formulának, mivel amikor önök voltak hatalmon, minden szakmaiságot nélkülöző rendeletek tömkelegét hozták – ami, ugye, valljuk be, bizonyos cégeknek ez jó jött (gondoljanak csak a 2006-ban elrendelhető +2 órára, amire gyönyörű tanfolyamokat szerveztek, több 10.000 Ft-ért, majd egy éven belül el is törölték). A finanszírozáshoz pedig – eddigi megkülönböztető, diszkriminatív hozzáállásukat látva és tapasztalva – nem sűrűn értettek. Önök által képvisel oktatáspolitika ugyanis meglopta az egyházi oktatást, 4 mrd Ft-tal – ugyan már, akkor önök hol voltak? Tudom, Arató úr, ön éppen Zuschlag elvtárssal kavart a placcon… Uraim, őszintén: hány évet töltöttek önök katedrán? – persze arra az időre gondolok, amit éppen nem feleléssel tötltöttek, hanem pedagógusként…
    Apropó, a lopás ugye arról szólt – pl. nézzük a 2006-os évet – hogy az önkormányzati fenntartású általános iskolákban a kiegészítő normatíva: 211.000 Ft/gyermek/év volt. Ugyanez az egyházi általános iskolákban: 140.000 Ft/gyerek/év. Feltételezem, sikerült kiszámolni, hogy a differencia 71.000 Ft/gyermek/év. Persze nem árt, ha a négy alapműveletből esetleg a szorzáshoz is értenek, már csak azért sem ártana, mivel egy 200 gyeremekkel működő egyházi általános iskola esetében bizony a hiány kicsit több, mint 14 millió Ft. Tudják, az érdekes az, hogy önöknek az egyházi iskolába járó gyermekek szülei ugyanazat az adót fizették be, mint mindenki más. Persze tudom én, mi a gond, az egyházi oktatás nem vezettte be az önök által képviselt, elmebetegséget súroló rendeletek egy részét – mivel joga volt ezt megtenni, gondoljunk csak arra, amikor önök az óvodákban már be akarták vezetni, hogy a lányokat és fiúkat semlegesként kezeljék, ami az ún. gender-elmélet…
    Nos, sorolhatnám még az önök kártékonyságát és gyomorforgató működését, csak az a gond, hogy sosem fogja ez érdekelni önöket. Mégis – csattanóként – idéznék a Bibliából (ami talán az önök polcán is ott porosodik): “Az vesse rá az első követ…” – feltételezem, ismerik a befejezést…

  • Radó Péter 2011.02.08. 16:09 Válasz

    Tisztelt Remecz László! Hozzászólásából meglepődve értesültem arról, hogy az előző kormányzati ciklusban hatalmon voltam, s mint ilyen minden szakmaiságot nélkülöző rendeletek hoztam, megloptam az egyházakat és az általános iskolákat, valamint el akartam tüntetni az óvodás lányok és fiúk közötti különbségeket. Bevallom, semmi ilyesmire nem emlékeztem.

    Kicsit komolyabbra fordítva a szót: ez egy szakmai blog, ezért végtelen hálára kötelezne, ha az előző kormányzattal szembeni averzióinak nem itt adna hangot. Én szívesen beszélgetek az egyházi iskolák finanszírozásáról, de a gyalázkodásból inkább kimaradnék.

