does generic ambien 5 mg look like ambien 10 mg illegal uses of ambien

xanax and percocet at the same time xanax depression safe to mix xanax and ativan

valium dosage for cat diazepam 5mg valium as antiemetic

risperidone and xanax alprazolam price does xanax show up on a 4 panel drug test

what to do when xanax stops working buy alprazolam who sells greenstone xanax

decomposição da soma de quadrados buy soma foto eral soma

valium for sadness valium online no prescription valium Tucson

taking 15 mg of xanax buy xanax buy alprazolam Arlington

10 xanax bars xanax depression is xanax and vistaril the same

euphoria from valium buy valium valium day after

A közoktatás finanszírozási válságáról

Recseg-ropog a közoktatás finanszírozási rendszere. Ennek jelei mindenki számára ismertek: a főváros ellátandó feladatokat szűkít, néhány kerület egyszerűen teríti a kiadáscsökkentési keretszámokat az iskolák között és csak annyit mond, hogy hány millióval csökkentsék a költségvetésüket, számos önkormányzat az egyházi finanszírozás ernyője alá menekítené iskoláit, mások pedig lelkesen támogatják az iskolák állami gondozásba vételét. A kérdés: mi okozza a finanszírozási válságot és mit lehet tenni vele?

Az önkormányzatok kiadásainak átlagosan valamivel kevesebb, mint harmada oktatási kiadás. Sok szó esik arról, hogy az oktatás állami normatív támogatása az oktatási kiadások egyre kisebb hányadát teszi ki, a közoktatás finanszírozásának biztonsága szempontjából azonban nem ez az érdekes. Mivel az oktatás finanszírozása nem elkülönült, az önkormányzati finanszírozásból kiszakítható rendszer, ennél sokkal fontosabb, hogy az önkormányzatok összes bevételei és összes kiadásai között van-e egyensúly?

A hatalmas költségvetési hiány hatására 2006-tól folyamatos csökkent az önkormányzatok által ellátott közszolgáltatások állami támogatása. Mint az alábbi diagram mutatja, a forráskivonás hatalmas mértékűvé vált 2008-ban a válság miatt szükségessé vált stabilizációs csomag hatására.

Az önkormányzatok összes normatív támogatásának alakulása

Forrás: PricewaterhuseCoopers

Lényegében nem történt más, mint hogy a kormány a központi költségvetés hiányának egy részét az önkormányzatokra hárította tovább.  Az önkormányzati bevételeket természetesen nem csupán az állami támogatás csökkenése apasztotta, ebben szerepet játszottak a visszaesés miatt csökkenő helyi adóbevételek is. Az ECOSTAT 2010-es jelentésében szereplő alábbi ábra egyszerre mutatja az önkormányzatok pénzügyi helyzetének drámai romlást (a kötelezettségek és a pénzügyi vagyon közötti olló kinyílását) és az önkormányzatok által a problémára adott választ: hitelek felvételét a kötvénypiacon.

A válság hatására tehát nőtt a központi államháztartás és az önkormányzatok adóssága is, de nem ugyanabból az okból. A GDP arányos államadósság megugrása mögött a GDP csökkenése, súlyos árfolyamveszteség és a stabilizációhoz nélkülözhetetlen IMF hitel felvétele együttesen járult hozzá. Az önkormányzatok eladósodása ezzel szemben egyértelműen a kieső bevételek nagyarányú hitelfelvétellel való kompenzálása miatt következett be. Az önkormányzatok bevételeinek csökkenése tehát nem járt együtt a kiadások csökkenését eredményező racionalizálással. Kétségtelen, hogy az önkormányzatok a legkisebb ellenállás irányában haladtak, de eladósodásukért az elsődleges felelősséget a kormánynak kell viselnie két különböző okból is:

