soma tapu müdürlüğü iletişim carisoprodol soma soma bringer sequel

can xanax cause negative pregnancy test generic xanax blue lotus vs xanax

does xanax contain narcotics buy xanax no prescription xanax equivalent over the counter

demonstração de soma e produto buy soma instituto soma de educação df

soma menteşe kaplıcaları telefon soma no prescription mamac za soma zimi

klonopin dose compared xanax xanax price medikament xanax nebenwirkungen

que hace el valium yahoo buy valium online herbal valium equivalent

valium bestellen online buy valium online what happens if you snort a valium

long term valium use dangerous buy valium online is valium safe in early pregnancy

xanax 0.5 mg twice a day buy xanax xanax mezza compressa da 0.25

A brüsszeli aranyeső vége

A 2014-2020-as Kohéziós Politikát és a hozzá kapcsolódó költségvetési időszakot, a TÁMOP/TIOP-on edződött oktatási szakemberek a korábbi HEFOP/TÁMOP ciklusok meghosszabbításaként képzelik el. A legkevesebb, amit előre jelezhetünk, hogy ez tévedés. Magyarország továbbra is jelentős fejlesztési forrásokhoz juthat majd,  de a – portugál kifejezéssel élve – “brüsszeli aranyesőnek” minden bizonnyal vége.

A magyar elnökség kapcsán több olyan találkozón is volt alkalmam dolgozni – köztük a Kohéziós Politika jövőjéről rendezett magas szintű budapesti tanácskozáson – melyeken meglehetős részletességgel formálódott a szabályozási szakaszt még nem elért brüsszeli koncepció a Kohéziós Politika és a Strukturális Alapok átalakításáról.

A tervezett átalakítás az Európai Unió új stratégiájából fakad. Az Európa 2020 stratégiát 2010-ben fogadták el, enek nyomán az Unió és a tagállamok új fejlesztéspolitikai szerkezete kezdett kiformálódni, amely messze túlmutat az eddig alkalmazott Nyitott Koordináció Módszerén. A lisszaboni folyamattal még korábban elindult politikai koordináció a nemzeti reformprogramok, munkatervek, jelentések és közös indikátorok rendszerében öltött formát.

1. A Lisszaboni Stratégiához kapcsolódó európai indikátorok használata 2009-ben

Forrás: http://www.sd-network.eu/?k=quarterly%20reports&report_id=8

Látható, hogy a közös indikátorokkal való lefedettség tagállamonként nagyon változó. Az alábbiakban vázolandó új szerkezet már nem ilyen, hanem minden korábbinál erősebben integrál és kontrollál.

2. ábra A közpolitikai integráció és a Kohéziós Politika új szerkezete

Forrás: Eurooppa 2020 Strategia – Hallinnointi. Valtioneuvoston EU-sihteeristö, 03.07.2010

A lényeget a következőképpen foglalhatjuk össze:

– Az un. tematikus koncentráció jegyében a szétfolyó OP-tervezést az Európa 2020 stratégia 7 “integrált útmutatásának” kötelező követése váltja fel. A régióknak és tagállamoknak minden fejlesztési elképzelésüket (és forrásukat) a hét prioritásba kell illeszteniük. Ezáltal az EU-források koncentráltan jelennek meg és nagyobb átütő erővel bírnak majd, mind  a korábban szétpermetezett OP-források.

– Megszűnnek a tagállami kvóták (entitlement) és a tagállamok un. Nemzeti Reformprogramokkal (tkp. országstratégiákkal) versenyeznek majd a forrásokért. A reformprogramok középpontjában közpolitikai reformok állnak majd, a fejlesztési források csak egy elemként lesznek jelen a dokumentumban, a stratégia, a jogi szabályozás vagy éppen a politikai kommunikáció mellett. A déliek amúgy is most vesztették volna le gigantikus EU-forrásaikat, de a pénz nem indul el a régi logika szerint Keletre, hanem nyitott versenyben osztódik majd fel.

– A Nemzeti Reformprogramokat a Bizottsággal és az érintett Főigazgatósággal (DG Employment, DG Regio stb.) kell jóváhagyatni közpolitikai jellegű tárgyalássorozaton. Az elfogadott reformprogramok finanszírozása a világbanki modellre áll át: a reformokat mérföldkövenként értékelik és fizetik, a sikertelennek látszó stratégiai irányokat – menet közben – lezárhatják és a finanszírozást megszüntethetik. A sikeres reformok viszont többletforrásokhoz juthatnak.

