A blogról…
Blogunk nevét a 2003-2006 között működő Oktatáspolitikai Elemzések Központja (OPEK) egyik rendszeres programjától örökölte. (Mindketten nagy szerepet játszottunk az OPEK megalapításában és működtetésében így talán joggal tekintjük magunkat legitim örökösöknek.) Az eredeti OktpolCafé oktatásirányítóknak, oktatással foglalkozó politikusoknak és vezető szakértőknek nyújtotta a nyilvánvaló és kevésbé nyilvánvaló politikai és szociokulturális elkötelezettségektől mentes informális szakmapolitikai diskurzus lehetőségét. Ez a blog ugyanezt kívánja folytatni másképp: nyilvánosan és online. Az OkpolCafé értékek és vélemények tekintetében nem lesz homogén, nem kizárólag a saját közönségéhez szól majd. (Mi magunk is sokszor eltérő látásmódokat és stílust képviselünk majd.) Abban az értelemben viszont egységes lesz, hogy az itt megjelenő posztok közpolitikai szemüvegen keresztül és függetlenül értékelnek majd.
Radó Péter
Oktatáspolitikai elemző, az Expanzió Humán tanácsadó Kft. vezető tanácsadója

2001-ig az OSI Oktatáspolitikai Elemző Intézetének igazgató helyettese, 2003-2007 között az Oktatáspolitikai Elemzések Központja vezetője volt. Jelenleg az Expanzió Humán Tanácsadó vezető tanácsadójaként elsősorban nemzetközi értékelési, kapacitás építési és tanácsadói projektekben, valamint hazai kutatási projektekben dolgozik. Szakterülete az oktatáspolitikai elemzés és tervezés, a program és politika értékelés, valamint az oktatási egyenlőtlenségek kérdésköre. Tanácsadói és szakértői munkájának elsődleges terepe az Európai Unió és Dél-Kelet Európa. A felsőoktatásban az oktatási rendszerek elemzése és a kisebbségi oktatáspolitika tárgyakat oktatja.
Setényi János
Oktatáskutató, az Expanzió Humán tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója

1995-től az Expanzió Humán Tanácsadó ügyvezető igazgatója, oktatási szakértő és vezető tanácsadó. Az elmúlt két évtizedben számos közpolitika tervezésében működött közre, többek között a pedagógus továbbképzési rendszer, a felsőoktatási tandíj, a felsőfokú akkreditált szakképzés, az iskolai minőségbiztosítás kialakításában vállalt szerepet. Az utóbbi években elsősorban az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztéspolitikák és programok értékelése foglalkoztatja; alapító tagja a Magyar Értékelők Társaságának. Tanácsadói és szakértői munkájának elsődleges terepe az Európai Unió és Közép-Európa. Az ezredforduló óta felsőoktatásban nem oktat, de a felnőttképzésben folyamatosan dolgozik.
Magánérdeklődése – a szakmán túl is – jelentős mértékben Ázsiához köti, az Európai Unió és Kína együttműködésének elkötelezett szószólója.