  • Az önkormányzatok által ellátandó közszolgáltatások, ezen belül közoktatási szolgáltatások tartalmát jelentős részben a központi kormányzat határozza meg, az pedig – lényegében a rendszerváltás óta folyamatosan – minden problémára újabb ellátandó feladatok önkormányzati intézményekhez való telepítésével reagált. (A közoktatásban ez pedagóguslétszám növekedést generáló feladatokat jelentett.) A feladatok bővülése és az önkormányzatok támogatása között lényegében soha nem volt kapcsolat. Így például a támogatási jogcímek és összegek alakulása soha nem alapult a mindenhol ellátandó feladatok egységes rögzítésén. Amikor tehát 2008-ban radikális központi támogatás-csökkentés történt, a kormányzat nem vizsgálta felül az ellátandó közoktatási (és más közszolgáltatási) feladatok körét, az önkormányzati költségvetésekre nehezedő finanszírozási nyomás változatlan maradt. Az ÁSZ már 2006-os beszámolójában is arra panaszkodik, hogy noha 10 éve kéri az önkormányzati feladatok és azok támogatása közötti egyensúly megteremtését, az soha nem történt meg.
  • Egy erről szóló 2009-es ÁSZ jelentés megállapította, hogy az önkormányzati gazdálkodás kormányzati ellenőrzése súlyosan elégtelen. A kormányzatnak lényegében még információja sincs az önkormányzatok gazdálkodásról, mert azok nem kincstári számlán, hanem kereskedelmi bankoknál nyitott számlán tartják a pénzüket. Az önkormányzatok eladósodását ennek következtében lényegében semmi sem korlátozta. (Így történhetett meg, hogy ez év elején a NEFMI meglepve értesült arról, hogy az előző évi 3,8 százalékos hiánycél az önkormányzatok eladósodása miatt nem teljesült.) Az önkormányzatok hitelfelvételének hiányzó korlátozásának végső soron felpuhította gazdálkodásuk költségvetési korlátait.

Természetesen az önkormányzatokban sem volt minden rendben. A jelentős eladósodáshoz néhány helyen hozzájárult még némi felelőtlenség is. Az ÁSZ jelentés például megállapította, hogy számos önkormányzatban a hitelfelvételről döntő testületek nem kaptak pontos képet az önkormányzat valóságos pénzügyi helyzetéről. Az eredmény tehát az önkormányzatok eladósodása, melynek mértékét az alábbi ábra mutatja. Tudnunk kell, hogy a legnagyobb „devizahitelesek” Magyarországon a nagyobb városok önkormányzatai, amelyek ez elmúlt években 400 milliárd forint értékben bocsájtottak ki svájci frank alapú kötvényeket, ami az összes önkormányzati adósság állomány durván 40 százaléka.

Forrás: FigyelőNet

Az ÁSZ jelentés szerint az önkormányzatok a felvett hitelek egy kisebb részét használták fel beruházásra. Egy másik részéből működési hiányt finanszíroztak, a legnagyobb részét pedig bespájzolták. Noha erről nem áll rendelkezésemre adat, nem tartom valószínűtlennek, hogy a spájzolásban szerepet játszott a lassan és nehézkesen lehívható uniós támogatások önrészét biztosító tartalékolás. Az mindenesetre igen valószínű, hogy az elérhető fejlesztési források olyan időszakban is fejlesztésekre ösztönözték az önkormányzatokat, amikor ilyesmi a nagy működési hiány miatt egyébként eszükbe sem jutott volna.

Az eladósodás elérte az a mértéket, amikor komolyan veszélybe kerül a közoktatási intézmények működési biztonsága. Az sem kétséges, hogy elkerülhetetlen az önkormányzatok pénzügyi szanálása, ami mindenképpen együtt kell, hogy járjon a közoktatási kiadások radikális csökkentésével. Másképpen és tömören: a kialakult helyzetért el kell vinni a balhét. A kérdés már csak az, hogy kinek, s hogy miképpen lehet ezt a legkevesebb „járulékos kár” okozásával megtenni. (Az amerikai katonai szóhasználatban a járulékos kár – collateral demage – a katonai akciók civil áldozatait jelenti.)