– A program-megvalósításkor felmerülő költségek standardizációjával a végrehajtás radikális egyszerűsítésére tesznek majd kísérletet. nyilvánvaló, hogy az ellenőrzés súlypontja a közpolitikai mérföldkövekre helyeződik át a jelenlegi “jelentés és számla” világtól.

Nyilvánvaló, hogy a tervezett változások komoly következményekkel járnak majd. Az Európai Szociális Alap (DG Employment) képviselői magabiztosan értékelték a helyzetet; a hét központi prioritásból négy ESZA-illetőségű. Az ERFA-forrásokat képviselő DG Regio képviselője – a kiváló Danuta Hübner biztos – budapesti beszédében jelezte, hogy a régiók szempontjából komoly kétségei vannak a versenyeztetés és szankcionálás ügyében.

Érdekes volt megfigyelni a tagállami reakciókat a budapesti találkozón. A hozzászólók még nyitott, szakértői véleményeket fogalmazhattak meg, a hivatalos tárgyalások előtti szakaszban.  A skandinávok erősen támogatták a koncepciót és a kötelező fejlesztési prioritásokat a “jó kormányzás” körébe eső kreatív gyakorlatnak értelmezték. A dán küldött elmondta, hogy ők eddig is így terveztek.  A németek – lévén nagy és tagolt állam – osztották a skandinávok elveit, de erős kétségekkel éltek az új tartományok fejlesztéspolitikai integrálhatóságával kapcsolatban. A déliek (elsősorban az olaszok, görögök és portugálok) kritizálták mind a 2020-as stratégiát (túlságosan tudásalapú) mind pedig a tematikus koncentráció elvét (nem hagy mozgásteret a hagyományosabb regionális fejlesztésnek és a regionális specifikumoknak). A román és bolgár képviselő pedig azt hangsúlyozta, hogy e két tagállamban még olyan első generációs fejlesztések hiányoznak, mint a tiszta víz vagy éppen jó országutak. Szerintük a tematikus koncentráció kizárja az ilyen alapfejlesztések támogatását, bár ezt a skandinávok azzal cáfolták, hogy bármilyen fejlesztés integrálható az intelligens növekedésbe, amennyiben egy tágabb célrendszer része.

Összefoglalóan megállapítható, hogy a budapesti találkozón az álláspontok a “jó kormányzásra” való képesség mentén szakadtak szét – meglehetősen látványosan. Ez pedig – Magyarország stratégiai tervezési képességét ismerve – komoly kihívást jelent a következő hónapokra, évre. A tervezés ugyanis már most is késésben van.

Hozzászólások:

  • Nahalka István 2011.04.11. 06:28 Válasz

    Komoly kihívás, de nagy lehetőség is. Végre valódi fejlesztési koncepciókkal kell előállni. Megkockáztatom a kijelentést: a HEFOP-ok, TIOP-ok és TÁMOP-ok mögött nem volt szinte semmilyen koncepció. Persze én csak az oktatásról merem ezt mondani. Még az is lehet, hogy nem azon lesz majd csak lemérhető a programok korszerűsége, hogy egy-egy pályázat előkészítő munkacsoport, vagy monitoring bizottság ülésen hány nagy teljesítményű laptopot, IPAD-et raknak ki büszkén az asztalra a résztvevők?

    Még egyszer leírom: az egyik program lehetne az oktatásban a méltányosság kérdését üstökön ragadó fejlesztés. Tudom, hogy e blog tulajdonosai, s akik ide írtak, sokkal erősebben elkötelezettek az általános iskolai szint fejlesztése mellett (csak utalok egy korábbi bejegyzés körül kialakult vitára), én azonban még most sem vagyok meggyőzve, és szerintem az iskolarendszer olyan átalakítására kellene összpontosítani (benne egyébként az általános iskola problémáinak a kezelésével is), amely elsősorban a látens és explicit diszkriminációt, valamint a szegregáció folyamatait támadja meg. No nem mintha látnék bármiféle hajlandóságot erre az oktatáspolitikában, de továbbmegyek, nem mintha látnék erre komoly hajlandóságot a szakmában.