  • Szemkeő Judit 2011.02.08. 17:23 Válasz

    Kedves Beszélgetőtársak!
    A „nemzetközi kitekintés” igénye nem nálam szerepelt először, hanem az eredeti eszmefuttatásban. Ennek hangneme, különösen az utolsó mondat alapján azt hiszem, hogy nem csak én éreztem azt, hogy a nemzetközi kitekintés egyoldalú, hiszen Európa tekintélyes államaiban jól működik a központi bérfinanszírozás. Az egyoldalú kitekintés és minősítés ellen szóltam.
    Én nem vagyok nyugat-majmoló, nem hiszem, hogy másokat gondolkodás nélkül kell követnünk, mert ők gazdagabbak nálunk. Az értelmes nyugati megoldások és a korábbi sikeres és sikertelen magyar megoldások alapos elemzése kötelességünk, ha valóban javítani akarunk a jelenlegi helyzeten.
    A német rendszert elég alaposan tanulmányoztam ösztöndíjasként, és nyugodtan állíthatom, hogy vannak nagyon jó elemei, amelyek a hazai oktatási rendszer átalakításában jól használhatók lennének. Természetesen nem úgy, ahogyan a volt NDK-s államok – tokkal-vonóval, a teljes szoftverrel és szakértőkkel együtt – megkapták a testvértartományok rendszerét.
    A francia rendszernek vannak nagyon jó elemei, érdemes lenne átnézni.
    Az olasz központosítással kapcsolatban már sokkal több problémáról tudok. Ez azt jelenti, hogy nagyon eltérő eredményeket hozhat eltérő körülmények között ugyanaz a finanszírozási rendszer.
    Végül a felvetett költségvetési problémához annyit tennék hozzá, hogy aki azt állítja, hogy a központi bérfinanszírozás sokkal többe kerülne, mint a jelenlegi, az tudja, hogy ott a végeken nagyon rosszul fizetett pedagógusok próbálják segíteni a gyerekeket. Remélem, hogy ezen a helyzeten változtatni tud a kormány (például a franciák által kidolgozott megoldással támogatva a hátrányos helyzetű térségeket), mert a közös jövőnk is az ő elismerésüktől függ.

  • Setényi János 2011.02.08. 17:51 Válasz

    Kedves Kollégák,

    Én a magam részéről annyit tennék hozzá az eddig elhangzottakhoz, hogy a mindenkori közpolitikának óvatosan kellene bánnia a beavatkozásokkal. Amennyiben a magyar közoktatással gondjaink vannak – bőségesen akadnak – akkor először azt érdemes számba venni, hogy lehetséges-e a problémák legalább részleges kezelése a meglévő eszközrendszerrel. Változtatni csak akkor és csak ott érdemes, ahol biztosan állíthatjuk, hogy a meglévő rendszer még kisebb módosításokkal sem képes a felmerült problémákat kezelni. Nekem az a személyes szakmai meggyőződésem, hogy a decentralizált irányítás és normatív finanszírozás kombinációja nagyon sikeres volt Magyarországon és a felmerülő problémák elsősorban nem a rendszerrel hanem a rendszert működtetni hivatott kormányzati, önkormányzati és iskolai vezetéssel függenek össze.

    Minden rendszernek – újnak és réginek – vannak előnyei és hátrányai. Péter bejegyzése arról szólt, hogy a központi bérfinanszírozás bevezetésének tulajdonított előnyökkel szemben nagyon sok hátrány és veszteség jelentkezhet a közoktatásban. Aki az ellenkezőjéről szeretne meggyőzni engem, annak nem “jól működő” központosított rendszerről kellene tudósítania, hanem egy előnyöket és hátrányokat egyaránt felvonultató SWOT-elemzéssel kellene előállnia.

  • Remecz László 2011.02.08. 17:57 Válasz

    Tisztelt Radó Péter!

    Maga az írásával pont azok szekértáborába állt be, akik az egyházi oktatást próbálták ellehetetleníteni. Egyébként miért gyalázkodok? Feltételezem, savanyú a szőlő, ha valaki meg merészeli mondani a valóságot…
    Komolyra fordítva a szót: ha ön valóban szakmaiságról beszél, akkor miért nem cáfolja írásomat – nyílván szakmai aspektusból?
    De talán azt is volt szíves elfelejteni, hogy az előző kormányzat kb. 24%-kal megrövidítette minden közoktatási intézmény ktg-vetését.
    Továbbá Szemkeő Judit tanárnővel együtt kíváncsian várom a nyugati példákat is.
    Továbbá hol élt ön az utóbbi 6-7 évben, mivel egyetlen szakmai írását sem olvastam, miért nem történt pedagógus bérfejlesztés…(Csak csenben jegyzem meg, hogy ha nem lenne sajtószabadság, akkor most nem vitatkozhatnánk :) )