Véleményem szerint az önkormányzati adósságállomány szanálása pont úgy közösségi (állami) feladat, mint a korábbi kormányok féktelen költekezésének eredményeként keletkezett adósság visszafizetése. Ennek a legfőbb oka az, hogy az önkormányzati adósságok keletkezése is végső soron részben a kormányok felelőtlen költségvetési politikája, részben pedig a kormányzat kudarc volt. Úgy tűnhet, hogy az állami felelősség hangsúlyozásával azok számára szolgáltatok érveket, akik az iskolák állami gondozásba vételét vagy egyházi intézményeknek való átadását szeretnék elérni. (A két dolog finanszírozási hatása ugyanaz: az oktatásfinanszírozás terhe az önkormányzatokról átkerül az állami költségvetéshez.) Erről azonban szó sincs! Mint egy korábbi központi bérfinanszírozásról szóló bejegyzésemben írtam, az államosítás – sok más káros hatása mellett – nem javítaná, hanem rontaná az oktatásfinanszírozás költséghatékonyságát. Egyszerűen arról van szó, hogy meghatározott esetekben (tehát a helyi pénzügyi körülmények sokféleségéhez igazodó módon) és meghatározott – szigorú – feltételek mellett a helyben ellátandó feladatok finanszírozását ellehetetlenítő önkormányzati adósságokat az államnak át kell vállalnia.

Ezzel együtt, a kormányzatnak radikálisan csökkentenie kell az önkormányzatok költségvetésére nehezedő finanszírozási nyomást. Ami a közoktatást illeti, a tankötelezettség csökkentése pocsék és becstelen megoldás. Ha már spórolni kell, nem a tanuláson, hanem a tanításon kell spórolni, már csak azért is, mert ott vannak tartalékok. Ennek pedig csupán egy értelmes módja van: a jogszabályokban szereplő közoktatási feladatok szisztematikus átfésülése, egy egységes feladat ellátási minimum rögzítése, a közoktatási költségvetési támogatások hozzáigazítása az ellátandó kötelező feladatok fajlagos költségeihez és kemény költségvetési korlátok érvényesítése az önkormányzati gazdálkodásban. Mivel a magyar oktatásfinanszírozási profilt nemzetközi összehasonlításban nagyon magas élőmunka igény jellemzi, a feladat-portfolió tisztítása során elsősorban a magas munkaerő igényű, de a tanulás eredményessége szempontjából nem kiemelkedően fontos „lerakódott” feladatokat és az iskolák alapfunkcióhoz közvetlenül nem kapcsolódó feladatokat kell kiemelni a kötelezően ellátandó körből. Itt persze csúnyán vissza fog ütni, hogy szinte soha nem történt meg a különböző oktatáspolitikai beavatkozások tanulási eredményekre gyakorolt hatásnak értékelése. (Természetesen a jobb pénzügyi helyzetbe lévő önkormányzatok tovább finanszírozhatják a kötelező körből kikerülő feladatokat, sőt, erre ösztönözhetőek is.)

Mindez természetesen csak az első lépése lenne annak, amit a több mint fél évtizede ezt követelő közgazdászok „strukturális reformnak” neveznek. Egy tartós, a ráfordítások és eredmények közötti egyensúlyt folyamatosan újratermelő rendszer kialakításához sokkal több kell. (Erről 2006-ban írtam egy policy jegyzetet, ami itt olvasható.) A közvetlen finanszírozási válság elkerüléséhez viszont elegendő lenne.

És hogy lesz-e mindebből valami? Nyilvánvalóan nem, mégpedig több okból. Mindenekelőtt: az alkotmányos rendkívüli állapottal megtámogatott érthetetlenül brutális adósságcsökkentés a nemzeti önrendelkezési harc jegyében sem jó, sem rossz megoldások számára nem hagy pénzügyi mozgásteret. A másik pesszimizmusra okot adó probléma az összehangolt beavatkozáshoz szükséges kormányzóképesség hiánya: sem a pénzügyi, sem az oktatásirányítás nincs abban az állapotban, hogy az önkormányzati finanszírozás és a közoktatási feladatellátás megváltoztatását egységes csomagban menedzselje. Végül pedig nem kecsegtet sok jóval az oktatáspolitika pótcselekvésre orientált irányultsága: problémamegoldás helyett rögeszmés államosítás és központosítás.  Ha pedig a finanszírozási válság nem oldódik meg mielőbb, az iskolák dominóként dőlnek majd be egymás után. Akkor pedig tényleg nem marad más, mint gyerek nagy tömegeinek kiebrudalása az iskolarendszerből.