  • Kovács István Vilmos 2011.04.11. 08:50 Válasz

    János,
    Nekem vonzóak azok az elképzelések, amik európai kontextusba helyezik a fejlesztéseket, és tovább csökkentik a nem hatékony, nem fenntartható és nem a közjót szolgáló fejlesztések kockázatát. Mégse hiszem, hogy mindez egyelőre több lenne, mint bátor fantáziálás. Túl sok intézményi érdek szolgálja a meglévő rendszer strukturális továbbélését. A politika-koordinációért folyó verseny nem csak az Európai Bizottságon belül és nem csak a társadalmi (ESZA) és a regionális (ERFA) források vonatkozásában van meg, hanem számos más törésvonal mentén is (pl. az EU audit hatóságai erős hatalmi ágat jelentenek, és a régi bürokratikus megfelelés igényét egykönnyen nem fogják feladni). Egy konferencia megengedi, hogy bármi elhangozzék, de ha egy területnek fel kell adnia korábbi jogosítványait, vagy működési gyakorlatát, akkor ott kemény harc várható.
    Az, hogy a jó kormányzás, és az intézményi reformok nagyobb hangsúlyt kapnak majd, azon azért nem csodálkozom, mert a harmadik világ felé irányuló fejlesztéspolitika ennek szükségességét már évtizedekkel korábban megtanulta, és gyakorolja is. Európa a saját tapasztalataiból is meglehetősen lassan tanul.

  • Arató Gergely 2011.04.11. 14:28 Válasz

    Vonzóan hangzik, és itthon is teljesen más (jobb) követelne meg. Két szempontból vannak azért aggodalmaim, egyrészt az egész reform mögött ott van a befizetők szándéka, akik relatíve kisebb befizetés mellett több kifizetést szeretnének (nem véletlen, hogy a Skandinávok lelkesek). A regionális “láb” gyengülése pedig centralizást jelent, aminek vannak komoly kockázatai. Oktatási szempontból az is nagyon fontos, hogy a prioritások között mennyire jelenik majd meg a közoktatás és a roma inklúzió. (a DG szeretné, dehát sok víz folyik még le…) Valahogy minden uniós reform úgy sikerül, hogy a végén a németek, az angolok meg a franciák járnak jól. Nem véletlen, hogy a KAP meg a visszatérítés reformja nem igen halad.

  • Setényi János 2011.04.11. 15:15 Válasz

    Persze,

    az elképzelések nemcsak tagállami hanem brüsszeli szinten is hatalmas kihívást jelentenek. Gondoljunk pl. arra, hogy a mostani országreferensek helyett szakpolitikai szakértőket kell majd hadrendbe állítaniuk a tárgyalásokhoz.

    A változások nyilvánvalóan töredezettek és kompromisszumosak lesznek, de az irányváltás mindenképpen ígéretes.

  • Majer Zsuzsanna 2011.04.11. 16:16 Válasz

    Tisztelt Uraim!

    Az oktatáspolitika által érintett általános iskolai pedagógusként találtam rá a blogra nemrég.

    A mi iskolánkban beszédfogyatékos – diszlexiás – diszgráfiás – diszkalkuliás gyermekek integrált oktatása folyik, és részt veszünk a TÁMOP programban is, ezért nagyon érdekelt a téma, de sajnos nem mindent értek. Szeretném, ha magyar nyelvű írásban a táblázatok is magyar nyelvűek lennének, mert így – bár beszélek angolul, de nem elég magas szinten – nem érthetőek a számomra. Valamint nem tudom a DG és a KAP rövidítés jelentését.
    Sajnos amíg nem értem teljes pontossággal a leírtakat, addig úgy érzem, hogy az oktatáspolitikában nem résztvevő partner és érdemi hozzászóló vagyok, hanem csak egy alattvaló, akinek a feje fölött vitáznak, és döntenek.