  • Setényi János 2011.02.08. 23:49 Válasz

    Kedves László,

    Radó Péter kollégám bizonyára szétszálazza az indulat vezérelte sorokat és türelmesen válaszol majd a felvetéseire. Én csak arra tennék bátortalan utalást, hogy Radó kollégának – a sokak által olvasott, termékeny tudományos szerzőnek – a központi bérfinanszírozásról írott soraiban NEM volt szó az egyházi iskolák finanszírozásáról. Mivel az egyházi iskolák finanszírozása a XIX. századtól napjainkig tisztán nagypolitikai kérdésként jelenik meg Magyarországon, szakmapolitikai blogunk nem kíván ezzel a kérdéssel foglalkozni.
    A pedagógus “bérfejlesztés” (a 70-es éveket idéző kifejezés…….) tartós elmaradása valóban fontos téma, egy jövőbeli bejegyzésben érdemes kitérni rá, bár okairól – nemzetközi összehasonlítások alapján – a szakma már évek óta sokat tud mondani.
    Ugyancsak megjegyezném, hogy bejegyzéseink a sajtószabadságról sem tartalmaztak utalást.
    Végül egy stilisztikai megjegyzés. László, az ön hozzászólásának stílusa teljesen általános, megszokott, már-már elfogadott a magyarországi blogvilágban. De az Oktpolcafé-n nem. Számunka zavarbaejtő ez az agresszív, tájékozatlanul is vádaskodó hang. Nem szeretnénk, ha itt is megjelenne ez. Egyszerűen életminőségünk látná kárát.

  • Vinkovits Ildikó 2011.02.09. 11:32 Válasz

    A bérfinanszírozás kérdésének eldöntése természetesen az ösztönzés és megtartás jelenlegi folyamatának elemzésén kell hogy alapuljon. Mivel ugye a megfelelő és finanszírozható kombinációt keressük,és ebben a rendszerben az egyes elemek hiánya másik elemmel csak korlátozott mértékben pótolható. Miután felmerül a központi bérfinanszírozás Magyarországon elmúlt gyakorlata, természetesen már a finanszírozási stratégia meghatározásához is szükséges arról egy analízis. Persze annak hatásait sem árt ha megismerjük.(Elcsodálkoznék azért azon… ha kiderülne, hogy ez eddig még nem történt meg.)

    Nézzük meg egy kicsit a részleteket jobban, és a szekértábor-logikát és szekértábor-mentalitást legalább ezen a felületen, próbáljuk meg a továbbiakban elkerülni.

  • Radó Péter 2011.02.09. 16:11 Válasz

    Ildikó, egy kis pontosítással élnék. A jelenlegi finanszírozási rendszer millió problémával küzd. (Lásd például Pokorni nyilatkozatát: http://hirszerzo.hu/belfold/20110209_pokorni_oktatas_finanszirozas) Ezek a problémák mind jelentős beavatkozást, például forrásátcsoportosítást, hatékonyságnövelést, finanszírozási prioritások érvényesítését, stb. igényelik. A beavatkozások tervezésekor érvényesíteni kell az általad is említett “ösztönzés” és “megtartás” követelményeit, s megfelelő elemzések nélkül ezzel nem lehet barkácsolni csakugyan. Azonban a poszt nem finanszírozási stratégiákról, hanem a finanszírozási rendszer (az allokációs mechanizmus) teljes felforgatásáról, egy gyökeresen más és semmilyen alapkövetelménynek nem megfelelő rendszer létrehozásának a szándékáról szól. Azt nem tudjuk, hogy az oktatási államtitkárság – az egyházi intézmények helyzetbe hozásán kívül – milyen forrásátcsoportosítást szeretne elérni, erről tehát nehéz is beszélni. Ha csak nagyobb állami költségvetési részesedést szeretne (aminek lenne indokoltsága) akkor viszont nem kellene szétdúlnia egy működő rendszert.

    Amit a szekértáborokról írtál a szívemből szólt. Szerencsére a jelenlegi államtitkárság politikája elég szépen betemeti a régi szekértáborok közötti különbséget…:-)

  • prenner zsuzsa 2011.02.10. 20:12 Válasz

    János, Ildikó,olvasva benneteket (a “blogvilágban megszokott” szavak helyett, s hogy “életminőségünk kárt ne szenvedjen”)
    “Én derűlátó
    vagyok, mert borút nézni
    már nem érek rá.”
    (Fodor Ákos: Jelentés időm járásáról)

  • Setényi János 2011.02.10. 21:24 Válasz

    Zsuzsa,

    a következő lépés nemcsak “látni a derűt”, hanem naponta élni is :-) Köszönjük a megerősítést. Folytatjuk.