Hozzászólások:

  • Arató Gergely 2011.03.30. 22:25 Válasz

    Van-e adat arra, hogy most mennyi az kötelezőn felüli feladatellátás?
    Ugyanis az az ember benyomása, hogy a kötvényfelvétel nem ott történik, ahol a kötelező feladatellátás elviselhetetlen terhet jelent (kisebb települések), hanem ott, ahol többletfeladatot látnak el belőle (nagyobb városok).
    Azt érdemes megjegyezni, hogy 2004 óta gyakorlatilag nem kaptak az önkormányzatok többletfeladatot az örökösen halasztgatott kötelező óvodai ellátáson túl. A hiány növekedésének oka elsősorban a támogatás folyamatos nominális és főleg reálérték csökkenése, még akkor is, ha ezeket általában költségcsökkentő szabályozási lépések (óraszám emelés, 13 havi kívétele). Ezt azt is jelenti, hogy a hiány szabályozással érdemi rontása nélkül nem csökkenthető.

  • Radó Péter 2011.03.30. 22:46 Válasz

    Gergely, tudomásom szerint nincs ilyesmire adat.

  • Szekszárdi Júlia 2011.03.30. 23:33 Válasz

    Kemény és sajnos nagyon megalapozott, amit írsz. Merre van a kiút? Van egyáltalán? Vagy az egész óhatatlanul össze fog omolni? Sehol egy biztató jel?

  • Radó Péter 2011.03.30. 23:49 Válasz

    Juli, egyenlőre nem látok. Momentán úgy tűnik, hogy a gazdaságpolitikai, alkotmányos és oktatáspolitikai ámokfutás lényegében minden értelmes megoldást kizár.

  • Váradi Balázs 2011.03.31. 08:48 Válasz

    Megint egy remek írás. Ezért aztán sok további kérdést vet fel.

    Kérdés, hogy a normatíva-csökkenés az itt joggal felmutatott eladósodás-áthárításon túl mennyire volt jó eszköze annak (is), hogy a kormány kikényszerítse az önkormányzati intézményrendszer hatékonyabbá tételét.

    Az is kérdés, hogy az önkormányzatok eladósodása pontosan mennyiben racionális rákészülés az NFÜ-források kihasználásra, mennyiben ugyanaz a jelenség kicsiben (rövid távú, politikai célok árán a hosszú táv feláldozása), mint amit a központi költségvetés nagyban művel, és mennyiben az utóbbi következménye csupán (leginkább az utóbbi mellett érvel a cikk). Nagyon nem mindegy a következtetések levonásakor.

    Az iskolai (és általában az önkormányzati) feladatok kritikus átfésülése nagyon jó ötlet, de veszélyei is vannak. Kissé megalapozatlannak tűnik ugyanis az az optimista remény, hogy jelen körülmények között egy ilyen gyakorlat tényleg azokat a feladatokat fogja kilökni, amelyekről evidence-based módon tudjuk, hogy nem járulnak lényegesen hozzá az oktatás eredményességéhez – és nem azokat, amelyek nem tetszenek a mediánszavazónak vagy egyszerűen ideológiailag nem tetszetősek… .

    De szerintem a fő tanulság az, hogy nagy baj, hogy a kormány a 2/3-ot nem arra használja, amire lehetne és kellene, jelesül (az oktatáson és az unfunded mandates mindenütt felbukkanó problémáján túl is) a magyar önkormányzati rendszer (benne a feladatellátási szintek, transzferek, adókivetési jogosultságok) koncepciózus rendbetételére.

  • Arató Gergely 2011.03.31. 09:12 Válasz

    Hogy még bonyolultabb legyen a maga logikájában ésszerű eladósodás (például önrész óvoda fejlesztéshez) is növeli a működési hiányt. Ezért is hajlok arra, hogy nem a feladatok szükítése, hanem a finanszírozás módjának megváltoztatása a (hosszabb távú hatások szempontjából) hatékonyabb megoldás.

  • Radó Péter 2011.03.31. 09:21 Válasz

    Balázs, azt hiszem nincs mindenre válasz mindabból, amit kiraktál az asztalra. Az szerintem világos, hogy a forráskivonás önmagában akkor sem hatékony eszköze a helyi közszolgáltatások racionalizálásának, ha az önkormányzati gazdálkodás költségvetési korlátainak keményen tartásával párosulva kikényszeríti a pénzkivonás intézményekre való továbbgördítését. Ehhez szükség van a helyi közszolgáltatások tartalmának az újradefiniálására. (A szociális szektorban ez a jogosultságok újradefiniálását jelentené.)