    Saját véleményem az, hogy az Európai Unió nem tud mit kezdeni a nagyon különböző fejlettségű régiókkal, nem véletlenül halljuk egyre inkább a többutas fejlődést. Ez még inkább igaz az oktatásra, ahol nem csak egy általános, egységesíthető “tudásanyag” jelenik meg, hanem minden nemzet és nemzetiség a saját kultúráját is szeretné továbbadni az utódainak.
    Arató Gergely említette a cigányságot, amely nép oktatási szempontból többszörösen is hátrányban van, mert sajátos szokásait egyetlen állam oktatásában sem tudja átörökíteni az utódaira, mivel egy magyarországi cigány a magyar, egy Franciaországban élő pedig a francia kultúra elemeit fogja megtanulni a helyi iskolában. Sehol nem találkozik a saját írói, költői, zenészei nevével, saját történelmével és szokásrendjével, valamint az anyanyelvének művelésével, mert pl. Franciaországban francia Romániában román, Magyarországon pedig magyar nyelvtani szabályok szerint írja le a saját anyanyelvét, mivel még a legtöbbek által – bár sok nyelvjárásban beszélt – cigány (romani) nyelv minden országban általános helyesírási szabályait még nem rögzítették. Így nem csoda, ha kiszorul az oktatásból, hiszen azt magára nézve idegennek érzi. Erre két összehasonlítási alapot is tudok kínálni:
    1. A hasonlóan szétszórtan, több országban élő zsidóság, ahol részt vettek az állami oktatásban és megtanulták a hazájuk anyanyelvét és kultúráját, de összekötő kapocs volt a héber és jiddis nyelv, valamint a vallásban is rögzített egységes történelem és kultúra a sokféleség ellenére.
    2. a másik viszonyítási alap éppen a magyarság történetében érhető tetten: az 1777-ben bevezetett Ratio Educationis, és az 1844-es magyar nyelvhasználatot előíró reformok között német volt a tanítási nyelv, és a Habsburg császárság szempontjából fontos “birodalmi” kultúra-ismereteket tanították. Nem tudom, van-e valamilyen eredményesség-mutatója az akkori oktatásnak, de biztos vagyok benne, hogy 1844 (még inkább 1868) után a magyar nyelvre és magyar kultúrára áttérő oktatás jóval hatékonyabb volt, mert a gyermek a saját kultúrájának értékeivel találkozott, így ezt a kultúrát nem rejtegetni vagy szégyellnivalónak érezte, hanem a sajátjának és megbecsültnek. (“Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, idegenen egyik sem.”) De ha Magyarországon valaki felveti a cigány etnikum nemzetiségként való kezelését, és nemzetiségi oktatás lehetőségét, akkor mindjárt szegregációval vádolják. Pedig ez nem azt jelenti, hogy a leghátrányosabb helyzetű cigány falvakban minden maradjon úgy, ahogy van, csak lovári vagy éppen beás nyelven tanítsanak, hanem valóban minőségi nemzetiségi tantervet a nyelvi és cigány kulturális elemekkel, többnyire cigány kultúrájú és anyanyelvű oktatókkal. Ugyanúgy, mint más nemzetiségek esetén, nem lehet erőszakkal kötelezni senkit, hogy nemzetiségi iskolába járjon, és mindenképpen meg kell tanulnia annak az országnak a nyelvét, amelyben él.
    A határon túli magyarság is ezzel az oktatási-kulturális igénnyel lép föl mindenhol!)
    Sajnos, amíg a cigányság kérdését csak szegénypolitika és “integráció” szinten kezeljük – ez utóbbit a cigányság “beolvasztásnak” is érzékelheti, és ez csak növeli az ellenállást – addig csak toldozzuk-foldozzuk a problémát – de nem fogunk érdemi javulást elérni az életszínvonalukban.

  • Setényi János 2011.04.11. 22:54 Válasz

    Kedves Zsuzsanna,

    hallatlanul fontos dolgokról ír okos gondolatokat és eközben tojáshéjakon táncol….Jelenleg a cigányság európai nemzetté alakulásának gondolata inkább általános elutasítást és rémületet kelt Kelet-Európában, mintsem támogatást. Hogy maga a nemzetté alakulás hogyan történne, arról olvassa el kérem Spiró György “Feleségverseny” című 2009-es regényét.

    http://bookline.hu/product/home!execute.action?_v=Spiro_Gyorgy_Felesegverseny&id=80328&type=22

    Az angol nyelvű ábrákért elnézést, legközelebb rendesen megcsinálom.

  • Tordai Péter 2011.04.12. 09:50 Válasz

    A bejegyzésben vázoltak részben már jellemzőek az EU oktatási és képzési együttműködési programjaira (Egész életen át tartó tanulás program – Lifelong Learning programme).