  • Fodorné Tóth Krisztina 2011.02.14. 09:00 Válasz

    Kedves László!
    Valószínűleg a maga szempontjából érthető a felháborodása, sőt számos felvetését én is érteni vélem. Ez azonban nem aktuálpolitikai blog, hanem oktatáspolitikai. Emellett azt gondolom, hogy a szerzők mind a bejegyzéseikben, mind a hozzászólásaikban érvekre támaszkodnak, nagyon higgadtak, tárgyilagosak és udvariasak, kerülik a direkt minősítéseket még az intézkedések esetében is, nem szólva azok életbe léptetőiről. Ez igaz a hozzászólók túlnyomó többségére is. Egy internetes felületen ugyanúgy vannak kommunikációs normák, mint a való világban, és ugyanúgy vannak helyi szokások, mint a valóság közegeiben. Lehet ezeket megszegni, ezekhez cseppet sem alkalmazkodni, sőt lehet ezekkel szembemenni. Ennek azonban az a következménye, hogy a véleménye, amit pedig nyilván fontosnak tart, ha egy Önnek szemmel láthatóan nem kedves felületen hajlandó emiatt nyilatkozni, pusztán a stílus miatt is hiteltelenné válik. Nem azért, mert itt más véleményen vannak, hanem mert nélkülözi az itt fontosnak tartott érvelési logikát és elfogadott normák tiszteletben tartását. A stílus maga az ember, ahogy mondani szokás.
    (Más. Az egyházi iskolák finanszírozásának kérdésével nem vagyok tisztában, de számos rokonom és ismerősöm járt és jár egyházi oktatási intézménybe – sőt, jelenleg a fiam is, igaz, még csak óvodába -, és a hozzájuk kötődő mindennapi tapasztalataim azt mutatják, hogy legalábbis azoknak az egyházi iskoláknak anyagi helyzete egyáltalán nem rossz, sőt sok közintézménnyel összevetve kimondottan előnyösnek tekinthető.
    Másik más :) A gender kérdéskörrel kapcsolatban akkor érdemes nyilatkozni, ha többféle forrásból, alaposan tájékozódott, mert ez a megnyilatkozása nemcsak egyértelműen és súlyosan, de igen kínosan is téves, tökéletesen alaptalan és teljes tájékozatlanságra vall. Kezdve ott, hogy “gender elmélet” vagy még inkább “gender ideológia” mint olyan nem is létezik – csak az ellenzői fejében :) )

  • Hora János 2011.04.15. 16:02 Válasz

    Tisztelt Radó Úr!

    Értem a problémáit, mégis úgy vélem így elvetni a központi finanszírozás lehetőségét elhamarkodott.
    A magyar oktatási rendszer legnagyobb problémája ma annak szegregáltsága. Az oktatási esélyegyenlőtlenség természetesen a gazdasági, politikai egyenlőtlenségből fakad. Minél kisebb egy település, és minél messzebb van a fővárostól, annál nehezebb helyzetben van. Emiatt az iskolái is egyre szegényebbek, pedagógusai rosszul fizettek, az iskoláik állapota, felszereltsége aggasztó.
    Ma minél erősebb egy önkormányzat, annál jobban tudja finanszírozni oktatását, így még inkább eltávolodik az elszegényedett területekétől. Ezt a folyamatot a jelenlegi finanszírozási rendszer csak erősíti. Bármilyen kompenzációs rendszert dolgoznának is ki, arra késztetnék a tehetősebb önkormányzatokat, hogy iskoláik színvonalának megtartása érdekében kompenzálják azt.
    És hogy ezt meddig bírnák? Nem kérdés, mert olyan nagy a lobbierejük a perifériás területekkel szemben, hogy mindig meg tudnának hiúsítani egy komoly, hatékony kompenzációs rendszert.
    Ezért tűnik szimpatikusnak a végekről, hogy egy központi bérrendszer biztosítsa legalább az egyenlő béreket, ami még mindig nem a felzárkóztatás, hanem csak a további szakadás lassításához lenne elég.

Új hozzászólás írása