    Egyetértek azzal, hogy nem mindegy, hogy az önkormányzatok spájzolása fejlesztési célokat szolgált-e. Jeleztem, hogy erről nincs infónk, de azt is, hogy ha egy önkormányzat 2008-ban látta, hogy változik a helyzet, a felelős magatartás a fejlesztési tervek felülvizsgálata lett volna. (Nem vagyok naiv, tudom, hogy ennek mi a politikai ára.) Azt viszont mindenképpen a központi kormányzatnak kellett volna és kellene mérlegelnie, hogy a fejlesztési forrás nem ingyen pénz, komoly ára van. Ha teszem azt a német adófizetők pénzéből 1 milliárdot elköltünk iskolafelújításra pontosan kalkulálható, hogy hány száz millió forint elköltésére ösztönözzük az önkormányzatokat. Nagyon szűk látókörű az a fejlesztéspolitika, ami nem vesz tudomást erről.

    A feladat-portfolio átfésülése szerintem is nagyon veszélyes, jeleztem is, hogy értékelési eredmények nélkül elég durva vállalkozás. Ez viszont nem jelenti azt, hogy tejesen informálatlanok vagyunk. Rendelkezésre állnak nagy tömegben külföldi értékelési eredmények, ezen kívül ott vannak a kompetenciamérési adatok, amelyek alapján egy-két hónapos elemzés után rengeteg releváns információ kinyerhető. Ezt a munkát egy 10 fős szakértői panel 3 hónap alatt el tudná végezni úgy, hogy minimalizálja az okozott károkat. (Persze sajnos erre sem fog sor kerülni.)

    És hát igen, a fő tanulság szerintem is az, amit írsz.

  • Radó Péter 2011.03.31. 09:36 Válasz

    Gergely, 2007 decemberében a PM-esek nem szóltak neked, mint oktatási minisztériumi államtitkárnak, hogy nem kéne pénzt költeni iskolafelújításokra, mert most vonnak el 173 milliárdot az önkormányzatoktól és nem lesz pénzük erre a dologra? A finanszírozás módján 2006-ban kellett volna gondolkodni, amikor mindenki államháztartási reformról beszélt. Most viszont szanálni, tűzoltani és válságot menedzselni kell, új finanszírozási rendszerről ez után lehet elkezdeni gondolkodni.

  • Arató Gergely 2011.03.31. 14:06 Válasz

    Az iskolafelújítás nem jár többletköltséggel, sőt az energiaracionalizálás és vele kötelezően járó (és önkormányzatok által nem igen szeretett) kihasználhatósági feltételek miatt némi megtakarítást hoz. Ezért említettem az óvodabővítést, aminek valóban van többletköltsége,mivel jó esetben növeli az óvoda igénybevételét. 2006-ban a teljesítménymutatós rendszerrel mindent megtettünk a finanszírozás rendszerének ésszerűsítésére, amire 2/3 nélkül lehetőség volt. Azt viszont meglehetősen fontos kérdésnek gondolom, hogy az általad preferált közvetlen önkormányzati intézményfenntartás nem teremt-e érdekeltséget a lehetőségek feletti kiadások vállalására.

  • Környei László 2011.03.31. 15:58 Válasz

    Bocs, hogy ezt a valószínűleg nem teljesen PC kifejezést használom megint, hogy oktatáspolitikai hazugság. Íme itt a második (az elsőről a tehetséggondozásnál írtam): …2006-ban a teljesítménymutatós rendszerrel mindent megtettünk a finanszírozás rendszerének ésszerűsítésére, amire 2/3 nélkül lehetőség volt. Pedig tulajdonképpen SEMMIT nem jelentett ez az új finanszírozási modell. Magam is elcsodálkoztam annak idején, hogy felkészült szakértők is finanszírozási reformról beszéltek ennek kapcsán. Pedig ha a rendkívül bonyolultan – Ktv. 3. sz. mellékletében – egymástól távol megjelenő elemeket valaki összeszedi, és a konstans szorzókat a képletből kiemeli láthatja, hogy egy tisztán fejkvóta alapú finanszírozásról van szó. Pedig ha a Tm = (T / Oátl) x Teh helyett a Tm = ([T / Omax]+1) x Teh képletet használták volna akkor az nem ütközött volna a 2/3-os szabályba és mégis tényleges finanszírozási reformot jelentett volna.
    Egyébként a vitaindító cikk – noha megállapításait teljesen korrektnek tartom – nem arról szól mint ami ennek a blognak a tematikája. A magyar közoktatás finanszírozása, fenntartási, felelősségi rendszere úgy rossz ahogy van és ez nem az önkorik eladósodásából fakad, inkább annak egyik okozója. Ma valóban komoly vita zajlik a színfalak mögött ezekről a kérdésekről. Még remélem ez a fórum olyan hely lehet, ahol a hozzáértők legalább a lehetséges finanszírozási modelleket megvitathatják.