    Az EU költségvetéséből származó forrásokra vonatkozó 2002-es szabályozás (Financial Regulation applicable to the general budget of the European Communities), illetve annak 2006-os módosítása Council Regulation (EC, Euratom) N° 1995/2006 of 13 December 2006f) lehetővé tette az átalányösszeg (lump sum) és egységár alapú (unit cost) finanszírozási technikák kiterjedtebb alkalmazását a tényleges költség (real cost) alapú elszámolás mellett.

    Ennek hátterében az áll, hogy az olyan meghatározó pénzügyi alapelvek mellett, mint pl. a transzparencia, a költséghatékonyság, stb., az arányosság és a pragmatizmus elvét is érvényesíteni kell: a viszonylag kis támogatások esetében ne legyen túlzott az adminisztráció, mert nemcsak a Támogatott számára, hanem rendszer szinten sem éri meg.

    Mindez a hangsúlyt a tartalmi elemek ellenőrzése felé vitte el: egy projekt eredményét nem okvetlenül az mutatja, hogy a támogatás egészét le tudják-e számlákkal fedni, hanem hogy a vállalásokat teljesítették-e. Ha igen, akkor másodlagos, hogy egész pontosan a terveknek megfelelően történt-e a pénzfelhasználás. (Abba most nem mennék bele, hogy mindez egyelőre nem következetesen és nem mindenütt szerencsésen valósul meg, de kísérletként feltétlenül bevált, és a szándékok szerint a 2013 utáni programgenerációban ez még meghatározóbb lesz.) Információim szerint a pénzügyi szabályozás most zajló módosítása még kedvezőbb lesz ennek a megközelítésnek.

    Összhangban van ezzel az is, amit a Leonardo program első szakaszának hazai értékelését végző szakértők javaslatára vezettünk be a nagyobb volumenű, fejlesztő projektek kapcsán: nagyjából félévente nemcsak a projektmenedzsment és a pénzügyek alakulásáról, hanem a tartalmi fejlesztésekről is képet kapunk (időközi beszámoló vagy monitoring látogatás formájában), és ennek értékelésébe külső, a projekt témáját jól ismerő szakértőket is bevonunk, vagyis van egy folyamatos szakmai párbeszéd a projekt és a támogató között. A hazai HEFOP / TÁMOP projektekre ez sajnos nem jellemző.

    Amúgy amikor az uniós források hazai pályáztatásának bürokratikus voltát érintő kritikák kapcsán a „brüsszeli elvárásokra” történik hivatkozás, akkor finoman szólva is nem bontják ki az igazság minden szeletét: ma már nem a Phare időszakát éljük, amikor az EU valóban a részleteket illetően is megkötötte a kezünket. Tagállamként nagy mozgásterünk van abban, hogy az általános uniós elvárásokat és alapelveket milyen intézményrendszerrel és milyen eljárásrenddel párosítjuk. Ha tehát a HEFOP / TÁMOP (stb.) hazai pályáztatása bonyolult, túlzottan adminisztratív és kevéssé hatékony, akkor azért ne az EU-ra mutogassunk, hanem célszerűbb tükörbe néznünk.

  • Setényi János 2011.04.13. 17:46 Válasz

    Péter,

    ez nagyon fontos, remélem, hogy a gyakorló tudásotok beépül majd a hazai alkalmazkodásba – minimum az NFÜ szintjén.

  • Radó Péter 2011.04.13. 19:10 Válasz

    Ha – ahogy Péter fogalmazott – a tükörbe néznénk, azt találnánk, hogy ez az uniós stratégiai irányváltás teljesen legatyásodva érne minket. A magyar kormányzat közpolitika alkotási képessége csak azért nem éri el Albániáét és Bulgáriáét, mert túl büszkék vagyunk ahhoz, hogy finn, brit vagy holland tanácsadókkal írassuk meg a Brüsszelbe küldött anyagainkat. Félreértés ne essék: nem a szakértők hiányáról vagy a stratégiai tervezést megalapozó információ hiányáról van szó, hanem a kormányzati stratégiák kiérlelését lehetővé tevő kormányzati működés hiányáról. A kormányzás problémaérzékenysége, válaszadó képessége, a legkülönbözőbb érdekek és nézetek becsatornázására való képessége, a tervezési kötelezettségek egymásra épülő rendszerének széthullása, az országos, regionális és helyi politika koordináció mechanizmusainak teljes működésképtelensége és az egyes szektorok tudásbázisát biztosító intézmények lepusztulása éppen most éri el azt a mértéket, ami nagyjából esélytelenné tesz minket komoly források megszerzésére. (Nem véletlen, hogy momentán a magyar kormányzat csak Széll Kálmán terv színvonalú stratégiákat tud kiizzadni magából.) Az egészben benne rejlik az a paradoxon is, hogy a kormányzásra való képtelenség miatt forrásoktól elesni a jobb szcenárió, mert ebbe a rendszerbe további uniós forrásokat beleöntve csak a korrupciót és a kormányzásképtelenséget erősítő politikai-közigazgatási centralizációt erősítenénk, ami tovább erodálná a kormányzó képességünket. Röviden: én egyáltalán nem tartanám problémának, ha az Unió nem finanszírozná tovább kormányzásra erősen alkalmatlan kormányzatok működését. Gondolom így van ezzel minden felelősen gondolkodó olasz, portugál vagy bolgár is.

  • Kádár-Csoboth Péter 2011.04.21. 11:34 Válasz

    Teljesen egyetértek Radó Péterrel.

    Saját tapasztalataim azt erősítik, hogy egészen egyszerűen nem vagyunk képesek hatékonyan megtervezni, elosztani, felhasználni az adott tervezési időszakra jutó irdatlan összegeket. Ennek a képességhiánynak sok összetevője van, a politikai, a szakmai, a szabályozási, az intézményi, és a felhasználói kontextusokon túlmenően is.

    Az aktuális és a korábbi tervezési ciklusok számomra legfontosabb tapasztalata, hogy külső, mesterséges kényszerpályákkal, feltételekkel nem bírhatóak rá a szereplők a logikus/felsőbb cél szerinti cselekvésekre. Nem hiszek abban, hogy a források tervezésének, elosztásának (brüsszeli) változása önmagában javíthatna a hatékonyságunkon.

    Hiába változott meg a NFT I. időszakhoz képest az ÚMFT intézmény-, és eljárásrendszere, nem sikerült kiküszöbölni azt, hogy főosztályi fejlesztési célok és programok alakuljanak ki, ellehetetlenítve a komplex fejlesztést, a párhuzamos forrásfelhasználást, etc. Hiába igyekeztünk alaposan végiggondolt jogosultsági feltételrendszerrel “belőni” a pályázók körét a gazdaságfejlesztésben, de a humán fejlesztések esetében is, nem lehetett a a fejlesztési célok és a célcsoportok között ideális átfedést megvalósítani. Hiába igyekeztünk a támogatható tevékenységek, pályázati konstrukciók pontos behatárolásával orientálni a kedvezményezettek által megvalósított projektek szakmai tartalmát, számos esetben egész konstrukciók csúsztak félre.

    Meggyőződésem, hogy nem a részletes szabályozásban, hanem a felelős és számon kérhető, általános célrendszer keretei között megvalósuló döntési szabadságra épülő rendszerben kereshetőek a fejlesztési források hatékony felhasználásának sikertényezői. És ez szerintem érvényes közösségi-nemzeti, nemzeti-regionális, és támogató-kedvezményezett relációban is.

    Ebből a szempontból valóban ígéretesek a tervezett változtatások, bár ahogy közeledünk a költségvetés elfogadásához,vélhetően úgy puhulnak majd fel a most radikális változásoknak tűnő elképzelések. Én azt vizionálom, hogy az alkufolyamat sikere a tervezési folyamat újjáalakítása lesz, a kudarca pedig a versenyelvű finanszírozás el nem fogadása. Ez azonban sajnos nem oldja meg a képességbeli problémánkat, hiszen most is vannak olyan konstrukciók, amelyek írott és realizált mivolta erősen eltérő képet mutat, azaz most is költünk olyan tevékenységre, amire nem kértünk és nem kaptunk pénzt – vagy másképpen megfogalmazva, most is vannak olyan olyan tevékenységeink, céljaink, amelyekre kértünk és kaptunk pénzt, de nem költünk rá.

    Lehet, hogy tévesen, de úgy érzem, hogy az NFT I tapasztalatait nem tudtuk hasznosítani az ÚMFT megvalósításában. Csak azt akartam hangsúlyozni, hogy a következő időszakban jó lenne ezt az erőforrást kihasználni, és a saját portánkon belüli rendet megteremteni. Ha ezt képesek lennénk megtenni, úgy a változó forrásfelhasználási rendszerben megerősödve, jobb eséllyel működhetnénk.

Új hozzászólás írása