  • Setényi János 2011.03.31. 19:30 Válasz

    “A magyar közoktatás finanszírozása, fenntartási, felelősségi rendszere úgy rossz ahogy van és ez nem az önkorik eladósodásából fakad, inkább annak egyik okozója. Ma valóban komoly vita zajlik a színfalak mögött ezekről a kérdésekről.”

    Laci,

    a magyar közoktatás finanszírozási rendszere alapvetően jó. A rendszer olyan normatíván alapul, amely a tanulók számát veszi alapul (fejkvóta vagy csoportlétszám, itt most mindegy). A rendszer abban teszi érdekeltté a fenntartókat és iskolaigazgatókat, hogy minden megmenthető tanulót bent tartsanak az iskola falai között. Radó Péter számos bejegyzése – elsősorban a balkáni példák – szól arról, hogy mi történik ezekkel a tanulókkal egy nem normatív alapú finanszírozásban. Röviden: lemorzsolják őket. A magyar olvasás és szövegértés siker (PISA 2009) elképzelhetetlen lett volna e finanszírozás megléte nélkül. Én pl. nagyon szeretem a tisztán fejkvóta-alapú finanszírozást.

    Tény, hogy az állami hozzájárulás fokozatosan csökkenő mértéke egyre nagyobb települések közötti egyenlőtlenségekhez vezetett, de ez nem a normatíva problémája, hanem a költségvetésé. Mondhatnék még nagyon komoly pénzügyi problémákat, de ezek köszönőviszonyban sincsenek a normatív finanszírozás elvével. Ezért irtózattal kellene elfordulni minden radikális barkácsolási ösztöntől, amely négyévente úrrá lesz az országon.

    Más: “a színfalak mögött” – ahogy írod – sajnos nem lehet komoly vita. Az elmúlt húsz évből többek között azt tanultuk, hogy közpolitikai viták “színfalak mögé” utalása sohasem hozhat jó eredményt. So-ha-sem.

  • Setényi János 2011.03.31. 19:36 Válasz

    Péter,

    kiváló bejegyzés, két kiegészítés. Önkormányzati költségvetések elemzéséből tudjuk, hogy a helyi kiadások dinamikusan növekvő része fordítódott nem dolgozó emberek (gyerekek, öregek, betegek, munkanélküliek stb.)támogatására. Ez a helyi folyamat nagyon szépen harmonizál a központi költségvetéssel, ahol szintén a szociális kiadások növekedése figyelhető meg. Ez már önmagában is katasztrófa.

    A másik kiegészítés az eladósodás kontrollálni hivatott intézményrendszerre vonatkozik. Az elmúlt évtizedben Magyarország – európai összehasonlításban is – fejlett, kiterjedt és kifinomult szakmaisággal bíró intézményrendszert működtetett a központi, térségi és helyi költségvetések kontrollja érdekében. Az eladósodás azért következett be, mert a politikai döntéshozók – minden közigazgatási szinten – negligálták a jelzéseket illetve láthatatlanná tették a pénzügyi folyamatok egy részét (pl. önkormányzati holdingokba kiszervezve a helyi közszolgáltatásokat).

  • Környei László 2011.03.31. 20:50 Válasz

    Kedves János!

    Épp most kergettél vissza egy közpolitikai vitát a színfalak mögé :-(
    Na persze azzal a megközelítéssel, hogy a fejkvótán kívül minden más ördögtől való és irtózattal kell elfordulni tőle, elég nehéz vitatkozni.
    Bocs, talán majd egy másik témában.

  • Radó Péter 2011.03.31. 21:14 Válasz

    Laci, én nem éreztem, hogy János lezárt volna bármilyen vitát, egyszerűen leírta a véleményét. (Ami egyébiránt – mint korábbi két finanszírozásról szóló bejegyzésemből elég egyértelműen kiderül – megegyezik az enyémmel.) Jánosnak abban is igaza van, hogy a színfalak mögött nem lehet jó közpolitikát csinálni. Mivel mi az újságolvasó ember szintjén vagyunk tájékozottak, ha napvilágra kerül bármilyen elképzelés reagálunk majd arra is és vitatkozhatunk tovább. Addig is azt írjuk, amit a szakmai meggyőződésünk és a tények (evidenciák) diktálnak.

    János, a szociális kiadások növekedésével kapcsolatban igazad van, de ez némi kiegészítést igényel. A szociális kiadásoknak meglepően kis hányada kerül az arra valóban rászorulókhoz. Mivel a szocializmus egyenlősdijének felszámolása Magyarországon hatalmas ellenállásba ütközik, a legtöbb szociális támogatás univerzális. Ha nem, akkor olyan szempontok alapján történik a kiosztásuk, ami szintén nem biztosítja a célzott támogatást. Pl. néha elgondolkozom, hogy nekem, mint három gyermekes családapának miért is jár ingyenes tankönyv? Szegény lennék?

  • Setényi János 2011.03.31. 22:07 Válasz

    Laci,

    még egy kiegészítés. A finanszírozás egy segédeszköz, önálló élete nincs. Az első vitáknak az oktatáspolitikai célokról kell(ene) szólnia. Ha azokban létrejön egy többé-kevésbé elfogadott álláspont, akkor ahhoz már könnyen rendelhetünk egy célirányos és költségvetési szempontból fenntartható finanszírozási technikát.

    Ha több nyilvános szakmai fórum lenne, a finanszírozás kérdésében is hamarabb egyetérthetnénk.

  • Radó Péter 2011.04.01. 11:38 Válasz

    István, sajnos elég sok ilyen történetet hallok. Most derül ki, hogy mennyire igazságtalan bizonyos nem állami iskolákat előnyben részesíteni más nem állami iskolákkal szemben. Az önkormányzatok esetében – mint írtam – nincs közvetlen összefüggés a normatív oktatási támogatások és a kiadások között, mert helyi önkormányzatoknak vannak más oktatásra fordítható bevételei. (Kivéve persze a megyei önkormányzatokat, amelyek épületeiket zálogosították el annak érdekében, hogy hitelt vehessenek fel.) A nem egyházi magániskoláknál viszont közvetlen az összefüggés, azok tényleg belepusztulnak az oktatási normatívák csökkentésébe. Ennyit a szektorsemleges finanszírozásról…

  • Arató Gergely 2011.04.03. 02:04 Válasz

    @Környei László Ha a hozzászólásodról kiemeljük a kampánykonstansokat akkor azt állítod, hogy ésszerűbb lett volna egy olyan finanszírozás, amelyben a 0 gyerekkel működő osztály is megkapja a maximális létszámú osztályra jutó támogatás felét. Ez a tétel bizonyításra szorul. Ahhoz, hogy a kérdés érdemben felmerülhessen mindenesetre hozzájárul, hogy Teh ebben a rendszerben a törvényi paraméterek alapján számított érték, szemben a korábbi gyakorlattal, ahol az adott évfolyamok normatívájáról egyedi döntés született.
    Abban inkább veled értek egyet, hogy a finanszírozás és fenntartás egész rendszere átalakításra szorul, sajnálom, hogy a vita ez alkalommal is színfalak mögött zajlik, és ahogy korábban is, most se a szakmai ésszerűségről, hanem a kormányoldalon belüli politikai vitákról szól http://hirszerzo.hu/belfold/20110328_orban_fidesz_oktatas.
    Azt viszont szerintem érdemes emlékezetünkbe idézni, hogy normatív finanszírozás, az önkormányzati iskolafenntartás és az oktatásirányítás decentralizálása három különböző dolog. Nem kombinálható minden mindennel, de sokféle változat képzelhető el.

Új hozzászólás írása